
„Tiszteld a múltat és
tartsd a jövőnek!"
Amint a Vörösvári Újság egyik múlt évi számában olvashattuk,
a Hagyományőrző Egyesület a Kápolna u. 10. sz. épületben - melynek
egy részét megvásárolta, a többi részt az Önkormányzattól használatra
kapta - élő múzeumot szeretne létrehozni elsősorban az iskolás és
óvodás gyermekek számára.
Szeretnénk ezzel vonzóbbá tenni az iskolások rendszeres
múzeumlátogatását azzal, hogy helytörténeti gyűjteményben levő tárgyakat
stb. a gyakorlatban is bemutassuk. Többek között szeretnénk megtanítani
őket hagyományos népi ételek főzésére-sütésére, alkalom nyílna barkácsolásra
- régi szerszámokkal - kézimunkázására, kenyérsütés és hagyományos
sütemények elkészítésére.
A számtalan archív fotók rendezésével betekintést
nyerhetnének őseik múltjába, egyúttal sikerélményhez is juthatnának.
Eddig az épület rendbehozatalán fáradoztunk, rengeteg szemetet, stb.
kellett eltávolítani, rendbe hozni a nyílászárókat, stb. Most elsősorban
a szülői munkaközösségekhez fordulunk, hogy a további munkálatokhoz
segítségüket, tanácsaikat kérjük. Azt szeretnénk, hogy a szülők és
gyermekek egyaránt vegyenek részt az elvégzendő munkálatokban, ki-ki
tehetsége és lehetősége szerint. Szeretnénk, ha a tanév kezdetén,
ősszel legalább egy-két helyiséget üzemeltetni tudnánk. Szó lehetne
arról is, hogy a nyári szünetben esetleg indokolt esetben gyermekfelügyeletet
is vállalnék kellő segítség esetén.
Tisztelettel kérjük tehát a kedves szülőket, megbeszélés
céljából keressenek meg személyesen vagy telefonon, mert kellő szervezés
híján szép, de egyúttal nehéz feladatot nem tudjuk kellően megoldani.
A múzeumlátogatások alkalmával tapasztaltuk, hogy a gyerekek és tanárok
lelkesedve fogadják tervünket, mely többek között a most már kötelező
„népismeret" tantárgy oktatását is lényegesen megkönnyítené. Hiszszük,
hogy közös összefogással megoszlanak a terhek és megnövekednek az
örömök. Bízunk a szülők megértésében - akik szintén jelentkezhetnek,
előre is köszönjük megértésüket és jóindulatú támogatásukat.
Pilisvörösvár 2002. június 19.
Gromon Andrásné (Mici néni)
Cím: Kápolna u. 40. Telefon: 330-162


Üdvözlet az iskoláknak
Kedves Kollégák!
Hónapról hónapra olvassuk a helyi újságban,
hogy mennyi minden jó történik az iskolákban. A júniusi szám valósággal
ámulatba ejtett bennünket, amikor hírét vettük a sokféle versenynek,
az elért eredményeknek és a nyári programoknak.
Gratulálunk, Kedves Kollégák!
Örülünk tehetséges diákjaitok kitartó
szorgalmának, a szülők áldozatvállalásának. Kevesen tudják, hogy a látható
eredmények csak a jéghegy csúcsát jelentik. A láthatatlan háttérmunka
az igaz erőpróba! Ebben rejlik az értékes tudás titka. Ezért a tudásért
szeretika vörösvári diákokat a legjobb iskolákban is, akik helytállnak
a kemény mezőnyben. A város is büszke lehet ezekre az eredményekre,
iskolái jó hírére. Érdemes elolvasni újra a Vásár téri iskola országos
matematika és olvasás-szövegértésről szóló mutatóit. Budapesti, megyeszékhelyi,
városi iskolákat sok-sok ponttal megelőzve! - ez nem akármilyen munkára
vall.
Köszöntjük ezért az összes aktív pedagógust,
a diákokat és az iskolákat mindenben támogató szülőket.
Jó pihenést, szép nyarat kívánva

Tisztelettel és szeretettel
-
nyugdíjas pedagógusok baráti köre
Évzáró a VII-es Rákóczí úti óvodában

IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail
Szerkesztő: Schuck Béla e-mail