
Városi
Rendőrkapitányság Pilisvörösváron
A közbiztonság javulása
a látóhatáron.
A városi cím megszerzése önmagában öncélú választási fogás volt, a valódi
városias lét, városukat szerető polgárok előzetes véleménykérése nélkül.
A városhoz ugyanúgy hozzátartozik a közbiztonság, mint amennyire az
egymásra figyelő, összetartó, egymást segítő városlakók is.
Többször leírtam már,
micsoda büszkeség volt számomra és bizonyos mértékig az önkormányzatiság
a civil lét megélése, amikor azt elértem, hogy 1992-től a helybéli rendőrőrsön
már lehetett személyi igazolványt csináltatni. Valóban ekkor történt,
hogy ebédszünetben útba ejtettem a helyi fényképészt, azonnal magammal
vittem a frissen elkészült igazolványképet, megebédeltem, visszafelé
utam a rendőrőrsre vezetett, és ott megvárhattam az új személyi igazolványomat.
Mindezt korábban Budapesten
az Aradi utcában lehetett elintézni, egynapi szabadság terhe mellett,
majd később mindezt Budaörsön lehetett csak elintézni, s mint ahogy
azt tudjuk, ez majdnem háromnapi hidegélelem magunkkal vitele mellett
volt lehetséges. Ehhez képest volt nagy lépés a Vörösváron intézhető
személyi igazolvány.
A budaörsi és szentendrei körzetközpontok, amelyek gyakorlatilag a járási
székhelyek maradványai, a Pilisi Medence települései számára azt jelentették,
hogy a medencének Pilisvörösvártól délre eső fele Budaörshöz, észak-keletre
eső fele Szentendréhez tartozott, földhivatal, bíróság, rendőrkapitányság
szempontjából.
Kevesen tudják, de Pilisvörösvár,
mint lehetséges körzetközpont, a rendszerváltoztatás során egy országos
MDF-pártgyűlésen merült fel, ahol is az új választási törvény tervezete
volt a téma. Ott őszintén szólva vértolulással felérő felháborodással
tapasztaltam, hogy a régi járási törésvonal Budaörs és Szentendre között
még mindig Pilisvörösváron húzódik, azaz vagy Budaörshöz, vagy Szentendréhez
tartozna Pilisvörösvár a választások során. Jelenlévő más szomszédos
településekről érkezett pártelnökökkel összedugtuk a fejünket, és indítványomra
Pilisvörösvár központú, kb. 55 ezer lakost felmutató körzetet javasoltunk
törvénymódosításként. Ez meg is valósult, így lett Pilisvörösvár ma
is 14 település választási körzetközpontja.
Gyakorlatilag innen
számítható az a folyamat, amelybe a pilisvörösvári Rendőrkapitányság
létesítése is beleillik, azaz Pilisvörösvár városa regionális szerepének
megerősödése.
A körzetünkben található
szomszédos települések szövetségét és összefogását 1990-ben kezdeményeztem,
őszintén megvallva akkor egy körzeti vízszolgáltatás céljából megalakítandó
társulás létrehozása érdekében. Ez egy informális, a polgármesterek
által képviselt laza társulás volt, amelyik többek között településeink
közbiztonságával is foglalkozott. A rendőrségi szakemberek hamarosan
világossá tették számunkra, hogy a Pilisvörösvári Rendőrőrs (ami akkor
nemrég alakult) további létszámemelése csak a befogadó épület bővítésével
oldható meg. E szövetség keretén belül tanulmányterv-szinten el is készítettük
a jelenlegi pilisvörösvári épület tetőtér-beépítésének elképzelését.
Akkori áron ez 40-50 M Ft-os beruházás lett volna, amit a rendőrőrs
körzetéhez tartozó településeknek lakossági létszámarányában kellett
volna biztosítania. Az újonnan felálló önkormányzatok 1994-ben ismereteim
szerint nem jutottak előre e beruházás fedezetének biztosításában.
1998-ban merült fel
annak a lehetősége, hogy a Pilisvörösvári Városgondnokság nagyobb épületét
a városközpontban fekvő rendőrőrs épületével elcserélve juttassuk nagyobb
épülethez a rendőrőrsöt.
Időközben - egy karakán
budaörsi rendőrkapitány, Dr. Szabó Jenő jóvoltából - világossá vált
számomra, hogy a közbiztonság megteremtése ennél magasabb köröket érint
a belügyi állományban. A rendelkezésünkre bocsátott 1999-es statisztikából
kiderült, hogy országos átlagban egy rendőrre 330 fő lakos jut. Ez a
mutatószám Pest megyében 500 fő, a budaörsi kapitányság területén 588
fő, Pilisvörösváron 1100 fő. Tehát ez más szóval azt jelenti, hogy a
Pilisvörösvári Rendőrőrsön akkor harmadannyi rendőr dolgozott, mint
amennyi az országos átlag szerint itt szükséges lenne, de a budaörsi,
ill. a Pest megyei átlaghoz képest is csak fele a rendelkezésre álló
rendőrök száma.
Az egy lakosra jutó,
a parlamenti költségvetésből a közbiztonságra fordított összeg Budapesten
9500 Ft/fő, Nógrád megyében 6500 Ft/fő, Pest megyében 4500 Ft/fő. Tehát
jól látszik, hogy Budapesten azért tud olyan hatékony lenni a bűnüldözés,
mert kivételezett nagyságú támogatást kap. Ez a helyzet tehát a fent
vázoltak miatt duplán hátrányos ránk nézve. A kivételezetten jól támogatott
budapesti bűnüldözési munka eredményeképpen a bűnözők kiszorulnak városunkba,
ugyanakkor Pilisvörösváron a rendőrök harmadannyian vannak, mint az
országos átlag elérése végett szükséges lenne, és a budapesti bűnüldözési
költségekhez képest annak csak a fele áll rendelkezésre.
Világossá vált számomra,
hogy ez a probléma meghaladja a kis körzetünk hatáskörét és lehetőségeit,
ezért javasoltam településszövetségünk polgármestereinek, hogy közösen
forduljunk a Belügyminiszterhez, kérjük hogy a területen pilisvörösvári
székhellyel Pilisi Rendőrkapitányságot hozzon létre, amelynek körzetét
Solymár, Üröm, Pilisborosjenő, Pilisszántó, Pilicsaba, Pilisjászfalu,
Tinnye, Pilisszentiván, és Pilisvörösvár képezze.
Ennek a kapitányságnak a helyeként még mindig a Pilisvörösvári Városgondnokságot
képzeltük el, amelynek átalakítása a Pest megyei Rendőr-főkapitányság
Beruházási Osztálya által elkészített műszaki előterjesztés alapján
240 M Ft-ba került volna.
Ugyanakkor mindvégig
hangoztattuk azt a felfogásunkat - amit elsősorban Üröm polgármestere
és jómagam képviseltünk -, hogy a rendőrség fenntartása és irányítása
állami feladat, amit a Belügyminisztérium irányításával várunk el, mint
ahogy azt is, hogy a Pilisvörösvári Rendőrkapitányságot hozza létre,
és a tarthatatlan közbiztonsági helyzetet az eszközök igazságos elosztásával
tegye lehetővé. Vélhetően ezen folyamatosan hangsúlyozott elvi álláspont
eredményeként határozta el a Belügyminisztérium, hogy zöldmezős beruházásként
hozza létre a Pilisvörösvári Rendőrkapitányságot. Ehhez Pilisvörösvár
városa ingyenesen telket biztosított a vállalkozási területen.
Dr. Ignácz István dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, megyei főkapitány
május 23-án örömmel tájékoztatott, hogy a Pilisvörösvári Rendőrkapitányság
előmunkálatai nagy fordulatszámon folynak. Az ajánlati tervek (lásd
ábra) alapján megkezdődnek és még ebben az évben befejeződnek az engedélyezési/kivitelezési
tervek munkálatai. Ezzel párhuzamosan folyik a rendőrkapitányságon dolgozó
rendőri létszám megtervezése, belügyminisztériumi szinten való engedélyeztetése,
majd a kivitelezés a jövő évben.
A körzethez tartozó
önkormányzatoktól nyilatkozatot kértek, melyik kapitányság területéhez
akarnak csatlakozni? Tájékoztatásuk szerint Csobánka és Nagykovácsi
teszi a körülményektől (pl. tömegközlekedés megvalósulása) függővé a
pilisvörösvári kapitánysághoz való csatlakozását.
Ki gondolná, hogy városunknak
a rendőrkapitánysággal megindított és megerősödő regionális vonzerejét
mi minden erősítheti. Tábornok úr tájékoztatása szerint komolyan felmerült,
hogy a kapitánysággal együtt egy körzeti ügyészség is települjék Pilisvörösvárra.
Városfejlesztési elképzeléseinkben
tehát nem irreális gondolat, hogy polgáraink kényelmét elősegítendő,
szorgalmazzuk a körzeti földhivatal, bíróság, egészségügyi hatóság letelepítését.
Botzheim István
polgármester
SCHRAMBERG:
Die Türen stehen offen!
Nachdem das Werk "Carmen"
unter den grünenden Bäumen des Stadtparks verklungen war, brach erst
richtig der Beifallsturm des begeisterten Publikums vom Fronleichnamskonzert
aus.
