Helyreigazítás

Vörösvári Újság felelős kiadója

Fiatalok Vörösvárért Ifjúsági
és Polgári Egyesület (FIVE)

Mint a Fiatalok Vörösvárért Ifjúsági és Polgári Egyesület (FIVE) elnöke az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 79. § (1) bekezdése alapján az 1952. évi III. törvény 342. § (1) bekezdésében szabályozott határidőn belül kérem az alábbi sajtó-helyreigazítást a Vörösvári Újság következő számában közzétenni.

A 13. számú polgári kollégiumi állásfoglalás alapján a sajtó-helyreigazítás iránti kérelem megilleti a jogi személyeket is, a fent nevezett egyesületet pedig a Pest Megyei Bíróság TE 3207 szám alatt nyilvántartásába felvette, ezért képviselője útján kérheti a helyreigazítást.

A cikk, amelyet Horváth József jegyez, több helyen valótlan tényeket állít úgy, hogy az abban bírált egyesület nevét nem említi meg, de az a szövegből és a mellékelt plakátból egyértelműen megállapítható, hogy a Fiatalok Vörösvárért Ifjúsági és Polgári Egyesületről van szó.

Amennyiben a helyreigazítás szövegét módosítva vagy rövidítve kívánja a következő lapszámban megjelentetni, kérem, azt előbb velem egyeztesse.

A Vörösvári Újság 2002. áprilisi számának 18. oldalán „Valóban; hol a pofátlanság határa?" címen megjelent egy cikk, amelyet Horváth József úr írt. Sajnos több helyen valótlan tényeket állít úgy, hogy az abban bírált egyesület nevét nem említi meg, de a szövegből és a mellékelt plakátból egyértelműen megállapítható, hogy a Fiatalok Vörösvárért Ifjúsági és Polgári Egyesületről van szó.

Az igazság a következő:

1. Az egyesület soha nem szervezett az „egyik általános iskolában politikamentesnek álcázott politikai rendezvényt". Az egyesület két olyan rendezvényt szervezett, amelyhez az egyik iskola adta a termet: az első rendezvényen a Vasas vízilabdacsapatának edzője és a csapat három olyan tagja volt a vendég, akik olimpiai aranyérmesek. Az egyesületnek nincs tudomása arról, hogy akár Somossy József, akár a három olimpikon bármilyen (akár pártban, akár azon kívül) politikai tevékenységet folytatna.

A második rendezvényen Bubik István színművész vett részt, aki a színészetről és az életéről mesélt közel száz kultúra iránt érdeklődő vörösvári polgárnak.
Szeretnénk jelezni, hogy a cikket jegyző MSZP-s képviselő minden FIVE rendezvényre kapott meghívót, de egyiket sem tisztelte meg a jelenlétével. Nem tudjuk, hogyan ítélkezhet Horváth úr olyan eseményekről, amelyeken nem volt ott.

2. A Vörösvári Újság 2002. áprilisi számában írt FIVE cikkben a következő mondat szerepel: „egyik legjobban működő civil szervezet" a FIVE. Mi nem állítottuk magunkról soha, hogy a „legjobban működő civil szervezet" lennénk, ahogy ezt a Horváth úr írja. Ezzel a kijelentésével Horváth József súlyosan elferdítette a tényeket, hibásan idézte az általunk leírtakat. Hiszen mindenki érzi, hogy az „egyik" szócska nagyban befolyásolja a mondat jelentését.

3. A FIVE tiszteli és nagyra becsüli a Vörösváron működő egyesületeket és más civil szervezeteket.

4. A FIVE ahogyan semmilyen politikai rendezvényt nem szervezett iskolákban, úgy „nem használta fel a szociális otthonokban" élő „idős, kiszolgáltatott embereket politikai kampányra". Elképzelni sem tudjuk, mire gondolt ezzel a kijelentésével Horváth József MSZP-s képviselő úr.

5. A cikk írója - vélhetően elírás miatt - a szociális otthonok „kiszolgáltatott idős emberei" kifejezést használta. Illendőnek tartaná a FIVE, ha ezt a kijelentését a képviselő úr visszavonná, ugyanis ezek az emberek nem kiszolgáltatottak. Azok voltak negyven éven át, de ma már nem azok. Felnőtt emberek, ezért nekünk, fiatalabbaknak is annak kell őket tekintenünk, akik önállóan dönteni képesek és nincs szükségük mások „segítő" súgására.

