 |
Mindenszentek
„Mindenszentek” napjával kezdõdik a november. Valamikor a negyedik századtól kezdett elterjedni az a szokás, hogy az apostolok emléknapjai mellett e mártírok, remeték emlékezetét is naphoz kötötten megünnepelték. A névnapok javarésze is így alakult ki, Péter és Pálé a nyár derekán, István vértanúé, elsõ királyunk névadójáé augusztus 20-án. A világtól félrehúzódó szent életû remeték neveit is megõrizte a helyi emlékezés, így kapta tájunkon a hajdan itt élt remetérõl Szentiván is a nevét.
A híres-nevezetes nagyságokon túl azonban szép számmal voltak olyanok, akiket csupán egy-egy szûkebb vidék tartott számon s nevüket a tágasabb környezet már nem õrizte. Méltónak látták az ilyeneket is a többiekkel együtt szenteknek kijáró tiszteletben részesíteni. Ha ismerték sírhelyüket, elzarándokoltak oda, és „mindenszentek napján” életük és tetteik színhelyén idézték fel emlékezetüket.
Ebbõl a szokásból sarjadt kis és terjedt át európai naptárunk következõ napjára november 2-ra a neves és névtelen szenteket követõ halottak napja kultusza, melyet a „mindenszentek” hasonlóságára „mindenhalottak” ünnepének is nevezhetnénk. Ez a naptár szerinti egymásra következés belsõ összefüggésre mutat. Arra, hogy amint a mindenszentek napjára következik a halottak napja, úgy esedékes következnie a „szentek” életére a halálnak. A példaszerû, minõségében magasrendû „szent” életre emlékezve lehet igazán felemelõ megállni halottaink síremléke mellett.
„Hol sírjaink domborulnak,
unokáink leborulnak
és áldó imádság mellett
mondják el szent neveinket”
Minden szentek között nekünk magunknak is, ma élõknek dolgunk arról gondoskodni, hogy az utánuk jövõknek legyen elegendõ okuk és indításuk áldó imádsággal emlékezni „szent neveinkre” . Ehhez komoly segítséget kapunk azoknak példájából, akikre nemrégiben emlékeztünk. Október 6-án elmondtuk neveiket hõseinknek Aulichtól Vécseyn át Batthyányig, akik vértanúságukkal a halálig való helytállásra, a vállalás mindvégig való betöltése ihletnek. „Magyar szentek” õk, noha nem is mindegyikük bírta a magyar nyelvet. Október 23-a pedig az elnyomás elutasítására, nemzeti függetlenségünk és önazonosságunk visszanyerésének szükségességére emlékeztet, ami ismét csak önfeláldozást követelt, szembeszegülést a vadállattal, amelyrõl akkoriban egy kiábrándult jugoszláv politikus, Gyilasz mondta: „A seb, amelyet '56-ban a magyarok a Kommunizmusra ütöttek, nem gyógyul be soha.” Így lett. De hány mártír életébe került ez a majd csak 33 évvel késõbb beérõ véres magvetés!
„Istenem, ez a te szép földi világod
mikor fogadja már be a te szentjeidet?
Mikor? Sokára, Uram, sokára.”Szent Johanna mondja e záró szavakat G. B. Shaw darabjának végén minden korok mártírjainak és szentjeinek nevében. Legtöbbjüknek még azt is vállalniuk kellett, hogy ebben a mi nem mindig szép világunkban csak sokára érnek be a magvetések és az odaáldozott életet a méltatlan utókor gyalázatos halállal, máglyával, bitóval akarja feledtetni.
Ennyivel is több okunk van rá, hogy napjainkban, amikor nem kell fizikai életünk feláldozásától, vállaljuk a halottak napja elõtt, saját személyünkben is, tartalmas, hasznos életet folytatva a „mindenszentek” körébe tartozást.