Dem Direktor Herrn Sándor Hoós brachte der Applaus des Publikums anläßlich
des Gastspieles in Schramberg auch als Dirigenten eine Erleichterung,
die bei seiner Verneigung durch sein - vor uns schon bekanntes - schalkhaftes
Lächeln zum Ausdruck kam.
Laut der Schramberger
wurde bisher das traditionelle Freilichtskonzert der Blasorchester zum
Fronleichnam schwach besucht, denn es im Vorsommer ständig in Wasser
fiel. Anläßlich des heurigen Fronleichnams brachten vermutlich die Werischwarer
für die Kleinstadt, die sich in fünf Tälern im Schwarzwald verbreitet,
ein schönes Wetter.
Den Anlaß des Gastspieles
gab das 40 jährige Bestehen vom Jugendorchester der Stadt Schramberg.
Die Wurzeln vom Kontakt zwischen Schramberg und Pilisvörösvár führen
an Veteranen Christian Vötter zurück. Er stammte aus Imrand von Schramberg,
hat sich 1689 als verletzter ehemaliger Kriegsteilnehmer in Pilisvörösvár
niedergelassen und war der Urvater der Vetters.
Diesen Kontakt klärte
Herr Lehrer Fogarasy/ Fetter im Laufe der Forschung seines Stammbaumes
auf, und wandte sich am Anfang der 80-en Jahren an die damalige Selbstverwaltung
von Schramberg um eine materielle Unterstützung zur Ausgabe seines Buches
"Die Geschichte und Volkskunde der Gemeinde Werischwar" zu
bekommen.
Diese Kontaktknüpfung
führte zwischen den beiden Ortschaften, besonders von der Seite Schramberg
zu einem intensiven Briefwechsel und zu gelegentlichen Besuchen. Der
damalige Gemeinderat von Werischwar hätte sogar mit dieser Stadt eine
Partnerschaft eingehen können.
Allerdings wurde mit
einer anderen Ortschaft eine Partnerschaft geknüpft, Schramberg gab
es aber nicht auf. Anläßlich der Programmen zum 125 jährigen Bestehen
von Schramberg, lud die Stadt zur Veranstaltung "Spiele ohne Grenzen"
eine Delegation von Jugendlichen aus Werischwar ein. Sie wurde von dem
Bürgermeister IstvánBotzheim
und dem Leiter des Partnerschaftsausschusses János Sörös begleitet.
Im nächsten Jahr konnten
schon Werischwarer Grundschüler Gäste einer der dort befindenden Schule
sein.
Im Jahre 1995 gastierten die Schramberger jugendlichen Bläser in Budapest,
sie nahmen an Konzerten teil und waren gleichzetig Gäste der Musikschule
"Cziffra György".
Das Orchester begleitete
zusammen mit mehreren Politikern Oberbürgermeister Dr. O. Zinell. Was
damals geschah, kann man nicht wissen. Eins ist aber sicher; weder aus
dem Schriftrverkehr, noch aus anderen Verbindungen ist es zutage gekommen,
warum sich nichts bis 1998 in Richtung Schramberg bewegte?!
Meine Versuche den Kontakt
aufzufrischen, (Einladungen zu unseren Festen, meine Glückwünsche zum
Deutschen Nationalfeiertag, Informationen vom alltäglichen Leben, Kasetten
und örtliche Presseausschnitten von unseren Besuchen in den Überschwemmungsgebieten)
ergaben in der Periode zwischen 1998 und 2002 nur höfliche, kühle, zurückhaltende
Manifestationen.
Das Eis brach durch
die Antwort, die mein Kollege, der Oberbürgermeister auf meine Einladung
zur Wiederweihe der Soldatengräber gab. Seine Zeilen lauteten so: "Wir
müssen uns das immer wieder vor Augen halten, um unseren Beitrag zur
Versöhnung, Toleranz und insgesamt für eine friedlichere Welt erbringen
zu können. Ich bin Ihnen daher für das Zeichen der Stadt Pilisvörösvár
im Interesse dieser Versöhnung und des Friedens in der Welt sehr dankbar."
Danach die Blaskapelle
der Musikschule "Cziffra György" von dem Schramberger Jugendblasorchester
zu seinem 40 jährigen Geburtstag schon früher eine Einladung bekam,
hat der Oberbürgermeister die Gelegenheit benutzt und mich an der Spitze
einer kleineren Delegation eingeladen.
Diese Gedanken liefen
mir durch den Kopf, als nach dem Erklingen vom Erkels Werk "Palotasch"
und dem "Fünften Ungarischen Tanz" von Brahms die Werischwarer
Bläser von dem begeisterten Publikum mit einem rythmischen Applaus anerkannt
und belohnt wurden. In der brennenden Sonne, an den für die Ehrengäste
reservierten Plätzen, neben dem Oberbürgermeister Dr. O. Zinell und
seiner Gattin, war die Werischwarer Delegation mit dem Publikum zusammen
- das nicht nur von den heissen Sonnenstrahlen in Hitze geraten ist
- sehr begeistert.
Anwesend waren Johann
Feldhoffer, der neugewählte Vorsitzende der Werischwarer Blaskapelle,
Frau Eva Haász Kulturhausdirektorin, Frau Theresia Manhertz, die Vorsitzende
vom Heimatverein, Frau Elisabeth Bruckner, in Vertretung der Deutschen
Nationalitäten Grundschule, László Heider, der geschäftsführende Verwaltungsbeamte
und ich selbst.
In diese schöne, harmonische
Kleinstadt hat unsere kleine Delegation tatsächlich Sonnenschein mitgebracht.
Von zu Hause sind wir in drückender Hitze mit Kurzärmel abgereist, und
haben zufriedend festgestellt, dass es lohnend war, in aller Frühe abzureisen,
denn unser Auto hat nach 14 stündiger Reise pünktlich um 18 Uhr vor
dem Rathaus angehalten. Die Schramberger wunderten sich sehr, sie trugen
nämlich Jacken auf der Hauptgasse, die als Fußgängerzone umgestaltet
wurde.
Der nächste Tag (Donnerstag)
bedeutete für die Schramberger einen arbeitsfreien kirchlichen Feiertag,
so konnten wir das Fronleichnamsfest mit Ihnen zusammen feiern, und
um 9 Uhr an der heiligen Messe und an der traditionellen Prozession,
die einen glaubwürdigen Religionsgehalt aufzeigen kann, und mit tiefen
Gefühlen durch die Stadt von Kirche bis Kirche führte, teilnehmen.
Das schon erwähnte herkömmliches
Konzert im Stadtpark zählt zu den traditionellen Ereignissen der Schramberger
Bläser, das jetzt dem Feiertag durch den Auftritt der Werischwarer einen
Glanz gab.
Die vor den Werischwarer
Orchestern aufgetretenen Schramberger Bläser vertreten gleichfalls ein
hohes musikalisches Niveau. Ihr samtiger Klang weckte allerdings in
mir einige Gedanken auf: wie werden da unsere Musiker zur Geltung kommen?
Gemeinsam mit dem neben mir sitzenden geschäftsführenden Verwaltungsbeamten
waren wir erleichtert, als sich herausstellte, dass obwohl die Werischwarer
einen anderen Stil vertreten, dem Publikum es gut gefallen hat. Sie
waren fähig, außer dem einheitlichen und neben dem lyrischen Klang,
auch die Dynamik und Lautstärke der Stücke und das ungarische Temperament
zu ertönen lassen.
Es ist kein Zufall,
dass der Orchester, den ich seit dem Neujahrskonzert nicht gehört habe,
sich viel entwickelte und den 3. Preis des 4. Landeswettbewerbs für
Orchester der Musikschulen erreicht hat.
Die Überraschung des
Nachmittags war, als die beiden Orchester nach den einzelnen anderthalbstündigen
Konzerten, zum Schluß gemeinsam zwei Musikstücke unter der Leitung von
den beiden Dirigenten, die sich wechselten, vorgetragen haben.
Das Werk von Jakob de
Hahn "Free world fantasy" wurde mit grosser Ovation empfangen,
der Dirigent war Sándor Hoós. Es ist kein Wunder, denn die Bass-stimmen
des vereinten Orchesters hörten sich schon bereits wie menschliche Stimme
eines Chorwerkes an.
Aller Anschein nach
haben sich die beiden Orchester während diesen zwei Tagen auch fachlich
und musikalisch verstanden. Das alles wurde noch von der Schwarzwaldtour
am nächsten Tag, die ins Herzen der Gegend zum höchsten Wasserfall Europas
führte, bekräftigt.
Da machte sich schon
unsere kleine Delegation über die Partnerschaftssitzung am kommenden
Tag Gedanken. Um einen einheitlichen Standpunkt in Hinsicht der Kontakten
bei der Besprechung zu vertreten, habe ich Sándor Hoós und die Delegationsmitglieder
in eine stimmungsvolle Kneipe in der ehemaligen Hauptgasse (heute Fußgängerzone)
eingeladen.
Wir waren eines Sinnes,
dass wir von den anderen vorhandenen deutschen Kontakten und Beziehungen
mit Siebenbürgen offen und ohne Umschweife unsere Partner informieren
müssen.
