Fidelitas, polgári körök és egy sváb zenés délután

A Fidelitas délutáni zenés beszélgetést rendezett június 23-án a Müller Kávézóban. Volt étel, ital, kiváló zene és sok-sok ember. A rendezvényen részt vet dr. Frajna Imre képviselőnk, aki köszönetét fejezte ki a választóknak. Nagyon élveztük a kötetlen beszélgetéseket, sok új emberrel ismerkedtünk meg, és a választások után végre sikerült egy olyan programot szerveznünk, ahol nyugodtan beszélgethettünk politikáról, Pilisvörösvárról és egymásról.

Meglepetés vendégeket is várt a Fidelitas, akik sajnos az országban kialakult D-209-es botrány miatt nem tudtak megjelenni a rendezvényen. Manhertz Zita a Fidelitas helyi és Pest megyei elnöke rövid köszöntőt mondott. Megígérte, hogy a két távol maradt politikus; Rogán Antal és Gyürk András hamarosan eljönnek Vörösvárra egy hasonló délutáni beszélgetésre, továbbá jelezte, hogy a helyi szervezetünk is kapcsolódik a budapesti "Piros lapot Medgyessynek!" rendezvényhez.

Kibővült ezen a délutánon a Pilisvörösvári Konzervatív Keresztény Polgári Kör is, melynek jelenleg 45 tagja van. akik hétfőn be is jelentkeztek a Demokrácia-vonalon az országos hálózatba. Tudomásunk van több vörösvári polgári kör korábbi megalakulásáról is, szeretnénk velük is felvenni a kapcsolatot. Müller Ágnes, a kör irányítója vállalta, hogy összeírja az összes új és régi polgári kört Pilisvörösváron, azért, hogy ezt az adatbázist minden kör vezetője megkaphassa. Ezúton is szeretnénk megkérni a régi és az új körök vezetőit egyaránt, hogy jelentkezzen a 06-20-358-58-92-es, 06-26-330-432-es vagy a 06-30-854-57-41-es telefonszámon.

Köszönetünket szeretnénk kifejezni minden segítőnknek, de legfőképpen Müller Mártonnak és családjának, a két felajánlott hordó sörért, üdítőért és a rengeteg finom ételért. Köszönjük azoknak is, akik a sok-sok finom süteményt sütöttek.

Fidelitas pilisvörösvári szervezete


 

 

Pilisi Civil Fórum

Június 27-én Piliscsabán a Szent István Étteremben tartotta legutóbbi rendezvényét a Pilisi Civil Fórum, szervezői voltak a házigazdák: Kiss Antal és Deli Árpád. A régió civil szervezeteinek küldöttei időszerű problémákról tárgyaltak a megjelent országgyűlési képviselővel, a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Bizottságának tagjával, a Gazdasági Minisztérium és a Közúti Főfelügyelőség munkatársaival. Fő témák voltak elsősorban a fővárosba vezető utak (10-es, Hidegkúti) tarthatatlan túlterheltségére vonatkozó megoldás javaslatok, legyen-e M0-ás körgyűrű a Pilisben, kinek az érdekek az újabb és újabb lakóparkok indokolatlan létesítése. A vendégek azután is érdeklődtek, vajon várható-e az Önkormányzati Törvény olyan jellegű módosítása, hogy a helyi szinten születő döntéseket érdemben befolyásolhassák szakmai és civil testületek, törvényi szintre emelhető-e a régió Rendezési Terve? Bár néhány témában parázs vita alakult ki, abban minden megjelent egyetértett, hogy a főváros tüdeje a Pilis völgy felbecsülhetetlen természeti érték, amelynek megóvásáért hivatali és civil szinten is mindent meg kell tenni. Dr. Gábeli Zoltánné, Dr. Harmat Attiláné és Sajtosi János képviselte városunk környezetvédő szervezetét.

 

 

 

 

 

Fotó és szöveg Rásonyi Mária Lúcia

 


 

Közlemény

2002.június 4-én Pilisvörösvár székhellyel megalakult a Pilisvörösvár és Környéke Ifjúsági Kerekasztal. Alapító szervezetek: Nagykovácsi Helyi Regnum, Muttnyánszky Ádám Szakképző Iskola Diákönkormányzata, Fiatalok Vörösvárért Ifjúsági és Polgári Egyesület. Célunk a kistérség fiataljait tömörítő szervezetek munkájának segítése. A kerekasztal igyekszik minden lényeges lehetőségről tájékoztatni a tagokat, egyben felkarolja a fiatalok önálló kezdeményezéseit. Üléseinket a Közösségi Házban tartjuk, Pilisvörösvár, Fő út 127. T: (06/26-330-470), kapcsolattartó: Draxler Éva, akinek ez úton is köszönjük áldozatos munkáját. Várjuk az új csoportok jelentkezését.

Rásonyi Mária Lúcia

 


 

 

FELHÍVÁS a polgári körökhöz!

A FIDELITAS helyi szervezete egy nyilvántartást szeretne készíteni az összes Pilisvörösváron működő polgári körről. Kérjük, hogy ezen körök vezetői jelentkezzenek Müller Ágnesnél a 06-20-358-58-92-es, 06-330-432-es vagy a 06-30-854-57-41-es telefonszámon, vagy személyesen a Müller Kávéházban (Hősök tér 1.) Ezt az a adatbázist minden kör vezetőjének elküldjük, hiszen jó, ha tudunk egymásról!

 


 

Megújul a templom

Örömmel értesítjük, hogy a bányatelepi plébániatemplom homlokzatát és tetőszerkezetét a jövőben át kívánják építeni. Amint a pénz összegyűlik rá, hozzákezdenek az évek óta szükségessé vált munkálatokhoz, így a templom megújult, egyházi építményhez méltó külsővel fogadhatja a hívőket. Az épület korábban elvégzett, belső felújításáról és a tervezett külső átalakításról bővebben a Vörösvári Újság következő számában olvashatnak.

 

 

 

Vörös Ildikó

 

 



Fel a lap tetejére


IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail

Szerkesztő: Schuck Béla e-mail