Vörösvári Újság Online

Ab Mitte Oktober treffen sich 20-25 Interessenten – Kinder, Jugendliche, aber auch Erwachsene – aus Werischwar und Schaumar wöchentlich einmal für zwei Stun-den, um Schwäbisch zu lernen.

Seit langem spielte der Verein FIVE (Jugendliche für Werischwar) mit dem Gedanken, einen Schwäbischkurs zu starten. Schließlich wurde auf Ermunterung vom Pfarrer Bence aus der Idee Wirklichkeit. Die „Schwäbischlehrerin” musste nicht lange gesucht werden, denn Frau Maria Havasi, ehemalige Grundschullehrerin, hielt es für eine schöne Aufgabe, ihre schwäbische Mut-tersprache anderen beizubringen.
Ich selbst nahm an einer Schwäbisch-stunde auch teil. Als Einstieg wurden Schau-marer Volkslieder angehört, damit die Kurs-teilnehmer auch der schwäbischen Kultur näher kommen und sich an die Aussprache gewöhnen. Danach wurden zwei authentische Texte abgespielt, die von einem älteren Ehepaar stammten. Sie sprachen darüber, was sie an einem Tag machen, erzählten über ihre tägliche Arbeit. Es hat sich gleich herausgestellt, dass es sich um Bauern handelt, die Tiere halten. Interessant war noch, dass sie morgens im Gottes Namen aufstehen und abends im Gottes Namen zu Bett gehen. Nach dem Anhören und Übersetzen der Texte, wurde die Hausaufgabe abgefragt. – Diesmal gab es noch wenig Freiwillige, die die aufgegebenen Wörter und Ausdrücke hätten aufsagen wollen. Aber um so aktiver setzten sich die Anwesenden bei der Konjugation des Verbs 'khen' (gehen) ein. „I khe, tu khest, er khet, mir keinge, eis khets, sei khange.” sagten sie im Chor auf. Und dann kamen die Sätze, wie: „Theis is me voader. Szi is ti muadr. Te mál khet in suj.” und die Richtungen: „afi-óvi, asi-eni, aum-untn”. Als Grundlage dient eine Kopiervorlage mit Wörtern und Sätzen, die von einem Laien, der schwäbisch lernen wollte, niedergeschrieben wurde. Als Hausaufgabe wurden ungarische Wörter diktiert, die in der Mundart bis zur nächsten Stunde geübt werden sollten.

– Um diese Sprache zu erlernen, braucht man viel Geduld. Die verschiedene Alters-gruppe der Teilnehmer und ihre unterschied-lichen deutschen und schwäbischen Sprach-kenntnisse machen meine Aufgabe noch komplizierter. Die Aussprache und das Ab-schreiben der Wörter bereiten uns auch große Schwierigkeiten. Aber niemand darf mit Misserfolg nach Hause gehen. Und ich bin davon überzeugt, dass wir nach einem Jahr miteinander schwäbisch sprechen können.

– Ich bereite mich von Stunde zu Stunde mit neuen Wörtern, Sätzen und neuen Auf-nahmen vor. Materialien habe ich eigentlich so gut wie nicht, ich kann einfach nur schwäbisch sprechen. Nur der Wille ist da und die Ehre unserer Ahnen. Nachdem wir einige grundlegende Sachen erlernt haben, werden wir Gruppen bilden und bei jeder Gruppe wird ein Mundartsprecher sitzen und die Aussprache kontrollieren.

Nach meinem Eindruck haben die anwesenden Schüler die Stunde sehr genossen. Es wird auch geplant, dass sie unter die Leute gehen und selber Aufzeichnungen machen. Auch Versprechungen gibt es, die Arbeit der Lerngruppe mit verschiedenen Materialien zu unterstützen. Zur Zeit mangelt es noch an technischen Geräten, aber das Raumproblem hat sich mittlerweile gelöst.

Der Sprachkurs findet donnerstags von 19 bis 20.30 Uhr im Ungarndeutschen Wirt-schaftsgymnasium statt, wo alle Interessenten herzlich willkommen sind.

A kisebbségi önkormányzat tagjai egyetértenek azzal, hogy a Német Nemzetiségi Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola fenntartói jogát vegye át a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata.
Az ülésen az önkormányzat tagjai összeállították a 2004. évi költségvetésüket és felkérték Sax László elnök urat, hogy a tervezetet nyújtsa be.

Müller Márton elmondta, hogy szomorú tapasztalatokat szerzett a német nemzetiséggel szembeni tolerancia hiánya tekintetében az utóbbi idõben. Kávézójában néhány ismerõsével a helyi dialektusban, svábul beszélgettek, amikor egy ott tartózkodó nem pilisvörösvári vendég megjegyezte: „Nem is tudtam, hogy egy fasiszta kocsmába keveredtem.”