Jede akzeptierte, dass
wir unser Bestreben nach einem gleichberechtigten Kontakt zum Ausdruck
bringen müssen. Auf jeden Fall müssen wir unseren deutschen Gesprächspartnern
bewußtmachen, dass die Werischwarer keinen reichen ausländischen Onkel
suchen. Die Gleichberechtigung bedeutet, dass Vertreter von zwei solchen
Städten diskutieren, denen Länder sich in kurzer Zeit in dem politischen
System des Vereinten Europas integrieren, wo die Ortschaften das Prinzip
der Subsidiarität vor Augen halten und Pfeiler der zukünftigen Europäischen
Union werden könnten.
Weiterhin bedeutet die
Gleichberechtigung, dass sich auf Grund der Verwandschaften und Abstammung
der Familien zwei Ortschaften mit verschiedenen Traditionen und unterschiedlicher
Kultur im vereinten Europa begegnen. Hier muss man schon über die einander
helfenden, sozialischen Hilfsaktionen steigen, und die geschäftlichen,
den Fremdenverkehr fördernden Kontakte - die auf Gleichberechtigung
ruhen - entwickeln.
Neben den vorhandenen
Partnerschaften könnte dieser Kontakt einen speziellen Charakter haben,
und die Fortsetzung der Forschung nach Verwandten bedeuten. Er könnte
von der billigen und oberflächlichen Schicht, die sich während drei
Jahrhunderten auflagerte, die - von den Urquellen stammenden - Werischwarer
Traditionen reinen.
Die Ursprungsforschung
der Volkskunde und Kultur müßte man beinahe neu beginnen. Dieser Charakter
des Kontakts könnte durch die Jugend verwirklicht werden, die der Wiedererweckung
der Werischwarer Traditionen und der Fortsetzung der Werischwarer Geschichte
durch die Übernahme der Erfahrungen einen neuen Schwung gäbe.
Das zu unterstützen, sollte man den Kontakt der Schulen, die Beziehung
der Musikschule - die Gott sei Dank fortlaufend ist - den Kontakt der
Vereine in der Traditionspflege fördern, und die nicht mehr schulpflichtigen
Jugendlichen innerhalb des Sports und der Lebensweisekenntnisse zu einenader
führen.
Es würde sich lohnen,
durch die Präsentation der Kraftquellen, wirtschaftlichen Potenzialitäten,
touristischen Erfahrungen den Anspruch auf Kontakte von den Geschäftsleuten
und Dienstleistungsunternehmern der beiden Städten aufzuspüren und zu
unterstützen. Es würde einen Vorteil bringen, den Investoren den Angebot
so auf dem Unternehmungsgebiet, als auch im Bereich des Tourismus, Fremdenverkehrs
und anderer Dienstleistungen von Werischwar bekannt zu geben.
Im Interesse eines fortlaufendes
Informationsaustausches ist es zweckmäßig, außer den Nachrichten der
ständig zugestellten Werischwarer Zeitung, auch von unseren Veranstaltungen,
Dienstleistungsunternehmern, Dienstleistungen und von der Wirtschaftsstrategie
unserer Stadt Informationen mitzuteilen.
Die Delegation besiegelte
mit einem Glas Wein ihr Einvernehmen, und hat sich mit dem Gedanken,
dass sie am nächsten Tag um 10 Uhr diese Grundprinzipien wiederholen
möchte, zur Ruhe begeben.
Unsere Gastgeber, Oberbürgermeister
Dr. O. Zinell, Stadträtinnen Frau Gabrielle Haas und Elke Brezger, der
geschäftsführende Verwaltungsbeamte Franz Moser, und der Vorsitzende
des Vereins der Partnerschaften und der Internationalen Jugendtreffen
Gerold Wegner, empfingen uns im kleinen Sitzungssaal des Rathauses.
Die Sitzung lief bis zum Ende offen und in guter Stimmung, und gleich
nach der Eröffnung haben wir eingesehen, dass wir offene Türen sprengen.
Sie waren mit den Grundprinzipien der Partnerschaften einverstanden
und brachten zum Ausdruck, dass ihre vorhandenen Partnerschaften (französche,
belgische, kroatische, schweizerische) es nicht ermöglichen eine neue
offizielle Partnerschaft zu schließen. Ihre Aufmerksamkeit richten sie
aber infolge der Wiedervereinigung Europas auf die kandidierenden Länder
des Vorganges der Wiedervereinigung. Was für konkrete Schritte aber
getan werden, entscheiden die Ereignisse der kommenden Jahren.
Diese Gedanken mußte
ich nur mehr damit ergänzen, dass die Stadt Werischwar in diesem Vorgang
zwischen den süd-östlichen - östlichen Ländern und den ehemaligen Weststaaten
des vereinten Europas bewußt eine Brückenfunktion auf sich nimmt. Als
Beispiel illustrierte ich die Weitergabe des Feuerwehrautos nach Borszék
in Siebenbürgen, und erwähnte das Treffen der Bürgermeister im Mai 2001
in unserer Stadt. Anläßlich der Übergabe der Millenniumsfahne begegneten
sich drei Bürgermeister von Siebenbürgen mit drei Bürgermeistern aus
unseren deutschen Partnergemeinden.
Von der Sitzung ein
Protokoll zu führen, beanspruchten wir nicht. Mich erfüllten die Worte
von meinem Kollegen, dem Oberbürgermeister, der uns freundlich mitteilte:
"die Türen stehen offen, standen immer schon offen!"
Schramberg:
Az ajtók nyitva vannak
Az úrnapi délutáni
koncert közönsége, a Carmen összeállítás elhangzása után tört ki igazán
lelkes tapsviharban, a városi park hatalmas zöldellő fái között.
Hoós Sándor igazgató úr itt a schrambergi vendégszereplése alkalmával
egyúttal karmesterként is szemmel láthatólag megkönnyebbül a közönség
tapsán. Ezt a megkönnyebbülését jól ismert hamiskás mosolyával fejezte
ki meghajlás közben. A schrambergiek szerint az úrnapi hagyományos szabadtéri
fúvóskoncertet eddig gyér látogatottság jellemezte, mivel szinte minden
évben a nyár elei esők elmosták e mulatságot. Az idei úrnap alkalmával
vélhetően a vörösváriak hozták meg e fekete-erdei, öt völgyben nyújtózkodó
kisváros számára a jó időt.
A látogatás apropóját
a schrambergi városi zenekar ifjúsági fúvósainak, fennállásuk 40 éves
évfordulója adta.
Schramberg és Pilisvörösvár kapcsolatának gyökerei Christian Vötter
háborús veteránra vezethetők vissza, aki a schrambergi Imbrandból származik,
és háborús sérült veteránként 1689-ben Pilisvörösváron telepedett le,
így ősatyja a vörösvári Fettereknek.
Ezt a kapcsolatot Fogarasy/Fetter
tanár úr derítette fel családfa-kutatása során és kereste meg az 1980-as
évek végén Schramberg akkori önkormányzatát, az általa írt "Pilisvörösvár
története és néprajza" c. könyvének kiadásához szükséges anyagiak
támogatásához.
Ez a megkeresés és az
abból származó kapcsolat a két település vezetése között különösen Schramberg
részéről intenzív levelezésre és alkalmankénti látogatásokhoz is vezetett
úgy, hogy akár ezzel a várossal is teremthetett volna az akkori tanácsvezetés
partnerkapcsolatot.
Partner ugyan más település
lett, azonban Schramberg nem adta fel és 1992-ben 125 éves városi létének
ünnepségeire már delegációt hívott vörösvárról, fiatalokat "A játék
határok nélkül" rendezvényre, őket kísérte el Botzheim István polgármester
és Sörös János a külkapcsolatok bizottságának vezetője. A következő
évben már vörösvári általános iskolások lehettek az ottani egyik általános
iskola vendégei.
1995-ben a schrambergi
városi zenekar ifjú fúvósai egy budapesti hangversenysorozaton való
fellépésük alkalmával voltak a Cziffra György Zeneiskola vendégei. A
zenekart Dr. O. Zinell főpolgármester is elkísérte, több politikus kíséretében.
Hogy akkor mi történt, nem lehet tudni, de az bizonyos, hogy sem a levelezésben,
sem más kapcsolatban nem derül ki, hogy 1998-ig miért nem mozdult Pilisvörösvár
Schramberg irányába?!
1998-tól 2002-ig terjedő
három éves próbálkozásaim a kapcsolat felmelegítésére (meghívások ünnepeinkre,
gratulációk a német nemzeti ünnep alkalmából, tájékoztató mindennapi
életünkről, kazetták és helyi újság megküldése kárpátaljai árvízi látogatásainkról)
csupán udvarias, hűvös, tartózkodó megnyilvánulásokat eredményeztek.
A jeget a katonasírok
újraszentelése alkalmával küldött meghívóra érkezett válasz törte meg
főpolgármester kollégám sorai szerint: "Tekintettel a mai világpolitikai
eseményekre, értelmesnek és időszerűnek tartom az emlékezés jegyeit
és a kiengesztelődést is megvalósítani. Szükséges, hogy a fiatal generáció
figyelmét is felhívjuk és emlékeztessük, mennyi szenvedést okozott az
emberiségnek és a Föld minden államának a háború, az erőszak és a terror.
