Pilis Kupa

Minden hazai hegyikerékpáros tudja, ha szezonkezdés, akkor Pilis Kupa. Ez az idei évben sem volt másképp, hiszen április 28-án rendezte a Pilis Cross Country Club a ma már hagyományosnak nevezhető versenyt, a Pilis Kupát. A rendező egyesület ezúttal nem Vörösváron, hanem Pilisszántón, a Pilis hegység lábánál jelölte ki a 3 km hosszú, 100 m szintkülönbségű pályát. Az új helyszín és az előző napi rossz időjárás ellenére rekordlétszámú 235 fő nevezett be a versenyre, megdöntve ezzel a Pilis Kupa 8 évre visszanyúló statisztikáit. A versenyzők életkor, nem és felkészültség alapján 11 különböző kategóriában mérhették öszsze a tudásukat.

A sort kora délelőtt a még hűvös időben legkisebbek (10-12 évesek) kezdték Nekik a rövidített, könnyített pályán egy kört kellett megtenni. A fiúk rögtön bemelegítették a hazai közönséget, hiszen hármas vörösvári siker született a Gáborházi Károly, Gemela Márton, Landi Kristóf triónak köszönhetően.

A kicsik után rögtön a „nagyok", az elit kategória (férfi felnőtt, junior, veterán, és nő) futama következett, amely egyben a Magyar Mountain Bike válogatott válogató versenye is volt. A 70 fős mezőnynek korcsoporttól függően 6-9 kört kellett megtennie az egyre inkább melegedő időben. A junioroknál a gyerekfutam hármas PCCC sikere megismételhető lett volna, azonban a juniorválogatottba frissen bekerült Herczog András megfázása és Grósz Béla halványabb szereplése miatt (4. hely) a vörösvári klubnak „csak" a győzelmet sikerült megszerezni Melts András révén.

A felnőtt mezőnyből szintén megfázása miatt hiányzott a házigazdák ásza, Bogár Gábor. Rajta kívül a teljes hazai élmezőny felsorakozott a rajtnál és a lanyhább második kört leszámítva szinte végig izgalmas versenyt láthatott a közönség. A versenyt minimális előnnyel Buruczki Szilárd (Magellan Team) nyerte, mögötte a sorrend Vinczeffy Zsolt (Postás-Matáv SE), Bakos Gergő (Salgótarjáni HKE), Parti András (Józsefhegyi SE) Sas József (Meditech) és Ruszin Richárd (Magellan Team) volt az első hatban. A verseny szorosságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy a befutónál az első és harmadik helyezett között mindöszsze 40 mp volt a különbség.

A nőknél a nagy esélyes Vajda Mártán (Postás-Matáv SE-Merida) ezúttal kifogott a technika ördöge, hiszen két defektet is kapott. Klasszisát bizonyítva mindezek ellenére ő haladt át elsőként a célvonalon, azonban a második defektet már csak egy nézőtől kapott belső gumi segítségével tudta elhárítani Ez a szabályok értelmében külső segítségnek számít, amit tilos igénybe venni ebben a sportágban. Kizárásának Kruncz Viktória örülhetett a legjobban, hiszen így ő állhatott a dobogó legmagasabb fokára.

A délelőtti elit és gyerek futamok után délután a hobby kerékpárosoké volt a pálya. Először megint csak a kisebbek (hobby férfi serdülő, junior, a 18 év alatti lányok és a 13-14 év közötti fiúk) vágtak neki a korosztálytól függő 1-3 körnek. Ez a futam a Pest megyei klubok nagy csatáit és sikereit hozta. A 13-14 éves fiúknál a győzelemért a csömöri Krekács Miklós és a PCCC-s Dancsuly Dávid csatája csömöri sikerrel, míg a junioroknál a PCCC-s Tátrai Zoltán és a kistarcsai Miska Péter csatája vörösvári sikerrel ért véget. Az i-re a pontot a vörösvári Benkó Barbara tette fel, aki meglepetést nem okozva a 18 év alatti lányok futamában diadalmaskodott és mellette a dobogó harmadik fokán a szintén PCCC-s Gáborházi Ágnes állhatott.

