 |
ERŐFORRÁS-VÉDELEM A PILIS VÖLGYÉBEN, VAGY A TÁJ KIÁRUSÍ-TÁSA
Botzheim István Pilisvörösvár polgármesterének előadása a Pilisi Civil Fórum konferenciáján.
2002 február 23-án a Pilisi Civil Fórum Zöld végvárak a Pilisben és a Zsámbéki medencében címmel környezetvédelmi konferenciát szervezett Piliscsabán. Az esemény súlyára jellemző, hogy Dr.Turi Kovács Béla környezetvédelmi miniszter, Balsay István László a Parlament Területfejlesztési Bizottságának elnöke, valmint Kiss Antal a PCF ügyvezetője tartott volna sajtótájékozatót. Noha akadályoztatása miatt a miniszter és a bizottsági elnök végül nem lehetett jelen a megbeszélésen, a résztvevők kifejthették a témával kapcsolatos álláspontjukat Ekkor emelkedett szólásra Botzheim István, Pilisvörösvár polgármestere, akinek hozzászólását teljes terjedelmében közöljük.
Sz. G.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Konferencia!
A felhívás úgy szólt, hogy a település környezetének megtartására pozitív példát mutassunk Pilisszántó, és Pilisvörösvár példájával. Én nem kívánok Pilisvörösvárról, mint pozitív példáról szólni, hiszen aki ismeri Vörösvárt, az ismeri, aki pedig nem, az ismerje meg. Annyit elmondok, hogy Pilisvörösvár -a terjesztett híresztelések cáfolataként- nem zárkózott be, nem a konzervatívizmus hazája. A helyben születettek ma kettőszázhúsz, - újonnan, telek-határrendezéssel kialakított- lakótelket tudhatnak magukénak, van bőven hol építkezniük. A helyben vállalkozóknak negyven hektár vállalkozási területük van. A tájat mégis érintetlenül tartottuk meg. Virulnak a civil szervezetek és a szolgáltatások finom hálója kialakult. Amit ma Pilisvörösvárról még mondani lehet, az hogy eredményeit a vörösvári emberek szorgalma, kialakult munkakultúrája, bátor vállalkozó szelleme és messze földön híres lokálpatriotizmusa hozta létre. Az eredményes munka javát ők végezték el.
Amit mondani szerettem volna, hogy én egy pozitív példa helyett egy pozitív gondolkodásmódot szeretnék felvázolni. Azt a felelős gondolkodást, amit a településért felesküdött képviselőtől elvárhatunk, illetve hogyan gondolkodik egy képviselő a belterületbe való vonással kapcsolatban, hogyan kellene gondolkodnia és az én véleményem szerint ennek mi kell legyen a vezérlő elve.
Akkor először a vezérlő elvről beszélnék.
Azt mindannyian tudjuk, hogy a polgármester a meghirdetett programja szerint szándékait fejezheti ki, előterjesztheti javaslatait, de ma Magyarországon a döntés a képviselőtestület kezében van. A polgármester ezeknél a döntéseknél egy szavazattal szerepel. Bármilyen sokan néznek fel rá, bármilyen sokat várnak el tőle, ez az ő szerepe ma.
A politikának az a felelőssége, hogy hogyan dönt abban, ami szigorúan a politikára van bízva. A többit a polgárokra, az általuk létrehozott civil kezdeményezésekre kell bízni. A szubszidiaritás elvében hiszek, miszerint a döntések ott szülessenek, ahol azok keletkeznek, ha civil fórum az illetékes, akkor ott szülessen és legyen meg a hatásköre, ha politikában, akkor ott szülessen és ott legyen meg a felelőssége. És ha azt kérdezik, hogy mi ezen túl a vezérlő elvem és hogyan gondolkodom, akkor azt tudom mondani, hogy a közjó és a fenntartható fejlődés melletti teljes elkötelezettség.
Bocsánat, hogy kissé személyesre fogom mondanivalómat, de ma nagyon sokat beszéltek fenntartható fejlődésről, s én félek, hogy nagyon sokan nem azt értik ez alatt, amit én. Véleményem szerint a fenntartható fejlődés nem egy hirtelen felindulásból létrejött zöld mozgalom jelszava, vagy egy helyi szervezet érdekérvényesítésének kérdése, hanem nagyon komoly politikai célkitűzés.
