RENDEZNI VÉGRE KÖZÖS(ségi)
(vörösvári) DOLGAINKAT...

Tisztelt Vörösvári Polgárok!

„Ezek a buzik a négy év alatt nem csináltak semmit!" hangzik és hallhatják Önök is nap mint nap a szokásos pletykacsatornákon - fodrásznál, boltban, templom előtt. Azok terjesztik jól meggondolt és jól bevált csatornáikon keresztül, akik ebben a négy évben kiszorultak az egyébként számukra magánérdekeik miatt nagyon fontos hatalomból!

Ők azok, akik úgy szoktak lelépni a történelem színpadáról 44 év után, vagy visszakapaszkodni újabb négy évre, hogy könyékig vájkálnak a város vagyonában, szolgáltatják ki idegeneknek érdekeinket, adják el vagyonunkat, tesznek minket pilisvörösváriakat másoknak kiszolgáltatott majmokká!

Ők fejezték be a szereplésüket teli zsebbel, ízlésüknek és az idegeneknek megfelelően átszabott rendeletekkel, rendezési tervezetekkel, szerződésekkel.

Szemünk láttára lettek nagybirtokosok, a Kálvária-hegy tulajdonosai, így jut a polgármesternek lakótelek a vállalkozási területen, és hogy kifizesse vazallusait, kettő jut a magán/szolgálati ügyvédjének, szintén jut kettő városházi alkalmazottnak is!

Ők azok, akiknek áskálódni kell, mert eredményeikkel sose tudták vörösvári polgárok rokonszenvét, szavazatait megszerezni, csak manipulációval, csalásokkal, rémhírterjesztéssel. Ezen nincs mit csodálkozni, abból a bokorból, ahonnan jöttek, ott vigyorognak ránk a volt ügynökök, KGB-sek, a stázisok, ávósok és szekusok. Ott tanítják a dezinformáció módszereit: teremts bizalmatlanságot azok iránt, akik szolgálnak és dolgoznak, kicsinyítsd eredményeiket, keress hibát ott is, ahol nincs, az eredményeket fordítsd az ellenkezőjére.

Így kerülhetett sor arra, korábban hogy féléves nyugtalanságot tudott kelteni a városi újság, azt hazudva, hogy Vörösváron kétszer olyan sokba kerül a szemétszállítási díj, mint a környék településein, holott ennek pont az ellenkezője igaz a ma rendelkezésünkre álló adatok alapján. Vagy emlékezzenek azokra a rémhírekre, mikor azt terjesztették rólam, hogy 20 fő - vagy 500 fő - vagy 5000 fő cigányembert akarok betelepíteni Pilisvörösvárra, hogy növeljem szavazataim számát. Mindenki erről beszélt, még engem is megállítottak az utcán, holott az igazság az volt, hogy tudták, fel kívánom számolni a Kápolna, Szent Erzsébet utcai és volt Élmunkás-téri nyomortelepeket, ahogy az meg is történt, és az ott lakókat - köztük nem egy cigányember családját - méltó körülmények közé helyeztem. Azt akarták, hogy szólaljak meg, határolódjak el és ennek az elhatárolódásnak cigányellenesnek kellett volna lennie. Nem jött be a számításuk, ma Önök ennek épp az ellenkezőjét tapasztalhatják ennek a néhány cigánycsaládnak a felemelkedésével.

Kitapasztaltuk már ezeket a módszereket, és személyeket. Reméljük egyre kevesebben lesznek! Jó példa erre a hirtelen feltűnt, simamodorú és mosolyú - saját bevallása szerint is kiképzett III/2-es ügynök - gázóra-leolvasó és polgármester-jelölt.

Előttünk zajlott le rossz csillagzatának tündöklése, majd bukása és balfenéken történő eltűnése. Természetesen munkáját elvégezte, hozzájárult a polgármester-buktatáshoz és ki tudja, mely településen fejti ki templomba járóként álcázott ügynöki tevékenységét.

Arról, hogy ez a képviselő-testület mit végzett a négy év alatt, arról kellő időben, a megfelelő fórumokon, a beszámolót mindenkihez eljuttatva tájékoztatjuk Pilisvörösvár polgárait.