A nap utolsó futama a legnépesebb mezőny (108 fő), a hobby felnőttek versenye volt. Nekik négy kört kellet megtenni az egyre kellemesebb tavaszi időben. A győzelmet ugyan a soproni Lantos Csaba szerezte meg, azonban az első hatba Gyurkó Péter is beférkőzött. Összességében az egyre összeszokottabb vörösvári rendezőgárda a pilisszántói polgárőrökkel karöltve a Türk Műanyag Bt. a Neuzer Kft, a Szamos Marcipán, a Pilisvörösvár és vidéke Takarékszövetkezet, a Pest Megyei Sportigazgatóság és az Isostar támogatásával ismét egy kellemes hétvégét szerzett a hegyikerékpár honi rajongóinak.

JB

 


 

Transalp challenge

A TransAlp Challenge Európa legkeményebb, legnehezebb mountain bike maratonja, mely 2001-ben immáron 4. alkalommal került megrendezésre. A rajt és a cél hagyományosan a németországi Mittenwaldban és az Olaszországi Riva del Gardá-ban volt. A két város között az elmúlt évben a résztvevőknek 668 km-t és 22.000 m szintkülönbséget kellett teljesíteni a nyolc nap alatt.
Szabályok:

A távnak az indulók kétfős csapatok formájában vágnak neki. A csapattagoknak együtt kell haladni, közöttük a különbség nem lehet nagyobb két percnél. Ezt a táv alatt többször ellenőrzik.

A csapatok összéletkor és nem alapján 4 kategóriában nevezhetnek.

A versenyen kötelező felszerelésként a csapatoknak vinni kell elsősegélycsomagot, meleg kerékpáros ruházatot és alapvető szerszámokat.

A rajt minden szakaszon tömegrajt. Az a csapat nyeri a szakaszt, aki a legrövidebb időn belül teljesíti a napi távot. Az összetett versenyt a csapatok szakaszokon elért összideje határozza meg.

Aki megszegi a szabályokat (pályarövidítés, hiányos felszerelés, két percnél nagyobb különbség a csapattagok között, szemetelés, külső segítség igénybevétele, stb.), azt a versenybíróság időbüntetéssel sújtja.

Az összetettben vezető csapat megkülönböztető mezt visel a verseny folyamán. A versenyen díjazzák a szakasz győzteseket és az összetettben győzteseket.

Résztvevők:

A elmúlt évben több mint 1000 csapat nyújtotta be a részvételi szándékát, de a rendezőség 350 csapatban maximálta az indulók számát, így ennyien vághattak neki a viadalnak. A célba 323 csapat érkezett meg.
A versenyen induló csapatok 20%-a komoly felkészülés után nem titkoltan a dobogós helyekért száll csatába. Az elmúlt évben többek között láthattuk az indulók között Mannie Heymans-t (Atlantai Olimpiai induló), Ralph Berner-t (az elmúlt 4 évben 16 maratont nyert) vagy Karl Platt-ot (rendszeresen dobogós az Európai maratonokon).
Az indulók 80%-a kedvtelésből kerékpározók közül kerül ki vagy kalandtúraként vesz részt a versenyen.
A tavalyi évben elsőként az Adidas és a Bike Tex jóvoltából egy magyar csapat is részt vehetett a versenyen. Magyarországot Bogár Gábor és Hasenfratz Péter képviselték Adidas- BikePositive néven.

Sajtó:

A versenyről osztrák, olasz napilapok és a nyugat-európai kerékpáros magazinok tájékoztatnak. A versenyről film készül, melyet Európa legnagyobb MTB havilapja, a BIKE forgalmaz. A versenyről számos német honlapon (pl. www.veitch-marketing.de) találhatunk információkat, eredményeket, képeket, háttér információkat.

Eredmények:

A versenyt tavaly a felnőtteknél a Corratec World Team (Roland Stauder, Thomas Frauenschuh) nyerte, a második helyen a Focus-Hawk (Ralph Berner, Mannie Heymans) végzett, míg a harmadik helyet a Marzocchi-Bike Magazin-Rocky Mountain (Karl Platt, Cristoph Listmann) szerezte meg.
A magyar csapat (Adidas-BikePositive, Bogár Gábor, Hasenfratz Péter) az igen előkelő 5. helyen végzett, megelőzve többek között a 2000-es győztes Geax-Adidas-Italia-t.

Benkó László

 


 

A magyar hegyikerékpársport történetében idén először állt össze a 17 év alattiakból álló utánpótlásválogatott, ebben öt pilisvörösvári kapott helyet. Ők már két ausztriai versenyen is résztvettek.

2002.04.21. Bécs (Ausztria-kupa)
Benkó Barbara 13 év alatti 1.hely
Gáborházi Ágnes 17 é.a. 4.h.
Gemela Márton 11 é.a. 2.h.
Gáborházi Károly 13 é.a. 2.h.
Dancsuly Dávid 15 é.a. 10.h.

