 |
Csendes jubileum, harsány remények
Megyei ígéret: tovább mûködtetik a szakképzõ iskolát
Csendben, halkan ünnepelte meg a Muttnyánszky Ádám Szakképzõ Iskola az elmúlt tanévben fennállásának 50. évfordulóját. A csendesség oka érthetõ, hiszen a 90-es évek eleje óta folyamatosan csökken Magyarországon a szakképzés presztízse, kevesebben jelentkeznek ebbe az iskolatípusba, s ez ebben az intézményben is éreztette hatását. A fenntartó vörösvári önkormányzat amellett, hogy immár másodízben határozta el az intézmény átadását a megyének, az elmúlt években fokozatosan „karcsúsította” az intézményt. Korlátozta az indítható szakmák számát, megszüntette a tanmûhelyt, a kollégiumot, a fõzõkonyhát, szigorú keretek közé szorította az iskola költségvetését. Az elõzõ igazgató tiltakozása jeléül le is mondott, és elhagyta az intézményt. Az önkormányzat szándéka érthetõ: „Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér.” A szakképzés drága, az állami normatíva korántsem fedezi a fenntartási költségeket: sok millió forint támogatást kell évenként adni az iskolának, miközben az itt tanuló vörösvári diákok száma alig haladja meg a hatvan fõt. Ebben a helyzetben az intézmény csendes túlélésre játszott, s igyekezett az adott körülmények között megtalálni a legjobb és legköltségkímélõbb megoldásokat. A következõ hónapok meghatározóak lesznek az iskola életében, hiszen most dõl el, hogyan, milyen feltételekkel veszi át az intézményt a megyei önkormányzat, és sikerül-e ismét felfelé íveltetni az itt folyó szakképzést.
Az iskolát április elején, a megyei önkormányzattal folytatott tárgyalások megkezdése után kerestem fel, hogy tájékozódjak a legújabb fejleményekrõl és az általános hangulatról. Kissé korán érkeztem, és ameddig az igazgatóra vártam, körbejártam az iskolát. A múlt század elején épült központi épületet – amely egykor a kõszénbánya munkásszállása, késõbb az altisztviselõk klubja, amolyan kultúrházszerû intézmény volt – lapos tetõs, jellegtelen épületek veszik körül. Az észak-keleti szárny tantermei egy félig üvegezett verandára nyílnak, ami szokatlan megoldás egy oktatási intézményben. A veranda elõtt egy teli konténer áll sittel, törmelékkel megrakodva, ami jelzi, hogy az iskola saját erejébõl rendületlenül folytatja az épületek belsõ felújítását.
– Nekem sem tetszik ez a nyitott folyosó – mondja késõbb Balázs László igazgató, amint körbevezet az épületben–, de mit lehet tenni, ezeket az adottságokat tudomásul kell vennem. Ahol csak lehet, korszerûsítünk. Az elmúlt években az összes tantermet kifestettük, lemázoltuk a nyílászárókat, lecseréltük a padlózatot, korszerûsítettük a fûtést. Jelenleg a mellékhelyiségek felújítása történik – természetesen ebben is alaposan kiveszik a részüket iskolánk tanulói. Hamarosan megkezdõdik a lapos tetõ felújítása is. Mindezekre nem kaptunk központi támogatást, hogy mégis sikerült megvalósítani, az a vörösvári vállalkozók anyagi segítségének köszönhetõ.
A fokozatosan megújuló épületet napjainkban 217 diák „népesíti be”. Az idézõjel itt most az irónia jele, hiszen korábban háromszor enynyi tanulója is volt az iskolának, elõfordult, hogy 7 végzõs osztály ballagását kellett megszervezni.
– Szakmai vélemények szerint 400 tanulónál kevesebbel nem mûködtethetõ gazdaságosan egy iskola – mondja keserûen, de tárgyilagosan az igazgató. – Úgy vélem, az önkormányzat elmúlt évekbeli karcsúsító törekvése, fordítva sült el: minél kevesebb a tanuló, annál drágább ugyanis az intézmény fenntartása.
Kérdésemre az igazgató sorolja, hogy milyen szakmákat oktathatnak jelenleg az intézményben: ács-állványozó, épületburkoló, kõmûves, szobafestõ-mázoló és tapétázó, asztalos, fényezõ-mázoló, karosszérialakatos, élelmiszer- és vegyiáru-kereskedõ, ruházati kereskedõ, vendéglátó eladó, fodrász. A 11 szakma közül 5 (így például a fodrász, a fényezõ vagy karosszérialakatos szakma) 2002 óta oktatható az iskolában. Ez a korábbiakhoz képest biztató elõrelépést jelent. Ugyancsak biztatóan alakulnak a megyei önkormányzattal kezdett tárgyalások az iskola átadásáról. Április 1-jén a megyeházára meghívták a megyei fenntartásba veendõ intézmények igazgatóit és az érintett polgármestereket, és ezen a találkozón Fábry Béla megyei alelnök arról biztosította a megjelenteket, hogy minden egyes átvett intézményt tovább fognak mûködtetni. Az elkövetkezendõ 2-3 évben ezeknek az intézményeknek azonban eredményeket kell produkálniuk, bizonyítaniuk kell, hogy életképesek. Mindehhez a megyei önkormányzat minden segítséget megad.