Hasonló esetnek volt tanúja az egyik helyi lottózóban. Itt egy sorban álló fogadó megkérdezett egy helyben élõ idõs asszonyt, hogy sváb-e. Mikor azt válaszolta, hogy igen, akkor megkérdezte tõle, hogy „Miért nem megy vissza az õshazába?”

A harmadik aggasztó jelenségként a sváb nyelvtanfolyam ügyét említette meg a képviselõ úr. Történt ugyanis, hogy az egyik helyi ifjúsági szervezet sváb nyelvtanfolyamot szervezett. Mivel az érdeklõdés nagyobb volt a vártnál, a második alkalommal a NNÖ helyiségében gyûltek össze az érdeklõdõk. Ezt egy helyi politikai aktivista többször nehezményezte. Kérdése, hogy hol máshol van igazán helye az egykori anyanyelv ápolásának, ha nem a kisebbségi önkormányzat helyiségében?

A jelenlévõ képviselõk sajnálatosnak minõsítették az elmondott jelenségeket, és reményüket fejezték ki abban a tekintetben, hogy a jelenségek elszigeteltek.

Am 19. November ist Stefan Szabó, erster Vorsitzender des Gerstetter Musikvereins, ins "Schwabenalter" gekommen. Der Musiker und Mitinhaber des Betten- und Einrichtungshau-ses "Germanflex" in Gerstetten ist seit März diesen Jahres der neue Vereinschef der Ger-stetter Musiker und hat nach einem Generati-onswechsel die Nachfolge von Hans Berger angetreten. Der Jubilar ist bereits seit 1976 in der Blaskapelle mit der Klarinette und dem Saxophon aktiv und war zuvor sechs Jahre lang zweiter Vorsitzender. Mit Elan und Tatkraft wird er den fast 400 Mitglieder zählenden Musikverein ins Jubiläumsjahr 2006 und ins zweite Jahrhundert führen. Die Blaskapelle Werischwar wird beim 100-jährigen Jubiläum mitfeiern und hat bereits zugesagt.

Gefeiert wurde der 40. Geburtstag des Vollblutmusikers aber recht zünftig am vorletzten Samstag im November im großen Saal des Kath. Gemeindezentrums in Gerstetten. Neben seiner Familie, den Verwandten, Be-kannten und seinen Mitarbeitern kamen natürlich auch Aktiven sowie Vorstands- und Beiratsmitglieder des Musikvereins zum Ge-burtstagsfest. Aus Ungarn, der ehemaligen Heimat der Familie Szabó aber reisten sechs Musikanten der "Mondschein-Kapelle" unter der Leitung von Tamás Szabó an und machten "a bärige Musi" bis in den frühen Morgen. Stefan Szabós Vorstandskollege János Feld-hoffer aus der Gerstetter Partnerstadt Werisch-war, sein dortiger Gastgeber, Balázs Varga sowie der Sekretär der Blaskapelle Oszkár Jászkuti sind ebenfalls zum Fest gekommen und haben kräftig mitgefeiert. Neben der Blas-kapelle des Gerstetter Musikvereins haben als "Vorkapelle" die neu formierten "Besen-kracher" mit Marco Erhardt und dem jungen Besenwirt aus Waldhausen zur ausgezeichneten Stimmung beigetragen. Der 2. Vor-sitzende Hans Frech gratulierte im Namen der "Harmonie".

In seiner Frau Monika hat der dynamische und immer freundliche Stefan eine tatkräftige Unterstützung im Geschäft und im Musik-verein. Der Junior Tobias spielt Trompete in der Jugendblaskapelle und bei den "Großen", Alexander ebenfalls in der Jugendkapelle und die noch kleinere Sarah übt die Kunst des Musizierens bereits in der musikalischen Frü-herziehung des Musikvereins.

Nehéz sorsunk volt, de szorgalmasan dolgoztunk
Beszélgetés Hasenfratz János bácsival

Hasenfratz János bácsi az idén ünnepelte 82. születésnapját. Idõs kora ellenére még ma is aktívan dolgozik. Traktorozik, földet mûvel, állatot tart, kerti szobrokat önt betonból, bölléreskedik és ha mindezek mellett marad még szabad ideje, lovas kocsikat és hintókat bütyköl. Nagyon szeret táncolni, a zenés mulatságokon mindig részt vesz. Szerinte egy tánc felér tíz injekcióval, hiszen azután két hétig semmije se fáj.

– Tizen voltunk testvérek, mára már csak négyen maradtunk. Szüleink korán meghaltak, így a nagyanyánk nevelt bennünket, aki nagyon szigorú volt hozzánk. Virággal foglalkozott, és nekünk természetesen be kellett segítenünk. Mivel én voltam a legidõsebb, sokat segítettem neki virágot ültetni és szedni.