Pánczél Tivadar
Fotó: Piliscsabai katolikus iskola (Rásonyi)
Pilisvörösvári Református Egyház
November 10-én,17-én és 24-én
vasárnap de. 3/4 11
istentisztelet
(Balogh Sándor lp.)Minden csütörtökön
este 6 órakor Bibliaóra
pénteken
délután 4 órakor
konfirmáció elõkészítõ
7 órakor ifjúsági összejövetel
Bodnár Dániel: Lélektõl lélekig
Sillye Jenõ
énekes és
dalszerzõAz 1947-ben született muzsikus életútját bemutató kötet elsõsorban a Vörösváron élõ hívõ emberek érdeklõdésére tarthat számot. Adódik ez abból, hogy Sillye a keresztény egyház elkötelezett 'katonája'. Egyike azoknak, akik az országban ezerszámra található csonka családokban nõnek fel, az Angyalföldön megélt nyomasztó szegénység nem adja meg gyermekkorában a zenetanulás lehetõséget, már középiskolás, amikor szünidei munkabérébõl sikerül végre egy használt, keletnémet gitárt beszereznie. A negatív élményeket egyetlen pozitívum ellensúlyozza, édesanyjától és a nagymamától kapott végtelen szeretet. Sillye Jenõ céljait, mindennapjait, zenéjét azóta is ez határozza meg.
15 esztendõs, amikor Angyalföldön, a Béke téri plébánia kántora maga köré gyûjtötte a környékbeli fiatalokat, köztük õt is. Ott ministrált, oda járt latin korrepetálásra, jelentkezett az énekkarba. Évekkel késõbb ugyanitt tett fel a káplán egy, Lucien Duval atya dalait tartalmazó hangszalagot. A francia jezsuita pap gitárral ment az emberek közé, hogy felélessze bennük a XX század végére megkopott istenhitet. Sillye Jenõ ekkor határozta el, hogy egyszer majd õ is ugyanazt fogja csinálni.
1971-ben kérdezték meg tõle elõször, hogy nem énekelne/gitározna-e templomokban is. A gitár „bevonulása” a templomokba egyébként annak ellenére nem volt zökkenõmentes, hogy már a 6O-as években egy dominikánus rendi apáca „begitározta magát” a francia nyelvû slágerlistákra.
Errõl sokáig nem illett beszélni, de aztán kiderült, hogy a dalban Szent Domonkosról énekelt az apáca. Másfelõl a Mátyás templomban zajló Szilas féle beat miséket éppen az akkori KISZ és pártszervek fogadták felháborodással, hiszen magához vonzhatta a fiatalokat, támaszt jelentett számukra. Sikerült is leállíttatniuk – emlékezik az énekes.
A hazai rockzenében tapasztalt keserû élményét a Budai Ifjúsági Parkban élte át. A 60-as években történt, hogy egy koncert során a park területére már be nem férõ fiatalok a park fölötti domboldalra vonultak zenét hallgatni. Alig telt el néhány perc rendõrök és ifjúsági gárdisták rontottak rájuk és agyba-fõbe verték õket. Sillye Jenõ megdöbbent, õ, aki mindig is ellenezte az erõszakot, szeretetrõl, testvériségrõl énekelt, szembesülvén az élet durvaságával ettõl kezdve még elhivatottabban járta az országot hangszerével, hogy Duval atyához hasonlóan átadja az embereknek mindazt, amit tud. Ezek közül is legfontosabbnak a hit erejét t tartotta, mert anélkül nem lehet élni. Aki ezt elveszti, az nem bír helytállni az élet kihívásaival szemben – mondotta egy interjúban.
A több gyermekes családapa a keresztény szellemiségû dalok elsõ számú elõadója a Kárpát-medencében – egyik fia is vele zenél –, korábbi társai önálló társulatokat alapítottak (pl. a Testvérek). Életmûve olyan példa a mai fiatalok és kevésbé fiatalok számára, amely ha az eddiginél nagyobb számú követõre talál, akkor egy, a jelenleginél lényegesen boldogabb, kiegyensúlyozottabb, drogoktól és erõszaktól mentes világban élhetünk. Tõlünk függ, hogy követjük-e Sillye Jenõ tanítását.
Sz.G.
