
Tisztelt
Olvasó!
Köszönöm, hogy ismét
megtiszteli figyelmével a Vörösvári Újságot. Ez jó alkalom arra, hogy
elöljáróban néhány szót ejtsek a lap tartalmi összeállításáról. Persze
az is lehet, hogy áttekintve a kínálatot, az Ön számára ennél sokkal
fontosabb, érdekesebb közlendőt is talál, és azzal kezdi az olvasást,
de talán még azután sem érdektelen átfutni ezeket a sorokat. Mindenek
előtt azt hangsúlyoznám, hogy a nyári időszakban, amikor a szabadságolások,
nyaralások, iskolai szünet miatt nagy általánosságban kevesebb említésre
méltó esemény történik az országban, a Vörösvári Újság továbbra is a
(téma)bőség zavarával küzd. Hála és köszönet mindazoknak, akik szabadidejük
rovására azon fáradoznak, hogy minden ellenszolgáltatás nélkül az Ön
érdeklődésére számot tartó cikkekkel, írásokkal, ötletekkel, javaslatokkal
segítik a lap minél színesebb összeállítását. Ezúttal a szokásosnál
kissé bővebb terjedelemben foglalkozunk egy témával, ez pedig nem más
mint a német testvérvárossal kiépült kapcsolat. Több beszámoló is méltatja
a vörösvári küldöttek nem mindennapi élményeit. A képviselő-testület
rendkívüli ülései miatt a határozatok ismertetése is nagyobb helyet
foglal el, az pedig természetes, hogy Erőss Zsolt, a Mount Everest első
magyar megmászója nem maradhatott ki időszerű kiadványunkból. Továbbra
is ingyen közöljük a legutóbbi számunkban már részletezett apróhírdetéseket
Különös hangsúlyt kapott
a környezetvédelem, meg kellett világítanunk a mindenkit érintő térítéses
hulladékgazdálkodás bevezetésének indokait, a szemét ártalmatlanításának
sokak számára talán ismeretlen folyamatát. Noha Vörösvárt eddig elkerülték
az utóbbi hetekben külföldön és idehaza elszaporodott tarló- és erdőtüzek,
az iszonyú forróságban a legparányibb üvegdarabka is lángra lobbanthatja
a kiszáradt növényzetet. Bízzunk benne, hogy ilyen tragédia nem következik
be a település környezetében.
Ennek reményében kívánok
a város polgárainak a Vörösvári Újság szerkesztőinek nevében békés,
nyugodt nyaralást, az otthonmaradóknak pedig izgalommentes hétköznapokat.
Szakács Gábor
Felelős szerkesztő
Pilis-környéki polgári körök első találkozója
IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail
Szerkesztő: Schuck Béla e-mail