Nyilvánvaló lesz, hogy a korábbiaktól eltérően nem bizonytalankodva, hanem határozottan, tiszta eszközökkel és gyorsan végeztük el beruházásainkat, mint pld. a város több mint felének egyszerre való - 3 év alatt történt - csatornázása, az azt követő útépítések, az óvodaépítés, a Gyámhivatal megszervezése és megépítése a Puskin utcában, a Műszaki-építési osztály elhelyezése, az Okmányiroda megszervezése és beindítása parlamenti interpelláció igénybevételével, szociális lakásépítés a Csobánkai utcában, parképítések, és még nagyon sok minden.

Jelen írásomban olyan dolgokra szeretném figyelmüket ráirányítani, amelyek - a közvilágítás korszerűsítése kivételével - nem látványos dolgok, viszont csak becsületes hozzáállással, a közjóért való elkötelezettséggel, szívós akarattal és világos, elvi tartással voltak megoldhatóak.

Konkrétan az alábbi témákról szeretnék részletesen szólni:
- a Görgey utcai sporttelep visszaszerzése
- a Balatonfenyvesi tábor megvásárlása
- a búcsú helyének áthelyezése
- a közvilágítás korszerűsítése

Ezek mind olyan témák, amelyekhez nem kell rengeteg pénz, de nagyon fontos, állandó odafigyeléssel, szívós buldog-természettel, a témát állandóan fejben tartva, felismerve benne a zsiványságot, keresni a lehetőséget, mikor tehetünk a közjavára!


A Görgey utcai
teniszpályáról

Pilisvörösvár Nagyközségi Tanács VB, mint bérbeadó, valamint az Országos Érc- és Ásványbányák Dunántúli Művei, mint Bérlő között bérleti szerződés jött létre 1981. május 21-én a Görgey utcai teniszpálya és a mellette lévő parlagterület 25 éves, térítés nélküli bérbeadásáról.

Az OÉÁ 1995. június 29-én az általa bérelt területet a Varázskő Kft. részére üzemeltetésbe továbbadta a képviselő-testület engedélye nélkül. Ezt az üzemeltetési szerződést - ezek szerint testületi felhatalmazás nélkül - a polgármester ellenjegyezte.

1999. április 1-én a képviselő-testület 75/1999(IV.12.) Kt.sz. határozatának indíttatására Botzheim István polgármester és az OÉÁ Vállalat felszámolója nevében a felszámoló-biztos az 1981-ben kötött szerződést közös megegyezéssel, írásbeli megállapodás formájában megszüntették. A Varázskő Kft. az OÉÁ között 1995. június 29-én létrejött szerződés 1. pontja kimondja, hogy „Az üzemeltetési szerződés időtartama az e pontban hivatkozott bérleti szerződés szerinti időszakra szól." Miután a hivatkozott szerződés az OÉÁV és Pilisvörösvári Tanács között 1981-ben létrejött szerződés volt, amelyet 1999. április 1-én a fentiek szerint szerződő felek közös megegyezéssel megszüntettek, tehát a bérlő üzemeltetői szerződése az idézett mondat következtében is megszűnt.
Április 21-én a felszámoló-biztos levélben visszavonta aláírását.

Ügyvédünk álláspontja szerint már aláírt szerződést levélben visszavonni nem lehet arra hivatkozva, hogy egy további üzemeltetési szerződés létezett, amiről nem volt tudomása. Erről a szerződésről a felszámoló-biztosnak tudnia kellett, mert az 1995. június 29-én történt aláíró már a „végelszámolás alatt" bélyegzőt használta.

Miután felszólításunkra a Bérlő 1999-ben nem ürítette ki a területet, bepereltem őt, bírósági végrehajtással történő terület-kiürítésre, ill. e terület másnak való bérbeadásából való haszon elmaradása miatt.

Másfél éves pereskedés után - vélhetően az ügynek számunkra kedvező fordulata miatt - a Bérlő egyezséget ajánlott, amit a képviselő-testület elfogadott, az ez alapján aláírt megegyezés eredményeként a kiürítés néhány hete megtörtént.