Éppen ezért valamennyiünknek szem előtt kell tartani, hogy személyesen
is hozzájáruljunk a kiengesztelődés és a tolerancia megvalósulásához,
összességében egy békés világ kialakításához. Ezért megköszönöm Önnek
és Pilisvörösvár városának azt, hogy történelmi jelet tettek a világ
kiengesztelődése és békéje érdekében."
És miután korábban már
a schrambergi ifjúsági fúvószenekar 40 éves születésnapjára meghívta
a Cziffra György Zeneiskola fúvószenekarát, a főpolgármester kapott
az alkalmon, hogy engem kisebb küldöttség élén Schrambergbe hívjon.
Ezek a gondolatok jártak
a fejemben, miközben a vörösvári fúvósok Erkel Palotása, majd az azt
követő Brahms V. magyar tánc darabjai után a közönség lelkes, felszabadult,
ütemes tapsát söpörték be sikerük elismeréseként.
A tűző napon, az első sorban, a díszvendégeknek fenntartott helyen Dr.
O. Zinell főpolgármester és felesége mellett a kis vörösvári küldöttség
együtt lelkesedett nem csak a nap forró sugaraitól felhevült közönséggel.
Ott volt a vörösvári Pilisvörösvári Hagyományőrző Fúvószenekar frissen
megválasztott elnöke Feldhoffer János, a Közösségi Ház igazgatója Haász
Éva, a Heimatverein elnöke Manhertz Mártonné, a Német Nemzetiségi Általános
Iskola képviseletében Bruckner Sándorné, Heider László jegyző és jómagam.
Valóban kis küldöttségünk
hozta a napsütést e fekete-erdei nagyon kedves és hangulatos városkába.
Itthonról tikkasztó melegben rövid ujjú ingben utaztunk, és örömmel
állapítottuk meg, hogy érdemes volt hajnali 4 órakor indulni, mert a
14 órás út után pont este 6-kor állt meg autónk a városháza előtt. A
schrambergiek nagyon csodálkoztak, mert ők bizony nem rövid ujjúban,
hanem pulóverben és széldzsekiben közlekedtek a sétálóutcává átalakított
főutcájukon.
A megérkezést követő
nap (csütörtök) a schrambergieknek munkaszünetes vallási ünnep, így
az úrnapot velük együtt tölthettük a 9 órai szentmisén és a hiteles,
vallási tartalmat is felmutató hagyományos, - templomtól templomig tartó
- a városon áthúzódó, mély átéléssel elvégzett körmenettel.
A már említett hagyományos
délutáni koncert a városi parkban, tradicionálisan a schrambergi fúvósok
megnyilvánulása, most a vörösváriak fellépése emelte az ünnep fényét.
A vörösváriak előtt fellépő schrambergi fúvósok is komoly zenei színvonalat
képviselnek és zenéjük egységes, bársonyos hangzása bizony azt a gondolatot
vetette fel számomra, hogy miként fognak itt a mieink helytállni? A
mellettem ülő jegyző úrral együtt lélegeztünk fel, amikor kiderült,
hogy a vörösváriak ugyan más stílust képviselnek, az egységes hangzáson
túlmenően, a lírai megszólalás mellett is képesek a darabok adta dinamikát,
hangerőt is megszólaltatni és a jellegzetes magyar temperamentumot a
közönség nagy tetszése mellett is felmutatni.
Nem véletlen, hogy az
általam januári újévi koncert óta nem hallott zenekar nagyot fejlődve,
elnyerte a Zeneiskolai Zenekarok IV. Országos Versenyének III. helyezését.
A délután nagy meglepetése
volt, hogy a két zenekar külön-külön, egyenként kb. másfél órás műsorát
követően, a szünet után közös felállásban, két számot játszott el, a
két karmester egymást követő vezénylésével. A Hoós Sándor által vezényelt
Jacob de Hahn: Free world fantasy művet a közönség hatalmas ovációval
fogadta. Nem véletlenül, mert a két zenekar egyesített basszus-szólamainak
már-már az emberi hang kórus-megnyilvánulását hozta hangzásában.
Látszott, hogy a két
zenekar tagjai már e rövid két nap alatt szakmai egyetértésben is találkoztak.
Ezt csak erősítette a következő egésznapos kirándulás a fekete-erdei
tájegység szívébe, Európa legmagasabb kb. 130 méteres erdei vízeséséhez.
A mi kis városi küldöttségünk ekkor már gondolatban a másnapi városközi
tárgyalásokra készült.
Közös álláspont kialakítására
Hoós igazgató úrral kiegészítve, meghívtam a társaságot a schrambergi
volt főutca (ma sétálóutca) egyik hangulatos parasztkocsmájába, hogy
a tárgyalások és ezen belül küldöttségünk egységes álláspontot képviseljen,
a kapcsolatok elvei tekintetében.
Egyetértettünk abban,
hogy partnereinket tájékoztatni kell meglévő más, németországi és erdélyi
kapcsolatainkról.
Valamennyien elfogadták, hogy kifejezésre juttassuk a kapcsolataink
egyenjogúságára való törekvéseinket. Semmiképp se alakulhat ki németországi
tárgyalópartnereinkben az a képzet, hogy a vörösváriak egy külföldi
gazdag nagybácsit keresnek. Az egyenrangúság azt jelenti, hogy két olyan
város képviselői tárgyalnak, akiknek országai hamarosan az újraegyesülő
Európa politikai rendszerében integrálódnak, ahol a települések a szubszidiaritás
elvének szem előtt tartásával a jövőbeli Európa Unió pillérévé válhatnak.
Az egyenjogúság azt
is jelenti, hogy családok rokoni és leszármazási alapján létező jellegzetességű,
két különböző hagyományú és kultúrájú település találkozik az újraegyesülő
Európában. Itt már az egymást segítő, szociális segélyakciókon túlmenően,
azokat meghaladva, az egyenrangú, üzleti, piaci, turizmust támogató
kapcsolatokat kell fejleszteni.
A meglévő partnerkapcsolataink
mellett ennek a kapcsolatnak speciális jellegzetessége lehet, a rokonkutatás
folytatása, a vörösvári hagyományok ősforrástól való eredeztethetőségéből
származó hagyományok megtisztítása a három évszázad alatt rárakódott
olcsó, felszínes rétegtől.
Szinte elölről kezdhető
a néprajzi és kultúra eredetkutatás. E kapcsolati jellegzetességek megvalósítója
az ifjúság lehet, amely tapasztalatokat átvéve, friss lendületet tudna
adni a vörösvári hagyományok felélesztésének és a vörösvári történet
folytatásának. Ennek alátámasztására támogatni kellene az iskolák kapcsolatát,
a hál' istennek folyamatosan megmaradt zeneiskolai kapcsolatot, egyesületek
kapcsolatát a hagyományőrzésben, a már nem iskolakorú fiatalok egymáshoz
vezetését sportban és életmódismeretben.
Érdemes lenne felkutatni
és támogatni a két város üzletembereinek, szolgáltatóinak kapcsolatigényét,
mindkét város erőforrásainak, gazdasági potenciáljának, turisztikai
tapasztalatainak bemutatásával. Érdemes lenne bemutatni Pilisvörösvár
vállalkozási területeinek kínálatát, befektetők számára akár a vállalkozási
területen, akár turizmusban, vendéglátásban és más szolgáltatásban.
A folyamatos információcsere érdekében a rendszeresen megküldött Vörösvári
Újság információin túlmenően rendezvényeinkről, szolgáltatóinkról, szolgáltatásainkról,
a város gazdasági stratégiájáról folyamatos tájékoztatást célszerű adni.
A tárgyaló küldöttség
egyetértését egy pohár borral megpecsételve tért nyugovóra azzal, hogy
ezeket az alapelveket a másnap (szombat) 10 órakor kezdődő tárgyaláson
megismételjük.
Vendéglátóink: Dr. O.
Zinell főpolgármester, Gabrielle Haas és Elke Brezger képviselők, Franz
Moser jegyző és a települési partnerkapcsolatok és nemzetközi ifjúsági
találkozók egyesületének elnöke, Gerold Wegner, a városháza kis dísztermében
fogadtak minket és a nyílt, mindvégig vidámnak mondható, jó hangulatú
tárgyalások nyitányaként elhangzott bevezetője után, világossá vált
számunkra, hogy nyitott kapukat döngetünk.
A kapcsolatok alapelveiben
egyetértve, vendéglátóink kifejtették, hogy meglévő partnerkapcsolataik
(francia, belga, horvát, svájci) újabb hivatalos kapcsolatteremtésre
nem adnak lehetőséget, azonban az Európa újraegyesítés folyamatából
következően ők is az újraegyesítési folyamat jelentkező országai felé
fordítják figyelmüket. Azonban ennek a konkrét lépéseit az elkövetkező
idők eseményeire bízzák. Ezt nekem már csak azzal kellett kiegészítenem,
hogy ebben a folyamatban Pilisvörösvár városa tudatosan vállalja a hídszerepet
Európa dél-keleti - déli országai és az egyesített Európa volt nyugati
nemzetállamai között. Ezt példákkal is illusztráltam, mint a gröbenzelli
tűzoltóautó továbbadása az erdélyi Borszéknek, valamint a polgármesterek
találkozójának felemlítése 2001. májusából, amikor városunkban találkoztak
egymással. Három erdélyi partnertelepülésünk polgármesterei a három
németországi partnertelepülésünk polgármestereivel, a millenniumi zászlóátadásunk
alkalmával.
