
A legnagyobb feladat a
jövõt megtervezni
Év végi beszélgetés Grószné Krupp Erzsébet polgármesterrel
Az év során majd’ minden hónapban megszólítottuk a polgármester asszonyt: álljunk meg egy szóra, s beszéljük meg közös dolgainkat, az önkormányzat és a város legégetõbb problémáit, az elvégzett munkát és az eljövendõ feladatokat. Ez az év végi – egy híján tucadik – interjú alkalmat ad a visszatekintésre, és a közelgõ ünnepek kapcsán arra is, hogy személyesebb jellegû kérdéseket is feltehessünk városunk vezetõjének.
– Itt az év vége, jönnek az ünnepek. Ilyenkor az ember az egész éves munka után kicsit megpihen, és átgondolja a mögötte lévõ évet, mit csinált jól, mit rosszul, milyen lehetõségeket szalajtott el. Arra kérem, tisztelt polgármester asszony, hogy értékelje ebbõl a szempontból az Önkormányzat 2003. évi munkáját.
– Zökkenõmentesen telt el az év, negatív események nélkül, nem ért minket komoly kritika a város mûködtetésével kapcsolatban. Úgy érzem, hogy sokat és jól dolgoztunk. Bár ezenközben kisebb hibákat mégis elkövettünk, azokat a célokat, amiket kitûztünk magunk elé, sikerült teljesítenünk. A novemberi közmeghallgatáson ezt részletesen ismertettem, most csak néhány dolgot szeretnék kiragadni ebbõl. Folytatni tudtuk a városban a mindenki által legjobban várt útépítéseket, igaz, kezdetben sok idõnket elvette a pályázatok elõkészítése. Ma már azonban mindenki tisztában van azzal, hogy több tízmilliós beruházásokra közbeszerezési pályázatot kell kiírni. Én ezt helyesnek tartom, mert az Önkormányzat munkájának mindig átláthatónak kell lenni. Számos pályázatot nyertünk az év során, ezek közül a legnagyobb összegû a gimnázium bõvítésére benyújtott pályázat volt, de megnyertük a Szabadidõközpont megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére beadott pályázatot is. Sikeresen megoldottuk az év végére az Okmányiroda elhelyezését. Megszüntettük a Városgondnokságot, a csatornahálózat és a szennyvíztisztítómû üzemeltetésére, a köztisztasági feladatok ellátására, hóelta-karításra, síkosságmentesítésre erre szakosodott cégekkel kötünk szerzõdést. Megkezdtük, s tavaszra befejezzük a köztemetõ kerítésének építését.
Az elmúlt évben intézményeinkben is sok minden történt. Bevezettük a közétkeztetés új rendszerét, ennek kapcsán majd mindenütt történtek beruházások, felújítások. Megszüntettük iskoláinkban, óvodáinkban a beázásokat, és tavasszal megkezdjük a tetõk felújítását. Szép látványt nyújtanak, mindenkinek örömet szerezve a Vásár téri iskola új ablakai. Jelentõs beruházás volt ez az Önkormányzat számára, amelyet a vörösvári polgárok igen jelentõs társadalmi munkával is megtámogattak. Ezúton is megköszönöm az Önkormányzat nevében is vállalkozóinknak, polgárainknak ezt a példaértékû öszszefogást.
Nyár elején a szakképzõ iskolát megyei fenntartásba adtuk, az intézmény nyugodtan, kiegyensúlyozottan mûködik. A jövõ év elején a Pest Megyei Önkormányzat a nevelési tanácsadót is az iskola épületében fogja elhelyezni.
– Mi az, ami nem úgy alakult, ahogy szerette volna?
– Nem sikerült intézményeink gazdasági átalakítása, és ezzel együtt a város számára jelentõs pénzek megtakarítása. Emellett kisebb intézményeinkben a számviteli törvényben leírtaknak sem felel meg a gazdasági irodák mûködtetése. A képviselõ-testület nem fogadta el azt a határozatot, amely intézményeinket részben önállóvá tette volna, ezért más megoldást kell találnunk a törvényesség helyreállítására.
– Nemcsak az összegzés, de az elõretekintés idõszaka is az év vége, hiszen hamarosan ránk köszön az újév, új feladatokkal, tennivalókkal…
– A legnagyobb feladat az, hogy a jövõt megtervezzük: hogyan fejlõdjön tovább a város, kívánunk-e a vállalkozásoknak nagyobb teret biztosítani, mi legyen az oktatás jövõje, milyen hiányzó intézményeket szeretnénk a városba beköltöztetni, hogyan alakul a város képe, ha a 10-es út elkerülõ szakasza valóban megépül, lesz-e egyszer egy nyugodt, csendes kisvárosi hangulatú fõutcánk, lesznek-e majd a jövõben tereink. Mindezeket egy városfejlesztési koncepcióban kell rögzítenünk. Azt várom, hogy a városunkban élõ emberek véleménye is megjelenjen ebben, s kifejezõdjék benne a többségi akarat.
