
Német színházi fesztivál
a vörösvári gimnáziumban
Március 21 és 24-e között rendezték
meg a Német Nemzetiségi Gimnáziumban az I. Nemzetközi
Amatõr Színjátszó Fesztivált. A rendezvényre
Gröbenzellbõl (Németország), Velenjébõl,
Celjébõl (Szlovénia), Eszékrõl (Horvátország)
és Budapestrõl érkeztek német nyelven játszó
színtársulatok. A rendezvényt Heinek Ottó,
az Országos Német Önkormányzat elnöke,
a fesztivál fõvédnöke és Frigyes András,
a Budapesti Német Színház igazgatója nyitotta
meg.
A nyitó elõadáson 21-én este
a vendéglátó iskola színtársulata
Lillian Garrett-Groag „Die Weisse Rose” címû
darabját adta elõ. A megrázó darab a Scholl-testvéreknek
és azon társaiknak állít emléket,
akik a nácizmus legsötétebb korszakában is
fel merték emelni szavukat a humánumért, az egyetemes
emberi kultúrai értékeiért, röplapokon
ítélve el Hitler démoni és esztelen diktatúráját.
A magas színvonalú elõadást Vanessa Fecht,
az iskola német vendégtanára rendezte.
A másnap délelõtt mûhelymunkával
és próbákkal telt, délután a velenjei,
a gröbenzelli és az eszéki színtársulat
mutatkozott be. Kiemelendõ a gröbenzelli fiatalok Bölcs
Náthánja, akik Lessing szövegeit mai, aktuális
eseményekkel társították. A legösszeszokottabbak,
a legmagasabb szintû színészi teljesítményt
nyújtók az eszékiek voltak Dürrenmatt „Nagy
Romulus” címû drámájával, bizonyítva,
hogy iskolájukban igen magas színvonalon oktatják
a németet mint idegen nyelvet.
A harmadik napon a celjeiek Dürrenmatt „Az
öreg hölgy látogatása” címû
darabjából adtak elõ részleteket. A budapesti
TABU színház saját darabját vitte színre
– mérsékelt sikerrel. A fesztivál záróelõadásán
a vörösvári gimnázium PaThália színtársulatának
„Ein Menschenleben” címû darabját láthatta
a közönség Faragó Tímea, a fesztivál
fõszervezõjének rendezésében.
Faragó tanárnõ egy tavalyi eszéki
vendégszereplés során gondolt elõször
arra, hogy Vörösváron is vendégül láthatnák
az ott szereplõ csoportokat. A fesztivál sikerét
tapasztalva, reméljük, nem elõször és
utoljára…
F. A.

Sophie Shollt vallatják a Gestapón.
Részlet a vörösvári gimnázium színtársulatának
„Die Weisse Rose” címû elõadásából.
Sophie Schollt Fuchs Szandra (12/A), a gestapós tisztet Rietling
Tamás (11/A) alakította
Amerikából jöttünk…
Ki tud többet Amerikáról? Például
kinek mit jelent az, hogy Lake Forest?
Volt egyszer egy izgalmas iskolai játék, abban egy másik
nagy állam neve szerepelt, és az egész játék
olyan felülrõl ajánlott kötelezõ volt.
Most Amerikáról hallunk sokat, fõleg a haderejérõl,
de azt egy másik országban emlegetik mostanság.
Nekünk Amerikából a közép-európai
évi rendes turnéját lebonyolító Lake
Forest High School zenekara jutott. Luxemburgi rendszámú
panorámás busz, alig bírja bevenni a Major utcai
kanyart, idõre szervezett és elõkészített
kiszállás, majd a zenélés végén
beszállás, az amerikaiak mesterei ennek a mûfajnak,
nincs holtidõ, felesleges frontbarátkozás, minden
óramû pontossággal lett megszerkesztve, ez nem egy
spontán összekalapált hakni, a csapat tagjai legfeljebb
elkönyvelhetik, hogy valahol Európában, valami Magyarországon
és annak is egy kisvárosában leadtak egy koncertet.
Mert ez a csapat, amely egy Chicagótól 30
km-re fekvõ amerikai kisváros – Lake Forest –
elsõsorban üzleti tantárgyakat tanító
középiskolájának amatõr zenekara, itt
Vörösváron adott nyilvános koncertet. A zenekar
vezetõjétõl, Patrick Pearson úrtól
megtudtuk, hogy minden évben körutazáson vesznek
részt, tapasztalatgyûjtés és -szerzés
céljából, ennek keretében idén három
országot iktattak be, Ausztriát, Csehországot és
Magyarországot. Luxemburgi ügynökük, mert nekik
ilyen is van, szervezte meg a pilisvörösvári elõadást.
