
,,A szakmának dolgozunk"
Beszélgetés Várhegyi Ferenccel, újságunk sportrovatának
szerkesztőjével, aki elnyerte a ,,2001 legjobb kommentátora" címet.
Kik döntöttek a cím odaítélésében?
Ez a szakma elismerése. A HÍD Rádió Rt munkatársainak szavazása alapján
ítélték oda Szabó Gábor sportriporter kollegámnak és nekem. A HÍD, talán
így többen ráismernek: az Eurosport magyar szerkesztőségét, a Radió
Bridge-t és néhány írott sajtót: a Színes Mai Napot, a Zsaru Magazint
és az Autó-Motort irányító média vállalat.
Melyik a fontosabb számodra: a szakmai vagy az olvasói, nézői vélemény?
Szoktuk mondani, hogy igazából a szakmának
dolgozunk. Persze nagyon fontos hogy, akik néznek, olvasnak minket,
elégedettek-e a munkánkkal. De az egy nagyon tág kör, szinte lehetetlen
mindenkinek megfelelni. Meg kell csak nézni az Internetet, micsoda kritikákat
kapunk ott! Ha nagyon komolyan vennénk, akkor rögtön ott hagyhatnánk
a hivatásunkat.
De ez a szakmai döntés elismerése mindannak
az erőfeszítésnek, ami a munkánk mögött van, amit csak a kollegák tudhatnak.
És, ha jól csináljuk, a szakmát visszük előrébb.
Melyek azok a sportágak, amelyeket közvetítesz?
Közvetítem a küzdősportokból az ökölvívást
és a sumót- amely hihetetlenül népszerű nálunk- a téli sportok közül
a bobot, a szánkót és a gyorskorcsolyát, a motor - és autóversenyeket,
rallye világbajnokságot. Ezeket az Eurosportnál. Az MTV-nél a díjugratást,
az HBO-nál és a Viasatnál is ökölvívást.
De voltam már helyszíni műsorközlő
GT, zárt karosszériás sportkocsik versenyén és Forma-1-es futamon is.
A Viasat tudósítójaként a stockholmi stúdióból többször is közvetítettem
bokszmérkőzést, mint a nemzetközi stáb magyar tagja.
Melyek voltak a tavalyi évben a legemlékezetesebb közvetítéseid?
Az előbb említett Tyson -Nielsen ökölvívó
mérkőzés, aztán Lennox Lewis és Rahman küzdelme. Mindkét összecsapás
fantasztikus volt, és közben tudni azt, mennyien hallgatják az embert,
ez az igazi megmérettetés! Szép emlékem marad Haller Ákos és Pető Tibor
zürichi futama, hogy elsők között adhattam hírül, megvan az evezős világbajnoki
aranyérem.
Mi kell ahhoz, hogy sportriporterként sikeres legyen az ember?
Fontos a szereplési, közlési vágy,
de nagyon kell szeretni és ismerni a sportot. Az én sport iránti szeretetem
gyerekkorom óta tart. Akkor kézilabdáztam, most a munkámnak köszönhetően
lehetek sport-közelben. A sportot ismerni, az már egy nehezebb dolog.
Állandóan naprakésznek kell lenni az információk rengetegében. Tudni
kell, mit vár el a néző. Egy sportközvetítésnek helyes arányban kell
tartalmaznia híreket, drámai- és szórakoztató elemeket. Persze minket
is az események irányítanak. Emlékeznek talán arra a Forma-1-es futamra,
amelyben a célegyenesben eltűnt a képernyőről a győzelemre esélyes versenyző.
Kollegám kétségbeesve kiabálta :- "Hová tűnt Damon Hill, hová tűnt
Damon Hill?" Amikor én közvetítettem a futamot, nekem szerencsém
volt, nálam bejött.