A fenntartható fejlődés mellett való kiállás az igazságosság keresését jelenti. Számomra az igazságosság keresése az utóbbi tíz évben azt jelenti, hogy mindenki - függetlenül attól hogy a Földön hova született- hozzáférhet-e az őt megillető, és számára jogosan, -hitem szerint az Isten képmására teremtettsége jogán- megállapítható erőforrásokhoz. Egy pilisvörösvári cigányembernek, Habsburg Ottó unokájának, egy német kisfiúnak, vagy egy bangladesi, vagy afgán csecsemőnek van-e esélye, hogy egyformán részesedjen az egészséges levegőből, ivóvízből, fogyaszthasson megfelelő táplálékot, hozzáférhessen a szükséges energiahordozókhoz, közlekedhessen emberhez méltóan? Tíz éve tudom -és ez a globalizáció a pozitív példája-, hogy ebben a kérdésben a világon hatalmas igazságtalanság van.
Csak példaképp hadd idézzek az ezzel foglalkozó irodalomból:
- ma a világon naponta húszezer gyermek hal meg, mert -ezt a meglehetősen ostoba, sok mindent elfedő mutatószámot használva- a világ GDP-jének nyolcvan százalékát a világ lakosainak húsz százaléka birtokolja. Ha lett volna lehetőségem, bemutattam volna Önöknek az ábrát, amely egy pezsgőspoharat formáz, a pohár felső része a világ népességének húsz százalékának kezében lévő összes világtermék nyolcvan százaléka, a többi keskeny pedig a többi nyolcvan százaléknyi lakos sovány jussa. Ma a világon élő, több mint hatmilliárd emberből csupán háromésfél milliárd ember él a fenntartható fejlődésnek megfelelően.
Ők élelmezésüket a gabonafélékre, zöldségekre alapozzák, kevés -többnyire fehér- húst esznek, természetes forrás-, vagy kútvizet isznak, felszíni tömegközlekedéssel, rövidtávon kerékpárral oldják meg, csomagolatlan árukat használnak, hulladékaikat újrafelhasználják. Szerény, természetes szellőzésű otthonokban laknak, a nagycsalád, vagy több család lakik együtt.
Hozzájuk képest több mint egymilliárd ember fenntarthatatlanul - és ebben az értelemben - jogtalanul túlfogyaszt, pazarol, szenved egészségtelen étkezési szokásaitól, autózik, röpköd, embertársai elől fogyasztja, pazarolja az energiahordozókat és nem egyszer a nélkülözőknek rontja a környezetét oda szállított feldolgozatlan, mérgező hulladékaival. Mi is közéjük tartozunk és hőn óhajtott "fejlődésünkkel" oda tartunk, a fejlettnek mondott országok csoportjához.
A világ több mint egymilliárd kisemmizett éhezőjének képviselőivel találkozunk a zöldhatárainkon elfogott menekültekkel, akiknek befogadása menekülttáborokban, településeinken nem emberiességi kérdés, hanem szégyenszemre közbiztonsági és közbiztonsági megfontolások alkuja.
Hogy jön ahhoz egy hozzám hasonló falusi polgármester, hogy csak úgy a globális igazságosságot keresse! - kérdezik sokan. Nekem ebből csak egy hitvallás maradt, hogy fenntartható az a fejlődés, amely minden ember, minden újszülött jogát megtartja arra, hogy ugyanúgy részesedjen a Föld erőforrásaiból, mint bárki más. Ha kicsit továbbfejlesztem a liberálisok kedvenc mondását: "az én szabadságom korlátja a másik ember szabadsága" - akkor én ezt úgy fordítom:
- "az én fogyasztásom korlátja a másik ember potenciális fogyasztási igénye".
Ha így gondolkodom, ha így gondolkodunk, akkor nem receptet fogunk kapni, azt nem fogjuk kivenni valamilyen könyvből, hanem napi tétova válaszokat kell arra adni arra a kérdésre: ,hogyan tudom én nap mint nap minden cselekedetemmel, döntésemmel azt teljesíteni, hogy világszerte a javak elosztása igazságos legyen.