A tárgyalásokról jegyzőkönyv
készítését nem igényeltük. Számomra elegendő volt főpolgármester kollégám
szava, mikor is mosolyogva mondta, az ajtók nyitva vannak, mindig is
nyitva voltak!
Pilisvörösvár, 2002. június 11.
Botzheim István, polgármester
Összközműves építési telek eladó a
Szabadságligetben (Hunyadi János utca 74. sz.) Irányár: 9.2 millió forint.
Felvilágosítás a 06/20-418-1306-os telefon számon, Bak Zoltánnál.
Tájékoztató
a képviselő-testület üléséről
Pilisvörösvár Város
Önkormányzata Képviselő-testületének 2002. május 27-i rendes ülésén
elfogadott határozatai:
A képviselő-testület tagjai közül az ülésen jelen voltak: Botzheim István,
Bíró Benjamin, Neubrandt István, Krupp János, Sax László, Kárpáti János,
Gromon István, Kós Beatrix, Nick György, Müller János, Pándi Gábor,
Süveges Borbála, Fogarasy Attiláné, Szakszon József Zsarnóczi Richárd
Nem jelent meg: Halmschláger Antal, Horváth József.
116-, 117-, 118-,
119-, 120-, és 121/2002. (V.27.) Kt.sz. határozataival Pilisvörösvár
Város Önkormányzatának Képviselő-testülete valamennyi pilisvörösvári
óvoda működési körzetét felülvizsgálta, és azt az alábbi melléklet szerinti
tartalommal fogadta el, egyben felkérte a Polgármestert, hogy az érintett
óvodák Alapító Okirataiban a szükséges módosításokat végezze el. A módosítást
elsősorban a újonnan kialakított Széchényi úti Óvoda működésének megkezdése
indokolta. A Képviselő-testület a határozatokat 9 igen, és 4 tartózkodás
szavazattal hozta.
- Szent István úti Óvoda: Árpád út, Bajcsy-Zs. tér, Báthory utca,
Béke utca, Csobánkai utca, Hold utca, József Attila utca, Károly utca,
Madách utca, Mária utca, Mozi köz, Szent István utca, Törökkút utca,
Városház köz, Zöldfa utca, Fő út 33-69 szám között, Angeli köz, Puskin
út 1-19-ig, 2-től 18-ig, Szent Erzsébet út 2-48-ig, 1-49-ig, Szent Flórián
utca
- Grádus Óvoda: Hősök tere, Dózsa György út, Dózsa köz, Iskola
köz, Iskola utca, Kossuth köz, Kossuth L. utca, Puskin köz, Puskin utca
19-től 20-tól, Templom tér, Szegfű utca, Táncsics köz, Táncsics Mihály
utca, Őrhegy utca, Piliscsabai utca, Szent János utca, Tompa Mihály
utca, Tó dűlő, Tó utca, Várkert utca, Kandó Kálmán utca, Munkácsy utca,
Vásár tér, Vásár utca, Fő út 76-tól végig, 71-től végig
- Német Nemzetiségi Óvoda: Ady Endre utca, Alkotmány utca, Bányakápolna
utca, Bányató utca, Budai utca, Búzavirág köz, Cinege utca, Csuka utca,
Dália utca, Derű utca, Erdő utca, Fácán utca, Fecske utca, Fogas utca,
Fogoly utca, Fürj utca, Gólya utca, Harcsa utca, Ivó utca, Jegenye utca,
Kárász utca, Keszeg utca, Körte utca, Lapály utca, Lepke köz, Magán
utca, Margaréta utca, Muskátli köz, Nyárfa utca, Orgona köz, Pataksor
utca, Pihenő utca, Pinty utca, Pisztráng utca, Ponty utca, Rákóczi utca,
Rákóczi köz, Sas utca, Seregély utca, Sirály utca, Úttőrház, Völgy utca,
Budai Nagy Antal utca, Csalogány köz, Fő út 2-10-ig, Gesztenye utca,
Horgászsor utca, Liliom köz, Margaréta köz, Remete utca, Rezeda utca,
Régitemető utca, Semmelweis köz, Vájár utca, Mátyás király utca, Csabai
út, Görgey utca, Klapka utca, Szentiváni út, Deák Ferenc utca
- Széchényi úti Óvoda: Diófa utca, Görbe utca, Határ utca, Rózsa
utca, Tövis utca, Arany János utca, Árnyas utca, Mészáros Lázár utca,
Bartók Béla utca, Bem utca, Erkel Ferenc utca, Fő út 1-31-ig, 12-74-ig,
Honvéd utca, Kodály Zoltán utca, Pacsirta utca, Solymár utca, Széchényi
utca, Tűzoltó utca, Vágóhíd köz, Vágóhíd utca, Hunyadi köz, Attila köz,
Attila utca, Fürdő utca, Fürdő köz, Nagyváradi utca, Pozsonyi köz, Pozsonyi
utca, Vasút köz, Vasút utca, Vasútállomás
- Ligeti Cseperedő Óvoda: Akácos utca, Áfonya utca, Barackos
utca, Feketefenyő utca, Kilátó utca, Liliom utca, Mandula köz, Mandula
utca, Zöldárok utca, Bocskai utca, Csokonai utca, Kisfaludy utca, Tavasz
utca, Zrínyi utca, Dobó István utca, Dugonics utca, Hunyadi utca, Mészégető
/Jenyőfasor tanya/Nyár utca, Örömvölgytanya, Ősz utca, Szondi utca,
Szabadság út 110-től végig, Kisfaludy út kereszteződésétől végig, Szent
Erzsébet utca 128-tól végig, 135-től végig
- Szabadság úti Óvoda: MÁV Őrház, Kálvária utca, Kápolna utca,
Major utca, Akácfa köz, Akácfa utca, Eperjes utca, Lőcsei utca, Petőfi
köz, Petőfi utca 1-89, 2-66, Szabadság út 2-től 108-ig, 1-től a Kisfaludy
út kereszteződéséig, Szent Erzsébet köz, Szent Erzsébet 50/a-tól 126-ig,
51-133-ig, Gárdonyi utca, Jókai utca, Vörösmarty utca, Szőlőkert köz,
Szőlőkert utca
Az óvoda utcájában lakó gyermekeket az intézmény köteles felvenni,
azok viszont nem kötelesek a hozzájuk legközelebb eső óvodába beiratkozni.
A Pilisvörösvári Kábeltelevíziós
Kft. 1 részben a Közösségi Ház tulajdonát képezte, a Kft. sikeres értékesítésből
befolyt bevételnek az intézményt megillető részét az Intézmény vezetője
a Közösségi Ház belső felújítására, fejlesztésre szeretné fordítani,
lehetőség szerint pályázati összegekkel kiegészítve. Az elképzelések
szerint a földszinti Nagyterem, a színpaddal együtt, és valamennyi vizes
blokk az épületben teljes felújításra kerülne.
122/2002. (V.27.)
Kt.sz. határozata a Közösségi Ház kábeltévé részesedésének felhasználásáról
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul
ahhoz, hogy a Közösségi Ház a Pilisvörösvári Kábeltelevíziós Kft eladásából
származó bevételét a Pest Megyei Területfejlesztési Tanács céljellegű
decentralizált támogatás pályázatához önrészként használja fel a Közösségi
Ház belső felújítására, fejlesztésre.
Felkéri a Polgármestert,
hogy a pályázatot benyújtásra készítse elő, terjessze elfogadásra a
Képviselő-testület elé.
Felkéri a Jegyzőt, hogy
a költségvetési rendelet módosítását készítse elő, terjeszsze a Képviselő-testület
elé.
Határidő: 2002. augusztus 31.
Felelős: Polgármester, Intézményvezető
A Képviselő-testület a határozatot 12 igen, 1 nem, és 1 tartózkodás
szavazattal hozta.
A Képviselő-testület
alábbi szándéknyilatkozatot tette az érintett kérésére, amelyet az tett
szükségessé, hogy Dr. Hidas István háziorvosi praxisának működési jogát
át kívánja adni Dr. Kárász Szabolcs részére.
123/2002. (V.27.)
Kt.sz. határozata Dr. Kárász Szabolcs háziorvossal területi ellátási
kötelezettséggel való szerződéskötésről.
Pilisvörösvár Város
Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja azon szándékát, amennyiben
Dr. Kárász Szabolcs háziorvos a praxis működéséhez szükséges engedélyeket
beszerezte, a jogszabályban előírtakat teljesítette, Dr. Hidas Istvánnal
a praxis működtetési jogának átvételéről megegyezett, valamint a Képviselő-testület
által elfogadott Szerződést elfogadja, akkor az Önkormányzat területi
ellátási kötelezettség mellett szerződést kíván vele kötni.
A Képviselő-testület
a határozatot 14 igen szavazattal hozta.
