
Tájékoztató
Rövid tájékoztatás
a Pilisi-medence várható közlekedési fejlesztéseiről, beruházásairól
2002. február 21-én csütörtökön Piliscsabán fórumot tartott a térség
polgármesterei és alpolgármesterei számára Frajna Imre országgyűlési
képviselő és dr. Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter.
E tájékoztatón elemzésre
kerültek:
- a közlekedési infrastruktúra tekintetében az országosan elért eredmények
- az elkövetkező időszak feladatai
- Pest megye - ezen
belül a 9-es és 10-es választókerület - eredményei és az elkövetkezendő
időszak feladatai
A térség közlekedési
problémája összetett, hiszen magába foglalja a kötöttpályás közlekedés
fejlesztésének szükségességét, valamint a közúti közlekedés sugaras
és körgyűrűs fejlesztésének szükségességét.
Az eddigi eredmények
(2 új vasúti megállóhely létrehozása, vonatjárat sűrítés, települések
belső úthálózatának folyamatos fejlesztése, a piliscsabai kapaszkodósáv
forgalomba helyezése) mellett az elkövetkező időszak legfontosabb feladatait
a miniszter úr és a képviselő úr az alábbiak szerint foglalta össze:
- 2002: a 10-es út mint
kiemelt beruházás kezdési időpontja, az ürömi csomópont beruházás elkészítésével,
mely az új 10-es út és a meglévő nyomvonal közötti kapcsolatot is hivatott
biztosítani. Az alapkő letételére 2002. március 25-én került sor. Az
egész 10-es utat érintő beruházás várható befejezése 2006-2008-ra tehető.
- 2003: 8,5 km hosszan
Bp. és Pilisvörösvár között 2x2 sávos új 10-es út beruházásának megindítására
kerül sor, mely beruházás befejezésének időpontja - a Pilisvörösvár
és Kesztölc szakasz megépítésével - 2006-2008-ra tehető.
- 2003-2008 között valósulhat
meg a Tárnok- Sóskút-Biatorbágy-Zsámbék-Perbál-Tinnye-Piliscsabai tehermentesítő
út, mely a zsámbéki medence településeit mentesíti elkerülő szakaszokkal
az átkeléseken jelentős terhelést okozó nehéz tehergépjármű forgalom
alól.
A kiemelt program szerint
a meglévő úthálózatok korszerűsítésére is egyre több forrás áll majd
rendelkezésre az elkövetkező időszakban, hiszen az a 43 beruházás, amit
a „Széchenyi terv-plusz"-ban irányoztak elő, a meglévő forrásokon felül
áll majd rendelkezésre.
Közlemény
A Nyugdíjbiztosítási
Főigazgatóság 2002.május 6-tól kezdődően felújítási munkálatai miatt
több helyszínen működik. Pilisvörösvár a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási
Igazgatóság Észak-budai területi Nyugellátási Osztálya, Nyilvántartási
Osztálya, Nyugdíjellenőrzési Osztálya (Budapest, III. ker. Laktanya
u. 4., tel: 430-3500, postacím: 1430 Budapest, Pf. 38.) illetékességi
területéhez tartozik. Az ügyfélfogadás a következő: hétfő 8-18, kedd-szerda-csütörtök
8-16, péntek 8-14. További információ kérhető a 06-40-369-369-es számon.
Sajtóklub
Sörös Judit tájékoztatása
szerint a választások előtti legnagyobb tömeget Járai Judit és Bayer
Zsolt részvételével a Fidelitás által a Közösségi Házban szervezett
Sajtóklub vonzotta.
Köszönet
a választóknak!
Ezúton szeretnénk megköszönni
minden pilisvörösvári választópolgárnak, hogy a viharoktól és indulatoktól
sem mentes országgyűlési választások városunkban nyugodt hangulatban
és békésen zajlottak le, és hogy a Fidesz - Magyar Polgári Párt képviselőjét,
dr. Frajna Imrét nálunk különösen meggyőző fölénnyel újra országgyűlési
képviselővé választották.
Fidesz - Magyar Polgári
Párt
Pilisvörösvári Csoportja
IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail
Szerkesztő: Schuck Béla e-mail