És most már Önök is megértik, hogy itt ma nekem nem egy államtitkárnak kell a számba adnia, hogy "gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan". Én tíz év óta így gondolkodom és igyekszem így cselekedni. Ennek a felfogásnak csak néhány vonatkozását szeretném elmondani település szintű, programalkotó döntéshozóként. Vörösváron számunkra nagyon fontos, hogy tömegközlekedés legyen, nagyon fontos, hogyha a tizes úton nem lehet bejutni a fővárosba, akkor a vasutat fejlesszük. Ezért konferenciát szerveztünk, elértük, hogy a MÁV kétszáz milliót költött erre a vasútvonalra és hogy tíz vonatpárral több közlekedik, és Vörösvárnak egy plusz új vasúti megállója van. A vörösváriak növekvő létszámban vasúton járnak be Budapestre.
Fenntartható, mert ez sínes tömegközlekedés és egyre kevesebben járunk személyautóval. Hogyan kapcsolódik ez a belterületbe vonáshoz, hiszen nem beszéltünk erről ma, de gyakorlatilag erről van szó.
Itt az agglomerációban olyan szuburbanizációs nyomásnak vagyunk kitéve, ami alkalmanként egy-egy polgármesternél, egy-egy képviselőtestületnél csapódik le. S ennek a szuburbanizációs jelenségnek is egyetlen szelete a városból való kiköltözés.
Szeretném ezt a folyamatot higgadtan elemezni, hogy senkit meg ne sértsek, de úgyszintén szeretném e folyamatnak azokat a döntési pontjait kidomborítani, amelyek a politikusok dolga és felelőssége. Hogy ne vitatkozzunk egymással, ne vitatkozzon az újonnan érkezett piliscsabai az őslakossal, és ne keletkezzenek olyan felesleges feszültségek, amelyekre nincs szükség.
Miről van szó, milyen módon jön létre a lakóparkokról a döntés?
Négy tényezőt határozhatunk meg ebben a folyamatban:
- Az első tényező az az indíték, hogy Budapesten ma nem jó lakni. Már önmagában az a tény, hogy kiköltöznek sem jó, hiszen az lenne a jó megoldás, hogy a budapestiek érjék el, hogy Budapesten legyen jó lakni, ne kellejen kutyagumiban gázolni, ne kelljen olyan levegőt szívni, amilyen, és ne legyen közlekedési káosz. Véleményem szerint a mi problémánk itt kezdődik, ha Budapesten nem a szubszidiaritás elve szerint intéződnek a dolgok!
Elnézést, de most kicsit politizálok, ha a budapestiek el akarják érni hogy a fővárosban jól lehessen élni akkor a liberális városvezetés helyett, amely már tizenkét éve hatalmon van, mást kellene választani.
Az a legegyszerűbb megoldás, hogy kiköltözünk Pilisvörösvárra, Piliscsabára vagy máshova. Én nem akarok egyetlen családot megbántani, aki megteszi. S az jó ma Magyarországon, hogy ezt megtehetjük, van rá választási lehetőség, ez a demokrácia. Ha egy polgár úgy érzi, hogy rosszul él Budapesten, akkor megvan a lehetősége, akkor ezt is szabadon választhatja.
- A másik tényező az a vonzó környezet, ahol lakunk, ahová születtünk, amit vonzónak megtartottunk. Természetesen ez nagyon csalóka és önző választás, hiszen a környezet eredeti állapotában lakópark nélkül vonzó.
Kevesen gondolják át milyen lesz a táj a körbekerített, teljesen felépített lakópark jelenlétében. A másik kérdés az hogy az én lakóparkom még megépülhet, de a következő már nem. Hol itt az igazságosság, mindenkinek az egyforma joga az erőforrásokhoz?
- A harmadik tényező az a gazdasági jelenség, amit valaki itt már megfogalmazott: a telekspekuláció. Önmagában ez sem baj. Az nem baj, ha valaki lát gazdasági lehetőséget és talál partnert, akkor azt kihasználja. Ennek lényege az, hogy olcsó mezőgazdasági területek keletkeztek az agglomerációban a kárpótlási folyamat következtében. Ez még másodkézből megvéve is megér annyit, hogy politikai partnert találva, aki belterületbe vonja, ezáltal ezerszeres haszonra lehet szert tenni. A lakópark építőnek nem azon van haszna, hogy egy négyzetméter házat felépít, azt bárhol kis túlzással ugyanannyiért építi fel munkaerő árától függően. A nagy üzlet abból származik, hogy vásárol egy négyzetméter erdőt, nádast és politikai partnerrel eléri azt, hogy e területnek ezerszeresre növekedjen az értéke a belterületbevonás után. Ez az extra profit. Nem bántottam ezzel az erre vállalkozót sem, ez a demokrácia, a szabad gazdaság, hiszen ezért harcoltunk, ezért történt a rendszerváltoztatás. Ez nem baj önmagában. A baj az, ha a döntéshozó döntéseiben a településének -és ezzel választóinak- akaratát megkerülve nem a közjó mellett, hanem csoportérdekek mentén dönt.