Tanulság, egy a felső városnegyed számára értékes sportlehetőség és park kialakítására alkalmas terület került vissza hosszú, szívós munkám és egy adott pillanat szemfüles kihasználása eredményeként, míg mások, ráadásul jogtalan aláírásukkal átjátszották és kivonták a köz lehetőségeiből.


A búcsú áthelyezése

Ez is egy több választási cikluson áthúzódó, városunk közvéleményét megosztó, hangulatkeltésre alkalmas téma. Melyek a tények?

Ha nagyon messziről kívánnánk kezdeni, akkor már a nevét is, hogy búcsú, át kellene gondolni, hiszen a vörösvári búcsú az ősi templomunk védőszentjének, Nagyboldogasszonynak ünnepe. Abba most nem akarok belebonyolódni, hogy méltósággal hogyan lehetne megünnepelni az Istenanya névnapját, inkább elfogadom azt, hogy polgáraink most már a Vörösvári Napok keretébe helyezve is igénylik a szórakozási, vásárlási lehetőséget. Szintén tény, hogy a búcsúk alkalmával rendezett vásár - eredetileg kézműveseket, bőrösöket, cserepeseket felvonultató vására - a néhány hajóhintából, egy kézzel hajtott ringlispílből és legfeljebb egy láncos hintából álló szórakoztató apparátusból mára a műanyag bóvlik romboló eszméket terjesztő tárgyak erőszakos zsibvásárává, a szórakoztatás pedig nagyteljesítményű gépi monstrumok üvöltő, félelmetes gépezetévé vált. Alig hihető, hogy az átlagember az eddig volt búcsú színhelyén a katlanba zárt Búcsú-téren, félelem nélkül tudott szórakozni. Az a döntés, hogy a búcsút helyezzük át máshová, nem elsősorban az ott lakók és az általuk gyűjtött, 400 kismama aláírásának hatására született meg. Ezek a kívánságok jogosak és igazat kell adni annak a 400 kismamának, akik az év 51 hetében kihasználatlan, vizes, sáros, gazos területre pihenésre alkalmas, szépen kialakított parkot várnának!

A képviselő-testület döntését remélem elsősorban az az igény határozta meg, hogy nem csak új helyet keresünk a búcsúnak, hanem szűk eszközeinket felhasználva úgy irányítsuk és alakítsuk ki ezt a szórakozásra alkalmas színhelyet, hogy a hagyományokhoz visszatérve, emberléptékű szórakoztató létesítmények és tartalmas, értéket hordozó kézművességen alapuló árusok jelenhessenek csak meg! Ilyen jellegű szerződést kötöttem a búcsú szervezőjével, akinek referenciamunkái között a visegrádi palotajátékok és az egri végvári vigasságok megszervezése található.

A búcsú új helyének kialakítása szerződés szerint folyik, vélhetően határidőre kész lesz, kérem Vörösvár polgárait nyitott szívvel és értelemmel közelítsék meg ezt az új helyzetet és értékeljék a nívós szórakoztatásra irányuló szándékunkat. Ne a rémhírterjesztőkre hallgassanak, hanem menjenek el - alkalmanként vállalva a 10 perces többletsétát -, saját szemükkel és tapasztalatukkal győződjenek meg az eredményről. Jó szórakozást kívánok.


A közvilágítás
korszerűsítése

Ha az aláírt szerződés határideje szerint végzi munkáját a kivitelező, akkor az augusztusi vörösvári tűzijáték után újragyulladó közvilágítás már mindenütt az előírásoknak megfelelő fényességgel, feleannyi fogyasztással rendelkező világítótestekkel fog működni.

Városunk közvilágítása szakaszosan a város fejlődését követve, ill. az ELMÜ mint üzemeltető szerény karbantartási lehetőségeit figyelembevéve üzemelt. Ez azt jelenti, hogy területenként és utcánként különböző korú, változó állapotú berendezésekkel találkozunk a közvilágítási hálózaton.

