Legutóbb arról tájékoztattam, hogy az újság tartalmát
illetően a bőség zavarával küzdünk. Ennek az lett a következménye,
hogy a hulladékgazdálkodásról szóló riportot meg kellett feleznünk
és több kedves munkatársunk - mindazokat magunk közé számítom, akik
közérdeklődésre számot tartó cikkekkel, írásokkal színesítik a lapot
- anyaga kimaradt a júliusi számból. Ezúttal valamennyien ott szerepelnek
az újság hasábjain. Utólag is köszönöm türelmüket, megértésüket, noha
jól tudom, aki legjobb tudása szerint papírra veti gondolatait, nem
könnyű szívvel veszi tudomásul, hogy közlendője átmenetileg nem került
a nyilvánosság elé.
Kissé más kategória az olvasói levél, amely valami
mellett, vagy valami ellen emel szót. Mindkettőre lehetőség van a
Vörösvári Újságban, de amint azt a mostani szám levelezői rovatában
kérem, ezek legyenek tömör, a témához kapcsolódó vélemények és ne
kalandozzanak el az élet más területére, hiszen ha történetesen tucatnyi
levél érkezik, ebben az esetben valamennyi közlése lehetetlen.
Egy település életében meghatározó szerepet játszanak
azok a polgárok, akik olyan tevékenységet folytatnak, olyan alkotásokat,
műveket tesznek a köz asztalára, amelyek méltán erősítik az ott élők
büszkeségét. Ez az egészséges nemzettudat segítette a hazai - ezen
belül a vörösvári - németség túlélését és ugyanezt kell tennie a magyarságnak
is, ha az egységesülő Európában és a globalizálódó világban meg akarja
őrizni önazonosságát. Ebben segít az a kultúrkincs, amely csak a miénk,
és amit úgy hívnak székely-magyar rovásírás. Riportunk a Vörösvár
határában élő szaktekintéllyel és a rovásírás mibenlétével foglalkozik.
Más. Közelednek az önkormányzati választások, mint
tudjuk Mádl Ferenc köztársasági elnök úr október 20-ban jelölte meg
ezt a napot. A Vörösvári Újság a jelöltek bemutatásával segíti az
Ön tájékozódását és eligazodását a kampány időszakában, személyükkel
szeptemberi számunkban foglalkozunk.
Még tart a szünidő, de már rövidebbek a nappalok.
A lap munkatársai nevében is őszintén kívánom, hogy úgy a vakációzó
tanulóifjúság mint szabadságukat töltő szüleik a lehető leghatékonyabban
tudják kihasználni a szeptemberig még hátralévő néhány hetet.
Szakács Gábor
Felelős szerkesztő