- A negyedik tényező maga a döntéshozó, aki alkalmanként a három tényezőt egyesíti. Ő az, aki döntésével lehetővé teszi, hogy a három érdek és tényező egyesüljön. Ő kulcs a zárban. Legyen az a polgármester, vagy települési képviselő. Itt nem lehet félrenézni, itt nem lehet másokat vagy a körülményeket okolni. Az a döntés, amely ott született a polgármester által feltett kérdésre válaszképpen: "Ki ért azzal egyet, hogy bevonjuk-e építési övezetbe azt az X hektárt?" - az övé és csak ő hozhatja meg vagy utasíthatja el. Ez a kulcsmondat és hatáskörileg csak a települési képviselő dönthet. Azt jól kell látni, hogy ez a döntés adott helyzetben jó döntés is lehet, csak a kérdés az, mit kell ilyenkor figyelembe venni.
A továbbiakban végig szeretném elemezni, mert a végén kitűnik micsoda felelőssége van egy települési önkormányzatnak ebben az ügyben. Amikor eldöntötte a belterületbe vonást, akkor azt is eldöntötte, hogy ketten maradnak a folyamat végén: a beköltözők, -akiknek nem vitattam az ehhez való jogát- és az önkormányzat. A táj eltűnt, a vállalkozó eltűnt, maradt ott a polgármester, a települési képviselő és a jó hiszemű beköltöző. Azonban azt meg kell kérdeznem: tudja-e a települési képviselő, amikor a döntéshez felemelte a kezét, hogy ketten maradnak, s tudja-e mi a következménye a döntésének, és mi az ő kötelezettsége?
Mert mindenki tudja, hogy a települési önkormányzatnak kötelessége ivóvizet bevezetni, az utakat rendbehozni és fenntartani, közvilágítania, szennyvíztisztító-kapacitást biztosítani (abban az esetben, ha az ivóvíz már ott van), óvodai és általános iskolai oktatást biztosítani, egészségügyi szolgáltatást megoldani. Pilisvörösváron óvodai kapacitásbővítésre kényszerültünk, s akkor próbáltam utána számolni: mennyibe kerülhet egy család letelepítése egy új lakóhelyen. A számbavételhez két különféle számítási eljárás alkalmazható, az egyszerűbb az egy főre vetített fajlagos érték, aminek eredménye az, hogy két-három millió forint közötti összeget kellene befizetni személyenként ahhoz, hogy az önkormányzat a vállalt kötelességeinek eleget tudjon tenni. Hiszen erre esküdött egy helyi képviselő, hogy az önkormányzat által felvállalt kötelességek teljesülését elősegítse, s ezt várja el tőle a másik partner: a beköltöző polgár.
Már csak egy kérdés van hátra: ki fizeti a révészt? Hiszen alkotmányos joga mindenkinek megvan, hogy megválassza a lakhelyét. De alkalmanként az alkotmányosság határán húzódik az, amit a polgároknak a valódi választás lehetősége jelent. Mit jelent a lakhatási jog egy született piliscsabai, pilisvörösvári, solymári polgár számára, s mit jelent ugyanez egy XII. kerületben született polgár számára, akinek van például egy telke. Azt a telket értékesítve ő azonnal kikötözhet Pilisvörösvárra, de egy vörösvári polgár ugyanezt nem teheti meg, hiszen ahol ő született értéktelenebbek a telkek. Én tehát az alkotmányosság kérdését így kezelem. Visszatérve: ki fizeti a révészt? Az önkormányzat nem fizetheti, hiszen ez nem az ő dolga! Azért nem, mert ideális esetben készen vannak az infrastrukturális beruházások, azokat nem kell bővíteni, mert a hivatalos adatok szerint sehol az országban nem nő a népesség - a természetes szaporulat -, még Pilis-vörösváron vagy Piliscsabán sem. Akkor miért kellene új kapacitásokat létrehozni? Hiszen a legutóbbi háború óta ez az ország a szükséges kapacitásokat létrehozta: minden megszülető polgár számára van ivóvíz kapacitás, óvoda stb. Mi ez az óriási mozgás, ami új, drága pénzen megteremtett kapacitásokat igényel? Egyértelműen a beköltözés.
