
Tájékoztató a Képviselő-testület üléséről
Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének
2002. január 28-i rendes nyílt ülésén elfogadott határozatai
Az ülésen a Képviselő-testület valamenynyi tagja megjelent.
Határozatok
A Közösségi Ház intézményvezetői pályázatára összesen egy pályázat
érkezett, ezt a jelenlegi vezető Haász Éva nyújtotta be, a képviselők
a pályázatot elfogadták és 17 egyhangú szavazattal 1/2002. (I.
28.) Kt. sz. határozattal határozott időre - 2002. május 06-tól
2007. május 05-ig - megbízták a Közösségi Ház vezetői beosztásának ellátásával.
A Vörösvári Újság főszerkesztői pályázatára egyetlen jelentkező volt,
őt a képviselők ezen az ülésen hallgatták meg, majd titkos szavazást
követően született az alábbi határozat. Az új főszerkesztő vélhetően
a következő számban mutatkozik be az olvasóknak.
2/2002. (I. 28.) Kt. sz. határozata
a Vörösvári Újság felelős szerkesztői pályázat elbírálásáról
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Szakács Gábor
pályázatát elfogadja, és a Vörösvári Újság felelős szerkesztői feladatok
ellátásával 2002. február 1.-től 2003. december 31-ig határozott időre
bízza meg. Felelős szerkesztői tiszteletdíját 100 000,-Ft/hó összegben
határozza meg. Felkéri a Polgármestert, hogy a mellékelt szerződést
írja alá. Felkéri a Jegyzőt, a költségvetési rendelet módosítására.
Az újság tárgyi feltételeinek megteremtése
érdekében az első lépés a szerkesztőség számára egy állandó helyiség
biztosítása, ennek megvalósulása érdekében a következő döntést hozta
a Képviselő-testület.
3/2002. (I. 28) Kt. sz. határozata
a Vörösvári Újság szerkesztőségének helyéről
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert,
hogy a Vörösvári Újság székhelyének Közösségi Házba történő áthelyezése
érdekében folytasson tárgyalásokat a Közösségi Ház és a Német Nemzetiségi
Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola vezetőjével.
A "foci pálya alatti" néven közismert, egészen a Ligetig
terjedő leendő lakóterületről van szó, ahol a parcellázások már megtörténtek,
most az infrastruktúra megteremtése következik.
4/2002. (I. 28.) Kt. sz. határozata
a Pilisvörösvári Víziközmű Társulat kibővítéséről az Északi Lakókörzet
teljes közművesítésének megvalósításáról
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának
Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Pilisvörösvár Víziközmű Társulat
működési területét és működésének határidejét kibővíti az Északi Lakókörzet
parcellázott új ingatlanok teljes közművesítésének megvalósítására.
A Társulat kibővítés után lévő módosított megszűnési időpontja 2003.
12. 31.
A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a közművesítés kapcsán
felmerülő feladatok végzésével.
A Rajkai Sára doktornő szolgálatának
befejezését városunkban különböző események követték, így a doktornő
maradását szorgalmazó aláírások gyűjtése, illetve a települési képviselőknek
eljuttatott névtelen levél. Az Újság már foglalkozott az üggyel, az
Igazgatónő és a Polgármester eljuttatta nyilatkozatát a lakosságnak.
A Képviselő-testület még decemberben határozott az Igazgatónő meghívásáról,
amely a helyzet tisztázását célozta. Erre ezen az ülésen került sor,
ahol a Szakorvosi Rendelőintézet vezetője Heidt Éva válaszolt a képviselők
valamennyi kérdésére az üggyel kapcsolatban. A napirend lezárásaként
a Képviselő-testület az alábbi elhatározásra jutott.
5/2002. (I. 28.) Kt. sz. határozata
dr. Rajkai Sára több évtizedes munkájának elismeréséről
Pilisvörösvár Város Képviselő-testülete érdemei elismerése mellett sajnálattal
veszi tudomásul dr. Rajkai Sára sebész-főorvos szolgálatának befejezését.
