 |
A népszavazás eredménye Pilisvörösváron
Villáminterjúk a Vörösvárra érkezett küldöttségek vezetõivel a népszavazás napján
Roland Polaschek polgármester (Gerstetten)
„Biztos vagyok benne, hogy a magyarok igennel fog szavazni, még akkor is, ha vannak bizonytalanságok. Akárhogy is dönt Magyarország, Vörösvár és Gerstetten kapcsolata töretlen marad. Mindenképpen azt kívánom, hogy igennel szavazzanak, mivel Magyarország a belépésre várók között elsõ helyen áll, és mind politikai, mind gazdasági szempontból elõnyt jelentene számára az Európai Unióba való belépés.”
Walter Strauch alpolgármester (Gröbenzell)
„Ma 15 tagországa van az Uniónak, és a bõvítés célja, hogy Magyarországot is beleértve 25-re növeljük az elkövetkezendõ években a tagok számát, és ezzel Európát lényegesen erõsebbé tegyük. Egy nyelvet akarunk beszélni. Minél erõsebb az európai államok közt az összetartás, annál nagyobb lesz Európa súlya, Amerikához képest. Mi mindnyájan újra egymásra találhatunk egy közös, egységes Európában, ahol nincsenek határok, ahol megismerhetjük egymás kultúráját, ahol tapasztalatot cserélhetünk, tanulhatunk egymástól. És mindehhez pontosan az a legfontosabb, legjobb lépés, hogy a határok megszûnjenek, s egyesüljünk. A következõ fontos lépés pedig az, hogy az új tagországok a monetáris unióba is belépjenek, s mindnyájan ugyanazt a fizetõeszközt használjuk, az eurót. Ez az együttélést a mindennapi élet, a gazdaság és a turizmus terén egyaránt is egyszerûbbé, könnyebbé teszi. Ezt kívánja jelképezni az az éremgyûjtemény, melyet ajándékul adtunk át Önöknek. Egy szó mint száz, nagyon örülünk annak, hogy figyelemmel követhettük a mai népszavazást.
Vaida Alexandra Valentin polgármester (Borszék)
„Örülünk, hogy a borszéki küldöttség itt lehet ezen a fontos napon, s részt vehetünk egy Magyarországnak és Pilisvörösvárnak egyaránt különleges eseményen, amibõl mi, romániaiak is tudunk és fogunk is tanulni, mert nagyon reméljük, hogy a közeljövõben mi is beléphetünk a közös Európába. Biztos vagyok abban, hogy a magyar nép megfontolt döntést hoz a mai napon. Nagyon sok élményt szereztünk rövid látogatásunk alatt, s reméljük, hogy a Pilisvörösvár és Borszék között kialakult kapcsolat tovább fog fejlõdni. Szívesen látunk minden pilisvörösvárit Borszéken, jöjjenek el hozzánk, érezzék jól magunkat nálunk.”
Réti György polgármester (Mikefalva)
„Hiszem, hogy Magyarország jó úton halad. Remélem, igennel válaszol az ország a mai megmérettetésen, és ezzel próbálja a jövõjét megalapozni. Az egész mai nap kellemes benyomást keltett bennünk, tisztességesen volt minden megszervezve, és reméljük, hogy az eredményekben sem fogunk csalódni.”
Villáminterjúk vörösvári szavazópolgárokkal a népszavazás napján
Idõs hölgy:
– Igennel szavaztam, hogy jobb világ legyen…
– Úgy gondolja, jobb világot hoz az Unió számunkra?
– Hát… nem tudom... nem hiszem…
– Akkor miért szavazott igennel?
– Mert a többség úgyis arra fog szavazni… De ettõl eltekintve… ameddig a miniszterek milliósok, meg most is a Tocsiknak elengedték azt a 800 milliót, a szegény meg örül, hogy a fenekén luk van, addig nem lesz itt békesség… Amíg a miniszterek fizetését, nem tudom, hány száz ezer forinttal növelik, a nyugdíjas meg csak teng-leng… Ez az igazság…Nyugdíj elõtt álló hölgy:
– Én igennel szavaztam, abban a reményben, hogy majd valami változás fog történni, ha én nem is fogom megérezni, remélem, hogy az unokáim majd megérik.
– Konkrétan mire tetszik gondolni?…
– Például az egészségügyre, mert nincsenek jó tapasztalataim. Meg hát az életszínvonalra, mert az emberek nagyon sokat dolgoznak, de az egyszerû embernek nincs sok fizetése. Hiába akar egészségesen élni, ha nincs rá pénz… Bizony nagyon kevés lesz az a nyugdíj...Középkorú értelmiségi férfi:
– Minden ellenérzésem dacára igennel szavaztam, mivel nem ismerek alternatív gazdasági forgatókönyveket, és a határon túli magyarok okán is.