Állítom, hogy ez nem az önkormányzat dolga. Ha valakinek úri passziója úgy diktálja, hogy másutt lakjon - ami tiszteletben tartandó joga -, s ezt meg is teheti, az bizony maga fizessen érte. Azt az összeget fejenként, amit a fentiekben meghatároztunk. Persze ezt nem fogja megtenni, mert az drága lesz és a telekspekuláns üzlete elszáll. De kaptam már olyan választ is, hogy pályázzon a település állami pénzeket és abból építsen vízvezetéket a beköltözőknek, vagyis a probléma finanszírozását állami szintre emeli, azaz az ország közössége az adófizetők szintjére. De az ország népessége sem nő, akkor miért kellene állami pénzt fordítani új kapacitások kiépítésére, hiszen a fővárosban üresen tátonganak óvodák és iskolák. Nincs az a miniszter vagy országgyűlési képviselő, aki kijelentné "a nem szükséges kapacitás-növelésre pályázatot fogunk kiírni"!
Kié tehát a kulcs: a települési képviselőé. S ezzel fejezném be: az a települési képviselő, aki ilyen fennálló körülmények esetén, vagyis a polgármester kérdésére, hogy belterületbe vonjunk-e, azt válaszolja igen, mindezek teljesülése nélkül, az vagy szamár, vagy kilóra meg van vásárolva!
Köszönöm, hogy meghallgattak.
A konferencia március 5-én a Parlament Irodaházában folytatódott, ahol a Pilisi Civil Fórum nevében Kiss Antal, a Parlament Környezetvédelmi Bizottsága részéről pedig Dr.Illés Zoltán írta alá az együttműködési szerződést.
A megbeszélést követő sajtótájékoztatón először Kiss Antal szólott az együttműködési szerződés előzményeiről, elmondta, hogy hosszú hónapok közös munkájának eredményét látták el kézjegyükkel. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy elindult egy folyamat, amelyben közösen szeretnének gondolkozni, és ennek fontos része, hogy törvényhozásban, a Parlamentben is otthon lehessenek. Senki számára nem lehet közömbös, hogy az agglomeráció élete miként alakul, hogy az ott élők elmondhassák, a Pilis valóban az otthonuk, ahol szívesen élnek. Végezetül megköszönte az elnök úrnak, hogy kikérte a véleményüket, segített, hogy álláspontjuk nagy nyilvánosságot kaphatott. Ennek lényege, hogy a PCF két módosító javaslatot tett Illés Zoltán asztalára az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997.évi 58.tör-vénnyel kapcsolatban. Az egyik: a területfejlesztési koncepció helyi népszavazással történő legalitásának a kérése. A települések jövője ugyanis nem lehet csupán a négy éves időtartamra megválasztott, különböző összetételű testületek hatásköre, hanem az ott élő családok felelőssége is. A másik javaslat a törvénymódosításokkal kapcsolatos és mint ilyen a települések rendezési és helyi építési szabályzatainak elkészítési módjára és finanszirozására vonatkozik. Ne fordulhasson elő, hogy ezeket a szabályozási rendszereket külső pénzekkel lehessen finanszirozni, ne azok diktáljanak, akik az önkormányzatoknál sokkal jobb helyzetben vannak. Javasolják továbbá egy olyan egyeztetési rendszer bevezetését Pest megyében, amelynek keretében kérik a Pest-megyei Közigazgatási Hivatal elnökét, hogy az agglomerációs területeket érintő minden szabályozást juttason el az érintett településekhez, hogy arról időben véleményt mondhassanak.
Illés Zoltán maga is változásokat -elsősorban az önkormányzati törvényét- sürget az ott élő emberek érdekében. Mivel kétharmados törvényről lévén szó, elengedhetetlen a civil szervezetek megszólalása, nyomásgyakorlása, egyben ügyfél jogállásuk megerősítése, ami ugyancsak törvénymódosítást igényel. Továbblépést jelentene a helyi népszavazások esetében az érvényességhez szükséges százalékarány 50%-ról akár 25-re történő leszállítása, akárcsak kompenzációként egy olyan pénzügyi alap létrehozása, amelyet azok az önkormányzatok kapnának, amelyek nem vonnak külterületeket belterületté. Az új Parlament egyik első feladata lesz az országgyűlés elé eddig nem került agglomerációs törvény megtárgyálasa.