6. A FIVE nem gyűjtött aláírásokat a templomból kijövő hívőktől!

7. A FIVE nem egyenlő a Fidelitas-szal!

8. Az is szerepel a cikkben, hogy „jelen közleményt a polgármester" is aláírta. De csak Horváth úr neve szerepel az írás végén. Ha a polgármester úr valóban aláírta, akkor a helyreigazítási kérelem értelemszerűen rá is vonatkozik.

9. Kérjük a cikk tisztelt szerzőjét, hogy ha a későbbiekben az egyesületről bármilyen formában tényeket, adatokat kíván nyilvánosságra hozni, azt az egyesülettel egyeztetni szíveskedjen, mert így - mint például a mostani esetben is - kellemetlen az egyesület számára, hogy a helyreigazítás megjelenéséig alaptalan vádak miatt magyarázkodnunk kell, holott nincs miért.

Fenti levelemet megküldöm az újság felelős szerkesztőjének, valamint a cikk szerzőjének is.

Kelt Pilisvörösvárott, 2002. április 4-én

Bruckner Katalin
a FIVE elnöke

 

 

 

 

 

Helyreigazítás

Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Néhány megjegyzésem volna a „tiszteletemre rendezett" fogadással, pontosabban az arról írt cikkel kapcsolatban.
Nem szokványos a Vörösvári Újságban a „Tudósítónktól" aláírás, eddig mindenki nevével jegyezte a leírtakat, mi több, tartalmáért felelősséget vállalt.

Néhány kiemelés :

Polgármester Úr beszédéhez: „Miután nem tudott... megfelelő rendelési helyet biztosítani... egy lehetőség maradt".
Ragaszkodom a tényekhez. Vállalkozói szerződésemet nov. 27-én felmondták, dec. 31-i határidővel. Az aláírásgyűjtések hatására próbált Polgármester Úr az Igazgatónővel és velem egyezségre jutni és akkor utasítottam vissza a heti 3 óra (péntek du.) ajánlatot. Ezt pontosan elolvashatja Ön is, ha akkor még nem dolgozott itt, a januári számban.

Azzal kezdtem a beszédemet, hogy előző délután kaptam meg a Polgármester Úr meghívóját (Nem mondtam, csak gondoltam, hogy az ünnepség értem van-e? Vajon ki a fontos? )

Azt mondtam, hogy CSAK azért jöttem el, mert tartozom Pilisvörösvár és a környező települések lakosságának azzal, hogy megköszönjem a szeretetüket és támogatásukat irányomban. Nem az Igazgató Aszszony szavaira reagáltam, hanem utaltam Polgármester Úr levelére, melyet úgy fejezett be (Sablon, oda nem figyelés?), hogy „továbbiakban kíván jó egészséget és munkájában sok sikert." Erre mondtam, hogy valószínűleg elfelejtette, éppen azért vagyok itt, mert nincs munkám. Vélhetően nem is lesz, mivel nincsenek olyan jó barátaim, és ne is legyenek, akik a két szép szememért valakit kitesznek a munkahelyéről. Pontosan ezt mondtam és ezt is gondolom. „Az a felajánlás... nem lehet folytatni" nem hangzott el .

Ez az érvelés egyetlen helyen hangzott el, a Polgármester, Igazgatónő és az én egyeztetésemen. Így kénytelen vagyok azt hinni, hogy Polgármester Úr vált Tudósítóvá. Azt viszont mondtam, hogy van nekem Pilisvörösvár kitűzőm, és meg is mutattam, a kabát hajtókájának a visszáján.

Gondolom Ön, Szerkesztő Úr, a vörösvári eseményeken nyilvánvalóan részt vesz, ezért sajnálom, hogy nem sikerült személyesen találkoznunk ebben a nagy tömegben.

IV. 22-i telefon-megbeszélésünk után is fenntartom azt a véleményemet, hogy - bármennyi probléma is van az újság megjelentetése körül- a felelős szerkesztőnek tudnia kellene, ki a „Tudósítónk". Ám, ha Ön valóban részt vett az ünnepségen, a tudósítás tartalmát is ellenőrizhette volna.

Üdvözlettel
dr. Rajkai Sára





Tisztelt dr. Rajkai Sára!

