
Deutsch
Tamás, Erőss Zsolt, Frajna Imre,Vizy Márton a Pilis-környéki polgári
körök első találkozóján
Június 21-én 18 óra
körül, ahogy a hőség alábbhagyott, gyülekezni kezdtek az emberek a kellemes
környezetű Halmai Vendégházban, ahol sütemények és hideg üdítők frissítettek
minket.
'Kitörő örömre lelj végre, Magyarország!' A dal, amelyet először a Kossuth
téren hallottunk április 13-án kétmillióan, most itt nálunk is felcsendült.
Az est első meglepetése volt, hogy körünkben köszönthettük a dal szerzőjét,
Vizy Mártont is, aki néhány szívhez szóló mondatban üdvözölte az addigra
mintegy kétszáz megjelent vendéget. Rásonyi Mária Lúcia köszöntötte
díszvendégeinket: dr. Deustch Tamást, a FIDESZ Magyar Polgári Párt alelnökét,
országgyűlési képviselőt, aki kisfiával érkezett, dr. Frajna Imrét,
Pest megye 10.sz. választókerületének országgyűlési képviselőjét, Gromon
István alpolgármester urat, Pándi Gábort, a 'Vörösvárért Polgári Kör'
elnökét, Vér Balázst, a Solymári Konzervatív Kör elnökét, valamint a
Demokrata és a Heti Válasz újságok munkatársait, továbbá minden kedves
megjelentet.
'Polgári körök első
találkozója'. Polgári körök. Mit is jelenthet ez? Deutsch Tamást, díszvendégünket
kérdeztük erről, aki nagyon egyszerűen megfogalmazta, illetve be is
mutatta. Úgy néznek ki a polgári körök, ahogy azon a szép estén a vendéglő
zöld kertje. Elszórtan asztalok, melyeket barátok, családok, ismerősök
ültek körül. A hinta körül gyerekek, és akinek nem jutott ülőhely, az
a lépcsőn pihent meg. De mit is jelent ez az este a baráti beszélgetésen
túl? Értékmegőrzést. Olyan értékeket, melyek mindenki számára mást és
mégis ugyanazt jelentik. Most nem csupán még egy embert hozott magával
mindenki, hanem valamit a szívében. Valami olyasmit kicsiben, melyet
az elmúlt hetekben a Kossuth téren, vagy a Dísz téren érezhettünk. Ezen
értékek mentén, ebben a gondolatban szólt hozzánk a pilisi polgárokhoz
Deutsch Tamás.
Nehéz lenne pár mondatban
összefoglalni Miniszter Úr gondolatait, de kiemelném köszönetét a választópolgárok
felé, azért a hatalmas szeretetért, melyet négy év óta folyamatosan
érezhetnek.
Azonban voltak még meglepetéseink.
Erőss Zsolt - az első magyar a világ tetején - megjelenésekor hatalmas
tapsban részesült. Megköszönte a Deutsch Tamás által vezetett Ifjúsági
és Sportminisztériumnak a sikeres Himalája expedíció támogatását. A
Pilisvörösvárról, Pilisszentivánról, Piliscsabáról, Pilisszántóról és
Solymárról érkezett polgári körök tagjai, illetve leendő tagjai emlékkártyával
távoztak, ezek közül az 1-es sorszámút Erőss Zsolt kapta. Ezeken a kártyákon
a következő idézet olvasható:
'A hősies polgár, aki
megkísérli az igazság, a jog, az arány és az erkölcs kérlelhetetlen
követeléseivel megtisztulásra kényszeríteni a világot, amelyben él,
megkísérli egy emberibb és hősiesebb polgáriasság szintjére emelni föl
a tömegeket. Ebben hiszek.' - Márai Sándor.
A szervezésben részt
vettek: Rásonyi Mária Lúcia, Gromon István, Keszthelyi László, Kutas
Balázs, Pándi Gábor, Szakszon József, Szakszon Péter.
Lukács Katalin Ágnes
(A szervezésben szintén résztvevő, cikkíró Lukács Katalin Ágnes saját
nevét szerényen elhallgatta. Sz.G.)
A Pilisvörösvár és Környékén alakult polgári körök együttműködésében
kapcsolattartó:
Lukács Katalin Ágnes, 06 20 573-8844.
Nagy
találkozások
A véletlenek műve.
Érdekes helyzetek adódnak olykor az ember életében. Olyan pillanatok,
melyekre mindig szívesen emlékezünk.
Így történt ez velem is. Elnézést kell kérnem a kedves olvasóktól, hogy
most először ilyen irányú, személyes élményemet osztanám meg Önökkel.
2000. nov. 24-én született harmadik fiú unokánk. Mint általában a nagyszülők
mi is örömmel indultunk látogatóba.
Egy kedves, aggódó nagyszülőpár mellé telepedtünk a váróban. Így már
négy szempár figyelte izgatottan azt a lengőajtót, melyben megjelentek
a boldog kismamák, ölükben az újszülött picikkel. És nyílt az ajtó.
Mindannyian visszafogott lélegzettel az ajtó felé lépkedtünk, mert várva-
vártuk a kis csöppségeket és édesanyjukat.
Két, sápadt, kissé meggyötört,
vékony teremtés, megviselt kórházi ingben, állt az ajtóban, kezükben
egy-egy feketehajú, piros arcú, pufók csecsemővel. Az egyik a lányunk
volt, a másik Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége.
Történelmi pillanat
- futott át az agyamon. Miután lányunkat az első döbbenet után kényelmes
székre telepítettük, magunkhoz öleltük kis unokánkat.
Szívélyesen gratuláltunk
a miniszterelnök feleségének és Orbán Viktor szüleinek. A váróban ezután
kellemesen elbeszélgettünk gyerekekről, unokákról és szép hazánk sorsáról.
A fiatal édesanyák eközben összebarátkoztak. A közös sors, a hasonló
élethelyzetek közel hozzák az embereket.
A
születés, az élet kezdete, új fejezetet jelent a szülők számára. Azt
mondják, ha egy gyermek születik, eggyel több csillag ragyog az égen.
Most már két új csillaggal fényesebb az égbolt.
Búcsúzóul bátorkodtam
meghívni a miniszterelnöki párt Pilisvörösvárra. Meglepetésünkre karácsonykor
ezt a lapot hozta a postás. S hogy milyenek a véletlenek? Áprilisban,
azon a bizonyos Kossuth téri nagygyűlésen, közel kétmillió ember társaságában
újra találkoztunk Lévai Anikóval és gyermekeivel. Szívélyesen átölelt,
és élénken emlékezett a kórházi találkozásunkra.
Nekünk, egyszerű vörösvári
polgároknak nagy élmény az ilyen együttlét. Végtelenül örülünk, hogy
egy kedves szolid családdal megismerkedhettünk.
S minden erőnkkel azon
leszünk, hogy ezt az őszinte nemes egyszerűséget mindvégig őrizzük.
Dr. Gábeli Zoltánné
Június 21-én 18 óra
körül, ahogy a hőség alábbhagyott, gyülekezni kezdtek az emberek a kellemes
környezetű Halmai Vendégházban, ahol sütemények és hideg üdítők frissítettek
minket.
IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail
Szerkesztő: Schuck Béla e-mail