Tehát előfordulhat az, hogy a zártkertekben - többnyire féllegálisan - folyamatosan épülő elektromos hálózat alkalmanként korszerűbb, mint a Fő úton található villanylámpák. Megérett a helyzet arra - erre a városi cím is kötelez - hogy egységes képet mutatva az egész várost egyszerre rekonstruálva, korszerű közvilágítási hálózatot építsünk ki.

Kapóra jött az a tény, hogy a kisebb fogyasztású közvilágítási lámpatestek lecserélésére a Széchényi-tervben pályázni lehet, ill. hogy a bankok szívesen adnak hitelt a hálózat-korszerűsítésre, a sokat fogyasztó égők lecserélésére, miközben a felvett hitel törlesztését a kisebb fogyasztású világítótestek működtetéséből származó megtakarításból lehet fedezni. Mi azt a megoldást választottuk, hogy a hitel felvevője legyen az ELMÜ - aki a közvilágítás szolgáltatója is egyúttal -, ő elvégzi a korszerűsítést, számunkra csak az marad, hogy további tíz évig fizetjük most már a mért fogyasztás és az eredeti (nagyfogyasztású égőkkel kialakult) villanyszámla közötti különbséget.

Ha már korszerűsítésről van szó, akkor kihasználtuk az alkalmat, hogy az évek óta elmaradt közvilágítási igényeket is megvalósíttassunk a szolgáltatóval, ilyen pld. a vasúthoz vezető lépcső megvilágítása, a Kandó Kálmán utca végének magántelek céljára való eladása után maradt sikátor megvilágítása, Boldog Gizella szobor megvilágítása a Templom téren, stb.

Ezt természetesen nem a megtakarításból, hanem 10 évre, évente fizetendő részletekkel törlesztjük. Így 10 év alatt a plusz megvilágításokra évente kb. másfél - kétmillió forintot kell fordítani. Ez is egy olyan téma, amely nagyberuházási összeg nélkül, mégis jelentősen megváltoztatja városunk arculatát.

Élvezzék és ünnepeljenek velünk augusztus 18-án és tekintsék búcsú-napi ajándéknak a korszerű világítással ellátott, ily módon biztonságosan megvilágított utcákat.


A Balatonfenyvesi tábor megvásárlása

A Balatonfenyvesi tábor, mint nyaralási lehetőség, városunk szinte valamennyi polgára előtt ismert, hiszen 30 éve nyaraltatjuk ott gyerekeinket. A rendszerváltoztatáskor felszínre került vagyonátírási igény alkalmával derült ki, hogy a Pilisvörösvár települése által üzemeltetett, sőt a Költségvetési Üzem által a jelenlegi formájában kialakított üdülőhely nem Pilisvörösvár, hanem a Budai Járási KISZ Bizottság tulajdona.

Hiába utaztam lóhalálában 1990 karácsonyán a Somogy Megyei Vagyonátadó Bizottság székhelyére Kaposvárra és hiába vittem bizonyítékokat a Pilisvörösvár által történt üzemeltetésről, ill. az építésről. A Vagyonátadó Bizottság csak a jogi helyzetet vizsgálhatta, miszerint a Budai Járási KISZ Bizottság nem számolt el a vagyonával és ez a vagyon a tulajdoni lapon az övé volt - bár talán nem is tudott róla - tehát a Balatonfenyvesi tábor a Magyar Állam tulajdonába került a törvény erejénél fogva, kezelője pedig a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) lett.

Azonnal pert indítottunk vagyonunk visszaszerzése céljából, azonban a pert 1994 és 1998 között csak ímmel-ámmal folytatták, hatalmas ügyvédi hibákkal tarkítva, sőt az polgármester által aláírt bérleti szerződéssel ráutaló magatartás formájában elismerték a Magyar Állam tulajdonjogát és a KVI kezelői fennhatóságát. Az 1998-ban újravizsgált ügyet megbízott ügyvédünk emiatt reménytelennek tartotta, javasolta a megegyezést.

Ezt az utat megkezdve és végigjárva jutottunk el oda, hogy a KVI elismerve Pilisvörösvár sokéves üzemeltetési ráfordításait, és a jelenlegi állapotot megalapozó beruházást, 60 millió forintért eladta a tábort. Szakértők szerint a létesítmény értéke 150 - 200 millió forint közé tehető, tehát jó vásárt csináltunk!

