Vörösvári Újság Online

Am 17. August wurde das Hochamt von dem Propst des Innsbrucker Doms zelebriert. Es wirkten der Kirchenchor und die Musikkapelle mit, wodurch die hl. Messe noch feierlicher, vertrauter war.

Die Predigt des Herrn Propst hat mich so beeindruckt, dass ich ihn nach der Messe gleich gefragt habe, ob sie in der Werischwarer Zeitung veröffentlicht werden könnte.
Anbei können Sie seine Predigt zur 300-Jahrfeier der Pfarrkirche von We-rischwar lesen:

Wir Menschen sind geschichtliche Wesen: Wir leben in der Gegenwart – jetzt –, schauen zurück in die Vergangenheit – in das Gestern – und planen für die Zukunft – für morgen.

Heute umspannen unsere Gedanken die 300 Jahre seit der Erbauung dieser Kirche aus Stein. Vieles hat sich in diesen 300 Jahren verändert, am meisten wohl in den letzten 60-70 Jahren. Generationen kamen und gingen, heute sind wir hier und nach uns werden andere aussäen und ernten, arbeiten und verdienen, lachen und weinen, feiern und klagen – alles hat seine Zeit.

Heute mag man sich fragen: Was hat diese Kirche über diese Jahre hinweg für diesen Ort, für die Menschen, die hier lebten und leben, bedeutet? Was bedeutet sie heute? Was gibt sie dieser Stadt und ihren Bewohnern?

Die Botschaft von Gottes leidenschaftlicher Liebe zu den Menschen, die sich in Jesus Christus zeigt. Die Kirche verkündet Gott in Jesus Christus, auf dessen Visitenkarte als Berufsbezeich-nung steht: Ich bin für euch da. „Ich bin bei euch alle Tage bis zum Ende der Welt” ist sein letztes Wort an seine Jünger, als er zu seinem und zu unserem Vater zurückkehrte. Trost und Hoffnung wurde damit den Menschen zugesprochen, auch wenn sie schwere Zeiten und Schicksalsschläge durchzustehen hatten. In all diesen Jahren wurden in dieser Kirche Menschen durch und in Christus in die Rechte Beziehung zu Gott geführt. In Gebet, Gottesdienst und in den heiligen Sakramenten wird dem Menschen bewusst: Ich bin nicht verlassen, Gott liebt mich, er ist bei mir und diese Verbindung mit Gott kann selbst der Tod nicht zerstören.

Aber dringt diese Botschaft auch heute noch aus diesem Kirchenraum hinaus in das heutige Leben? Verhallt sie nicht ungehört, geht sie nicht unter im Lärm der modernen Medien? Ist die steinerne Kirche von Werischwar noch Symbol der Kirche aus lebendigen Menschen, Sym-bol der Gemeinschaft von Glaubenden?

In manchen europäischen Ländern scheint die Kirche in einer Krise zu sein, manche erklären sie schon für tot.
Ein Pfarrer in England hat seine Ge-meinde einmal auf etwas drastische Weise mit dieser Frage befasst. Er hatte seiner Gemeinde Folgendes angekündet: Am nächsten Sonntag feiern wir den Tod der Kirche. Er lud die ganze Gemeinde zu diesem Kirchenrequiem ein. Am folgenden Sonntag war die Kirche schon vor Beginn des Gottesdienstes bis auf den letzten Platz gefüllt. Wie sonst bei der Beerdigung stand vorne ein offener Sarg. Der Pfarrer hielt eine Totenpredigt auf die Kirche. Am Schluss bat er alle, nach vorne zu kommen. Sie sollen am Sarg vorbeigehen, so wie sie sich sonst von einem Toten verabschieden. Der Pfarrer fügte noch eine Bitte an: Anschließend mögen sie zum Seitenportal hinausgehen. Wer aber meine, dass die Kirche nicht tot sei, solle zum Hauptportal wieder herein-kommen.

Ein alter Mann blieb hinten in seiner Bank knien. Er wollte alles noch überdenken. Als der Letzte sich vor dem Sarg verabschiedet hatte und hinausgegangen war, blickte er sich um. Er war neugierig, ob da welche wieder hereinkommen. Da traute er seinen Augen nicht. Sie kamen alle wieder zum Hauptportal herein. Da wurde er neugierig. Auch er ging nach vorne. Er schaute in den Sarg und er-schrak. Er sah sein eigenes Bild. Er sah sich selber. Der Pfar-rer hatte den Sarg mit einem Spiegel ausgeschlagen. So sahen sich alle selbst a1s tote Kirche.