A koncertre kiadott kis ismertetõjük tartalmazza
az iskola rövid bemutatását, mikor épült,
hol helyezkedik el, milyen kiszolgáló egységek
könnyítik a diákok életét, illetve
hogyan szervezik a zenei tagozatot.
Patrick Pearson úr elmondta, hogy eddig mindenhol
nagyon kedvesen fogadták õket, és a különös
egybeesés az iraki háborús offenzívával,
sehol sem váltott ki ellenséges érzületet
velük szemben.
Õ egyébként járt már
Magyarországon (Budapesten), úgy öt évvel
ezelõtt, és rendkívüli elismeréssel
szólt az esti koncerten elõttük fellépõ,
a Zeneiskola növendékeibõl álló zenekar
szakmai teljesítményérõl.
Valljuk be õszintén, hogy ezt minden sallang
nélkül tehette, hiszen az iskolai zenekar csak ezen az estén
is magasra állította a zenei mércét, amit
a lelkes és kétségkívül jól
pozícionált amerikai zenekar nem tudott felülmúlni.
Mûsoruk a tájékoztatóban felsorolt mûvekbõl
került ki, tolmács segítségével ismertették
az épp eljátszandó mûsorszámot. Corelli,
Handel, Haydn zeneszámai mellett, kevésbé ismert
elõadók munkáit is bemutatták, mint pl.
Larry Daehn, Pietzsch, Hugh M. Stuart.
Jó volt látni és hallani õket,
ugyanakkor az irigylésre méltó anyagi különbségek
ellenére a vörösvári zenekar játéka
tökéletesen illusztrálta a kiugróan magas,
szakmai fölényt.
Pedig az új zongora is mennyit késik.
Szaxofonvarázs
Megint eljött a hónap vége, és
vele az utolsó pénteki bérletes koncert a zeneiskolában.
Én már nagyon vártam, hogy ismét valami
rendkívüli zeneélményben lesz részünk,
hát az bejött.
Négy tehetséges fiatalember alkotta formáció,
a Budapest Szaxofon Kvartett játszott ezen az estén, a
meglehetõsen szellõsen jelenlevõ koncertközönség
elõtt Nem hoztak magukkal mást csak a tudásukat
és a szaxofonjukat.
Milyen zene jut eszünkbe e hangszer kapcsán?
Egy biztos, nem a Lajcsié.
Klasszikus, modern, amerikai, európai? Louis Amstrong,
Dés László, Supertramp? A kvartett kiváló
mûvészei: Horváth Marcell, Puskás Levente,
Szepes Bence, Tószegi Bernát bebizonyitották tudásukkal,
hogy szinte bármi eljátszható szaxofonon, amit
az alkotók egészen más hangszerekre terveztek.
Hogy mi került az étlapra?
A koncert elsõ részében elhangzott Farkas Ferenc
Régi magyar táncok, Florio Allegro de concert, majd Bartóktól
a Magyar képek. Ezután kortárs magyar zeneszerzõ
Gyulai-Gaál Négy romantikus játéka következett.
Ami nekem errõl a mûfajról eszembe jut, az nagyjából
az általános közvélekedés, és
azt a rövid szöveges felvezetés is tartalmazta.
A kortárs zenét kevesen ismerik, de annál
többen idegenkednek tõle, én ma este sem kerültem
közelebb hozzá.
A szünet jó ötletnek bizonyult, csak a hamutartó
hiányzott, hiába ez oktatási intézmény,
errõl mindig megfeledkezem.
A második rész klasszikusan kezdõdött,
Brahms Két magyar táncával, ez szakszisan szerelve
is lenyûgözõ. Spanyol szerzõ csárdását
most hallottam elõször, nem úgy viszont Hacsaturján
Kardtáncát.
A Just a Gigolo szemlátomást mindenkit megmozgatott
ülõhelyén, csak – be kell nézni a székek
alá –, akárcsak de Costa Tiger Rag-je. És
végül következett az utolsó mûsorszám,
az attrakció, Korszakov Dongója, amit sajátos pantomim
stílusban adott elõ a kvartett.
Láthatóan a csapat nemcsak a zenéléshez
ért, ennek a számnak olyan kihagyhatatlan „gag”
elemei vannak, amit a négyes állva, mozogva és
eljátszva bravúrral oldott meg.
A koncertdongó életre kelt, köztünk
zümmögött, hol idegesítõen, hol fenyegetõen,
majd Korszakov legyen a talpán az, aki tudja, hogy hova lett,
mindenesetre elhallgatott, vagy fullánkjába dõlt.
És ezen még a tapsvihar sem változtatott.
Toronyi Zoltán