– Beszélne az ellenérzéseirõl?
– Súlyosak az ellenérzéseim, mert ez a típusú Európa, nem a leginkább kedvemre való. Nem kedvemre valók a baloldali kormányok és politikájuk. Az a súly, amit Amerikával szemben képvisel, pedig kicsi. Pont azért gyorsult fel az uniós csatlakozás folyamata Maastricht óta, mert ellensúlyát akarják alkotni Amerikának, amit én is szeretnék.Középkorú vállalkozó férfi:
– Bizonytalan vagyok a szavazást illetõen. Nem vagyunk felkészülve a csatlakozásra, nem jó pozíciókból indulunk. Kicsit jobban oda kellett volna figyelni a tárgyalásoknál. Úgy érzem, hogy most elõre menekülünk a rosszba.
Huszonéves fiatalember:
– Még nem tudom, hogy elmenjek-e egyáltalán szavazni. Olyan nagy keveredés van az egész körül… Nem látom tisztán az egészet… (Kis gondolkodás után:) De ha elmegyek, azt hiszem, igennel fogok szavazni…
EU-fória!
Egy népszavazó naplójából
Április 12., szombat. Reggel hétkor kelek. Kis cédula a családnak: „Népszavazni mentem”. Nyolc órakor adom le a voksomat a Vásár téri iskolában. Elõttem már vagy ötvenen szavaztak. Érvényes a személyid? – kérdezi tõlem az egyik asztalnál ülõ. Hát persze, megmutassam? Szerencsére nemleges választ kapok. Titokban fellélegzem, mert nem szívesen vettem volna elõ régi, szocialista címeres, vörös csillagos igazolványomat. El is határozom rögtön, hogy hiába érvényes 2009-ig, mielõtt tényleg belépnénk az EU-ba, el fogom veszíteni. (Bocsánat, kedves okmányirodások!) Mégsem léphetek önkényuralmi jelképekkel a szabad világba…
– Mire kell szavazni? – kérdezem az egyik hölgytõl, miután megkapom a cédulámat és borítékomat.
– Attila, ne provokálj! – mondja kedves mosollyal a hölgy, hiszen jól ismer, és tudja is a dolgát, nem befolyásolhat szabad választásomban. Így hát bemegyek a fülkébe, és beikszelem az igent. Gondolkodás nélkül. Gondolkodni akkor szokott az ember, ha egy adott problémát kell megoldania. Most nem látok semmilyen problémát. Beteszem a cédulát a borítékba. A borítékot nem zárom le. (Nem akarom rossz szájízzel elhagyni a szavazóhelyiséget!) Történelmi a pillanat! Odalépek az urnához. Kis lépés egy embernek, nagy lépés az Európai Uniónak….
Délután Budapestre megyünk a külországi vendégekkel. A fõvárosba érve mindenki idegenvezetni kezd nekik. Ki németül, ki magyarul magyarázza, hogy az alagútba hogy kell behúzni a Lánchidat esõ esetén… A németeknek elkerekedik a szemük. Hálásan könnyebbülnek meg, amikor rájönnek, hogy a magyarok csak viccelõdtek megint…
A BM Dunapalota portáján fennakadunk a detektoros kapunál. Az elõttem lévõ látogató ijedten rezzen össze, amikor a gép vijjogni kezd. Valószínûleg egy kulcscsomó volt a zsebében…
– És a cipzár? – kérdezem szolgálatkészen bõrdzsekimre mutatva a biztonsági embertõl. Csak int, hogy menjek nyugodtan. A fényképezõgépem oldalt, a fémtárgyaknak fenntartott kis futószalagon tûnik el. Megkönnyebbülök, amikor újra a kezembe kaphatom… A lépcsõ tetején újabb biztonsági pont: a belépõkártyánk kódját ellenõrzi egy készülék. Persze, épp az én kártyám nem mûködik rendesen, hiába húzogatom ide-oda. A biztonsági ember szigorúan néznek rám. – Ajjaj! Lebuktam! – gondolom teljesen õszintén magamban. Aztán szerencsére a biztonsági ember kikapja a kezembõl a kártyát, és lehúzza a másik készüléken…
A Dunapalota pazar. Aranyozott stukkók, hatalmas csillárok, márvány, faborítások, szobrok, festmények.