A főorvos asszony érdemei közé sorolja közel 20 éves szolgálatát Vörösvár
polgárainak ellátásában. Jelen határozatával kívánja Vörösvár polgárainak
ragaszkodását és szeretetét kinyilvánítani. Szolgálatának elismeréseként
- tudván azt, hogy ez a szolgálat anyagiakban nem mérhető - 250.000
Ft egyszeri juttatással fejezi ki, valamint felveszi a Pilisvörösvárért
emlékéremre felterjesztett személyek közé.
Felkéri a Polgármestert, hogy a március 15-i ünnepség alkalmából adott
fogadáson dr. Rajkai Sára személyes megjelenésének biztosításával jelen
határozatot és a pénzbeli elismerését a Képviselő-testület és a Szakorvosi
Rendelőintézet dolgozóinak jelenlétében adja át. Határidő: március 15.
Az alábbi pályázaton elnyerhető
összeg, amely legfeljebb egy millió forint lehet, a Napos Oldal Szociális
Központ által foglalkoztatott pszichológus bérére, a Gyermekjóléti Szolgálat
részére szükséges eszközök beszerzésére, valamint dologi kiadások biztosítására
fordítható.
6/2002. (I. 28.) Kt. sz. határozata
a Szociális és Családügyi Minisztérium által kiírt pályázatához önrész
biztosításáról
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának
Képviselő-testülete a Családügyi Minisztérium által kiírásra került
"Gyermekvédelmi intézmények, prevenciós programok és szolgálatok
fejlesztése, Gyermekjóléti alapellátások fejlesztése" pályázatához
350.000 Ft önrészt biztosít a 2002. évi költségvetés terhére.
Felkéri a Jegyzőt, hogy a 2002. évi költségvetés tervezetét a fentiek
alapján készítse el, nyújtsa be elfogadásra a Képviselő-testületnek.
Felkéri a Polgármestert, hogy a pályázatot határidőre nyújtsa be.
Ez a határozat előzménye a 8/2002.
(I.28.) Kt.sz. határozatnak, amennyiben az abban említett ingatlan tulajdonosai
bővíteni kívánták üzleteiket, de azt a vonatkozó szabályozás nem engedte
megfelelő mértékben, így ezen szabály megváltoztatását kérték. A Képviselő-testület
felismerve a változás indokoltságát az ilyen jellegű kiemelt ingatlanokra
egységes szabályozást alkotott.
7/2002. (I. 28.) Kt. sz. határozata
a Pilisvörösváron kereskedelmi tevékenységet folytató ingatlanok területi
besorolásának változásáról
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának
Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a lakossági ellátás biztosítása érdekében
a jelenlegi OÉSZ szerinti III-L-K övezeti besorolást III-Z-K övezeti
besorolásra változtatja. Ez a változás azt eredményezi, hogy a két telket
egyesíteni kell, ebben az esetben saroktelekről lévén szó, 80%-ig beépíthető
úgy, hogy melléképület építését nem engedélyezi a szabály.
Ezzel egyidejűleg a vállalkozói esélyegyenlőség biztosítása érdekében
a Képviselő-testület az 1/1997. (I.20.) Kt.sz. rendelet 7. §-ában szereplő
IN-1-es besorolású 23 ingatlan vonatkozásában az ott meghatározott 60
%-os beépíthetőséget 80 %-ban határozza meg.
Felkéri a polgármestert, hogy ezen határozatnak megfelelően a készülő
rendezési tervben a szükséges átvezetéseket végeztesse el.
