 |
Tíz új önkéntessel gyarapodott az Otthon Segítünk Szolgálat2003. december 3-án, a Városháza tanácstermében, tíz új önkéntesnek adta át a bizonyítványt Grószné Krupp Erzsébet, Pilisvörösvár polgármestere. Ezzel 16-ra gyarapodott azon önkéntesek száma, akik a pilisi kistérségben az Otthon Segítünk Szolgálat keretein belül elláthatják a gondokkal küzdõ kisgyermekes családokat.
Egri Gáborné az Otthon Segítünk Szolgálat helyi szervezõje elmondta, hogy ez a tíz önkéntes három település és két önkéntes-képzõ tanfolyam eredménye. Ez azt jelenti, hogy Pilisszentivánról, Pilisszántóról és Solymárról is jelentkezhetnek már családok. Természetesen eddig sem számított a határ, olyan családokhoz is eljutottak, ha szükség volt rá, akik nem Pilisvörösváron laktak. De most, a tanfolyam befejeztével, már helyi önkénteseket is küldhetnek a szülõkhöz, gyermekekhez.
Két új önkéntest kérdeztünk terveikrõl és elképzeléseikrõl; Kohlhoffer Évát és Bogdánné Domonyi Zsuzsát.
Kohlhoffer Éva 36 évig volt óvónõ Pilisvörösváron.– Mi vitte Önt az Otthon Segítünk Szolgálathoz?
– Most, hogy nyugdíjba mentem, sok lett az szabad idõm. Mivel aktív óvónõ koromban is foglalkoztam gyermekvédelemmel, kapcsolatban voltam gyámüggyel, hatóságokkal, úgy gondoltam, hogy ennél a szervezetnél hasznosíthatom majd a tapasztalatomat, hiszen a családok problémáit igen jól ismerem.
– Van elképzelése, hogy hol, kiknek fog tudni segíteni?
– Az olyan családoknál, ahol nincs segítség, mert a nagyszülõk már nem élnek, vagy messze laknak, a szülõknek pedig teljesen egyedül kellene megbirkózniuk a feladattal. Ilyen esetben vehetik igénybe a szolgálatainkat. Vigyázunk például addig a gyerekre, amíg õ az ügyeket intézi, vagy az is sokszor jól jön egy fiatal anyukának, akinek van egy-két gyermeke és túlhajszolt, hogy hetente egyszer magára fordítson három-négy órát úgy, hogy nincs a gyermek a lába alatt, és így egy kicsit fellélegezhet.
– Ilyen nagy tapasztalat birtokában nyújthatott Önnek még valami újat a tanfolyam?
– Annyi volt az új, hogy milyen módszerrel közelíthetünk a családhoz. A bizalmat meg kell becsülni, és nem tehetjük meg, hogy kibeszéljük a család problémáját. A titoktartás kötelez. Ehhez kaptunk útmutatást. Illetve arra vonatkozólag is, hogy ez nem egy hosszú távú szolgálat. Szó sincs arról, hogy kapok egy családot, aki évekig igénybe vehet. Addig segítünk, amíg látjuk, hogy a probléma fennáll. Míg megmutatjuk a szülõknek, hogyan is kell kezelni azt a helyzetet, amiben nehézségük van. Utána ott kell tudni hagyni õket. Éppen az a célja a szolgálatnak, hogy több helyre is eljussunk.
Bogdánné Domonyi Zsuzsa érdeklõdését egy rövid hirdetés keltette fel, amit még a nyáron olvasott a Vörösvári Újságban.
– Miután találkoztam a szolgálat helyi szervezõjével, Ágival, majd utána a többi önkéntessel, nagyon meglepõdtem, hogy milyen nagy szükség van erre a tevékenységre. Ráadásul nem túl nagy idõráfordítással olyan eredményeket érnek el a rászoruló családoknál, hogy ez egyszerûen megfogott. Nekem már két nagy gyerekem van. Annak idején volt segítségem, a nagymamák, de tudom, hogy milyen borzasztó lett volna, ha nincsenek.
– A tanfolyamon miket kellett elsajátítaniuk?
– A gyámügyi és a védõnõi feladatkörbõl összeállított alapismereteket, amit a képzés alatt megpróbáltak a fejünkbe verni.
– Ma átvehette a tanúsítványt, Ön is önkéntes segítõ lett. Tudja már, hogy mit fog csinálni?
