 |
Májusfaállítás Vörösváron
Április 30. kedd, szép napsütéses tavaszi délután, ezen a napon a Heimatverein szervezésében ebben az évben is sor került a májusfa felállítására a Városháza előtti téren. A rendezvény térzenével kezdődött, a Cziffra György Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara előadásában. Sajtosi János a Környezetvédő Egyesület elnöke nyitotta meg kis ünnepségünket, bevezetőjében elmondta, hogy a májusfa a hagyomány szerint, egy sudár, fiatal fa, amelynek alsó ágait lemetszik, és feldíszítik borral, szalagokkal, régebben a falvakban valamennyi lányos házhoz állítottak ilyen fát, vagy a faluban egy nagyobbat, ahogy azt tesszük ma is. A megnyitó beszédet követően a Grádus Óvoda óvodásainak zenés-táncos előadása következett, a kezdő számokat hegedűkíséret mellett adták elő, majd a továbbiakat ismert népdalokra. Ahogy belemelegedtek, egyre nehezebb lépések, forgások következtek az összegyűlt nézősereg nagy örömére. A jó hangulatú ünnepséget követően a Városháza tanácstermében itallal, pogácsával várták a résztvevőket a szervezők. Itt beszélgettem az Ifjúsági Fúvószenekar néhány tagjával és Hoós Sándor igazgató úrral, akik beszámoltak arról, hogy a Zeneiskolai
Zenekarok IV. Országos Versenyén vettek részt a hétvégén, ahonnan a Fúvószenekarok kategóriájában, a harmadik helyezést hozták el, a tizenhét versengő zenekar közül. Az igazgató úrnak és az ifjú zenészeknek csak gratulálni lehet ehhez a szép eredményhez. Lassan szállingóztak haza a vendégek, mi is elindultunk, és azon gondolkodtam, miért fontos nekünk az, hogy legyenek ilyen események a városban, miért annyira hasznos a munkája a Heimatverein egyesületnek, akik annyi munkát fektetnek a hagyományok ápolásába, és akik már a következő nagyszabású rendezvényükre, az utcabálra készülnek. Az egyik lehetséges válasz az lehet, hogy mi, akik itt élünk Vörösváron, nem csupán egy település egymás mellett élő lakói vagyunk, hanem egymásért élő polgárai. Ebben segíthet az összetartás, a közösségért végzett munka, a jóindulatú támogatás. Ezért illesse köszönet Manhertz Mártonnét a Heimatverein elnökét, és az egyesület valamennyi tagját, a Zeneiskola ifjú zenészeit, igazgatóját, a Grádus Óvoda pedagógusait és nemkülönben óvodásait, és az esemény valamennyi támogatóját és résztvevőjét.
Köszönjük.
Biró Benjamin
A Szentlélek és a világban élő keresztények
A keresztény embernek hiteles kereszténységét az Úr színe előtt a testvérek közösségében kell élnie, de egyúttal a világban is, szolidalításban minden emberrel. Ez a helyzet feszültséget hordoz. Jézus azt kívánta övéitől, hogy legyenek a föld sója. Soha nem ígérte, hogy többségben lesznek. Ellenkezőleg: magának a sónak a képe nem tömegre utal. Azt is mondta nekik, legyenek kovász a tésztában. A kovász paradoxona az, hogy egyszerre belemerül a tésztába és ugyanakkor különbözik tőle, sőt szembefordul vele: úgy keleszt.
Belül, szemben, túl: erre hívja Jézus övéit. Egyszerre kívánja tőlük, hogy legyenek a világban, és segítsék az embereket embervoltuk szűk határai fölé emelkedni.
Amikor a keresztény azt keresi, hogyan illeszkedjék szervesen a világba, Jézusra kell tekintenie: hogyan helyezkedett el benne Ő. Jézus eljött a földre „Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért". Soha ember nem volt emberibb, mint Ő és Isten még nem jött ilyen közel az emberhez, mint benne. Egyedülálló módon Ő az emberek egyetemes testvére. A bűn kivételével semmi, ami emberi, nem idegen tőle. Azért jött, hogy megváltson, üdvözítsen, megszabadítson bűneinktől, nyomorúságainktól, és magától a haláltól. Élete öszszeütközik a gonosz hatalmával és a világ bűneivel. A tanítvány pedig nem különb Mesterénél: lépteit nyomába kell igazítania, és neki is jelen kell lennie a világ számára az evangélium szellemével. „Nem azért imádkozom, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy szenteld meg őket a világban."
Jézus megígérte, hogy ennek megvalósítására elküldi nekünk a Lelkét az idők végezetéig.
Leo Josef Suenens
2002. május 12-én 72 fiatal részesült a bérmálás szentségében Pilisvörösváron.
Bérmálkozók mondták:
- Szép volt a virágszőnyeg.
- Jó fej volt a püspök, mert személyhez szólóan beszélt.
- Jó volt a bérmálás, csak a végén az eső megijesztett.
- Most már magamtól kell megélni a hitemet és templomba járni.
- Ciki volt, amikor a mikrofonba kellett beszélni.
- Jól beszélt a püspök. Közvetlen volt.
Zoltán atya
A megdöbbentő valóság
Az ember életében ritkán adódik, hogy olyan kiállítást néz meg, amely negatív érzéseket vált ki belőle. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen április 19-30-ig rendezett sajtófotó kiállítás a maga leplezetlen valósághűségével épp’ ilyen volt. Az első paravánra hatalmas plakátot ragasztottak, rajta angolul a következő üdvözlés: Isten hozott Palesztinában! Ha az ember továbblép, valóban egy teljesen más világ megdöbbentő és megrázó pillanatképei fogadták. A fotókat nézegetve egyenes következményként ér bennünket a felismerés, hogy ez nem afféle kéjutazás lesz, melyet patinás utazási irodák kínálnak pihenni vágyó turisták számára a Születés templomával díszített katalógusaikból. Sokkal inkább reményvesztett kirándulás egy olyan országba, ahol a körülmények még a legedzettebb horror-szakértő számára is megrázó élményt jelentenének. A képek alatt, apró betűkkel az egyes fotók címeit tűntették fel abszolút feleslegesen, hiszen - úgy gondolom - ezek a fényképek önmagukért beszélnek. Az utolsó kép megtekintése után elborzadva és megrendült biztonságérzettel léptem hátra a paravánoktól, majd sietve hátat fordítottam annak a világnak, ahová ezek a képek elkalauzoltak és hazatérő látogatóhoz méltóan búcsúztam: Isten áldjon Palesztina!
Vörös Ildikó