2002.05.09 Graz-Thal (Európa-Kupa futam)
Benkó Barbara 13 é.a. 1.h.
Gáborházi Károly 13 é.a. 2.h.

Túl vagyunk az első Magyar-kupán is. Egyesületünk nyerte a csapatversenyt, mint a legtöbb pontot szerző klub.


 

A május 12-én Csillebércen rendezett futam hivatalos eredménylistája, az összetett pontversenyt a Pilis Cross Country Club nyerte.
11 év alattiak:
1. Gemela Márton
3. Landi Kristóf

13 év a. lány: 1. Benkó Barbara
13 év a. fiú: 2. Gáborházi Károly
15 év a. fiú: 3. Dancsuly Dávid
Elit junior: 1. Melts András
Hobby junior: 1. Tátrai Zoltán

Haladó:
5. Sitkei Márk
11. Gyurkó Péter
23. Kosznovszki István

Hobby női: 1. Mestra Krisztina
2. G. Varga Ágnes

17 év a. lány: 1. Gáborházi Ágnes
A híranyagot összeállította:

Benkó László

(A májusban lebonyolított madridi világkupán Melts András megszerezte a magyar hegyikerékpársport első érmét. Junior 3. helyezett lett, edzője Benkó László. - Sz. G.)

 


 


Ifjúi hevület

Nem sok szó esett az utóbbi időben a pilisvörösvári kézilabda sportról, holott a napokban véget ért bajnokság eredménye indokolttá teszi, hogy röviden áttekintsük a sportág jelenét. Kérdéseinkre Pándi Gábor, a Pilisvörösvári Kézilabda Sportkör - egyben az önkormányzat Oktatási Kulturális és Sport Bizottságának - elnöke válaszol.

Mennyire érzi sikeresnek a fiatalítást?

P.G.: A téli időszak egyik legsajnálatosabb híre volt, amikor egyik legjobb játékosunk abbahagyta az aktív sportolást, hiszen kiválása alapvetően befolyásolhatta a csapat jövőbeni szereplését. Ennek ellenére mégsem idegenben kerestünk új játékost, hanem három saját ifistát - Wieszt Károly és Kovács Péter 17, míg Manhertz Mihály 18 éves - vittünk a felnőttek közé. Hála Istennek, a tavaszi szezonban olyannyira beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, hogy valószínűleg az 5-6. helyen tudunk zárni a felnőttek mezőnyében. Eredményeink tehát biztatóak.

A saját sportcsarnok hiánya érdekes helyzet kialakulásához vezetett...

P.G.: Valóban. Mivel nincs sportcsarnokunk, az általunk felnevelt fiatal játékosainkat elviszik a magasabb osztályba tartozó csapatok, jelenleg is kilencen szerepelnek más színekben. Ha egyszer megépülne a sportcsarnok, és őket vissza tudnánk hozni, akkor kiváló másodosztályú csapattal vehetnénk részt a bajnokságban.
Egy sajátos helyzet is előállt. A pilisszentiváni Kézilabda Egyesület női ifistáinak is - valamennyien vörösváriak - én vagyok az edzője, velük nyertük meg az ifjúsági bajnokságot. Nálunk pillanatnyilag nincs rá anyagi fedezet, hogy a vörösváriak helybeli színekben versenyezzenek, Pilisszentivánnak viszont kötelező volt létrehozni az ifjúsági szakosztályt, mert felnőtt csapatot működtet. Ennek következtében ők fizetik a termet, a bírókat. Minthogy nálunk nincs felnőtt korosztály, nem volt akadálya, hogy játékosaink oda igazoljanak, ám amint a feltételek megteremtődnek, azonnal visszahozhatók Vörösvárra.

Milyen az iskolákkal a kapcsolatuk? Már ott kialakul az a szemlélet, hogy ezzel a sportággal foglalkozzanak?

P.G.: A Templom téri Általános Iskolának testnevelés tagozata is van, velük nagyon jó a kapcsolatunk, a tehetségek kiválasztásában már ott segítenek a testnevelők. És ha már az utánpótlásról és az ifikről van szó, csapatunk a bajnokság 12 résztvevőjének mezőnyében a 2. helyet szerezte meg. Külön kiemelném a már említett három fiatal teljesítményét, akik ugyanaznap két meccset is játszottak egymás után, először a felnőttekkel, majd az ifikkel léptek pályára. Minden bizonnyal ennek is betudható, hogy a Salgótarjántól két góllal kikaptunk, hiszen az azt megelőző felnőtt meccs már eléggé kivette az erejüket, elfáradtak. Ezen úszott el az ifjúsági bajnoki címünk. De ezen már túl vagyunk, jelenleg a július 6-i, garstetteni vendégszereplésünket várjuk nagy izgalommal.

