 |
Az áldozat
Húsvét hétfőn, április 1-én 10 órakor kegyeletteljes ünnepségre kerül sor a pilisvörösvári temetőben. A megbékélés és kiengesztelődés szellemében Németország, valamint az egykori Szovjetúnió még életben lévő veteránjai róják le kegyeletüket a másik nemzet háborús áldozatainak emlékművénél. A Budapesten élő Elter Tamás nem áldozat és nem veterán, mégis részt vesz a megemlékezésen, mert az ő édesapja is, igaz jelképesen, de ott lesz a felszentelendő közös sírban. Családi tragédiája nem egyedi eset, és talán másokban is felszakíthat fájó sebeket, mégis vállalta, hogy felidézi számunkra a történelem egy olyan tragikus időszakát, amely remélhetőleg soha többé nem ismétlődik meg.
- Pontosan emlékszem arra a napra, amikor 1944 késő őszén édesanyám egy demizson borral és némi élelemmel elengedett Budára, hogy a találkozzam a Zsigmond téri iskolában elszállásolt, katonai szolgálatot teljesítő édesapámmal. Én a 12-t töltöttem be, ő a 38. évét taposta. Soha nem felejtem, mert ez volt az utolsó alkalom, hogy szót válthattunk egymással. - kezdi az időutazást a nyugdíjas férfi.
Néhai Elter Tamás nem volt önkéntes, alkalmatlannak minősítették, ám a háborúnak ebben az időszakában ez már nem sokat számított. Sváb származása miatt besorozták és azon kérését sem vették figyelembe, hogy a német és magyar sorozótiszt közül az utóbbihoz kérte beosztását. Csak a név, a származás számított, pedig falusi bognárként egész életében távol tartotta magát a politikától, még unszolásra sem lépett a Volksbund tagjainak sorába, jóllehet ezzel -egyesek szerint- elkerülhette volna a katonaságot. 1944 októbere már egyenruhában köszöntött rá.
- Szenteste vetették be olyan hiányos felszereléssel, hogy még derékszíja sem volt. A történteket egy nyergesújfalui katonatiszt társától tudtuk meg, aki ott volt a közelében, amikor vesetájon meglőtték. 'Én már megkaptam a csomagomat.' - jegyezte meg fanyar humorral és elindult a kukoricáson keresztül. Nem jutott messzire. Az elé csapódott akna repeszdarabjai egész testét elborították. Társaitól még cigarettát kért, majd csak annyit, hogy értesítsék a családját. Felfektették a nagyhirtelen kukoricaszárból öszszetákolt hordágyra és teherautóval Mátyásföldre vitték, ahol egy villa kertjében hantolták el, miután visszadta lelkét teremtőjének. Csak a háború után temették el rendesen a repülőtér melletti temetőben. Mivel édesapám nem harcban esett el, talán nem kegyeletsértő, ha nem hősnek, hanem sokkal inkább áldozatnak tekintem.
Miután a félárván maradt családot értesítették a sír helyéről, egyszerű fakeresztet készittettek és időről időre eljártak hozzá gyászolni, emlékezni. Egy alkalommal aztán megdöbbenve tapasztalták, hogy a temetőt felszámolták. Sosem derült ki, hogy a tervezett változásról miért nem értesítette a családot senki.
Nem kisebb meglepetést okozott számukra, amikor német tiszt állított be az édesanyához, hogy egy kórházi nyilvántartásban a Pilisvörösvár irányába visszavonuló német egység papirjai között rábukkantak idősb. Elter Tamás nevére. Ebből -tévesen- arra következtettek, hogy nyilván a település közelében esett el és ott is temették el. A család időközben egy másik látogatót is fogadott szintén Németországból, aki azt tudakolta, hogy az édesanya nem tart-e igényt hadiözvegyi pótlékra. Tömör és határozott választ kapott. Az özvegy szeretett férje, gyermekinek apja halála árán nem kívánt pénzhez jutni, noha nagy szüksége lett volna rá az ínséges időkben.