A tábor további sorsa a választások után felálló képviselő-testület kezében van. Ha a választók további négy évre megtisztelnek bizalmukkal, azt a koncepciót viszem az új képviselő-testület elé, hogy térjünk vissza a tábor eredeti céljához, a rászorult pilisvörösvári gyerekeket üdültessük szociális alapon!

Ez a fő célkitűzés az utóbbi években egy kissé fellazult, mivel a táborban nem vörösváriak, nem rászorultak, hanem ismeretlen budapesti, környékbeli családok is nyaraltak, kihasználva az olcsó lehetőséget! Ráadásul önkormányzatunk olyan tevékenységet végez, ami egyébként az üzleti szféra feladata. A vízparti telek adta lehetőséghez képest a jelenlegi állapot fenntarthatatlan, több tízmilliós beruházásra lenne szükség.

Javaslatom, ne folytassunk olyan tevékenységet, amit vendéglátó szolgáltatásnak kellene elvégezni, a tábort nyilvános pályázaton, piaci áron értékesítsük! Vélhetően 60 - 120 MFt nyereséget helyezzük el pénzintézetnél, annak kamataiból a valóban rászorult gyerekeket fényesen, a Balaton legszebb üdülőhelyeiben és szállodáiban tudjuk nyaraltatni.

Tanulság, a rendetlen vagyonviszonyokat, több mint egy évtizedes odafigyeléssel, kompromisszumkészséggel, világos elvi alapokon és célkitűzésekkel lehetett rendbe tenni.

Pilisvörösvár, 2002. július 24.

Botzheim István
polgármester

 


 

Találkozás a gazdálkodókkal

A Rendezési Terv tárgyalása során dönteni kell 3000 hektár külterület mezogazdasági hasznosítása, illetve belterületbe vonásáról. Ennek elozményeként június 7-én megbeszélést tartottak a gazdák és a polgármester. A tulajdonosok száma lényegesen meghaladja a gazdálkodókét és földjét elobb-utóbb lakás vagy üdülo céljára kívánja hasznosítani, ezért mezogazdasági muvelésre általában csak egyéves szerzodést köt. Elkerülendo az is, hogy bódéváros, illetve fallal körülvett, buldogokkal orzött kastélyok sora épüljön, a gazdálkodók ugyanakkor majorsági épületek felhúzásához kérik az önkormányzat engedélyét, egyben a mezoori-szolgálat üzembe állítását.

 


 

Tájékoztató a képviselő-testület üléséről

Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2002. június 24-i rendes ülésén elfogadott határozatai:

A képviselő-testület tagjai közül az ülésen jelen voltak: Botzheim István, Biró Benjamin, Fogarasy Attiláné, Gromon István, Horváth József, Kárpáti János, Kós Beatrix, Krupp János, Müller János, Neubrandt István, Pándi Gábor, Sax László, Szakszon József, Süveges Borbála.
Nem jelent meg: Halmschláger Antal, Nick György, Zsarnóczi Richárd.

--
Hosszú hónapok eredménytelen hirdetéseit követően, végre sikerült a Városgondnokság épületét értékesíteni az Önkormányzatnak, az ingatlan összközművesítettségéhez még a csatornabekötés hiányzott a vevővel történő megegyezés alapján az eladó ezt elvégezteti. A vevő az ingatlanon Toyota márkakereskedést és szervizt kíván kialakítani.