Mint telefonos beszélgetésünk során említettem Önnek, őszinte örömmel veszem és közlöm a fogadással kapcsolatos cikk helyreigazítását. A helyszínen jómagam is éreztem, hogy parázs izzik a felszín alatt, és több résztvevővel folytatott beszélgetésem igazolta sejtésemet. Ebbe azonban egy ünnepi beszámoló kapcsán nem kívántam belebonyolódni, hiszen ha fájó sebet szakított is fel, ez az esemény nem arról szólt. Ezért kértem a polgármester úr segítségét, hogy a történtekben és előzményekben nálam járatosabb személy foglalja öszsze az eseményt. Ezek után kaptam a leközölt beszámolót „Tudósítónktól" aláírással, ami talán csak a Vörösvári Újságban szokatlan szignálási mód, egyébként bevett újságírói gyakorlat.

A beszámoló olvastán úgy éreztem, hogy - ismereteim szerint - valótlant nem állított, inkább kerülni igyekezett az olyan idézeteket, amelyek beárnyékolták volna a fogadás ünnepélyességét. Ha az érintettek ezzel nem értenek egyet, pontosítási kérelemmel élhetnek, ahogyan Ön is tette. Még valami, mert más esetekben is felvetődött. Az újság tartalmáért valóban a felelős szerkesztő felel, ami elsősorban azt jelenti, hogy gyűlöletkeltő, személyiséget sértő, gyalázkodó cikkeket ne tegyen közzé. Ami a többi írást illeti, azokat akkor is leközölheti, ha történetesen személyesen - részben, vagy egészben - nem ért velük egyet.

Tisztelettel
Szakács Gábor

 



Olvasói levél

Horváth József, Viola János és Franyó József (uraknak, vagy elvtársaknak!?) 'Hol a pofátlanság határa?' című cikkére válaszolom. Bizony ez a kérdés bennem is felmerült. Én egy 60 éves nő vagyok és a múltba szeretek visszanézni, mert enélkül nem lehet tisztességgel a jövőbe menni. '56-ban 14 éves voltam, de már akkor érdeklődéssel figyeltem a politikát, hallgattam a rádiót és szüleim szavát. Nem tartozom egyik párthoz sem, de van véleményem és el merem mondani, mert megszűnt az a világ, amikor az embereket véleményükért megfélemlítették. Sajnos, mostanában az embereket - különösen az öregeket - be lehet csapni. Tájékozatlanok. Pár forintról hallanak, tovább nem látnak. Jómagamnak is volt bátorsága jó ismerőseimtől megkérdezni, miért szavaztak olyan pártra, amelyik nekünk annyi szenvedést okozott? Azt válaszolták: „Ezek a kommunisták már nem azok, akik korábban voltak." Sajnos fel lehet ismerni a régi vonásokat. Önök állították, hogy félni kell ebben az országban és mondták ezt éppen akkor, amikor az Önök emberei lépnek fel erőszakosan és vernek meg embereket! Azt beszélik, hogy Ön, Horváth József volt az, aki fideszes képviselőnk plakátját tépkedte. Ön írja cikkében, hogy „idős, kiszolgáltatott embereket nem illik politikai kampányra felhasználni". Miért kifogásolja Járai Judit és Bayer Zsolt újságírók rendezvényét? Az emberek tájékoztatása nem lehet egyoldalú. 2002-ben el kell fogadni mindkét tábor véleményét, akár tetszik maguknak, akár nem, ha Európa felé akarunk haladni.

Tisztelt Viola János! A Plébi cikk igaz. Kár, hogy nem hallotta a régi történeteket édesanyjától. Én elmeséltem a fimnak és ő már úgy gondolkodik, ahogy én. Mesélik a faluban, hogy egy Viola nevű elvtárs egyszer azt mondta volna egy kocsmában: „A svábokat mind ki kéne nyírni!". Erre nem találok szavakat.

Franyó József is betelefonált az ATV-be és bíztatta a baloldalt, hogy az MSZP-nek keményebben kéne fellépnie. Pedig már eddig is igencsak kemény volt. Rágalmazott, hazugsággal vádolta az Orbán kormányt, pedig nem mi léptünk be a pártba, a munkásőrségbe. Mi ugyanis ehelyett keményen dolgoztunk.

Engem, egyszerű vörösvári polgárt boldoggá tesz a vereség is, mert olyan eredményt értünk el, amire valamennyien büszkék lehetünk és arra alapozva együtt erősödhetünk tovább.

Név és cím a szerkesztőségben

 

 

 

 


Fel a lap tetejére


IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail

Szerkesztő: Schuck Béla e-mail