Fontos az is, ha meg akarunk maradni
a pályán, készen kell állni a változásra, állandóan tanulni kell, mert
jönnek az újak. Most fejezem be a tanulmányaimat a Testnevelési Egyetem
sportmenedzser szakán, és kezdem a kommunikáció szakot. Eközben a Komlósi
Oktatási Stúdióban televíziós sportközvetítést tanítok. Egyik tanítványom
nemrég kezdte meg a munkát az Eurosportnál, erre büszke vagyok.
Rengeteg elfoglaltságod van, mi az oka, hogy két éve mégis elvállaltad
a sportrovatot a Vörösvári Újságban?
Az ember nem felejti el, hogy honnan
jött. Egyébként rendszeresen olvastam a Vörösvári Újságot. Addig is
színvonalas közéleti lap volt. Amikor beadtam a pályázatomat, reméltem,
hogy új szerkesztőtársaimmal együtt még színesebbé tehetjük a lapot.
A főszerkesztő lemondása után maradtam, mert úgy gondolom, hogy az újságnak
nem szabad megszűnnie. De nagyon szeretném, ha kitörne végre a "média
béke". Ha számomra megfelelő módon rendeződik az újság sorsa, továbbra
is szívesen írok cikkeket a vörösvári sporteseményekről, sikerekről.
Kedves Kollegánk, gratulálunk és további sok sikert kívánunk!
Temesvári Anna
,,Őszi virágzás"
Beszélgetés Fodor N. Éva festőművésszel
A címben Fodor Sándor, erdélyi író
szép hasonlatát idéztük, mellyel felesége Fodor N. Éva, a Ion Andreescu
Képzőművészeti Főiskolán 1956-ban végzett festőművész pályájának mostani
szakaszát jellemzi. Az erdélyi házaspár évente néhány hetet Eszter lányuknál
tölt, aki családjával tíz éve itt telepedett le Pilisvörösváron. Náluk
beszélgettünk, mielőtt az ünnepek emlékeivel visszautaztak Kolozsvárra.
Közel ötven év alkotásainak csak töredékét
láthattam, néhány festményét eredetiben, másokat fotókon, de ugye jól
gondolom, hogy mindegyikre jellemző ez a finom áttetszőség, a lágy ecsetvonások,
a pasztell színek?
Valóban így van. Mint minden festőnek
nekem is van egy jól felismerhető stílusom, formák, színek adta kifejezési
módom. A témáim: tájképek, csendéletek, portrék és a kritikusok által
"álomképeknek" nevezett festményeim, mint a "Tükröződések",
a "Belső lélek", "A helyek szelleme" és "A
hallgatás sebei" c. sorozatom.
Elemzői kiemelik még képeinek keleties, egzotikus hangulatát. Ezek honnan
erednek?
Életem egy szakaszán valahogy felbukkantak,
nem lehet ezt egy konkrét élményhez kötni.
A Temesvár című festményének a halál a témája, milyen események ihlették
ezt a művet?
Sok szomorú, megrázó eseményben volt
részem az életem során. Amit ezen a képen megfestettem, Temesváron történt
a forradalom idején. Egy csoport fehérbe öltözött gyermek kiállt a katonák
elé, hogy ne lőjenek, de ők megölték a gyerekeket.
Olajjal kezdte, képeinek legtöbbje akvarell, próbálkozott más technikával
is?
Szívesen dolgozom akvarellel. A"
lélek tájai" című sorozatomat olajos kréta technikával készítettem,
alkalmazom a vegyes technikát is.
Melyek voltak a legsikeresebb kiállításai?
Számtalan kiállításom volt Erdélyben,
Magyarországon. A legemlékezetesebbek azok, amelyeken mindenféle előítélet
nélkül tudták
elfogadni és értékelni a műveimet. Magyarországon engem mindig nagy
szeretettel és elismeréssel fogadtak. Emlékezetes számomra az 1992-ben
megrendezett kiállítás az Andrássy úti képzőművészeti galériában, amelyet
Papp Gábor, ismert magyar műkritikus nyitott meg, és ahol negyvennyolc
képemet láthatták az érdeklődők. Legutóbb a "Miklóssy Gábor tanítványai"
című nemzetközi kiállítás egyik résztvevője voltam. A Pesti Vigadóban
volt látható egy képem kedves tanárom többi tanítványának művei mellett.