– Ha már a 10-es út építését szóba hozta, úgy érzem, ez már a helyi mítoszok közé tartozik, mint tudjuk, a mítosz a mese egyik fajtája…
– Én mégis nagy reményeket fûzök a 2004-es évhez, nagyon remélem, hogy megkezdõdnek a kisajátítások, azt követõen a régészeti munka, majd a 10-es út elsõ ütemének építése az ürömi csomóponttól Vörösvár irányába. A tervek szerint ezt az ütemet 2006 végéig kell megépíteni. Ha az elõkészítõ munka jövõre elindul, akkor erre minden esélyünk meglesz.
– A jövõvel kapcsolatban kell is, hogy egy polgármester bizakodó legyen, ugyanakkor a hírek szerint az állam a következõ évben sem fogja tejben-vajban füröszteni az önkormányzatokat…
– Mindig úgy érezzük, hogy a következõ év nehezebb lesz az elõzõnél, és aztán a költségvetés összeállításakor mégis azt gondoljuk, hogy mégis lesznek lehetõségeink. Most is úgy tûnik, lesznek olyan állami normatívák, amelyek pluszbevételeket jelenthetnek a számunkra. Az idei évben sokat léptünk elõre, szépült, fejlõdött városunk, s nagyon remélem, hogy 2004-ben sem lesz ez másként.
– Olvasóink tapasztalhatják, hogy e havi számunk hangulatát és témáit alapvetõen a közelgõ ünnepek határozzák meg. Kérem, engedje meg, hogy ennek szellemében megkérdezzem Öntõl, hogyan emlékezik vissza gyermekkora karácsonyaira, és most hogyan ünnepli legszebb ünnepünket.
– Amikor a húgom és én már nagyobbacskák voltunk, karácsony napján az édesapánk mindig elvitt minket valahová. Hol az erdõbe, hol máshová, a lényeg az volt, hogy ne legyünk otthon, mert ezalatt a nagymama feldíszítette a karácsonyfát, és elõkészítette az ajándékokat. Nálunk mindig csengõszóra jött meg a Jézuska, de kizárólag a karácsonyi vacsora után, amibõl soha nem maradhatott el a halászlé, a rántott hal és a krumplisaláta. Amikor a vacsorát megettük, akkor bementünk a szobába, meggyújtottuk a gyertyákat és a csillagszórókat és együtt énekeltünk. Mi, gyerekek játékokat, könyveket és hanglemezeket kaptunk ajándékba... Sajnos ma már ezeket a régi lemezeket nem tudom lejátszani, mert már nem kapni hozzá lemezjátszót. Ma már ketten, a fiammal ünnepeljük a karácsonyt, de a régi szokásokat ugyanúgy megõriztük, mint amikor még nagyobb volt a család.
– Mit tenne szíve szerint a város karácsonyfája alá legszebb ajándékként, mire van leginkább szüksége ennek a városnak?
– Azt gondolom, leginkább egymás megértésére van szükségünk, türelemre, toleranciára, igen sok szeretetre, nyitottságra, és ami a legjobban hiányzik: egymás tiszteletére. Abban bízva, hogy az elõttünk álló évben mindezek nem üres szavak lesznek, kívánok Pilisvörösvár minden egyes polgárának szeretettel teli karácsonyi ünnepeket és boldog új évet!