A Görgey utcai volt
teniszpálya bérlője a Varázskő Kft. és az Önkormányzat között az ingatlan
kiürítése iránt, valamint ezzel kapcsolatos különböző követelések érvényesítése
iránt per volt folyamatban, amelyet ezzel az egyezséggel a Képviselő-testület
lezárt, a Varázskő Kft. a területről az általa támasztott feltételeknek
megfelelően a régi kerítést, illetve a világítótesteket elszállította,
a víz- villany bekötést megszüntette. A megállapodással a Képviselő-testület
szándéka az volt, hogy az ingatlan mielőbb viszszakerüljön az Önkormányzat
birtokába, a területen a továbbiakban is szabadidő-sport tevékenység,
illetve kisebb részben park kerülne kialakításra.
124/2002.(V.27.)
Kt. sz. határozata a Görgey u. 1700/1 és 1700/6 hrsz. alatt található
sporttelep kiürítése és birtokba vétele iránt indított perben megállapodás
kötéséről
Pilisvörösvár Város
Önkormányzatának Képviselő-testülete a Görgey u. 1700/1 és 1700/6 hrsz.
alatt található sporttelep kiürítése és birtokba vétele iránt indított
perben a megállapodást elfogadja.
Felhatalmazza a Polgármestert
a megállapodás aláírására, valamint szükség esetén a megállapodásban
szereplő intézkedések megtételére. A feltételek teljesülése esetén felkéri
a Polgármester, hogy a megállapodásnak megfelelően kérje a per megszüntetését.
A Képviselő-testület
11 igen, 1 nem és 2 tartózkodás szavazattal hozta
A temető üzemeltetője
a Varázskő Kft. ügyvezetője jelezte az Önkormányzat felé, hogy a csökkenő
temetési helyek miatt új parcellák és sírhelyek kijelölése szükséges.
125/2002.(V.27.)
Kt. sz. határozata a köztemetőben lévő sírhelyek kialakításáról
Pilisvörösvár Város
Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Pilisvörösvári
Köztemetőben a 25. és 26. parcellát megnyitja oly módon, hogy a 25-ös
parcellában dupla, a 26-os parcellában szimpla sírhelyek kialakítását
rendeli el.
A parcella megnyitásához 2 millió Ft pénzügyi fedezetet biztosít átcsoportosítással
a Hősök tér és Vásár tér felújítására elkülönített összegből 50-50%-ban,
azzal a feltétellel, hogy a fel nem használt pénzösszeg automatikusan
bekerül a költségvetés általános tartalékkeretébe.
Egyidejűleg felhatalmazza
a Polgármestert a kitűzések elvégeztetésére a temetési sorrend meghatározására.
Határidő: 30 nap
A Képviselő-testület
a határozatot 11 igen és 1 nem szavazattal hozta.
A balatonfenyvesi tábor
ügyében korábban folyamatban lévő per egyezséggel sikerrel lezárult,
amint azt a korábbi határozatokban láthatták a Tisztelt Olvasók. Az
ott meghatározott 60 millió forintos vételáron az Önkormányzat hozzájutott
az ingatlanhoz, a vételár biztosításához igénybe vett hitel felvételéhez
az alábbi döntés is szükséges volt.
126/2002.(V.27.)
Kt. sz. határozata a 112/2002. (IV.29.) határozat - az üdülőingatlan
vásárlási célú fejlesztési célhitel igénybevétele - kiegészítéséről
Pilisvörösvár Város
Önkormányzatának Képviselő-testülete a balatonfenyvesi 4686 hrsz-ú üdülőingatlan
jelzálogba vonását jóváhagyja a mellékelt határozatban foglaltak szerint.
Felhatalmazza a polgármestert a hitelszerződés megkötésére.
A Képviselő-testület
a határozatot 15 igen szavazattal hozta.
A város területén a
felszíni csapadékvíz elvezetésének teljes és megbízható megoldása felé
vezető út, egyik lépcsőfoka, hogy a város egyik fő vízgyűjtője a Szent
János-árok vonatkozásában tervek készüljenek, amelyek birtokában, majd
a megvalósításhoz szükséges anyagi eszközök biztosításával ez a felszíni
vizek elvezetésének problémája fokozatosan megszűnjön.
127/2002.(V.27.)
Kt.sz. határozata a Szent János-árok terveztetéséről
Pilisvörösvár Város
Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Szent János- árok
terveztetési munkáit elvégezteti és a szükséges 670.000.- Ft fedezetet
a Hősök tér Vásár tér felújítására elkülönített összegből 50-50 %-ban
átcsoportosítással biztosítja. Felkéri a Polgármestert a terveztetési
szerződés megkötésére.
A Képviselő-testület
a határozatot 11 igen és 3 tartózkodás szavazattal hozta.
A város területén valamennyi jelenlegi
utcai világítótest kicserélésre kerül, illetve további új utcai lámpák
is kihelyezésre kerülnek. A korszerűsítés eredményeképpen a lámpatestek
fényereje nő, mindemellett fogyasztása jelentősen csökken, és az így
elért megtakarítás az alábbi táblázatban szereplő összegek törlesztésére
fordítható.
128/2002.(V.27.) Kt. sz. határozata
a közvilágítás korszerűsítéséhez szükséges többletforrás finanszírozásáról
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának
Képviselő-testülete a 233/2001.(VII.02.) Kt. sz. határozat szerint a
2002-2012. évekre elrendelt évenkénti költségvetésben a módosító hatást
az alábbiak szerint állapítja meg:
/1. oszlop: Törlesztés évei; 2. o.: Fizetendő éves törlesztések (inflációval)
+ ÁFA-val bruttó Ft; 3. o.: Éves megtakarítás az áramdíjból, mely fedezetrésze
a beruházás törlesztő részletének eFt; 4.o.: Széchenyi tervvel az éves
költségvetésekből fedezendő, a megtakarításból nem fedezett korszerűsítési
költség többlete évenként Ft-ban/
A fentiek alapján vállalja, hogy évenként a többlet forrásigényt
a költségvetésében biztosítja.
Felkéri a Polgármestert, hogy a kivitelezés
során a későbbiekben felmerülő igényeket és pótmunkákat rendelje meg.
Felkéri a Jegyzőt, hogy az Önkormányzat
2002. évi költségvetési rendeletmódosítását az esetleges pótigények
figyelembe vételével a fentiek értelmében készítse elő és terjessze
a Képviselő-testület elé.
A Képviselő-testület a határozatot
15 igen szavazattal hozta.
A tavalyi év folyamán
befejeződött csatorna-beruházás területén található intézmények érdekeltségi
hozzájárulását a Képviselő-testület az alábbi határozat szerint biztosította.
Pilisvörösvár Város
Önkormányzata Képviselő-testülete 129/2002.(V.27.) Kt. sz. határozata
az Önkormányzati Intézmények csatorna érdekeltségi hozzájárulás biztosításáról
Pilisvörösvár Város
Önkormányzatának Képviselő-testülete biztosítja a csatorna érdekeltségi
hozzájárulás összegét az alábbi ingatlanok vonatkozásában:
Valamint a Napos Oldal szennyvízcsatorna bekötési munkáihoz 1.150 eFt
fedezetet biztosít.
A fentiekben a megfelelően a Képviselő-testület 4.950 eFt-ot átcsoportosítással
biztosít a Hősök tér Vásár tér felújítására elkülönített összegből 50-50%-ban.
Határidő: 30 nap
A Képviselő-testület
a határozatot 12 igen és 3 tartózkodás szavazattal hozta.
130/2002.(V.27.)
Kt. sz. határozata a 2001. évi költségvetési beszámolóról és a könyvvizsgálói
jelentésről
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a
2001. évi költségvetésről szóló beszámolót a könyvvizsgálói jelentéssel
együtt.
A Képviselő-testület
a határozatot 12 igen, 2 nem és 1 tartózkodás szavazattal hozta.
Az ingatlanvagyon-kataszter
létrehozása - amely az Önkormányzat tulajdonát képező valamennyi ingatlan
adatait, helyét, állapotát naprakészen tartalmazza - jogszabályi kötelezettség,
ennek tett eleget az Önkormányzat az alábbi határozattal.
131/2002.(V.27.)
Kt. sz. határozata a jogszabályi követelményeknek megfelelő ingatlanvagyon
kataszter létrehozásáról
Pilisvörösvár Város
Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a jogszabályi kötelezettségeknek
megfelelő ingatlanvagyon kataszter létrehozására és folyamatos karbantartására
szerződést köt a Benedek és Társai Könyvvizsgáló és Szolgáltató Kft-vel
(1033 Budapest, Sorompó u. 1.) helyrajzi számonkénti 1.500 Ft + ÁFA-s
áron. A fedezet forrása a Hősök tér Vásár tér felújítására elkülönített
összegből 50-50 %-ban átcsoportosítással biztosítja.
Egyidejűleg felhatalmazza
a Polgármestert a szükséges szerződések megkötésére.
Határidő: 30 nap
A Képviselő-testület
a határozatot 10 igen, 2 nem és 3 tartózkodás szavazattal hozta.
