Vörösvári Újság Online

Jákli Ferencné (Kutas Mária) 1945-ben született Pilisvörösváron. Tanítói oklevelét 1968-ban szerezte meg az Esztergomi Tanítóképzõ Fõiskolán.

1967 szeptemberében kezdett el tanítani a Vásár téri általános iskolában, s innen vonult nyugdíjba 2002. augusztus 17-én.

Jákli Ferencné, Marika 35 éven át tanított az intézményünkben. Hosszú és eredményes pedagógiai munkája során a 3-4. osztályokban tantárgycsoportos rendszerben a magyar nyelv és irodalom, és az ének tantárgyakat tanította.

Tanítványai tisztelték, szerették, de nagyon jó kapcsolatot alakított ki a szülõkkel, valamint kollégáival is. Szakmai munkájának elismeréseképpen 1989-ben Kiváló Munkáért kitüntetést kapott. Eredményes munkájának köszönhetõen tanítványai sikeresen szerepeltek területi, megyei és országos anyanyelvi versenyeken.
Osztálytanítói munkája mindnyájunk elismerését kivívta.

Az osztályfõnöki tevékenység és a tantárgycsoportos rendszerben való tanítás mellett részt vett az iskolavezetés munkájában is. 1991-tõl 1993-ig igazgatóhelyettesként dolgozott, de irányította az alsó tagozatos munkaközösség munkáját is. Éveken át nagy precizitással és lelkesedéssel vezette az iskolai könyvtárat.

Intézményünk vezetése pedagógusi munkájának méltó elismerésére, nyugdíjba vonulásának alkalmából 2002-ben felterjesztette a Pedagógus Szolgálati Emlékéremre. 2003-ban, a magyar kultúra napján pedig megkapta az Oktatási Minisztérium által alapított Arany Katedra Díjat.

Pedagógiai munkája, szakmai felkészültsége, emberi magatartása példaként állhat a jövõ nemzedékeinek pedagógusai elõtt.

Amikor arra gondoltam, hogyan foglalhatnám össze egy mondattal, milyen pedagógus is valójában Jákli Ferencné, Németh László szavai jutottak az eszembe: „Azért vagyok pedagógus, hogy a természet nyers gyémántját szép vigyázattal csiszoljam kristályba. ”

Júliusi számunk keresztrejtvényének helyes megfejtése: „Álmunk felett õrséget állnak a Pilisek, a szép hegyek.”
A rejtvényt helyesen megfejtõk közül a sorsolásnál Hoffer Károlynénak kedvezett a szerencse. (Pilisvörösvár, Mátyás kir. u. 37.) Jutalma egy háromezer forintos könyvutalvány, amit a helyi könyvesboltban válthat be.

Az együttes dobosára ez midenképpen igaz volt augusztus 16-án este a Halastó kempingben elõadott koncerten. Követõje nem sok akadt, pedig a forró éjszakás tóparti érzés ott volt végig velünk. „Nehéz a dolga a katonának”, és ehhez D. Nagy, az együttes énekes-vezetõje a jelenkor szavára hozzátette, hogy már nem sokáig.

A Bikini e méltán híres dala pedig termékeny talajra hullott 1987-ben, amikor sorozott katonaként állandóan ezt a számot hallgattuk, ill. az „öregek” ezt hallgattatták velünk. Legalább volt mire gondolni „fókázás” közben. A „Mindig azt mondták, hogy legyek jó” elve persze nem vált be, de azért ezen a koncerten jólesik lefuttatni azt a másfél évet.
A Bikini még mindig nagyon élvezetes zenét csinál, és remek átvezetésekkel forrasztották össze számaikat. Ahol kellett, ott az énekes prózailag felvezette a számot, de megkímélt bennünket a sok „köszönjük szépen”-tõl. Persze náluk is a régebbi dalok az ütõsek, mint az „Adj helyet magad mellett”, vagy a „Fagyi”, tipikusan ezek a tömeggel való partneri viszonyba kerüléshez – énekeltetés – legjobb számok. Mégha konstruáltak is ezek a helyzetek, vissza-visszajön valami a régi koncertek hangulatából. Egyike a legszebb analógiáknak a Karthágó gyertyázós „Elefántdübörgése”.

