 |
Nyílt levél egy bizonyos pártnak a helyi választások után…
…avagy válasz egy nyilvánosan csak utólag minõsíthetõ helyi választási kiadványra!
Igen Tisztelt Szegfû!
Hogy stílszerûen kezdjem soraim: „Én írok levelet Önnek…” – Önöknek!
Ugye, kedves polgártársaim, milyen udvarias gesztus! A volt Nagy Testvér klasszikus irodalmát idézve kezdem soraimat, mert Tatjána gyönyörû érzésvilága a többségtõl nem idegen! És Önöktõl?
Igen, én írok, én, aki semmilyen politikai felekezetnek nyilvántartott tagja nem vagyok, csak az embertársaim iránti tisztelet és az a bizonyos normál etikai érzék késztetett arra, hogy kivételesen reagáljak!
Szándékomban az is megerõsített, hogy mindazt, amit írásban terjesztve helytelenítek, élõszóval-muzsikával hallhattam a helyi polgárok kampányzáró ünnepségén. Az egyébként a szokásosnál visszafogottabb hangú ünneplést idõnként Kun Béla illuminált partizánjának gargarizáló bekiabálása zavarta meg! Azért gondolom hogy az illetékes elvtárs ilyen antik darab, mert egyrészt az életkora, másrészt a stílusa erre engedett következtetni. Szerintem az egész „negatív effektus” nem csak az illetõt, hanem – jaj mit is feltételezek – ha netán valaki eszmeileg támogatta… hát talán egy icipicit azt is minõsíti!
Szándékosan úgy idõzítettem mondandóm megjelenését, hogy még véletlenül se' tudják rám kenni: „… ez is Orbán csürhéjének galád választási fogása!” Sõt! Az sem tudott e nyílt levél írásakor, hogy ki fogja vezetni többségben Pilisvörösvárt.
Bízom abban, ha önök lesznek a sors kegyeltjei, a „demokráciának” (tudják, annak az igazinak!) egy atomnyi része fellelhetõ még mindenhol, és kis térségünkben nem lesz úrrá a központilag elrendelt vírusos ellenség-üldözés!
Már a szlogenjükkel bajom van!
Azt mondják: „Vörösvár a miénk is!”
Hölgyeim és Uraim, kedves Elvtársak!Nem lenne talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy: „Mi is itt élünk, mi is tenni akarunk a városunkért!” Igaz egy kicsit így hosszabb, de nem annyira erõszakos! Ha netán mégis önök kerekednének felül a lokális „osztályharcban”, arra kérném Önöket, hogy az „is” mély értelmû szót sose feledjék! Ne sértõdjenek meg, ezt nemcsak Önökre, bárkire nézve kötelezõnek tartom!
Már az elsõ bekezdésben ki tetszenek jelenteni, hogy nem akarnak uszítani! Ezzel szemben végig azt teszik! Frecseg ebbõl az irományból a gyûlölet!
Nem véletlenül Kende Pétert kérték fel a névtelen néhány oldal megírására? Olyan érzésem támadt, hogy az említett úr(bocsánatot kérek személyéhez méltatlan urazásért!) Nobel-díjasnak nem mondható könyve lett volna a szakirodalom?
Igen, a választók áprilisban döntöttek, s ezt nem illik megkérdõjelezni senkinek. Tiszteletben tartjuk a számszerû többség akaratát, és annak megfelelõen igyekszünk élni! Azt azonban tessenek nekem megengedni, hogy feltegyem: az önök szavazótábora nem arra szavazott, hogy még októberben is le tetszenek ragadni az „O” (Orbán) és az „F” (Fidesz) betûknél! Attól csak egy rövid ideig lesz szebb és jobb valaki, ha folyton a másik embert gyalázza!
Ha valaki gazdasági vétséget, bûncselekményt követett el, bûnhõdjön a törvényeink szerint, bízzuk azt a bíróságra! Arra hivatott rögeszmés államtitkárunk „szakértelme” reméljük tizenkét év átfogó vizsgálatára is képes! Félre ne tessék magyarázni! Úgy értelmes a dolog, ha a rendszerváltás minden kormányát, meg talán a közvetlen azelõttit is vizsgáljuk, ne csak az utolsót! Volt itt egy-két olyan spontán privatizációs húzás, amitõl a hátamon még most is feláll a szõr, de nem írtam soha olyan cikket, amely valakinek a tisztességét – még ha politikailag is – kétségbe vonta! Önök se tegyék, inkább csak a helyi dolgokkal méltóztassanak törõdni!
Persze ideje lenne a gazemberektõl megszabadulni végre, de ehhez ne a politika, ne a helyi pártocskák ízléstelen kiadványai minõsítsenek, hanem a Független Pártatlan Magyar Bíróság!! Ha ez megtörténik, akkor sem szabad politikailag kommentálni a dolgot, és nem erkölcsös ugródeszkát ácsolni ebbõl! A tárgyilagos közzétételeket bízzuk a párt-független közéleti sajtóra – ha addig még lesz ilyen!
Nem akarom az egész – általam csak egyszerûen förmedvénynek titulált – választási kiadványt végigelemezni, annak minõsíthetetlen voltára rá tetszenek jönni, ha ismét végigolvassák azt! Irodalmi egyszerûséggel csak arra szeretném Önöket, és zajosabb, netán helyenként bárdolatlan, de a helyzet méltatlanságához méltó esetleges ellenfeleiket kérni, hogy nyaljanak fagyit, az inkább lehût, és nem visszanyal! Legyen végre béke ebben a sokszínû, soknemzetiségû, sokarcú térségben! Hagyják már végre városhatáron kívül az országos politika becsülettépõ ocsmány megnyilatkozásait! Van itt teendõ épp elég!
Ne birtokoljuk ezt a várost, hanem tegyünk érte és szeressük! A szeretet (az igazi!) nem tûri ezt a „birtokos viszonyt” !
Ne mocskoljanak senkit, még nem itt lakót sem ezen a településen, mert a többség higgyék el nekem, viszolygással hallgatja!
Végezetül csak arra kérem a tisztelt „érintetteket” hogy elveik ellenére igenis munkálkodjanak az árkok kiásásán! Sajnos szûkebb pátriánk, Vörösvár utcáit esõvíz mossa gödrösre, mert vízelvezetõ árok nincs!
Ideje lenne beindítani településünkön is azt a mozgalmat, melynek szlogenje így szól: „Nézz körül a házad táján, és tedd rendbe azt!” Vajon van-e itt helyben olyan „politikai erõ” , amely nem az F-tõl az O-ig ismeri az Abc-t, de ezt a szlogent is zászlajára tûzné?
Esetleg aki idõközben megunja, vagy nem bírja tovább az árok ásását, az lapátoljon!
Z.Z.
(Név a kiadóban hozzájárulásommal megkapható!)
A teniszpálya balladája
1995. Teniszpálya. Kibéreltem. Fejlesztettem. Vizet, villanyt bevezettem. Tervezgettem. Mûjégpályát. Játszóteret s ezen kívül sok egyebet. Többek között sportcsarnokot, hol mindenki lehet bajnok. Egy színpadot egyéb célra, ping-pong asztalt nagy halomra. Egy centrumot, hol kikapcsolhatsz, bút-bánatot félretolhatsz. Felejtheted gondjaidat, láthatod barátidat. Tervezgettem éjjel-nappal, volt tervem egy nagy kalappal.
Mikor mindent kigondoltam a tervezetet benyújtottam. Át is vették, nézegették. Nézegették. Méregették. Centizgették. Átbeszélték. Talán jónak is ítélték, aztán mégis elvetették. Hogy miért? Azt is rögtön elregélem, csak az emlékét felidézem.
Szomszédok közt van egy, kit legyõzött az irántam való ellenszenv. Régi ismerõsök vagyunk sosem volt egymással komolyabb bajunk. Csak az a roppant nagy ellenszenv és irigység ne lenne, merthogy ez lett szép tervem veszte.
Rémhíreket terjesztgetve járt házról-házra gyûjtögetni: kõtároló lesz itt! – mondta. Mindent benõ majd a dudva, kend se legyen oly ostoba, hogy ne írja ide nevét kérve, vessék el a Sanyi tervét.
Így történt meg az a dolog, hogy a Testület elutasított. Állt az ügyünk. Nem haladtunk. Egy helyben toporogtunk. Új polgármestert választottunk. Közben megszûnt Ásványbánya jött az ÁFI felszámolta.
Bepereltek. Pereskedtem. Perlekedtem. Vitatkoztam, veszekedtem. Igazamat mind kerestem, és a végén meg is leltem.
