
Itt
a vakáció!
Mire újságunk ezen száma - szokás
szerint a tervezetthez képest későn - a boltokba kerül, már dúlásnak
indult a vakáció, és - legalább is - általános iskolásaink maradéktalanul
élvezhetik a nyár örömeit. Az elmúlt egy hónap az oktatás, a diákság
körül forgott: gyermeknap, pedagógusnap, ballagás, érettségi, évzáró
- s ezt tükrözi újságunk tartalma is. A szerkesztőnél - aki ügyel a
témák kiegyenlítettségére - nagyobb szabász volt az élet: iskoláinkban
most összegezték az elmúlt tanév versenyeredményeit, a MÁSZI-nak új-régi
igazgatója lett, ,,Egészségügy" rovatunkban középiskoláink droghelyzetéről
számolunk be egy felmérés eredményeit ismertetve, óvodanyitásról és
bezárásról tudósítunk a hullámzó vélemények sodrában, és közöljük a
zeneiskola igazgatójának keserű, nyílt levelét, amelyet a Képviselő-testület
számára írt, felpanaszolva az intézmény működését érintő fenntartói
korlátozásokat.
Beköszöntött a vakáció, és a pedagógusok most kezdik meg irigyelni való
nyári szabadságukat. De az irigykedők számára elmondjuk, az korántsem
a teljes nyár, ahogy ők gondolják. Június végéig a tanároknak még be
kell járniuk az iskolába értekezletek, adminisztráció, szertárrendezés
okán, a legtöbben kiveszik részüket a táboroztatásban - a Vásár téri
iskola egymaga 9 különféle nyári tábort szervezett -, augusztus huszadika
után pedig már az alakuló értekezlettel ismét kezdődik a hálás-hálátlan
pedagógiai munka.
A vakációzó diákok persze erre fittyet hánynak: az a dolguk! Élvezzék
a nyarat, a szabadságot, s szeptemberről, ,,bilincses iskolákról" most
egy jó darabig szó se essék... Jó nyarat! Jó vakációt!
|
Fontosabb híreink:
Új óvoda nyílik a Széchenyi utcában
- Bezárják a Templom térit
Településrendezés: nem fogadta el a 10-es
út nyomvonalát a Képviselő-testület
Rendeletmódosítás az avarégetésről
és a fakivágásról
Emlékművet állítanak a II. világháborúban elesett
vörösvári hősöknek
Balázs László lett a Muttnyánszky Ádám
Szakképző Iskola új igazgatója
,,Valakinek meg kell halnia?"
- Drogozók az iskolapadban
Szatírt köröz a rendőrség
Az NB II-ben maradtak a vörösvári
kézilabdások
|
Copyright © Pilisvörösvár Város
Önkormányzata e-mail