8/2002. (I. 28.) Kt. sz. határozata
a Pilisvörösvár Kisfaludy u. 2887; 2888 hrsz-ú Önkormányzati tulajdonban
lévő ingatlanok értékesítéséről
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának
Képviselő-testülete az 1990. évi LXV törvény 1. § /6/ bekezdésében biztosított
jogkörében eljárva értékesíti Kellner Jánosné Pilisvörösvár, Zrínyi
u. 50; Wippelhauser Ferencné Pilisszántó, Petőfi u. 35; Dvorán Gyuláné
Pilisvörösvár, Csobánkai u. 12/a, valamint Ludvig Károlyné Pilisvörösvár,
Kisfaludy u. 30-32. szám alatti lakosok részére a 2887 hrsz /623m2/;
2888 hrsz-ú /613m2/ Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokat 8 000
Ft-os m2 áron .
Az adás-vétellel kapcsolatos összes költségek a vevőket terhelik, beleértve
a telekosztással, a földhivatali átvezetéssel és a kiméréssel kapcsolatos
költségeket is.
Felhatalmazza a Polgármestert, hogy a fentiek alapján az adás-vételi
szerződést kösse meg.
9/2002. (I. 28.) Kt. sz. határozata
a Német Nemzetiségi Általános Iskola költségvetési előirányzat átcsoportosítási
kérelméről
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának
Képviselő-testülete hozzájárul a Német Nemzetiségi Általános Iskola
költségvetési átcsoportosítási kérelméhez, hozzájárul, hogy az intézmény
a dologi kiadási előirányzatából fejlesztési kiadásokhoz 1 db. új számítógép
vásárláshoz szükséges összeget átcsoportosítson.
Felkéri a Jegyzőt, hogy a költségvetési rendelet módosítását készítse
elő és terjessze a képviselő-testület elé.
10/2002. (I. 28.) Kt. sz. határozata
a Német Nemzetiségi Óvoda módosított kötelező felszerelés és eszközjegyzékben
foglaltak végrehajtására készített ütemtervének elfogadásáról
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának
Képviselő-testülete a Német Nemzetiségi Óvoda kötelező felszerelés-és
eszközjegyzékben foglaltak végrehajtására készített módosított ütemtervét
elfogadja, a 219/2000. (IX.04) Kt.sz. határozatával elfogadott ütemtervet
hatályon kívül helyezi. A Képviselő-testület fenntartja azt a jogát,
hogy az ütemtervben foglaltak végrehajtásának módosítását kezdeményezze.
Felkéri a Jegyzőt, hogy az ütemterv módosításáról az Országos Közoktatási
Értékelési és Vizsgaközpont vezetőjét értesítse.
Felkéri a Polgármestert, hogy az ütemtervben foglaltak végrehajtására
Pest Megyei Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány pályázataira a pályázatot
nyújtsa be.
Az Önkormányzat tulajdonát képezi
a Dunakenyér Sütőipari és Kereskedelmi Rt. 132 db 10 000 Ft névértékű
névre szóló részvénye, ebből eredően elővásárlási joga van a társaság
részvényeire, itt ezzel a joggal kapcsolatban volt szükséges az állásfoglalás.
Pilisvörösvár Város Önkormányzata
Képviselő-testületének 11/2001. (I. 28.) Kt. sz. határozata a Dunakenyér
Sütőipari és Kereskedelmi Rt. eladása kapcsán részvénycsomag vételről
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának
Képviselő-testülete a Dunakenyér Sütőipari és Kereskedelmi Rt. értesítése
alapján a Johann Ortner által felkínált részvénycsomagjának 150 millió
forint eladási ajánlatát nem fogadja el, egyben lemond vételi szándékáról.
A Képviselő-testület ismerve a megálló
megközelítésének gondjait, most tudja biztosítani az anyagi fedezetét
a szükséges beruházásnak.
12/2002. (I. 28.) Kt. sz. határozata
a Pilisvörösvár Szabadságligeti új vasúti megállóhelyhez tartózó járda
építéséről
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának
Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Szabadságliget új vasúti megállóhelyhez
tartozó járda építési munkáit 7 389 060 Ft-ért elvégezteti. A fedezet
forrása a 2002. évi költségvetés. Felkéri a Jegyzőt a költségvetési
rendelet módosítására.