- Őszintén örülünk, hogy olyan közös sírhelyet alakítanak ki, amely az egész egységnek kegyeleti emléket állít. Ez a gesztus talán feledteti azokat a kellemetlen emlékeket, amelyek abból is fakadnak, hogy a máig érvényben lévő Benesi-dekrétum szerint a svábokat kollektív bűnösnek bélyegezték. Soha nem tagadtam, hogy svábok vagyunk és hogy az apám német katona volt, ugyanakkor magyarnak vallottam magam mégha odahaza németül is beszéltünk a családban.
Elter Tamás ma már kétszer annyi évet számlál mint amennyit egykoron fiatalon elhunyt édesapja. Pilisvörösvárhoz azonban nem csak a készülő emlékmű köti, leánya idejött férjhez, míg testvére Dunabogdányban él. Mindnyájuk közös vonása, hogy köszönetüket fejezik ki azoknak, akik fáradságot és költséget nem kímélve a katonai temető kialakítására fordították energiájukat, idejüket, hogy ezzel tisztelegjenek nemzetiségüktől függetlenül a hősök és áldozatok emléke előtt.
Sz.G.
SCHRAMBERG
Ihre Einladung zur Wiederweihe von Grabmalen der Gefallenen im Zweiten Weltkrieg am Montag, den 1. April 2002 sowie Einladung anlässlich des Besuches des Jugendblasorchesters vom 29. Mai 2002 bis zum 2. Juni 2002 Sehr geehrter Herr Botzheim, lieber Kollege, herzlichen Dank für Ihre freundliche Einladung zur Wiederweihe von Grabmalen der im Zweiten Weltkrieg gefallenen Soldaten auf dem Werischwarer Friedhof am Ostermontag. Ich halte es auch angesichts der derzeitigen weltpolitischen Ereignisse für sinnvoll und angebracht, Zeichen der Erinnerung, aber auch der Versöhnung zu setzen. Es ist sicherlich notwendig, auch die jüngeren Generationen darauf aufmerksam zu machen und daran zu erinnern, wieviel Leid, Krieg, Gewalt und Terror über die Menschen in allen Staaten unserer Erde gebracht hat. Wir müssen uns das immer wieder vor Augen halten, um unseren Beitrag zur Versöhnung, Toleranz und insgesamt für eine friedlichere Welt erbringen zu können. Ich bin Ihnen daher für das Zeichen der Stadt Pilisvörösvar im Interesse dieser Versöhnung und des Friedens in der Welt sehr dankbar. Leider ist es mir selbst nicht möglich, am 1. April 2002 nach Pilisvörösvar zu fahren. Stattdessen wird Herr Stadtrat Hans-Jörg Fahrner als mein Stellvertreter gerne an der Veranstaltung teilnehmen. Wegen Einzelheiten werden wir uns in den nächsten Tagen bei Ihnen melden.
Das Jugendblasorchester Schramberg hat zu seinem 40-jährigen Jubiläum in der Zeit vom 29. Mai bis zum 2. Juni 2002 das Jugendblasorchester Ihrer Stadt eingeladen. Erfreulicherweise wird hier eine Begegnung zwischen jungen Menschen unserer beiden Städte zu Stande kommen. Es ist durchaus sinnvoll und erstrebenswert, wenn gerade unsere Jugend internationale Kontakte pflegt.
Ich bin fest davon überzeugt, dass sich für uns nicht nur ein Gewinn daraus ergeben wird, dass wir Ihr Jugendblasorchester hier in Schramberg erleben dürfen. Vielmehr ist meine Erfahrung, dass es im Interesse eines zusammenwachsenden Europas gut tut, mehr über andere Länder, Kulturen und die Menschen in diesen Ländern zu erfahren. Die Gelegenheit, die sich durch den Besuch Ihres Jugendblasorchesters in unserer Stadt ergibt, ist sehr günstig. Ich freue mich daher zusammen mit dem Jugendblasorchester sehr über diesen Besuch.
Diese Begegnung zwischen Menschen unserer beiden Städte möchte ich zum Anlass nehmen, auch Sie, sehr geehrter Herr Kollege, evtl. zusammen mit einer kleinen Delegation einzuladen, das Jugendblasorchester aus Ihrer Stadt nach Schramberg zu begleiten. Über Ihren Besuch würde ich mich sehr freuen.