– Reméljük, hogy az eddigieknél jobb anyagi feltételekkel kezdhetjük meg a következõ tanévet – hiszen csak így érhetünk el látványos eredményeket, így javíthatunk tovább az oktatási feltételeken – véli Balázs László igazgató. – Fábry Béla úr ígéretét hallva a tantestület máris fellélegzett, megszûnt a bizonytalan helyzetbõl fakadó rosszérzésünk, és ismét tele vagyunk tetterõvel. Biztos vagyok benne, hogy a következõ években bebizonyítjuk, hogy életképesek vagyunk, és hogy igenis szükség van a Pilisi-medencében szakképzõ iskolára. Jelenleg már folyik az átadás-átvétel adminisztratív elõkészítése, megkaptuk azokat az igen részletes kérdõíveket, ûrlapokat, amelyek segítségével az átvevõ önkormányzat tájékozódik az intézményben folyó oktatómunkáról, a személyi és tárgyi feltételekrõl.
Búcsúzáskor az igazgató úr átnyújt nekem egy tiszteletpéldányt az intézmény 50. évfordulójára kiadott jubileumi évkönyvbõl. Belelapozok, s rögtön a címoldalon szemembe ötlenek Tóth Árpád mottóként idecitált verssorai:
Te kedves udvar, meghitt, régi termek,
Te ötven éves drága iskola,
Ma minden régi híved újra gyermek
S köszönt, mint kisdiákok friss sora…Hogy drága-e valóban ez az iskola városunknak a szó szoros és átvitt értelmében is, elgondolkodtató kérdés. Hogy érdemes-e tanítani, emberséget, tudást, szakmaszeretet átadni a gyerekeknek viszont nem lehet kérdés. Egy percig sem gondolkodtak ezen az itt tanító pedagógusok, akik a megszorítások, leépítések és állandó bizonytalanság ellenére is tették a dolgukat az elmúlt években.
F. A.
A szakképzõ 50 évének legfontosabb eseményei
1951. 51 fõ beiskolázásával megindul a vájárképzés. Az iskola fenntartója a Munkaerõ-tartalékok Hivatala, neve: MTH Sztahanov Vájárképzõ Intézet.
1955. Ipari, építõipari és szolgáltató szakmák oktatásával bõvül a képzés.
1957. Az iskola fenntartója a Munkaügyi Minisztérium, neve: 206. sz. Ipari Szakmunkásképzõ Intézet.
1966. Az utolsó vájár szakmunkás-bizonyítvány kiadása.
1970. Megkezdõdik az épület bõvítése (tantermek, kollégiumi szobák, gazdasági iroda, raktár stb.). A legrégebbi, központi épület fokozatosan körbeépül.
1975. Elkészül a négy tantermes új épületszárny, alatta egy nagy kultúrteremmel, ami késõbb és jelenleg is tornaszobaként mûködik.
1986. Az intézmény fenntartója: Pilis-vörösvár Nagyközségi Tanács.
1990. Fenntartó: Pilisvörösvár Nagyközség Önkormányzata.
1990-es évek: a tanulói létszám erõteljesen csökken, a szakképzés veszít presztízsébõl.
1993. Az iskola felveszi a Muttnyánszky Ádám Szakképzõ Iskola nevet. A Ferroglobus volt épületében tanmûhelyt alakítanak ki.
1997. Fenntartó: Pilisvörösvár Város Önkormányzata.
1999. A fenntartó csökkenti a választható szakmák számát, s megszünteti a tanmûhely épületének használati jogát. Az önkormányzati Képviselõ-testület kezdeményezi az intézmény leadását Pest megyének, de félve attól, hogy az intézményt a megyei önkormányzat megszünteti, a döntést visszavonják.