--
146/2002. (VI. 24.) Kt. sz. határozat a Budai u. 20. szám alatti ingatlan értékesítéséről
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Pilisvörösvár, Budai u. 20. szám alatti, 0143/16 hrsz. alatt felvett ingatlant eladja a Mikrosport Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-nek (1146 Budapest, Dózsa György u. 19. ügyvezető: Kovács József) nettó 105 millió forintos áron. Azzal, hogy a tárgyi ingatlanra a csatornát a mellékelt 3. számú műszaki árajánlat alapján (kivéve annak utolsó bekezdését) Pilisvörösvár Város Önkormányzata saját költségére megépítteti. Ezzel egyidejűleg felhatalmazza a polgármestert az adásvételi szerződés megkötésére, valamint a csatorna bevezettetésével kapcsolatos intézkedések megtételére, szerződések megkötésére. A csatornabekötés fedezetének forrása az ingatlan eladási ára. Felkéri a Jegyzőt a költségvetési rendelet módosítására. Az ingatlan birtokbavételére és tulajdonjogának bejegyzésére akkor kerülhet sor, ha vevő a vételár teljes összegét kifizette.
A képviselő-testület a határozatot 9 igen, 3 nem és 2 tartózkodás szavazattal hozta.

--
147/2002. (VI. 24.) Kt. sz. határozat a Budai u. 20. szám alatti ingatlan csatornabekötéséről
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete vállalja, hogy a Pilisvörösvár, Budai u. 20. szám alatti 0143/16 hrsz. ingatlan csatornabekötését 2002. október 15-ig megvalósítja.
A képviselő-testület a határozatot 9 igen, 1 nem és 3 tartózkodás szavazattal hozta.

Az északi-lakókörzet, amelynek közművesítése hamarosan megkezdődhet, miután a tulajdonosok egyetértésével a területen a telkek kialakításra kerültek (mintegy 214 telek). A következő határozattal az Önkormányzat kezességet vállalt a Pilisvörösvár Víziközmű Társulat által felveendő hitelhez, amellyel tulajdonképpen az ott újonnan kialakított telkek tulajdonosainak a közművesítés érdekében elvégzendő beruházásának megvalósítását segíti.

--
148/2002. (VI. 24.) Kt. sz. határozat a Pilisvörösvár Víziközmű Társulat által felveendő 315 millió Ft összegű lakossági hitel önkormányzati kezességvállalásról
Pilisvörösvár Város Képviselő-testülete kezességet vállal Pilisvörösvár Víziközmű Társulat által felveendő 315 millió Ft összegű lakossági hitelhez. A képviselő-testület vállalja, hogy a kezességvállalás összegére 39.375 eFt összegben, a mindenkori éves költségvetésben a forrást biztosítja, egyben felhatalmazza a Polgármestert, hogy a döntésnek megfelelően a szerződést aláírja. A kezességvállalás forrása 2002. évben a Városgondnokság értékesítéséből befolyt árbevétel. Felkéri a Jegyzőt, hogy az önkormányzat költségvetési rendeletének módosítását a fentiek szerint készítse elő és terjessze a képviselő-testület elé.
A képviselő-testület a határozatot 14 igen szavazattal hozta.

A Pilisvörösvári Kábeltelevíziós Kft. 1 részben a Közösségi Ház tulajdonát képezte, a Kft. sikeres értékesítésből befolyt bevételnek az intézményt megillető részét az intézmény vezetője a Közösségi Ház belső felújítására, fejlesztésre szeretné fordítani, lehetőség szerint pályázati összegekkel kiegészítve. Az elképzelések szerint a földszinti Nagyterem, a színpaddal együtt, és valamennyi vizes blokk az épületben teljes felújításra kerülne. Ennek érdekében hozta a képviselő-testület a 122/2002. Kt. sz. határozatát, amelynek megfelelően a pályázati anyag elkészült és arról a képviselő-testület az alábbi határozatokkal döntött.

--
149/2002. (VI. 24.) Kt. sz. határozat a Közösségi Ház felújítására pályázati önrész biztosítása a Pest Megyei Területfejlesztési Tanács céljellegű decentralizált támogatás elnyeréséhez Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közösségi Ház felújítására pályázati önrész biztosítása a Pest Megyei Területfejlesztési Tanács céljellegű decentralizált támogatás elnyerésére pályázathoz 9.300.000 Ft önrészt biztosít a Pilisvörösvári Kábeltelevíziós Kft eladásából származó bevétel terhére.
Felkéri a Jegyzőt a költségvetési rendelet módosítására.
Felkéri a Polgármestert, hogy a pályázatot haladéktalanul nyújtsa be.
A képviselő-testület a határozatot 10 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal hozta.