Heute ist ein Tag, an dem jeder, der hier ist, spüren soll: Auch von mir hängt es ab, ob diese Kirche lebendig oder beim Absterben ist. Als Polen seine 1000-Jahrfeier der Christianisierung fei-erte, klebte man an alle Universitätskirchen des Landes Plakate mit der Aufschrift: An dir liegt es, ob Polen katholisch bleibt. Zur 300-Jahr-Feier dieser Kirche rufe ich jedem von Ihnen zu: An dir liegt es, ob diese Pfarre ein Ort bleibt;

– wo die Botschaft von der Liebe Gottes zu den Menschen gehört wird,
– wo die Freude an Gott in Gebet und Gottesdienst Ausdruck findet,
– wo die Menschen in Solidarität und Liebe einander begegnen.

2003. augusztus 15-én megjelent az a magyar–német nyelvû naptár, amelyben megpróbáltunk egy több hónapon keresztül tartó gyûjtõmunka eredményeként olyan képeket közzétenni, amelyek templomunk 300 éves történetéhez kapcsolódnak. A naptárban a régi és új fotók mellett az adott hónapnak megfelelõ bibliai idézetek is találhatók.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik archívumukból elõkeresett fényképekkel, szövegekkel, ill. ötleteikkel hozzájárultak a naptár összeállításához.

A naptár kapható: a Nagytemplomban, a Könyvesboltban, a Halmschláger Trade Rt. üzleteiben, a Foto Marika Fõ út 45. sz. alatti üzletében, a Fetter Fodrászatban, a Müller Kávézóban, Peregi Mártonnénál, valamint a Német Kisebbségi Önkormányzat tagjainál.

A Német Nemzetiségi Önkormányzat a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány támogatásával megkezdte könyvállományának felépítését. 2003. júliusában 39 különbözõ német nemzetiségi vonatkozású kiadványt szereztünk be, melyek megtekinthetõk és kikölcsönözhetõk a kisebbségi önkormányzat irodájában.

Akikre büszkék vagyunk
2002. Pilisvörösvárért emlékérmesei: a Bravi Buam

Három hetedikes tanuló Pákh Klára tanárnõ énekóráján elõadott néhány eredeti sváb dallamot harmonikán, pozanon és dobon. Olyan sikerük volt, hogy a produkciót rendszeresen meg kellett ismételniük. Nyolcadikban már 12 zeneszámmal léptek fel az iskolai nõnapon. Egy mára legendássá vált zenei együttes szárnypróbálgatásai voltak ezek: a Bravi Buamé.
A három ifjú zenész – Mirk Tamás, Bogár Attila és Peller Zoltán – nyolcadik után is együtt maradt, a Vörös Tiborral és Árend Ágosttal kiegészült együttes kezdetben iskolai és nyugdíjas bálokon lépett fel. Eleitõl fogva sváb zenét játszottak. Akkoriban mindenki rockzenekart akart alapítani, de nekik családi indíttatásuknál fogva szinte a vérükben voltak azok a több száz éves dallamok, a tradicionális sváb népzene, amelyek ma is repertoárjuk 30-40%-át alkotják. Nem is gondoltak arra, hogy mást is játszhatnának. Nap mint nap élvezettel hallgatták a Szabad Európa Rádió „Gruss und Kuss” címû adását, amelyben kitelepített svábok üzentek az itthon maradottaknak, s küldtek egy-egy dallamot ajándékba. Ezeket a dalokat lekottázták, s mûsorukra tûzték. Sokat tanultak az akkori vörösvári együttesektõl, „kis partiktól”: a Ziegler és a Peregi zenekartól vagy a fénykorán már túljutott Mauterer zenekartól. Igyekeztek õket utánozni, követni, felnõni hozzájuk tudásban, zenei kultúrában.
1984-tõl kezdték el kísérni a Német Nemzetiségi Táncegyüttest. (Wenczl Józsefnek, az együttes vezetõjének és koreográfusának nem kellett a szomszédba mennie a zenészekért, hiszen néhányan közülük maguk is a tánccsoport tagjai voltak.) Sokat turnéztak a zenekarral külföldön, késõbb önállóan is: Németországban, Ausztriában, Lengyelországban, Franciaországban és Amerikában. A táncegyüttessel együtt eltöltött 10 év meghatározó volt a zenekar életében: a táncegyüttest kísérve háromszor is elnyerték a legjobb magyarországi német zenekar címét.

– Nagyon sokat köszönhetünk a tánccsoportnak, és mindenekelõtt Wenczl Józsefnek, aki mindvégig segített, és mai szóval mondva: menedzselt minket – mondja hálásan Peller Zoltán, a zenekar vezetõje. – Ha õ nincs, lehet, hogy már ez a zenekar sem lenne. Õ biztatott minket, ha nehezebben mentek a dolgok, ha el voltunk keseredve: „Kell ez a sváb zene, ne adjátok fel, ne hagyjátok abba!” Mindenkinek bemutatott minket, nagyon sok fellépési lehetõséget köszönhetünk neki. S hogy miért nyúlt a hónunk alá? Valószínûleg azért, mert látta, hogy nem pénzért zenélünk, hanem elkötelezettségbõl, a szívünkbõl jövõen.