Illés Zoltán úgy vélte, hogy az M0-ás gyűrűnek nem feltétlenül kell zárulnia ÉNY-on. Ennek megépítése ugyanis a nyomvonal mentén újabb területek felszámolását hozza magával. Ha a felelőtlen fejlesztések nem a természeti erőforrások figyelembevételével történnek az agglomerációban, kikényszerítik az olyan közlekedési megoldásokat, amelyek még nagyobb szennyezést hoznak magukkal.
Szakács
Együttműködési Megállapodás
a Magyar Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága és a Pilisi Civil Fórum között
A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Környezetvédelmi Bizottsága (Bizottság) és a Pilisi Civil Fórum (PCF) együttműködési megállapodást köt, hogy közös tevékenységükkel hozzájáruljanak hazánk környezeti értékeinek megóvásához, a környezettel kapcsolatos problémák megoldásához, az európai uniós csatlakozáshoz szükséges természet- és környezetvédelmi feltételrendszer kimunkálásához, és elősegítsék az emberek környezettudatos viselkedését.
A célok megvalósítására a Felek az alábbiakban állapodnak meg:
A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Környezetvédelmi Bizottsága az illetékességi körébe tartozó kérdésekben:
a) szakmapolitikai információkat juttat elektronikus és nyomtatott formában a PCF-nek
b) a PCF tagjait szakértőként bevonja javaslattevő és döntés-előkészítő munkájába
c) támaszkodik a PCF szakmai véleményére A Pilisi Civil Fórum felkérés alapján:
a) szakértői véleményt nyilvánít általános agglomerációs és környezetvédelmi, a Bizottság ülésein elhangzó kérdésekben
b) véleményt mond a Bizottság által kidolgozott, a PCF illetékességi körébe tartozó előterjesztésekről, javaslatokról
c) igény esetén egyéni konzultációkat folytat a Bizottság országgyűlési képviselő tagjaival és elősegíti munkájukat.
A Bizottság elnöke bejelentette, hogy a kapcsolattartással és az együttműködés technikai, valamint szakmai szintű lebonyolításával Dr. Szalóki Gyula főtanácsos urat és Hajduffy Eszter kisasszonyt bízza meg, amelyet az együttműködő fél tudomásul vett.
Budapest, 2002. március 5.
Dr. Illés Zoltán Kiss Antal
Magyar Országgyűlés P.C.F. Környezetvédelmi Bizottsága
SAJTÓKÖZLEMÉNYA Pilisi Civil Fórum tagszervezetei a Piliscsabáért Egyesület, a Pilisjászfalui Tájvédelmi Közhasznú Egyesület és a Solymári Környezetvédő Egyesület - mint a Johnson Controls Automative Magyarország Kft-vel (JCA) környezetvédelmi perben álló felperesek - a következőket közlik a Sajtóval:
A Solymár, Pilisszentiván és Nagykovácsi térségében található Zsíros hegyen - lakossági tájékoztatás szerint - 2001. őszén több éjszakán keresztül biztonsági őrökkel védett gépjárműves szállítás történt a Zsíros hegyi bánya térsége felé, ahol felhagyott művelésű bánya található. A bányászati létesítmények lezárása csak részlegesen, néhol nem kellő szakszerűséggel történt meg, lehetőséget hagyva így a megmaradt üregekben bizonytalan eredetű anyagok elhelyezésére.
A Solymáron működő JCA - mely cég veszélyes anyagokat és készítményeket használ fel - a veszélyes hulladék keletkezésére, mennyiségére, ártalmatlanítására vonatkozó kötelező bejelentést nem tette meg az illetékes hátóságok felé. Ezt - a környezetveszélyeztetési per és a kapcsolódó egyéb perek hatására - csak megkésve és csak felszólításra utólag pótolta.
A veszélyes anyagok és készítmények összetételét jogszabályi előírás ellenére nem közölte sem az ÁNTSZ-szel, sem a Környezetvédelmi 'Felügyelőséggel, sem pedig a Fodor József Országos Közegészségügyi Központ-Országos Kémiai Biztonsági Intézettel. A térségi ipari üzemek tevékenységének és környezetre gyakorolt hatásának tisztázása érdekében - a folyamatban lévő eljárásokon és vizsgálatokon kívül - egyesületeink felkérték az illetékes hatóságokat a bányafeltárás elrendelésére.
Budapest, 2002. március 05.