Szakács Gábor


 

Kis foci, nagy foci...

Vörösvári Újság februári száma részletesen foglalkozott a helybéli labdarúgás problémáival. A csapatok anyagi helyzete ugyan azóta sem javult, helytállásuk talán pontosan ezért még figyelemre méltóbb. Schroth Lajos, a felnőttek edzője szerint „fiai" a várakozásnak megfelelően szerepeltek a tavaszi bajnokságban, a tabella 4. helyen állnak néhány mérkőzéssel a szezon „kapuzárása" előtt. Mivel a mezőny meglehetősen szoros, sajnos alapvető változások is bekövetkezhetnek az egyes mérkőzések után. Az edző ennek ellenére bízik abban, hogy csapata akár a dobogóra is felküzdheti magát.
Továbbra is elengedhetetlennek tartja az újabb edzőpálya megépítését, hiszen tarthatatlan állapot, hogy több korosztály is - 100 gyermek és 20 felnőtt - ugyanazon a pályán, még ha elkülönítve is, sokszor egyidejűleg tartsa edzéseit. Ennek a kényelmetlenségen túl anyagi vonzata is lehet, hiszen a pálya fokozott kihasználása kedvezőtlenül befolyásolhatja annak állapotát.

- Megkockáztatom, akár sporttörténelmet tudnánk írni, hiszen a csapat fennállása óta a legjobb helyezést értük el még ilyen körülmények között is. A változáshoz éves szinten úgy tízmillió forint - ennek 80%-a a pályához - kellene. Nem várhatjuk el örökké ugyanattól a néhány vállalkozótól, hogy mindig a zsebébe nyúljon, noha a pálya fenntartásának költségeit még így is vállalnák. Ha lenne világítás, akkor munkaidő után is lehetne edzeni, nem kéne a játékosoknak minduntalan főnökeiktől kérni engedélyt az eltávozásra - sorolja érveit az edző. Úgy látja, a mérkőzések látogatottsága nő, az utolsó találkozó egyikére 6-800 ember volt kíváncsi. Igaz, a helybeliek elég kritikusak a csapattal szemben, és eléggé el nem ítélhető módon mindig győzelmet várnak tőle. Ha azonban látják, hogy a játékosok - úgy 40%-uk helybéli, környékbeli, a többiek pestiek - derekasan küzdenek, hajtanak, akkor még a vereség ellenére is elfogadják őket. (Az utolsó forduló június 1-jén lesz.)

Steckl János technikai vezető az NB II-ben küzdő, majd száz ifit és a serdülőt készíti fel a mérkőzésekre 7-től 23 éves korig. Az utánpótlás nevelést ugyanis nagyon feldobta a Bozsik program, amelynek lényege, hogy a korábbi időszaktól eltérően nem 13-14 éves korban kezdik el a gyerekek kinevelését, hanem már a hét esztendős fiúcskákból is kiskapura játszó, négy fős csapatokat alakítanak, figyelik a mozgásukat.

Nem tud napirendre térni afelett, hogy mindössze húsz méternyi területre volna szükség - ami tudomása szerint az önkormányzaté -, hogy egy új edzőpálya létesüljön.

- Szerettünk volna pályázatot benyújtani az új, füves pályára, hiszen ez megilleti mindazon egyesületeket, amelyek ennyi gyereket mozgatnak mint mi, de valamiért nem jött össze a kapcsolat a pályázat kiírójával. Hozzánk a környékről is járnak, Tinnyéről, Solymárról, egyfajta centrummá lettünk. Szakképzett, vizsgát tett edzők foglalkoznak a gyerekekkel, így Széplaki József, a testnevelő tanár Körössy Zsolt, a felnőtt csapat játékosa Wol Zoltán. Ez azért nagyon lényeges, mert a rosszul felkészített kisgyereket később már igen nehéz megváltoztatni, ezért kezdetektől fogva pedagógia érzék is szükséges az „oktatáshoz." - meséli stratégiai észrevételeit.