A táncegyüttesnek is köszönhetõen a zenekar országosan és külföldön is ismert lett, alig gyõzték az évenkénti közel 100 fellépést. Az egész nyaruk be volt táblázva: szombatonként bálokon, esküvõkön játszottak, vasárnaponként a táncegyüttest kísérték. Közben zenei repertoárjuk egyre bõvült, színesedett, köszönhetõen újabb zenészek belépésének is.

1990-ben jelentették meg elsõ kazettájukat, amely egyben az elsõ olyan német népzenét megszólaltató hanghordozó volt, amelyet vörösvári zenekar adott ki. A késõbbiekben még két kazettájuk és egy CD-jük jelent meg.

A zenekar jelenlegi felállása: Mirk Tamás (harmonika, billentyûs hangszerek), Peller Zoltán (dob), Botzheim Tamás (tuba, baszszusgitár), Nyírõ Károly (tenor), Székely Ákos (trombita), Korycki Tamás (klarinét, szaxofon), Lovász Zsolt (gitár, szaxofon).

Ne feledkezzünk meg azonban azokról a kiváló zenészekrõl sem, akik a korábbi években voltak tagjai a zenekarnak – hozzájárulva töretlen sikerükhöz: Bogár Attila (pozan), Árend Ágost (klarinét, szaxofon), Vörös Tibor (trombita, gitár), Breier Zoltán (trombita).

23 év után ma már õk is a „nagy öregek” közé tartoznak, nyomukban, tõlük kedvet kapva, az õ zenei stílusukat átvéve és továbbfejlesztve számos, tehetséges fiatalokból álló együttes alakult. A Bravi Buam lelkes és kitartó munkájának köszönhetõen is ma színes, izgalmas és sokrétegû zenei kultúra jellemzi Vörösvárt, amelyen belül markánsan jelenik meg az eredeti, autentikus sváb népzene.

A közel negyed évszázadnyi muzsikálásra az együttes két, még mai is aktív alapító tagja így emlékezik vissza:
Peller Zoltán: Ahogy szokták mondani, csak a szépre emlékezem. Rengeteg élményem volt ez alatt a 23 év alatt, nagy örömömet leltem a zenélésben, sok embert megismertem. Nagyon büszke vagyok, hogy saját erõnkbõl jutottunk el idáig, sok munka volt benne, sok törõdés, de megérte.

Mirk Tamás: Voltak gondok, de túltettük magunkat rajtuk, mert ha megszólalt a zene, és láttuk, hogy az emberek jó kedvûen táncolnak, mulatnak, minden gondot rögtön elfelejtettünk. Azt mondom: sokkal inkább hozzánk jöjjenek a fiatalok a bálba, ahol kulturáltan lehet szórakozni, s közben megismerhetik a népzenei hagyományokat is, mintsem egy zajos, füstös diszkóba, ahol gépzene szól, és sokan közülük narkotikummámorban vonaglanak.

Végül az egész zenekar nevében mindketten hozzáteszik: ezúton is köszönik, hogy zenei munkájukat a „Pilisvörös-várért” emlékéremmel elismerte a város. Büszkék arra, hogy olyan kiváló személyiségekkel együtt kaphatták meg ezt a kitüntetést, mint Mirk Józsefné, dr. Manherz Károly, Dornbach Ferencné és Rajkai Sára. Ezúton is köszönik szüleiknek, családjuknak, hogy az elmúlt évtizedekben mindig mellettük álltak és támogatták õket. Készülve a negyedszázados jubileumra továbbra is azt szeretnék nyújtani, amit eddig: igényes, élvezhetõ és a hagyományokat õrzõ zenével örömet okozni az embereknek, és másokban is kedvet kelteni a zenéléshez.

Am 12. August haben die Feierlichkeiten der Werischwarer Tage ihren Anfang ge-nommen. Diesmal wurden die Interessenten zu einem Tanzabend ins Kulturhaus eingeladen. Mehr als die Hälfte des Raumes wurde trotz der großen Hitze gefüllt. Als Begrüßung führte die Werischwarer Tanz-gruppe – begleitet von der Werischwarer Blasmusikkapelle – drei bekannte Tänze mit folgendem Titel vor: "Glückliches Wiedersehen", "Schwäbische Stimmung" und die "Zeppelpolka".

Danach lud der Kulturverein aus Neu-haus zu einem anderthalb Stunden lang dauernden Kulturprogramm ein. "Komm, und laß uns fröhlich singen, komm, und laß uns fröhlich sein" – ertönte des erste Lied des Neuhauser Ensembles. Danach folgten verschiedene typische Tänze und Lieder aus der Gegend von Neuhaus in origineller frän-kischer Tracht. Es ertönten bekannte Lieder von Herbert Roth, wobei das Publikum flei-ßig mitgesungen hat.