Fogarasy Attila
A Pilisvörösvári Okmányiroda
elérhetõsége és nyitvatartási rendje

Központi szám: 530-680
Fax: 530-689
Hatósági ügyintézés,
vezetõi engedély 530-685
Gépjármû-ügyintézés 530-686
Vállalkozói igazolvány 530-683
Útlevél 530-687
Személyi igazolvány 530-681
Lakcímkártya 530-682
Gépjármû ügyintézés
kereskedõk számára 530-684
Vezetõi engedély 530-688
Cím: Akácfa köz
Nyitva tartás:
Hétfõ: 13.30-17.00
Kedd: 8 30-11.30
Szerda: 9.00-11.30 és 13.00-16.00
Péntek: 8.30-11.30
Útépítési tervek, elképzelések
A Képviselõ-testület ez évi legelsõ, 1. számú határozatával döntött 13 utca aszfaltozásáról. A határozat szerint az összes útépítést három év alatt kell megvalósítani. A 13 utcából ebben az évben négyet aszfaltoztak: a Szegfû, a Nagyváradi, a Zrínyi és a Tavasz utcát. (Néhány, a határozatban nem szereplõ kisebb utcában is történt útépítés, így a Plébánia közben, a Hunyadi közben és a Tó utcában. Ez utóbbit a Csatornatársulat építette megtakarított pénzekbõl.) A további kilenc utca megépítésére közbeszerzési pályázatot írt ki az Önkormányzat. Ezekben az utcákban tavasszal két ütemben valósul meg az útépítés. Az elsõ ütembe az Erkel, a Kodály, a Honvéd és a Táncsics utca, a második ütembe a Csokonai, a Vörösmarty, a Jókai és a Dugonics utca, valamint a Szõlõkert köz tartozik. A beérkezett közbeszerzési pályázatokról várhatóan januárban dönt majd a Képviselõ-testület.
Müller János, a Pénzügyi Bizottság elnöke szerint az elsõ ütemet márciusban, a másodikat áprilisban kezdik majd építeni. További húsz utcára vonatkozóan készülnek tervek útépítésre. Az elnök úr szeretné, ha a ciklus végéig az említett 13 utcán kívül még legalább 13-14 utcában épülhetne szilárd útburkolat.
A Szent Erzsébet utca aszfaltozására az Önkormányzat a Pemákkal közösen pályázatot nyújtott be, melynek önrésze 18 millió forint. Kedvezõtlen elbírálás esetén ezt a pénzt az Önkormányzat továbbra is útépítésre szánja.
Ebben az évben több száz méter viacolor járda is épült. Ezek egy részét közterület-foglalási díj kiváltása fejében az ELMÛ építtette (Báthory, Akácfa, József Attila, Szent Erzsébet, Szent Flórián és Béke utca, kis Kossuth köz). A Zrínyi utcai útépítéshez szorosan kapcsolódóan készült el nemrégiben az óvoda és a játszótér elõtti járdaszakasz, valamint a parkoló.
F. A.
Épül a temetõ kerítése
Halottak napja elõtt három nappal, október 30-án döntött arról a Képviselõ-testület, hogy körbekeríti a városi köztemetõt, s ezért felhatalmazta a polgármestert, hogy kössön szerzõdést a legkedvezõbb ajánlatot adó vállalkozóval. A Mûszaki Iroda hat helybéli iparostól kért be árajánlatot, amelyek közül 11 millió forint költségvetéssel Iflinger Mátyásét találták a legkedvezõbbnek.
A késõ õszi enyhe idõjárás lehetõvé tette, hogy az építõk december elejére elkészüljenek az északnyugati és délnyugati oldallal. A parkoló és az út mellett áttört, a többi helyen zárt mûkõkerítést állítanak 1,8-2 m magasan. (A Csobánkára vezetõ út melletti régi kerítést is újra cserélik.) A legtöbb munkát az északkeleti rész adja a terep egyenetlensége miatt. Itt elõször jelentõs földmunkákat kell végezni.
Grószné Krupp Erzsébet polgármester szerint a patakmeder felé lejtõ területen a legelõnyösebb megoldást teraszok kialakítása jelentheti. Várhatóan ennek már csak tavasszal fognak nekikezdeni.
Az összesen 1100 méter hosszú kerítésbe két új vaskaput is beépítenek. A munkálatok befejezésének határideje április 30.
F. A.
A Képviselõ-testület határozataiból
Útépítés: A Kt. megbízta a Beruházó Bonyolító Mérnöki Irodát a szilárd útburkolattal még nem rendelkezõ utcákon az utak megtervezésével.
Óvodavezetõi pályázat: A Kt. pályázatot ír ki a Ligeti Cseperedõ Óvoda intézményvezetõi feladatainak ellátására.
Intézményátadás: A Kt. felhatalmazta Grószné Krupp Erzsébet polgármestert, hogy kezdjen tárgyalásokat az Országos Német Nemzetiségi Önkormányzattal a Német Nemzetiségi Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola fenntartói jogának átadásáról.
Köztisztaság: A Kt. szerzõdést köt a város köztisztasági feladatainak ellátására, az utak síkosságmentesítésére és a hó eltakarítására a Rumpold-Bicske Kft.-vel.
A Képviselõ-testület december 11-i ülésén hozott határozatait részletesen januári számunkban fogjuk ismertetni.
– a szerk.
IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata
e-mail
Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail