 |
Lélekölés helyett
L. Kecskés András lantmûvész Szentendrén él. 41 éve fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy az ezredforduló rohanó tempója mellett se menjen feledésbe a régi idõk zenéje, a régizene. Ez a mûfaj a kora középkor szerzeményeitõl az elmúlt századok dalaiig dolgozza fel az arra érdemes zenemûveket. Ahogyan egy korszerû épületet sem lehet úgy felhúzni, hogy az építész ne ismerje a barokk, a reneszansz és a klasszicista stílusokat, a muzsikusnak is tisztában kell lenni az elmúlt korok jellegzetességeivel. Persze ezen ismeretek nélkül is lehet alkotni, építeni, csak az olyan is lesz. L. Kecskés András ezzel tökéletesen tisztában van. Mûvészetéért külföldön és idehaza már eddig is számos elismerésben részesült, idén augusztus 20-án pedig a Parlamentben vehette volna át Görgey Gábor kultuszminisztertõl a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztjét. Mégsem tette.
Indokait levélben közölte a miniszterrel. …Sajnos a kitûntetést nem áll módomban személyesen átvenni lelkiismereti okok miatt. Jelesül az MSZP kormány, melyben vezetõ tisztséget töltesz be, javarészt azon kommunista erõszakszervezet átmentett embereibõl és azok hozott szellemiségébõl áll, akik apámat (orvos volt) megfélemlítették, koholt vádakkal állásából elbocsátották. A család évekig nélkülözött, majd szellemi és anyagi nyomorba süllyedt. Apósomat megkínozták, több hétig verték a talpát az Andrássy út 60-ban, majd sokáig raboskodott. Õk azok, akik az '56-os forradalom letiprásában segédeztek, majd az országot az adósságcsapdába ejtették…
A lantmûvész további indokot is említett a Vörösvári Újság kérésére: „Tiltakozásom legfõbb indoka, hogy idehaza egy olyan rendszer kezd kialakulni, amelyben a valódi értékek egyszerûen eltûnnek a rádió és televízió mûsoraiból. Ha nagy ritkán mégis elõfordulnak, akkor olyan frekvencián – mint pl. a Bartók rádióban, amelyet az emberek többsége nem tud fogni.”
A zenemûvész nehezményezi továbbá, hogy az ország legjelentõsebb zeneszerzõinek – Kodály, Bartók, Mosonyi – mûvei csak a kora délelõtti és a késõ éjszakai órákban kerülnek adásba, amit nem kívánatos jelenségnek tart. Hangsúlyozta továbbá az írástudók, mûsorszerkesztõk és elõadók felelõsségét, akiknek alaposan meg kéne fontolniuk, hogy milyen mûsorral, darabbal, szerzeménnyel állnak a hallgatóság elé. Saját példát is említett. Egyszer két fiatal apáca közölte vele, hogy éppen az õ általa vezetett Esztergomi Históriások egyik hangversenyének hatására – Balassi Bálint istenes és vitézi énekei voltak mûsoron – választották hivatásukat és lettek Isten szolgálói.
A világban a kultúrát érõ kedvezõtlen hatásokat – a fizikai mintájára – szellemi környezetszennyezésnek nevezi. Ennek megfékezésére ugyanolyan nemzetközi összejövetelt tartana fontosnak mint amilyet a minap tartottak Dél-Afrikában. A kérdés azonban roppant bonyolult, hiszen a cenzúrát nem célszerû visszaállítani, mégis megoldást kell találni, hiszen a szabadság helyébe a szabadosság lépett.
Tõlünk éppen a korábban megvolt kulturális színvonalat szeretnék elvenni, ezért butítják a népet, szegényítik lelkiekben és mivel nem kap mást, a durvaságot kell elfogadnia. Csakhogy a népzene és komolyzene – mint szellemi táplálék – megvonásának súlyos következményei lesznek, hiszen jelképesen a legfontosabb A, B és C vitaminokat hagyjuk el a „táplálkozásunkból'. – élt egy találó hasonlattal a mûvész. Megjegyezte, hogy miközben a testi sértést súlyos börtönbüntetéssel, egyes országokban halállal sújtják, a kultúra elleni támadást, az ocsmány beszédet, a szellemi károkozást büntetlenül lehet gyakorolni. A kalmár szellemû üzletemberek elõször az erõszaktól átitatott filmjeikkel hálózzák be a kalandvágyó ifjakat és fizettetik meg velük a belépõket és a videók árát, majd miután 20-30 éves korukban idegösszeroppanással orvosokhoz járnak, másodszor is „megkopasztják” õket.
De vajon lehet-e elõbbre lépni a kultúra, azon belül is a régizene népszerûsítése érdekében? L. Kecskés András szerint mindenképp, ám annak feltételei vannak. Ha ugyanis elkészít egy mûsort, vagy zenemûvet, az kulturális árú, amit el kell adni, ha azonban ezt az árút nem rakjuk a kirakatba, akkor a vevõ nem is tudja, hogy létezik. A televízióban igen ritka eset, ha mégis lehetõséget kap, de még akkor sem olyan szakszerûséggel, hogy vásárlási kedvre ösztönözzön. Amíg ennek a zenének nem lesz piaca, és nem tesszük az emberek elé, addig nem kívánhatjuk, hogy vegyék is. Miközben Nyugaton külön rádióadója van a régizenéknek, iskolában oktatják az õsi hangszerek kezelését, idehaza még a Zeneakadémián sem tanítják a magyar zenét. Nincs rá pénz – mondják – arra viszont igen, hogy 40 kamion az Andrássy úton dübörögve végigvonuljon a másság hirdetõivel.
Számára marad a húsz év óta nyaranta szervezett Közép-Európai Régizene Nyári Akadémia. Ennek keretében esténként hangversenyeket adnak, utána csángó táncház következik, népi mesemondókat hívnak meg, ismerkednek a lett, litván, lengyel, cseh, szlovák zenével is.
Ha több ilyen nyári akadémia lenne, akkor a szellemi környezetszennyezés és lélekölés is lanyhulna, bár teljes megszüntetéséhez talán több száz év sem lenne elegendõ – osztja meg velünk évtizedes tapasztalatait az elismert lantmûvész.
Szakács Gábor