– Nem, de nyitott vagyok minden újra. Bármikor, amikor születik egy negyedik gyerek a családban, vagy egy kismama gyes-betegségbe esik, és egyszerûen csak szüksége van valakire, aki józanul látja a dolgokat, és tud neki segíteni, akkor én boldogan megyek. És várom, hogy mikor kerül rám a sor.
Külön oklevelet nyújtottak át az ünnepségen Fetter Beatrixnak és Szauter Márton-nénak. A két önkéntes már a második családot látogatja. Szauter Mártonné jelenleg férjével együtt Pilisszentivánra jár egy ikerpárhoz, ahol a szülõknek igen nagy segítséget jelent az önkéntes házaspár.
Szauter Márton arra a kérdésre, hogy mi vitte a szolgálathoz, rutinosan csak annyit válaszolt:
– Szeretek családokkal és gyerekekkel foglalkozni, ezért és a feleségem biztatására döntöttem úgy, hogy elvégzem a tanfolyamot.
– Mit tud segíteni egy férfi egy kisgyermekes családban?
– Tulajdonképpen mindent elvégzek, amire az édesanya megkér; bevásárolok, sétálni viszem a gyerekeket. Nálunk három gyerek van. A legkisebb húsz éves lesz, úgyhogy elég régen volt, amikor utoljára kicsi gyerekekkel foglalkoztam. Ezért most újra jól esik ez és szeretem csinálni.
Pogány Bernadett
A tíz új önkéntes neve és lakhelye:
Bogdánné Domonyi Zsuzsa – Pilisvörösvár
Simon Józsefné – Solymár
Kohlhoffer Éva – Pilisvörösvár
Pfeifer Gabriella – Pilisszentiván
Glück Józsefné – Pilisvörösvár
Valóczky Lászlóné – Pilisszántó
Vasné Kremper Zsuzsa – Pilisvörösvár
Dobrova Beatrix – Pilisvörösvár
Braunné Schreck Terézia – Pilisvörösvár
Csõszné Rigó Sarolta – Pilisszentiván
Gyermek született
Bálint, Imola, Borbála, Botond, Enikõ, Bökény: õk hatan Balogh Sándor református lelkipásztornak és feleségének, Kingának a gyermekei. Bálint, a legidõsebb 15 éves, a szép, régi magyar nevû Bökény pedig karácsonykor lesz egyhónapos.
– Én mindig ilyen nagy családra vágytam – mondja boldogan a lelkész úr, amikor telefonon felhívom õt. – Sokan vagyunk, az örömeinket, bánatainkat jobban meg tudjuk osztani egymással, mindet egymásra építve éljük meg.
– Úgy érzed, neked mint lelkésznek példát kell mutatnod a fogyó, ritkuló nemzet polgárainak? – kérdezem.
– Ha nagyon nagy és erõs lenne ez a nemzet, és sok tízmillióan lennénk, mi akkor is sok gyermeket szeretnék. Egyszerûen mi így gondolkodunk.
E keresetlen és örömteli szavakhoz mit is tehetnénk hozzá, mint azt, hogy sok boldogságot kívánjunk a Balogh család legifjabb és mindegyes tagjának, és sok hasonló gondolkodású családot ennek az országnak.
F. A.
Tíz éve írták
„A szegénységet nem lehet mindig pénzben kifejezni, de végtelenül szegény az, aki egyedül marad, szeretet nélkül marad.
Mi, XX. századvégi emberek be kell hogy lássuk, hogy jó száz éve felbomlott valami, ami ezeréves távlatban a szociális gondoskodás alapja volt, és ez volt a család. A gyermekek nevelése oly sok gondot okozott a szülõknek, de ezek a gyermekek ott álltak a szülõ mellett öregségükre, amikor szükség volt rájuk. Támaszkodj a családodra a bajban, hisz ez a legtermészetesebb! De a család egysége megbomlott, valami miatt kiesett a legfontosabb támasz, kiesett a nagycsalád régi fogalma, amelyben 2-3 nemzedék élt együtt. … Nyilvánvaló, hogy generációknak kell felnõni, hogy a csorbát kiköszörüljük, de minden csorbát ki lehet köszörülni, amíg a penge tart, most mindannyiunknak ez a feladata.”
(Idézet Surján László szociális miniszter beszédébõl – A Szent Erzsébet Otthon fölszentelési ünnepségérõl. Pilisvörösvár Ma, 1993. december)