Kellemes meglepetésként hatott, hogy hagyták önfeledten szórakozni az embereket. Ezt a közhelyszerû megállapítást alátámasztotta, hogy ha nincsenek a tömeggel farkasszemet nézõ, markos rendcsinálók a színpad és az elsõ sorok között, akkor azok képesek még arra is, hogy feldobjanak valakit az emelvényre, aki aztán fejest ugrik a kitárt karokba. Kicsit extrém, de mûködik. Az együttest nem zavarta meg, és azonnali mûtéti beavatkozást sem igényeltek. A bõ másfél órás koncert körbejárta a Bikini másfél évtizedes zenei múltját. és a kötelezõ ráadás után még a legvérmesebbek is belátták, véget ért a szombat esti „Búcsú”-koncert.

A büfésátrak alatt italra várók agyában talán meg-megremeghetett a Bikini dalba sulykolt refrénje „Részegen ki visz majd haza?”

„Mint a mókus fenn a fán”, de sokszor elgondolkodtam azon, hogy miért éppen ez állati hasonlat illusztrálja a legjobban egy valamikori ifjú mozgalmár hihetetlen feldobottságát. Talán, mert úttörõként nem láttam Nagy Ferót énekelni. Nagy Feró és a Beatrice már a hetvenes évek végén is sajátos magyar underground stílust képviselt, emlékezetem szerint a pedagógusok egyfajta iszonyatos rémképként tálalták a magyar Zappát. Deviánsnak és a szocialista értékrendszer selejtjének számított a vele való azonosulás, kiváltképp ha ehhez olyan külsõségek is megjelentek, mint hosszú, zsíros haj, babos kendõ, szimatszatyor, alföldi papucs.

Nagy Feróék koncertjei már csak azért is mentek eseményszámba, mert semmilyen hivatalos támogatással nem bírtak, hozzájuk hasonló, felülrõl jövõ „toleranciában” talán csak a P. Mobil részesült.

Pedig Feróék jókor érkeztek annak idején, a zárt rendszerektõl eltérõ demokráciák is éppen akkor szembesültek a punk majd a csitultabb underground zenei világával. Egyszerû zene, egyszerû kifejezésmód. Csak míg nyugaton a punk a showbusiness részévé vált, itthon hatósági eszközökkel és a nyilvános szereplések minimalizálásával próbálták letudni ezeket a kényelmetlen jelenségeket. Mert Feró is egy ilyen kényelmetlen jelenség, a Beatricét nem lehetett szalonképesiteni, ahogyan a többi nyolcvanas évek elején alakult undergound formációt sem (URH, Kontroll, VHK). Ferót jó volt nevesítetten izolálni és esetleg magasba tartott ujjal hivatkozni terjesztett szubkultúrájára. Ferónak a rendszerváltás sem jött be igazán. Nem lett az exrendszer sorsüldözöttje, mártírja, csak úgy túlélte.

Örülök, hogy eljött Vörösvárra, jóllehet ebben már nincs semmi különleges izgalom. Kár, hogy nem késõbb kezdõdött a koncert és kár, hogy csak ennyien jöttek el. Lehet, hogy a klasszikussá vált nyolcórás életszervezésük nem mûködött péntek estén.

A kemény mag ezen az estén jól vizsgázott. Beleizzadtak a lökdösõs pogózásba, mint a Bambi után sóvárgó pancsoló kisgyerek, de konszolidáltan belefékeztek a koncert végén. Feróéknak viszont kifogyott az ajkáról a nóta, pedig az úttörõkrõl sok mindent leírtak már, de ezt az egyet soha.