A Csobánkai u. 3. szám
alatt 2001. évben 4 db új lakás, valamint a hozzájuk tartozó melléképületek
megépítésére került sor. Ezen lakások kivitelezése során felmerült problémák
megszüntetése a célja a következő döntésnek.
132/2002. (V.27.)
Kt. sz. határozata a Csobánkai u. 3. szám alatti ingatlanok állagmegóvási
munkálatairól
Pilisvörösvár Város
Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Pilisvörösvár
Csobánkai u. 3. szám alatti ingatlanon a MŰHÓ Építőipari és Szolgáltató
Kft. által elvégzett munkálatok ellenértékeként meghatározott, eddig
ki nem fizetett 1.053.474 Ft-os, azaz Egymillió-ötvenháromezer-négyszázhetvennégy
forintos számlát kifizeti, egyben felszólítja a MŰHÓ Építőipari és Szolgáltató
Kft-t a tárgyi ingatlanon általa elvégzett kivitelezési munkálatokhoz
kapcsolódó garanciális, és szavatossági kötelezettségeinek teljesítésére.
A fedezet forrása az önkormányzati bérlakás értékesítési számla.
Egyidejűleg felhatalmazza
a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.
Határidő: 30 nap
A Képviselő-testület
a határozatot 10 igen, 2 nem és 2 tartózkodás szavazattal hozta.
A 133-, 134-, és 135/2002.
számú Kt. határozatok célja, hogy a nagyrészt önkormányzati tulajdonban
lévő Fő út 91-93. (a volt hentes mintabolt, és az óvoda) számú ingatlanon
fennálló különböző eredetű és jogalapú szerződések egy éves távlatban
szűnjenek meg, és így az ingatlan a város érdekeit leginkább szolgáló
funkciót tölthesse be.
133/2002. (V.27.)
Kt.sz. határozata a Fő u. 91-93. szám alatti ingatlanok helyzetéről.
Pilisvörösvár Város
Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Pilisvörösvár,
Fő u. 91. szám alatti ingatlan Mihályfi Béla által bérelt ingatlanrész
tekintetében a határozatlan időre kötött lakásbérleti szerződést megfelelő
és beköltözhető cserelakás biztosítása mellett három hónapos felmondási
idővel felmondja, illetve a határozatlan időre kötött nem lakás céljára
szolgáló helyiségre vonatkozó bérleti szerződést egy éves határidővel
felmondja. Egyidejűleg felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések
megtételére.
A Képviselő-testület
a határozatot 12 igen és 3 tartózkodás szavazattal hozta.
134/2002. (V.27.)
Kt.sz. határozata a Fő u. 91-93. szám alatti ingatlanok helyzetéről
Pilisvörösvár Város
Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Pilisvörösvár,
Fő u. 91. szám alatti ingatlan Hamschláger Antal által bérelt részére
vonatkozó bérleti szerződést 1 éves felmondási idővel felmondja. Egyidejűleg
felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.
A Képviselő-testület
a határozatot 13 igen és 2 tartózkodás szavazattal hozta.
135/2002. (V.27.)
Kt.sz. határozata a Fő u. 91-93. szám alatti ingatlanok helyzetéről.
Pilisvörösvár Város
Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Pilisvörösvár,
Fő u. 93. szám alatti 3962 és 3963 hrsz. alatt felvett ingatlan tekintetében
a jelenleg hatályos Hamschláger Antallal fennálló határozott idejű bérleti
szerződést nem kívánja meghosszabbítani. Felkéri a bérlőt, hogy az ingatlant
a bérleti jogviszony megszűnését követően ürítse ki.
A Képviselő-testület
a határozatot 11 igen és 4 nem szavazattal hozta.
A segélyszervezet által
az intézményeknek lehetősége nyílhat a külföldön leszerelt, de jó állapotban
lévő iroda- iskolabútorok beszerzésére, ennek érdekében az Önkormányzat
vállalta a szállítás költségeit.
136/2002. (V.27.)
Kt.sz. határozata a svéd-magyar segélyszervezet felajánlásáról
Pilisvörösvár Város
Önkormányzatának Képviselő-testülete Pilisvörösvár Város Önkormányzata
által fenntartott intézmények részére a svéd-magyar segélyszervezet
felajánlását köszönettel veszi.
A szállítmány várható szállítási költségeire 1.500.000 Ft-ot biztosít.
A fedezet forrása a Hősök tér Vásár tér felújítására elkülönített összegből
50-50 %-ban átcsoportosítással biztosítja.
Felkéri a Polgármester,
hogy a nyilatkozatot a szállítási költség vállalásáról haladéktalanul
küldje el a segélyszervezet elnökének. A Képviselő-testület felhatalmazza
a Polgármestert az Együttműködési megállapodás aláírására.
Felkéri a Jegyzőt a
költségvetési rendelet módosítására.
A Képviselő-testület
a határozatot 9 igen, 3 nem és 1 tartózkodás szavazattal hozta.
A következő határozatot
a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 2001.
évi módosítása által beemelt új rendelkezések teszik szükségessé. A
munkateljesítmény-értékelés a köztisztviselők minősítésének egyik szempontja,
amely az előmenetel és az illetmények meghatározás terén jut jelentőséghez.
137/2002. (V.27.)
Kt.sz. határozata a köztisztviselők egyéni munkateljesítmény-értékelését
megalapozó teljesítmény követelmények meghatározását szolgáló kiemelt
célok megállapításáról
Pilisvörösvár Város
Önkormányzatának Képviselő-testülete a köztisztviselők jogállásáról
szóló 1992. évi XXIII. törvény 31. § (3) bekezdése alapján a melléklet
szerint határozza meg a köztisztviselők teljesítménykövetelmények alapját
képező célokat.
A meghatározott célok
alapján a jegyző állapítja meg a tárgyévre vonatkozóan a köztisztviselővel
szemben támasztott követelményeket.
A Képviselő-testület
a határozatot 11 igen, 2 nem és 1 tartózkodás szavazattal hozta.
Pilisvörösvár Város
Önkormányzatának Képviselő-testülete 138/2002. (V.27.) Kt.sz. határozattal
a Német Nemzetiségi és Közgazdasági Szakközépiskola Alapító okiratát
módosította, és ezzel a külkereskedelmi vállalkozási ügyintéző, számviteli
ügyintéző szakmák megszűntek, és helyettük a jövőben két új szakma a
logisztikai ügyintéző és az idegenforgalmi ügyintéző szakmák oktatása
kezdődhet meg.
Egyben felkérte az intézmény
vezetőjét, hogy a módosított pedagógiai programot és helyi tantervet
2002. augusztus 15-ig nyújtsa be jóváhagyásra a Képviselő-testületnek.
A Képviselő-testület
a határozatot 14 igen szavazattal hozta.
139/2002. (V.27.)
Kt.sz. határozata az ESMA Spanyol-magyar Reklám Kft. fellebbezéséről
közterület-használati ügyben
Pilisvörösvár Város
Önkormányzatának Képviselő-testülete az ESMA Spanyol-magyar Reklám Kft.
fellebbezését-, mely a 01-607-3/2002. számú határozatot támadta meg
- elutasítja és az elsőfokú határozatot helybenhagyja.
Indoklás:
A 2002. április 2-án
kelt 01-607-3. számú határozatot az ESMA Spanyol-magyar Reklám Kft.
2002. április 8-án vette át a tértivevény tanúsága szerint. A fellebbezési
határidő eszerint 2002. április 23-án lejárt. A Polgármesteri Hivatalhoz
a fellebbezés 2002. április 25-én érkezett, így két nappal túllépte
a törvény által biztosított 15 napot.
A Képviselő-testület
a határozatot 14 igen szavazattal hozta.
Pilisvörösvár Város
Önkormányzata Képviselő-testületének 2002. május 27-i rendes ülésén
elfogadott rendeletei:
A gyermekek védelméről
és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény módosításával
változott a rendszeres ellátás elnevezése, összege, lehetőség nyílt
továbbá a kérelmező és családja vagyonának vizsgálatára is. Ezért a
Képviselő-testület a 10/2002. (VI.3.) Kt. sz. rendeletével a törvény
változását követve módosította a gyermekek védelméről, a gyermekjóléti
ellátásokról szóló 14/1999. (XII. 06.) Kt. számú rendeletét.
Ezen az ülésen került
sor a 11/2002. (V.31.) Kt. sz. rendelet elfogadásával a köztisztasággal,
települési szilárd és folyékony hulladékkal összefüggő tevékenységről,
a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről
szóló többször módosított 8/1996. (VII.4.) Kt. számú rendelet módosítására.
Terjedelmi okokból csak néhány fontosabb rendelkezésre hívnám fel a
figyelmet.
A módosított 20. § alapján
"A csatornahálózat mentén fekvő lakó, üdülőépületeket és a vállalkozásokat
a csatornahálózatra rá kell kötni. A szennyvízhálózatra való rákötésre
a jelen rendelet hatálybalépésének időpontjától számított fél év áll
az ingatlan tulajdonosának rendelkezésére. A szennyvízhálózatra való
rákötést a szennyvízszolgáltatónál kell kezdeményezni és egyidejűleg
a közműszerződést is meg kell kötni.