Peren kívül megegyeztünk, pályán nem maradhat semmink. Lebontottunk tehát mindent. Kandeláber, palánk, háló és ím megint egy meditáló. Kérdezgeti: a kerítést miért bontja, hisz így veszélyes lesz a pálya frontja. Zseb kutat, papír mutat. Pupilla tágul s az okos szempár elámul. Lélegzet eláll, mivel az írásban többek közt ez áll: ha nem viszek le innen mindent kiszabott határidõre, megteszi azt helyettem más, de én fizetem a rakodást.
Mit tehettem? Sokat nem töprengtem, elkezdtem a munkát. Nekiálltunk páran, kiürítettük a pályát, nehogy más vigye el a pálmát.
Ez tehát a nóta vége, de legyen most már végre béke. Levontam a tanulságot, elásom a csatabárdot. Hogy ezt a csatát ki nyerte, döntse el a város népe.
Molnár Sándor
a Varázskõ kft. ügyvezetõjének gondolatait
papírra vetette Molnár Éva
Játékos sportverseny
Három év óta kapnak lehetõséget a város óvodái az összemérettetésre, a közös együttlétre, programra. Neves kihívás, ha egyenlõk a felkészülés lehetõségei. Idén is október 5-én délelõtt 10 órakor sorakoztak fel a csapatok. A gyerekek, szülõk, nagyszülõk, nagy izgalommal, lelkesedéssel várták a játékosnak ígért versenyt. Hogy játékos volt-e? – vitatható. Az óvodások három versenyszámban mérték össze erejüket, nem a koruknak megfelelõ feladatokban. Részt vettek, küzdöttek, versenyt futottak, de nem a pályán, hanem hepe-hupás úton, gépkocsik között. Felejthetetlen „élmény” volt. Beleharangoznak, amikor felsorakoznak a csapatok az eredményhirdetésre. Természetesen ismét a nagyóvodák nyertek, amelyek mindig elõnyben vannak a két kisóvodával szemben (van tornaterem, felszerelés, több gyermekbõl tudják összeállítani a csapatot, stb.). Helyezésükhöz csak gratulálni lehet.
Miért ragadtam tollat? Bízom benne, hogy a szervezõk az elkövetkezendõkben megpróbálnak leguggolni az apró gyermekek világába, megpróbálnak együtt érezni, lélegezni velük. A felnõttek értik, hogy a versenyeken csak az elsõ három helyezett kap jutalmat, de az óvodás gyermek nem. Pándi úrral kialakult vitámat nem a felnõttek hajba kapásáért, hanem a gyermekek jutalmazásáért eszközöltem. A magasból nem lehet gyermekközelinek lenni, hogy megértsük gyermekeinket, le kell hajolni hozzájuk.
Köszönetet mondok Kiss Jánosnak és Krisztinának, akik hétfõn megajándékozták az utolsó helyezést elért csapat minden tagját egy éremmel, valamint a központi óvoda vezetõjének és kollektívájának, akik zsámolyt és tornapadot ajándékoztak a Szabadság úti és Szt. István úti óvodának.
Örülök, hogy vannak és remélem lesznek gyermekeinkkel együttgondolkodó felnõttek.
Fetter Gyuláné – tagóvoda vezetõ
Emlékezetes kirándulásaink
Szeptember közepén vonattal elutaztunk Esztergomba. Felmentünk a Kálváriára. Nagyon szép volt a kilátás ! Ezután a Bazilika következett. Felmentünk a tetejére is, ami legalább 300 lépcsõfok volt. A lépcsõk között csigalépcsõ is volt, ezért jól elszédültünk, mire fölérkeztünk. Elég félelmetes volt ott fönt! Arra hídra is elmentünk, ami egy másik országba vezet, láttuk a határállomást is. Végül a Duna Múzeumba is elmentünk. Nagyon jó volt! Közös jutalomként elmentünk fagyizni. Októberben a Vajdahunyad várba kirándultunk és a Mezõgazdasági Múzeumot csodáltuk meg. Éppen akkor volt ott a Kinder Meglepetés nyomozós játék is. Az egész irtó jó volt! Utána elmentünk a Közlekedési Múzeumba is, sõt még egy mozdony és repülõmodell kiállítást is láttunk az esõs idõ ellenére. Ez is érdekes volt, mert sok terepasztalon, szép mozdonyok futottak a változatos, mesebeli tájon. Fáradtan, de sok élménnyel tértünk haza este.
Ziegler Katalin
(tíz éves)
Melléklet a 7. oldali cikkhez
(idézet a Vörösvári Újság 5. számából)