Pünkösdkor egy német csapat részvételével nemzetközi tornát rendeztek Pilisszentivánon, amelyre a vörösváriak az 1988-as, valamint az annál fiatalabb születésű korosztállyal neveztek. Július 4-től négy csapattal indulnak a testvérváros Gröbenzellbe, ahol minden második évben rangos nemzetközi mezőny gyűlik öszsze.

- A teremfocihoz megfelelő tornateremre lenne szükségünk, mert most Solymárra járunk. Ahogy járom az országot, megdöbbenve láttam, hogy a csoportunkba tartozó, 3000 lelket számláló Baracs korszerű tornacsarnokkal rendelkezik, pedig még a serdülő csapatuk is csak úgy tudott összeállni, hogy egy leányt is bevettek maguk közé - osztja meg hihetetlen tapasztalatát a riporterrel az edző.

A jelenlegi pályával elégedett, korszerűnek tartja, bár az öltözőkre ráférne némi bővítés, hiszen mindössze négy van belőlük. Amikor a Bozsik program keretében 16 csapat érkezett Vörösvárra, még a klubházunkban is öltöztek a fiatal játékosok. Klubházukra viszont kimondottan büszke, ahol az egyik, vihar miatt félbeszakadt mérkőzés után jöttek össze a szurkolók. Mivel szerinte a vörösváriak nagyon szeretik a focit, szeretné, ha néhány év múlva azzal tudná meglepni őket, hogy csapatuk 60%-a helyi nevelésű játékosokból áll össze.

Sz. G.

 


 

 

Bajnokság eredmények

A Pilisvörösvári LSE utánpótlás labdarúgó csapatainak jelenlegi állása a bajnokságban.

Ificsapat NB II. ifjúsági csoport 1983-85 korosztály

 

Az 1991-93 és az 1994-95 korosztály a Bozsik programban szerepel.
Tornarendszerben körzeteken belül, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszántó, Piliscsaba, Pilisvörösvár diákjai részvételével havonta két alkalommal találkoznak és körmérkőzéseken mérik össze erejüket. Ezeken a tornákon nincs helyezés. Kiválasztják a legjobb góllövőket, mezőnyjátékosokat, kapusokat. Jutalmuk egy tábla csokoládé. Egyesületünk minden korosztályban képviselteti magát mintegy ötven gyerekkel.

Felnőtt csapatunk (megyei II. oszt.) május 15-én megyei MK selejtezőn Hévizgyörk csapatával játszott és 6:1-re győzött. Góllövők: Várkonyi, Brandhuber, László, Sági, Molnár (2).

 


 

Erőss Zsolt (Pilisvörösvár) a világ tetején

 

 

 

 

 

 


 

Felhívás

Pilisvörösvár Város Önkormányzata 6/1993
(III.04.) Kt.sz. rendelete alapján, azon nemes céltól vezéreltetve, hogy a város lakosságáért példamutatóan munkálkodó személyek tevékenységét elismerje, életüket a közösség elé példaképül állítsa, s nevüket az utókor számára is megörökítse, „Díszpolgári cím" és „Pilisvörösvárért" emlékérem adományozható. A „Pilisvörösvár Város Díszpolgára" cím és „Pilisvörösvárért" emlékérem adományozható annak, aki:
- a lakosság szolgálatában (közszolgálatában),
- a város fejlesztésében,
- az oktatás-nevelés, közművelődés és egészségügy területén,
- a város kulturális életében kiemelkedően eredményes, önzetlen, áldozatos és maradandó munkát végzett.

Az Önkormányzat 1 rendes és 1 poszthumusz „Díszpolgári cím"-et adományozhat. A „Pilisvörösvárért" emlékérem adományozásának feltételei és módja mindenben megegyezik a díszpolgári cím adományozásának feltételivel és módjával. „Pilisvörösvár Város Díszpolgára" cím és „Pilisvörösvárért" emlékérem adományozására javaslatot tehet a rendeletünk 2.§ (2) bekezdése értelmében bármely helyi egyesület és társadalmi szervezet, bármely magánszemély írásban - rövid indoklással -, melyet a polgármesternél kell előterjeszteni minden évben legkésőbb július 31-ig. Tisztelettel kérem és várom javaslataikat. Pilisvörösvár, 2002. április 29.

Botzheim István
polgármester

 


 

Állás

A Közösségi Ház alkalmazottat keres gondnok-karbantartó-fűtő munkakör ellátására. Az alkalmazás feltételeiről és a juttatásokról az intézményvezető ad felvilágosítást.

 

 

 



Fel a lap tetejére


IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail

Szerkesztő: Schuck Béla e-mail