23. § (5) bekezdése
alapján "Ha a tulajdonos engedély nélkül ráköt a szennyvízcsatorna
törzshálózatra, illetve a rákötésről a szolgáltatót nem értesíti - a
szabálysértési felelősségre vonáson kívül - a kedvezmény nélküli csatornadíjat
visszamenőlegesen a törzshálózat üzembe helyezésének időpontjáig - de
maximálisan 5 évig - köteles megfizetni, továbbá viselnie kell a felderítés
költségeit is." A rendelet 24. § (1) bekezdése az alábbi pontokkal
egészült ki:
"Szabálysértést követ el és harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal
sújtható, aki:
m) a csatornahálózatra való rákötés határidejét nem tartja be,
n) a szennyvízhálózatba a csapadékvizet bevezeti,
o) az a kivitelezést végző vállalkozó, aki a csatorna törzshálózatra
engedély nélkül ráköt, illetve a rákötés tényét a szolgáltatóval nem
közli,"
8/1996. (VII.04.) Kt. számú rendelet 2. számú melléklete határozza meg
a szennyvíz törzshálózatba vezetett házi szennyvíz díját, ez alapján:
a lakosság részére 135,3 Ft/m3 + ÁFA, a közületek részére: 273,0 Ft/m3
+ ÁFA. A lakossági díj az önkormányzati támogatás következtében alacsonyabb
a közületinél.
A szennyvíz törzshálózatba vezetett házi szennyvíz díjából a lakosság
június, július, augusztus hónapokban az átlagos fogyasztott ivóvízmennyiség
15%-áig öntözési csatornadíj-kedvezményben részesül.
Május 27-én került sor
a 6/2002. (VI.3) Kt. sz. rendelet, 7/2002. (VI.3) Kt. sz. rendelet valamint
a 8/2002. (VI.3) Kt. sz. rendelet elfogadására, ezen rendeletek az Önkormányzat
2001. évi költségvetéséről szóló 2/2001. (II. 28.) Kt. sz. rendeletét
módosították a korábbi határozatok alapján, amelyek a költségvetést
érintették.
A Képviselő-testület elfogadta a 9/2002. (VI.3.) Kt. sz. rendeletét
az Önkormányzat 2001. évi zárszámadásáról.
Pilisvörösvár Város
Önkormányzata Képviselő-testületének 2002. június 3-i rendkívüli ülésén
elfogadott határozatai:
A Képviselő-testület tagjai közül az ülésen jelen voltak: Botzheim István,
Bíró Benjamin, Neubrandt István, Krupp János, Sax László, Kárpáti János,
Gromon István, Kós Beatrix, Nick György, Fogarasy Attiláné, Szakszon
József; Pándi Gábor, Halmschláger Antal.
Nem jelent meg, távollétét
előre jelezte: Müller János, Süveges Borbála.
Nem jelent meg: Horváth
József, Zsarnóczi Richárd.
Ennek a rendkívüli ülésnek
a napirendjét Településrendezési Terv (továbbiakban: TRT) Munkaközi
anyagának tervi megoldásai jelentették, a TRT elfogadása fontos és sürgető
feladat ezért döntött úgy a Képviselő-testület, hogy rendkívüli ülésen
tárgyalja a felmerült kérdéseket.
140/2002. (VI.03.)
Kt. sz. határozata a Településrendezési Terv (továbbiakban: TRT) Munkaközi
anyagának tervi megoldásainak Testületi döntéseiről
Pilisvörösvár Város
Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a településrendezés
olyan kérdéseiben, amelyben nem tudott dönteni, abban az esetben a jelenleg
hatályos ÁRT és RRT szerinti szabályozás maradjon érvényben, ha ezt
magasabb rendű jogszabály lehetővé teszi.
A Képviselő-testület
a határozatot 10 igen és 2 nem szavazattal hozta.
Az itt említett terület
a temetőtől jobbra, a trafó-állomástól egészen a jelenlegi iparterületig
húzódik karéj alakban, a főépítész javaslata erre a területre intézményi
területi besorolás lett volna.
141/2002. (VI.03.) Kt. sz. határozata a Településrendezési Terv (továbbiakban:
TRT) Munkaközi anyagának tervi megoldásairól, a Csobánkai úttól DK-re
eső területről
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy
a Csobánkai úttól DK-re eső területen az RRT szerint tervezett iparterület
maradjon, de a területet átlósan és É-D-i irányban átszelő út az RRT-ből
(ha területfeltárás miatt nem feltétlenül szükséges) maradjon el.
A Képviselő-testület a határozatot 10 igen és 2 nem szavazattal hozta.
142/2002. (VI.03.)
Kt. sz. határozata a Településrendezési Terv (továbbiakban: TRT) Munkaközi
anyagának tervi megoldásairól, a Városközpont területéről
Pilisvörösvár Város
Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Városközpont területén
(ld: a mellékelt színes szerkezeti terven a kék színnel jelölt területet)
vegyes lakó-intézményi övezet lehatárolása megfelelő. Az RSZT készítésre
kijelölt terület nagysága elfogadható.
A Képviselő-testület a határozatot 12 igen és 1 tartózkodás szavazattal
hozta.
Az alábbi határozatban
előirányzott tárgyalás célja az, hogy a mezőgazdasági termelő tevékenységgel
foglalkozókkal egyeztetve javaslat szülessen arra vonatkozóan, hogy
számukra lehetőség nyíljon meghatározott területeken, egyfajta "városmajor"-ként
arra, hogy gép- illetve terménytárolókat hozhassanak létre. A mezőgazdasági
területek a táj fontos részei, ezért a Képviselő-testületnek nem áll
szándékában, hogy itt is, ott is különböző célú épületek emelkedjenek
ki a tájból, ezáltal Vörösvár legnagyobb értékét az egyedülállóan szép
tájat rombolják le. De azoknak, akik valóban mezőgazdasági tevékenységet
folytatnak lehetőséget kell adni arra, hogy ezt a tevékenységüket a
kor kihívásainak megfelelően folytatni tudják.
143/2002. (VI.03.)
Kt. sz. határozata a Településrendezési Terv (továbbiakban: TRT) Munkaközi
anyagának tervi megoldásairól, külterület mezőgazdasági övezet beépítéséről
Pilisvörösvár Város
Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a külterület mezőgazdasági
övezetében az OTÉK által biztosított 3%-os beépítés engedélyezéséről
abban az esetben határoz, ha arra konkrét igény mutatkozik.
Felkéri a Polgármestert,
hogy az érintettekkel folytasson tárgyalásokat.
Határidő: 2002. június 10.
Felelős: Polgármester
A Képviselő-testület
a határozatot 12 igen és 1 nem szavazattal hozta.
Pilisvörösvár Város
Önkormányzata Képviselő-testületének 2002. június 10-i rendkívüli ülésén
elfogadott határozatai:
A Képviselő-testület
tagjai közül az ülésen jelen voltak: Botzheim István, Bíró Benjamin,
Krupp János, Sax László, Kárpáti János, Gromon István, Kós Beatrix,
Nick György, Fogarasy Attiláné.
Nem jelent meg, távollétét előre jelezte: Szakszon József, Pándi Gábor,
Horváth József, Süveges Borbála.
Nem jelent meg: Halmschláger Antal, Müller János, Neubrandt István,
Zsarnóczi Richárd.
Ezen az ülésen sajnos
csak kilenc képviselő jelent meg, így a TRT tárgyalása szinte lehetetlenné
vált, hiszen az a település rendezési tervet előkészítő döntések minősített
többséget (9 szavazat) igényelnek, tehát csak egyhangú döntés vezethetett
volna eredményre. Ezért a megjelent képviselők a TRT tárgyalását elhalasztották.
144/2002. (VI.10.) Kt. sz. határozata a Településrendezési Terv (továbbiakban:
TRT) Munkaközi anyagának további tárgyalásáról
Pilisvörösvár Város
Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a TRT további tárgyalását
2002. június 24-re halasztja, amennyiben 14 képviselő előzetesen jelzi,
hogy a Testületi ülésen részt kíván venni.
A Képviselő-testület
a határozatot 9 igen szavazattal hozta.
Kiosztós anyagként került
ezen az ülésen a képviselők elé a Pilisvörösvári Labdarúgó Egyesület
levele, amelyben jelezték, hogyha az Önkormányzat nem nyújt a részükre
támogatást, a következő évi bajnokságban nem tudnak elindulni, és az
Önkormányzatra bízzák az Egyesület további sorsát. A képviselők felmérve
az Egyesület jelentőségét a vörösvári sportéletben, úgy döntöttek, hogy
a szűkös lehetőségek ellenére segítséget nyújtanak az Egyesületnek.
145/2002. (VI.10.)
Kt. sz. határozata a Pilisvörösvári Labdarúgó Egyesület támogatásáról
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy
a Pilisvörösvári Labdarúgó Egyesületnek célirányosan, a következő kiadásokra
támogatást ad:
A fedezet forrását a Hősök tér - Vásár tér felújítására elkülönített
összegből 50-50 %-ban átcsoportosítással biztosítja. Felkéri a jegyzőt
a költségvetési rendelet módosítására.
A Képviselő-testület
a határozatot 9 igen szavazattal hozta.
Bíró Benjámin
IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail
Szerkesztő: Schuck Béla e-mail