A 2001-es esztendő is szép sikert hozott. A Kolozsvári Művészeti Nemzeti
Múzeum termeiben az eddigi legátfogóbb életmű- kiállításomat tekinthették
meg az érdeklődők. Vörösvárra is elhoztam az akvarelljeimet még 1996-ban,de
meglepően kevesen nézték meg, talán mert nem tudtak róla, azért nem
volt nagyobb a látogatottsága.
Hogyan érzi magát ma egy magyar értelmiségi Erdélyben?
Szép lakásunk van Kolozsváron, a kertvárosban.
Itt a könyveim, virágaim és egy szerető férj társaságában jól érzem
magam. Ő író, végzi a maga munkáját, de figyeli és támogatja az én szakmai
fejlődésemet. Az életem jó része a műteremben telik, ha lehet kint vagyok
a természetben, de az emberek problémái sem kerülik el a figyelmemet.
Sok erdélyi fiatal Magyarországon keresi a boldogulását, mert az életünk
változott ugyan az elmúlt években, szabadon lehet írni, véleményt mondani,
de még mindig kevesebb a lehetőségünk az előrehaladásra. Bánt a fiatalok
kilátástalansága, az idősek nyomorúsága.
A képei nagyon népszerűek a gyűjtők körében. Könnyen válik meg az alkotásaitól
vagy ragaszkodik hozzájuk?
Sok képem van külföldön, amerre jártam
mindenütt a mai napig is vásárolnak tőlem. Németországban két gyűjtőhöz
került legalább ötven festményem. Örülök, hogy veszik a képeimet, de
néhány, amelyik a lelkemből egy darab, attól nem akarok megválni.
Kérem, fogalmazza meg festői "ars poeticáját"!
A szépséget kutatom, mióta eszmélek.
Nem feltétlenül a tökéletes formában találom meg, egy torz növésű fa
is lehet szép. A szépség kutatása közben jutottam el a lelkem mélyebb
rétegeihez. Ez a fizikailag nem érzékelhető, de annál inkább létező
belső harmónia válik képekké. A legszerényebb alkotásom is szeretetből
fakad, mozgatórugója, öröme az adni akarás és talán a háláé is a Szép
iránt.
Temesvári Anna
Isten veled ,,nagy" Takács tanár úr!
Emlékezés Takács István, testnevelő tanárra
Mint azt decemberi számunkban hírül
adtuk, a Vásár Téri Általános Iskola, később a gimnázium testnevelő
tanára, Takács István tavaly novemberben elhunyt. 2001. november 29-én
az Óbudai Temetőben helyezték örök nyugalomra. Talán lesznek volt diákjai,
munkatársai közül olyanok, akik nem voltak ott, de a hír hallatán elindulnak,
megkeresik a sírját, és egy szál virággal megemlékeznek róla.
A mi jelképes virágunk Takács Ilona visszaemlékezése a szeretett pedagógus
kollegára:
"Amikor a Vörösvári Újság megkeresett azzal a kéréssel, hogy Takács
Istvánhoz fűződő emlékeimet felelevenítsem, egy kis időt kértem még,
mert nagyon megrázott a halálhíre és fájdalmas volt a búcsúzás. Először
is hadd mondjak köszönetet egyik volt tanítványának, Krammer Évának,
aki nem ment el közömbösen a gyászjelentés mellett és értesítette Önöket,
mert ha valaki harminchárom éven át ennyi szeretettel és tehetséggel
tanít, megérdemli, hogy megemlékezzenek róla.