--
150/2002. (VI. 24.) Kt. sz. határozat a Közösségi Ház felújítására pályázati önrész biztosítása a Pest Megyei Területfejlesztési Tanács céljellegű decentralizált támogatás elnyeréséhez
Pilisvörösvár Város Önkormányzata nyilatkozik arról, hogy a pályázatban megjelölt cél, és feladat megfelel Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete által elfogadott általános, részletes rendezési tervnek, illeszkedik a meglévő települési környezethez.
A képviselő-testület a határozatot 11 igen és 1 nem szavazattal hozta.
151/2002. (VI. 24.) Kt. sz. határozat a Közösségi Ház felújítására Pest Megyei Területfejlesztési Tanács céljellegű decentralizált támogatáspályázat benyújtásához szükséges pályázati díjak biztosításáról
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közösségi Ház felújítására benyújtására váró pályázat eljárási költségeit, a pályázati egységcsomag összegét a Pilisvörösvári Kábeltelevíziós Kft eladásából származó bevétel terhére biztosítja.
A képviselő-testület a határozatot 11 igen és 1 nem szavazattal hozta.

A képviselő-testület a pilisvörösvári oktatási intézményekben a közétkeztetés megoldása területén, azzal a problémával szembesül, hogy a jelenlegi két konyha, amely ezt a feladatot ellátja jelentős felújításra szorul, és a jövő évben csak a HACCP rendszer feltételeinek megfelelő konyhák üzemelhetnek, így két lehetőség áll előttünk, egyfelől a jelenlegi konyhák felújítása, másfelől a közétkeztetés vállalkozás útján történő ellátása, és ennek érdekében a közbeszerzés kiírása. Annak érdekében, hogy a szükséges információk rendelkezésre álljanak a döntéshez egy részletes előterjesztés szükséges.

--
152/2002. (VI. 24.) Kt. sz. határozat a közétkeztetés HACCP rendszer kiépítési költségeinek megállapításáról
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Felkéri a jegyzőt, hogy készítsen előterjesztést arra vonatkozóan, hogy a közétkeztetésben HACCP rendszer megvalósításának különböző lehetőségei kapcsán milyen tárgyi és személyi feltételek szükségesek. Határidő: 2002. július 30.
A képviselő-testület a határozatot 10 igen és 2 tartózkodás szavazattal elfogadta.

A Hősök tér és a Vásár tér rendezését, felújítását a képviselő-testület immár több mint két éve elhatározta, a tervezési folyamat elhúzódása miatt, a közbeszerzési eljárást csak az idén tudta lefolytatni, és ennek nyertese a Debmut Rt. lett, a költségvetési forrásokat az alábbi határozatok szerint biztosította. A terek szeptember közepéig elkészülnek, a fák ültetése az egyes fafajták ültetési idejének megfelelő időpontban fog megtörténni.

--
153/2002. (VI. 24.) Kt. sz. határozat a Hősök tér, Vásár tér közbeszerzési pályázat eredményhirdetéséről
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a bíráló bizottság által javasolt közbeszerzési pályázatot eredményesnek minősíti.
Az ajánlatadók közül a Vásár tér pályázatánál a Debmut Rt-t hirdeti ki nyertesnek és második helyzetként a Swietelsky Kft-t jelöli meg.
Az ajánlatok közül a Hősök tér pályázatánál a Debmut Rt-t hirdeti ki nyertesnek és a második helyzetként a Strabag Kft-t jelöli meg.
Ezzel egyidejűleg felkéri a bíráló bizottságot, hogy június 28-án pénteken 10 órakor a pályázatadók részére a fenti eredményt hirdesse ki.
Felkéri a Polgármestert, hogy a közbeszerzési kiírásban megadott időpontig a pályázat nyerteseivel a kivitelezési szerződést kösse meg.
A képviselő-testület a határozatot 12 igen és 2 tartózkodás szavazattal hozta.