Molnár Sándor sorolja, melyik díszkõ honnan származik, a történelmi Magyarország melyik bányájából… A büféhez érve hirtelen visszahõköl, nem hisz a szemének, megkocogtatja a pultot.– Gyerekek! – mondja hangosan méltatlankodva a büféseknek. – Márványutánzat mûanyagból, a Dunapalotában?…
A büfével szembeni csarnokban egy nagyméretû vetítõvászon: a szavazáson részt vettek arányát mutatja. Kétóránként frissítik. A három órai adat: 27,94%. Ez bizony elég kevés – mondják többen. Reméljük, meglesz az igen szavazatokból 25% százaléknyi.Bejárjuk az épületet, félórával késõbb ugyanide érkezünk vissza. Hirtelen megszaporodnak a kamerával rohangáló, hanyagul öltözött fiatalemberek. Nemsokára az okát is megtudjuk: a miniszterelnök érkezik, sajtótájékoztató lesz. A kamerások ide-oda rohangálnak a teremben, lökdösik egymást. Záródnak a sorok, majd újra felbomlanak. Végre valaki – gondolom, a sajtófõnök – megszelídíti õket, s most mindnyájan a lépcsõ felé, azaz felénk fordulnak, és a szemünkbe világítanak. Én középen állok, farkasszemet nézve a kamerákkal, ha itt maradok, minden bizonnyal benne leszek a tévében. És pont a miniszterelnök mögött…
Várunk vagy tíz percig, de nem történik semmi. Menjünk! – állapodunk meg végül is, látván, hogy külföldi vendégeink már türelmetlenek, pedig szerettünk volna találkozni a miniszterelnök úrral. A kérést továbbították is neki. Már az utcán járunk, amikor utánunk üzennek, hogy a miniszterelnök úr fogad minket. Vissza kéne mennünk. Rövid töprengés után loholás vissza. Detektor. Belépõkártya. A folyosón sorakoztatnak fel minket. Elöl a polgármester asszony, mögötte az erdélyiek, a németek, majd a vörösváriak. Mindenki izgatott kissé, én meg fõleg: sikerülnek-e a fotók a miniszterelnökrõl, amint kezet ad a polgármestereknek?
Hosszú percek után megérkezik a miniszterelnök és a belügyminiszter asszony. Medgyessy Péter néhány szót vált a polgármester asszonnyal, és kezet ráz vele. Abban a pillanatban rákattintom a masinát. A felvétel sikerül, de az akku már merülõben van, nincs elég idõ arra, hogy újratöltsön, a többieket már nem tudom lefényképezni. Csak állok ott, mint Bálám szamara…
A miniszterelnök mindenkivel kezet ráz, és néhány pillanat múlva már távozik is. Akkor jut eszembe, hogy hiszen én nem is fogtam vele kezet. „Most jó ez nekem politikailag vagy sem?” – kérdezi aztán bennem a kisördög…
Kifelé menet ráköszön a polgármester aszszonyra a német nagykövet Nagyon kedves, egyszerû ember, hosszú percekig beszélgetünk vele, a buszhoz is elkísér minket.
– Miért nem hoztuk magunkkal? – kérdi késõbb a buszon Molnár Sándor – Megismerhette volna õ is a vörösvári vendégszeretetet.
Este a Csali Csárdában. Halászlé. Rántott hal. Az asztalra a borszékiek által hozott borvizes palackok is felkerülnek, a híres borszéki ásványvízzel, az ásványvizek királynõjével.
Elhangzanak a búcsúbeszédek, mindenki meghív mindenkit mindenhová.
A végszó a polgármester asszonyé, aki felhívja a vörösvári választási irodát a részvételi arányt tudakolva.
49,3%. Jobb mint az országos átlag. Isten hozott az EU-ban, Vörösvár!F. A.
Bejegyzések az EU-aranykönyvbe:
„Boldog vagyok, hogy itt lehettem, és láthattam ezt a színvonalas elõadást! Köszönet a szervezésért!”
„Remélem, 50 év múlva büszke lehetek arra, hogy igennel szavaztam!”
„Hiszem, hogy jó úton járunk.”
„Wir gratulieren zu dieses tollen Vorstel-lung!”
„Die Ungarn bereichen mit Ihre Kultur und Musik!”
„Örülünk, hogy részt vehettünk ezen az ünnepségen. Reméljük, hogy szereplésünkkel emeltünk az ünnepség hangulatán!”
„Fellépésem volt itt, de túléltem!”
„EUBA!”
„Belépünk, IGEN-nel szavazunk.”