Ő néhány évvel korábban került ide
az általános iskolába, mint én. A hatvanas évek elején egyenesen a Tanárképző
Főiskoláról hívta ide utódjául az előző testnevelő tanár. Ez volt az
első és egyetlen tanári állása, nagy szó ez, főleg, ha tudjuk, hogy
mindvégig Budapesten élt. Amikor megnősült és két gyermeke megszületett,
ő akkor is szinte az egész napot és sokszor a hétvégéit is munkával
töltötte. Közvetlenül az idejövetelem után a vezetéknevünk azonosságából
adódó kedves epizód révén tudtam meg, hogy ki is igazából ez a kimondottan
szép férfikollegám. Egy tanítványunk állt meg a tanári szoba ajtajában,
és azt kérdezte, hogy "kis" Takács tanárnő bent van-e. Amikor
kérdőre vontam, miért nevez így, azt válaszolta:- Mert a tanár úr a
"nagy" Takács!
Sikere a gyerekek körében, töretlen
volt mindvégig. Amikor körbeállták, és beszélgettek vele, látni lehetett
a tekintetekből, hogy rajonganak érte. Igazi férfiideál volt a lányok
számára, és példaképe a fiúknak. Ha ő kérte, hétvégén is szívesen mentek
a gyerekek atlétika versenyre, kézilabda bajnokságra vagy focizni, és
szinte mindig az elsők között végeztek. Különös vonzereje és határtalan
lelkesedése folytán olyanokkal is megszeretette a testnevelést, akik
korábban nem jeleskedtek ebben a tantárgyban. Fellendítette a tömegsportot.
Mi kollegák szintén nagyon szerettük.
Akkoriban a tanítás után sokszor benn maradtunk az iskolában, de Pesten
is gyakran összejöttünk valamelyikünknél. Jött velünk, hozta a családját
is színházba, kirándulásra, mi meg elkísértük a kézilabda meccsekre.
Élveztük a társaságát, mert jó humora volt és mindenről lehetett vele
beszélgetni.
Mai napig érzem a hiányát ennek a családias
légkörnek, ami akkor az iskolánkat jellemezte. Ő, hogy elsősorban fiának
segítsen, 1995-ben búcsút mondott a tanári pályának. És, amikor agyvérzése
következtében lebénult, a fia hagyta ott a munkát, hogy részt vegyen
az ápolásában. A családja mindvégig mellette volt, szerető felesége
és gyermekei körében hunyta le örökre a szemét.
Ha most kimondom a nevét, egy charmos
fiatalember jelenik meg előttem: "nagy" Takács tanár úr, a
felejthetetlen tanáregyéniség, aki fogalom volt a mi iskolánkban."
Temesvári Anna
Olvasóink kérték
- mi megkérdeztük
Hamschláger Antalt: Miért
nem lett kész a kitűzött határidőre, és mikor nyílik a bányatelepi CBA
Élelmiszer Áruház?
Az élelmiszer-áruház megnyitását eredetileg december közepére terveztük,
de az általunk kitűzött határidő kitolódását a korán beköszöntő kemény
tél, valamint az építkezés során felmerült problémák okozták.
A négy tulajdonos közül az egyik időközben
anyagi okokra hivatkozva meggondolta magát. A tervben szereplő teherlift
műszaki kivitelezése során derült ki, hogy a tetőszerkezetet meg kell
emelni. Az üzlet teljes átépítésére öt hónap állt rendelkezésünkre ami
a két szinten 800 m2 jelent. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy
a mai igényeknek megfelelő kulturált körülményeket biztosító áruházat
hozzunk létre.
A külső rendezési munkálatokat az üzlet
megnyitására nem tudjuk befejezni. A parkoló burkolására, a kivágott
fák és növények pótlására a testület határozatának megfelelően tavasszal
kerül sor.
Mindezek ellenére február 14-től zavartalan kiszolgálással és teljes
áruválasztékkal várjuk kedves vásárlóinkat.
T.A.
 
IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail
Szerkesztő: Schuck Béla e-mail