--
154/2002. (VI. 24.) Kt. sz. határozat a Hősök tér, Vásár tér közbeszerzési pályázat kivitelezéséhez szükséges fedezet biztosításáról
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Hősök tér, Vásár tér kivitelezési munkáit a költségvetés átcsoportosításával az alábbiak szerint oldja meg:
Hősök tér kivitelezési munkáinál a költségvetési soron jelenleg rendelkezésre áll: 14.514 eFt
A Lőcsei utca, Gárdonyi utca útépítési munkáin maradványként szerepel: 9.215 eFt
Összesen: 23.729 eFt
melyhez a Városgondnokság eladásából származó bevételből 20.711.960 Ft biztosítása válik szükségessé.
Vásártér kivitelezési munkáinál a költségvetési soron jelenleg rendelkezésre áll: 10.881 eFt, melyhez a Városgondnokság eladásából származó bevételből 18.558.615 Ft biztosítása válik szükségessé.
Felkéri a Jegyzőt a költségvetési rendelet módosításának elkészítésére a fenti átcsoportosításnak megfelelően.
A képviselő-testület a határozatot 10 igen, 1 nem és 3 tartózkodás szavazattal hozta.

Annak a felmerült igénynek, hogy a külterületen a mezőgazdasági termelő tevékenységet folytató személyek, az ehhez szükséges épületeket (géptároló, magtároló) kialakíthassanak, megoldásként kínálkozott egyfajta „városmajor" létrehozása, erre az Önkormányzat egy önkormányzati ingatlant jelölt ki.

--
155/2002. (VI. 24.) Kt. sz. határozat a Településrendezési Terv (továbbiakban: TRT) munkaközi anyagának további tárgyalásáról, városmajor kialakításáról
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Pilisvörösvár 0141/17 hrsz alatt felvett önkormányzati tulajdonú 4,4519 hektáros területen városmajort kíván kialakítani.
A képviselő-testület a határozatot 11 igen és 1 tartózkodás szavazattal hozta.

--
156/2002. (VI. 24.) Kt. sz. határozat a Településrendezési Terv (továbbiakban: TRT) dokumentációjának átdolgozásáról
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul, hogy a Településrendezési Terv tárgyalása kapcsán hozott Képviselő-testületi határozatok alapján a PESTTERV Kft elkészítse az államigazgatási egyeztetéshez szükséges dokumentációt. A képviselő-testület a határozatot 9 igen szavazattal hozta.

Biró Benjamin
Ügyrendi és Jogi Bizottság elnöke

 


 

Tisztelt Szamos Család!

Megrendülten olvastam értesítésüket Szamos Mátyás cukrászmester elhunytáról.
Az értesítés dátumából és annak módjából következtetek arra, hogy közös akaratuk volt a csendes temetés. Így nem volt alkalmam a temetés alkalmával részvétemet kifejezni és szeretett rokonuk érdemeit méltatni.

Bár hamvai szülővárosában nyugszanak, Pílisvörösvár városának nevében, - ahol üzleti és emberi sikereinek jelentős részét és végül is haláláig tartó lakhelyét élhette meg - szeretném részvétemet kifejezni valamennyi rokonának!
Ugyanakkor szintén városunk nevében megemlékezem arról, hogy Szamos Mátyás cukrászmesternek sokat köszönhet Pilisvörösvár.

Az életmű, amely kis manufaktúrával kezdődött egy bérház helyiségeiben, ma városunk életében hírnevet növelő, munkaadó szolgáltatás, amely az adóbevételeken túlmenően biztos támogatója a városi intézményeknek, iskoláknak, óvodáknak.
Szamos Mátyásnak köszönhető az a büszkeség, amikor külföldet járva európai választék körében találkozunk a Szamos Marcipánnal és más édességgel, s mindenütt pilisvörösvári származási helyet találunk.

Remélem, hogy levelemmel a család számára, a részvétnyilvánítással járó együttérzést sikerült tolmácsolnom és nem már begyógyuló félben lévő sebeket érinteni akkor, amikor Szamos Mátyás cukrászmester számára, a város nevében kívánom:

Nyugodjon békében!

Pilisvörösvár, 2002. július 8.

Tiszteletteljes üdvözlettel:
Botzheim István
polgármester

 

 

 


Fel a lap tetejére


IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail

Szerkesztő: Schuck Béla e-mail