Rendeletek
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának
Képviselő-testülete 2002. január 28.-i rendes ülésén elfogadta az 1/2002.
(I. 28.) Kt. sz. rendeletét a Cziffra György Zeneiskola és Művészeti
Iskola tanulói térítési díj és tandíj fizetéséről
1.§
„A tanévben fizetendő térítési díj”
(1) A tanévenként fizetendő térítési díj a szakfeladatra jutó folyó
kiadások egy tanulóra jutó hányadának
(a) 5-10% a 18 éven aluli gyermekek esetében
(b) 15-30% a 18 éven felüli tanulók estében
(2) Tandíj mértéke nem haladhatja meg a szakfeladatra - a tanév kezdetén
számított folyó kiadások egy tanulóra jutó hányadát.
(3) A Képviselő-testület a térítési díjat a tanulmányi eredményektől
függően az egy tanulóra jutó kiadásoknak megfelelően differenciáltan
állapítja meg. Ennek megfelelően az iskolában a 2001/2002 tanévtől /
második félév / az alábbi térítési díjakat kell fizetni:
(3) A kis előképző (zeneóvodai ), előképző (EK), előkészítő az a/II.
kategória szerint fizet térítési díjat, a hangszeres előképző (HEK)
képzésben részesülő tanulók az első félévben az a/II. kategória szerint
fizet térítési díjat, a második félévtől a tanulmányi eredményüktől
függően fizetnek térítési díjat. Azok a több tanszakos tanulók, akiknek
a foglalkoztatása a heti hat órát / 300 percet / nem haladja meg, mindegyik
tanszakon külön térítési díjat fizet. A heti hat órát meghaladó foglalkozásáért
a tanulóknak tandíjat kell fizetni a c) pont alapján.
 |
(4) Amennyiben a tanuló az előképző osztály mellett már főtantárgyi
oktatásban részesül, akkor a térítési díjat a főtantárgy eredménye szerint
kell megállapítani. Ebben az esetben az előképző szolfézs kötelező tárgynak
minősül.
(5) Az új főtárgyi oktatásban részesülő tanulók az a/II. kategória szerint
fizetnek.
(6) A térítési díjakat és a tandíjat félévben és a tanév végén a tanulmányi
eredmény alapján kell megállapítani, a félévzárást követően 30 napon
belül, továbbá az év végén, illetve a beiratkozást követően 30 belül
köteles azt befizetni a tanuló. A tandíj fizetését szülői kezdeményezésre
az intézmény vezetője engedélyezheti havi részletekben történő fizetésben.
(7) A szakfeladatra jutó folyó kiadások egy tanulóra jutó hányadának
összegét a mindenkori költségvetési rendelet elfogadása után a jegyző
megküldi az intézmény vezetőjének a térítési díjak megállapításához.
2.§
A tanulmányi eredmény átlagának megállapítása
(1) A tanulmányi átlageredmény megállapításánál a főtárgy és a kötelező
melléktárgy tanulmányi eredményét kell figyelembe venni.
(2) Az osztályfolytatós (OF) és a saját hibáján kívül nem osztályozott
(NO) tanuló a legutolsó érvényes eredményének alapján fizet térítési
díjat.
3.§
Szociális kedvezmények
(1) A kedvezményezettek köréről és mértékéről az igazgató javaslata
alapján az iskolaszék dönt, a kedvezmények összes mértéke az iskola
féléves térítési díj és tandíj bevételének maximum 5 %-ig terjedhet.
(2) A térítési díj magában foglalja az iskola létesítményeinek és felszerelésének
igénybevételi és használati jogát.
(3) Az iskola vezetője a térítési és tandíj bevételeket a kötelező eszköz
és felszerelési jegyzékben szereplő eszközök, hangszerek vásárlására,
felújítására fordíthatja."
Biró Benjamin
Ügyrendi és Jogi Bizottság elnöke
 
IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail
Szerkesztő: Schuck Béla e-mail