Das Ensemble wurde vor 53 Jahren ge-gründet und zählt heute mehr als 60 Mit-glieder. Es besteht aus einer Kinder- und Jugendtanzgruppe, sowie aus einem Chor. Vor 30 Jahren – auf Anforderung des damaligen ungarischen Innenministeriums – hat man den ersten Kontakt miteinander aufge-nommen und seitdem besteht eine enge Freundschaft unter den Vereinsmitgliedern von Werischwar und Neuhaus, – erfuhren die Zuschauer von Katharina Peller, die ihren Mann, Hans Zirwas, den Leiter des Vereins vor 30 Jahren in Werischwar kennengelernt hat.

Neuhaus liegt im Thüringer Wald, 30 km von Erfurt entfernt. Die Siedlung zählt etwa 7000 Einwohner. Ein bedeutender Indus-triezweig ist die Glasherstellung – hier wurde zum ersten Mal die Weihnachtskugel hergestellt.

Der Verein unternimmt regelmäßig Reisen nach Ungarn. Diesmal hielten sie sich 5 Tage lang in der ungarndeutschen Ortschaft Ber-kina/Berkenye auf. Auftritte hatte das Ensem-ble also außer Werischwar auch in Berkina und in Iklad – mit ebenfalls riesi-gem Erfolg.

Nach der gegenseitigen Bescherung anläßlich der 30-jährigen freundschaft-lichen Beziehung, verabschiedete sich Josef Wenczl mit folgenden Worten von den Neuhauser Gästen: "Spätestens in 30 Jahren sollen wir uns hier wieder treffen!"

Negyvenedik alkalommal került megrendezésre júliusban az Europeade fesztivál, ezúttal a szardíniai Nuoróban. A fesztiválon 204 európai tánccsoport lépett fel. Magyarországot a nagymányoki, szigetújfalui, leányvári, dunaharaszti és a pilisvörösvári német nemzetiségi tánccsoportok képviselték.

– Pilisvörösvárról nyolc pár vett részt a fesztiválon. A leányváriakkal utaztunk, táncainkat is az õ zenekaruk kísérte – meséli Breier Anita, a tánccsoport egyik lelkes tagja. – A fesztivál alatt összesen három fellépésünk volt, a megnyitón, a stadionban és az egyik téren felállított színpadon. Nagy élmény volt, amikor a stadionban felállított öt színpadon az öt magyarországi tánccsoport közösen táncolta a rezgõs polkát Wenczl József koreográfiája szerint. Emlékezetes marad a felvonulás is, hisz nem minden nap vonul végig egy város utcáin keresztül-kasul ennyi népviseletbe öltözött csoport. A fesztivál legszebb része talán mégis az „Európa-bál” volt, amelyen a különbözõ együttesek kísérõzenekarai szolgáltatták a talpalávalót. Itt nagy sikere volt a pilis-vörösvári „Lustige Spatzen” zenekarnak. Õk egyébként a dunaharasztiakat kísérték.

A tíz napos utazás alatt a fellépéseken és a kompozáson kívül jutott a táncosoknak egy kis tengeri fürdõzésre is idejük, és megtekintettek három történelmi várost, Rómát, Genovát és Veronát.

Jövõre a fesztivált Rigában (Lettország) rendezik meg. – Talán ott is öregbíteni fogja tánccsoportunk városunk hírnevét.

Ein unvergeßliches musikalisches Erlebnis bot am 16. August das Konzert des Musikvereins Heede/Ems im Bierzelt am Gymna-siumshof. Es war eigentlich ein Zufall, dass die Ungarnaufenthalt des Musikvereins eben während der Werischwarer Tage stattfand.
Der 47 Mitglieder zählende Verein unternimmt jedes Jahr im Sommer eine Reise ins Ausland. "Ungarn war für mich schon immer ein musikalisches Land" - erklärte Josef Kreuter, 1. Vorsitzender. "Wir feiern im kommenden Jahr das 20-jährige Jubiläum unseres Bestehens und ich bin außerordentlich stolz darauf, dass im Verein 40 Jugendliche, die noch in der Ausbildung sind, mitwirken."

Wie ich erfahren habe, spielt der Musikverein im kulturellen Leben seiner Gemeinde in Norddeutschland, an der holländischen Grenze ebenso eine wichtige Rolle, wie die Werischwarer Blasmu-sikkapelle.

Sie stellten sich den Werischwarern mit modernen und traditionellen Stücken vor. Es war ganz beeindruckend, als am Anfang des Konzerts die Werischwarer Blasmusikkapelle die deutsche Hymne und der Musikverein Heede/Ems die ungarische Hymne gespielt haben.