2000. Megszûnik a kollégium és a fõzõkonyha.
2002. Az önkormányzat ismételten kezdeményezi az intézmény megyei fenntartásba adását.
Az iskola igazgatói:1951-1956. Jakab Gyula
1956-1967. Nagy Mihály
1967-1979. Végh Antal
1979-1990. Germann Ottó
1990-1992. Szakács Balázsné
1992-2000. Hargita Péter
2000-tõl Balázs László
Minõségi oktatás
Arra már fel sem kapjuk a fejünket, hogy az iparban vagy a kereskedelemben egy-egy cég csillogó-villogó táblával, plecsnivel jelzi újsütetû minõségbiztosítási elkötelezettségét, és attól fogva biztosak lehetünk abban, hogy a vásárolt áru szigorú felügyeleti mûveletsor végén kerülhet csak a birtokunkba. Ez azért jó, mert nemcsak a fogyasztóknak jelent biztonságot, hanem az elõállító, forgalmazó cégeknek is elkötelezett rendszerfolyamatot, ellenõrzést, kiszámíthatóságot. A zsákbamacskát úgyis tudatosan számla nélkül vásároljuk. Na de hogy jön ide az oktatás? Természetesen ott is létrehozták a minõségbiztosítást, Magyarországon Setényi János kezdte el módszertanilag bevezetni. Életízûvé az teszi, hogy a gyermeket és a gyermeket oktató intézményt helyezi a középpontba. És erre már esetleg sok mindent átélt fejünket is felvetjük, miféle minõségbiztosítást lehet még belevinni az iskolarendszerbe?
Ahol megszoktuk, hogy a gyerekek tanulnak, mert nekik ez a munka, a tanárok pedig tanítanak, mert nekik az a munka. Aztán jön az évzáró, a jutalomkönyvek, a tanárok felköszöntése és a szükségszerû számvetés, hogy pedig az én gyerekem egész évben milyen jól tanult, még fogadóórákra sem kellett bejárni. Az átlagos iskolákban tényleg elmennek az évek ilyen rutinszerûen, a gyermekek bemennek elsõben analfabétán és képzett matematikusként, nyelvészként, technikusként ballagnak el, mi szülõk az elején még követjük a tanítást és a tananyagot, aztán leszakadunk, és messzirõl nézzük a gyerekek harcát e rendszerben.
Talán ezért is új és szembeötlõ, hogy ebben a rendszerben is lehet más szemlélettel alkotni és oktatni.
A Comenius 2000 közoktatási minõségfejlesztési program I. számú intézményi modellje kimondottan a partneri kapcsolatokban kíván eredményt elérni. Kapcsolatok oktatási intézmények között, kommunikáció az iskolafenntartóval, team-munka a tantestületben, aktív párbeszéd szülõk és tanárok között. Szülõ és gyermek párbeszédére mindenki hozzon magával egy jellemzõ otthoni példát.
A Comenius I. elsõsorban ennek a partneri elégedettségnek a mérésére készült komplex program, ezt 2000 évi indulásakor még pályázati úton lehetett megnyerni. Pilisvörösváron is akadt egy jelentkezõ intézmény – a Vásár téri Német Nemzetiségi Általános Iskola –, amelynek vezetése úgy döntött, hogy bevezeti a minõségbiztosítás fogalmát és gyakorlatát. Ehhez a tantestület támogatottságán kívül, jó adag elszántság és többletmunka kellett. A sikeres pályázattal az iskolai munkacsapat nekiláthatott a Jász–Nagykun–Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet szakmai felügyelete mellett a programhoz szükséges mérések elvégzésére, feldolgozására, kiértékelésére.
A szakmai támogatás mellett az iskola erre a célra kapott egy számítógépet, pénzbeli támogatást azonban nem.
A célul tûzött feladatok, a tantestületi munka rendszerszemléletének megvalósítása, a belsõ értékelési rendszer kiépítése és alkalmazása, az iskolahasználói légkör teljesebbé tétele elindult, a pályázati munka sikeresen és elismeréssel lezárult, ugyanakkor a minõségbiztosítási folyamat megköveteli az állandó fejlõdést, önvizsgálatot, az eredmények átbeszélését és kiértékelését, új kérdõívek kibocsátását, vagyis szerves részévé válik a mindennapoknak.Hogy ebbõl szülõként mit érzékelünk, az rajtunk is múlik, hiszen a közös cél a gyermekek tanulási rendszerének optimalizálása, harmonikus kapcsolat a tantestülettel és nyugodt, alkotó munka a tantestületen belül.
Az oktatási munkát az aktuális kormányzat is ekképpen kezeli, hiszen ez évtõl kötelezõ minden iskolának akkreditálni a minõségbiztosítást.
Természetesen ez csak akkor tud jól mûködni, ha az érintett oktatási intézmények ténylegesen profitálnak belõle, és nekünk iskolahasználóknak garanciát ad arra, hogy iskolaérett gyermekünk elõnyére válik a minõségében megváltozott oktatás.
Toronyi Zoltán
