Vörösvári Újság Online

Nagyboldogasszony oltárképén
Kezet csókol a napsugár,
S ki tengeren túl vándorolt ki,
Lélekben az is hazaszáll.
Fehérre meszelt házikókban
Megsült a kacsa s a kalács,
Gyerekre vár a hinta lova,
Legényre a leány s a tánc

– idézte Grószné Krupp Erzsébet polgármester dr. Réthy Zoltán Búcsú címû versét a Vörösvári Napok megnyitóján, s ez alapvetése volt annak a néhány napnak, amely békében, szeretetben és jó hangulatban telt el városunk legnagyobb sátoros, közösségi ünnepén.

Búcsú, Vörösvári Napok, Szent István királyunk napja. Hármas ünnep, amely keretében a komoly vallási események, a kulturális és sportprogramok és a vidám zenés-táncos szórakozóestek egyaránt szerepet kapnak. A kenyérszenteléstõl a tûzijátékig.

Gyönyörûséges kóruskoncertet tartott a 300 éves plébániatemplomban – az ünnepi évforduló alkalmából – a Német Nemzetiségi Vegyeskórus és a Mária-remetei Bazilika Kórusa, s méltóságteljes volt az új kenyér ünnepén a kenyérszentelés.

Nagyboldogasszony oltárképén most is kezelt csókolt a napsugár, de mintha az idén túlzásba is vitte volna. A nagy meleg miatt a legnépszerûbb hely a sörsátor volt, ahol a sör és a kultúra jótékonyan összefolyt. Egyaránt hûsítve a testet és a lelket.

A színpadon igen színvonalas népmûvészeti produkciók (nemzetiségi folklórtalálkozó, Flamenco show), látványos showmûsorok (Erica dance, Kolibri, Flash-dance, Shaolin Kung-fu bemutató) megható elõadások (a Speciális Otthon és a Napos Oldal Szociális Központ mûsora) és jópofaságok (tátika) váltakoztak egymással.

Eljött Feró is és a Halastó Kemping színpadára D. Nagy Lajos. Aki akart, s nem zavarta a tikkasztó hõség, sportolhatott: volt Zuzu-emléktorna, asztalitenisz-verseny, hegyikerékpáros bemutató, íjászat, Rotburger-kupa. A kisebbek kipróbálhatták kézügyességüket a könyvtár kreatív délutánjain vagy a Közösségi Ház kézmûves foglalkozásain.

A Közösségi Ház kiállításain láthattuk Zsíros Zoltán, Farkas Józsefné és Kozek Péter festményeit, Gréts József díszítõkovács, Bõsendorfer Ferenc szí-jártó, Schnél Zsuzsa szõtteskészítõ, Takácsné Ambrus Éva csuhémûves munkáit, a Kerámia Szakkör és a Kreatív Ötlettár valóban ötletes alkotásait.

A NOE 10 év emlékei képekben címmel iratkozott fel a kiállítók közé, és a Természetvédõ és Állatbarát Egyesület is kiállított néhány tablót. A Kertbarát Kör szinte az egész színháztermet birtokba vette – végre méltó helyet kaptak! –, s oly pazar és ínycsiklandozó volt kiállításuk, hogy a látogatók nehezen állták meg, hogy egynémely kiállítási tárgyba bele ne harapjanak.

Persze az otthonokban is kitettek magukért a háziasszonyok, bár nem tudom kacsát és kalácsot szokás-e még sütni, mint Réthy doktor idejében.

Sokan érkeztek külföldrõl – tán még a tengeren túlról – is, összejöttek a rokonok, megnyíltak a családi legendáriumok, s az unokák szájtátva hallgatták a régi történeteket. És ha megunták, elkísértették magukat a búcsúba, ahol addig lovagoltak a körhintán, míg a felnõttek bele nem szédültek...

Este a fiúk táncba vitték a lányokat. Ki-ki választhatott a bálok, s zenekarok közül: a Bravi Buam, a Bolero, a Schwäbische Jungs és az Ungarn-deutsche Jungs zenészei nem fukarkodtak a talpalávaló dallamokkal.

S hogy a Vörösvári Napok és búcsú naptárlapjai is leperegtek végül? Sebaj! Lesz jövõre is. Tán még jobb is, gazdagabb is, színvonalasabb is mint az idén.

De minderrõl írni kevés és szinte haszontalan: ott kell lenni, részt kell venni, bele kell olvadni az ünnepi forgatagba. Ettõl válik közösségivé ez a néhány nap: a mi ünnepünkké.

Érdekes – Pilisvörösvárra nem jellemzõ – népszokást ír le dr. Manherz Károly „A magyarországi németek” címû könyvében a búcsúval kapcsolatban.

Számos dél-magyarországi német településen a 2-3 napig is eltartó ünnepségek az öreg búcsú kiásásával kezdõdtek meg:

„A búcsúvezetõk (Kirmesbuescht, Kilbikpuwe)*, a búcsú tulajdonképpeni rendezõi, a zenészekkel arra a helyre mentek, ahol az elõzõ évben vagy az elõzõ napon a búcsút jelképezõ üveg bort elásták. Az üveg ünnepélyes kiásásával nyitották meg a búcsút.”

„Nagyárpádon a zenekar a kocsma udvarán játszott három zeneszámot, aztán a búcsúvezetõk (Kilbikpuwe) zenekísérettel betértek négy-öt portára, hogy kiássák a búcsúüveget, melyet elõzõ este a gazda engedélyével az udvarban elástak. Az elõkerült borosüveget a házigazda szalagokkal és kis rozmaringkoszorúval díszítette fel, azon felül pénzt is adott a legényeknek. Fekeden a búcsú beköszöntését a legények felvonulása kísérte. A kiásott üveggel felkeresték a falu elöljáróit és a nagyobb leányokat, akik pénzzel jutalmazták, ill. süteménnyel és borral vendégelték meg õket. A kiásott üvegben lévõ bort vagy közvetlenül a kiásás után, vagy pedig a felvonulás közben fogyasztották el. Nagyárpádon az üveget felakasztották a táncterem mennyezetére, és a bort csak a mulatság végén itták ki a legények.”

* A magyarországi németek a búcsúra a - tájegységtõl és nyelvjárástól függõen a következõ kifejezéseket használják: Kirmes, Kirwai, Kilbik, Kirito, Khiritog.