Nagyon szegények voltunk, az iskola után mentünk a „Schiefergrube”-hoz (bánya) szenet gyûjteni. Az összegyûjtött szenet vagy eladtuk, vagy fûtöttünk vele. Ott megismerkedtem 5-6 özvegyasszonnyal, akik nagyon pártoltak engem. Sokszor éjfélig is ott voltam, mert csak késõn jöttek ki a csillék. Hazafelé egyedül cipeltem az 50 kg-os zsákot. Másnap reggel pedig amikor az iskolában kicsit elszundiztam, a tanító nádpálcával fejbe dobott.

Õsszel mindig sok munka volt. Ez volt a krumpliszedés, a szüretelés és a kukoricatörés idõszaka. Sokszor mentünk napszámba. Egy napi munkáért (reggeltõl estig) 1 pengõ 20 fillért kaptunk. Legtöbbször az öreg Fetter bírónál dolgoztunk. Még télen is felvett minket havat hányni. A Kultúrháztól a Kálváriáig el kellett takarítani a havat, mert akkoriban minden szombaton mentek hátra a kápolnába.

Kukoricafosztáskor legalább tizen öszszejöttünk, leányok és legények. Nem volt rádió, de ahelyett énekeltünk. Gyakran szórakozásból összekormoztuk egymást. A kukoricát felfontunk – úgy, mint az asszonyok a hajukat –, majd felakasztottuk a padlásra az eresz alá. Olyan erõsen kellett fonni, hogy utána fájtak az ujjaink. A kukoricaszárat levágtuk, és kévébe raktuk, majd elhasználtuk a kenyérsütéshez vagy a tüzeléshez. A leveleket pedig letéptük az állatoknak.

A szüretelés és a préselés után már nagyon vártuk a szüreti mulatságot. Akkoriban a felvonuláskor a bohócok szilvalekvárral jól bekenték a népet. A kocsmába 18 év alattiaknak tilos volt bemenni.

Amikor 14 éves lettem, elmentem inasnak. Ahhoz, hogy munkakönyvet kapjak, csalnom kellett, mert csak azt vették fel, aki már 16 éves volt. Egy hónapig minden nap bejártam a Yutta gyárba (szövõgyárba), de nem vettek fel. Végül a Hídépítõ Vállalatnál találtam munkát.

– 1980-ban a Szécsi Zsigmond Hídépítõ Vállalattól ment nyugdíjba. Milyen helyeken dolgoztak?

– Az 50 év alatt szinte az összes hídnál megfordultam Budapesten. De dolgoztam az esztergomi hídnál, Tiszafüreden, Pécs-váradon, Magyarország legelsõ betonelem hídjánál. Itt majdnem meghaltam, amikor 90 t betont kézi erõvel vittünk fel 250 méteres magasságba.

Amikor a vállalathoz kerültem, elõször a várban dolgoztam, a gázvédelmi pincékben a vájárok mellett. Akkor 24 fillér volt az órabérem, és napi 12 órát dolgoztunk. A fizetésemet természetesen az utolsó fillérig le kellett adnom a nagyanyámnak. Az elsõ fizetésembõl vehettem magamnak egy bõrsapkát.

1939-ben az Árpád hídon dolgoztunk. Ott tanultam meg fûteni, a kazánt kezelni. 1941-ben amikor bevonultam, már 60 fillér volt az órabérem. Ekkor kaptam egy biciklit a nagyanyámtól.

Aztán hosszú ideig dolgoztunk a Kárpátokban, az ún. Horthy-csúcsnál is. Esténként nagyon féltünk, mert tele volt a környék farkasokkal és medvékkel. Sosem felejtem el, ahogy a medvék a szemem láttára szedték a szamócát.

– Amikor 1948-ban megnõsültem, nem volt semmink. Anyósomnál laktunk egy szobában. Feleségemmel, aki a harisnyagyárban dolgozott, minden fillért összeraktunk. Egyedül kezdtem építkezni, és szinte darabonként épült fel a házunk. Elõször elkészült a szoba, majd a konyha. 1951-ben költöztünk be az új házba.

Anyósomnak volt nyolc hold földje, így szombaton és vasárnap ott dolgoztunk. Volt egy lovunk, azzal mentünk ki a földre. Aztán elvették a lovat, és én egy Csepel motorkerékpárból csináltam egy kis traktort, és azzal mûveltem a földet, amíg a két fiamtól nem kaptam egy traktort. Ezzel a traktorral még a mai napig is járok. Ezenkívül kovácsmunkákat is elvállaltam. Nehéz sorsunk volt, de szorgalmasan dolgoztunk. Ma sincs ez másképp.

– Nem. Van még két földem, amit mûvelek. Õsszel felszántottam és bevetettem búzával, kukoricával. Így az állatok takarmányára nem kell költenem. Tartok disznót, csirkét, nyulat, pulykát. Ha csirkét vágok, gyakran elosztogatom a rokonok, ismerõsök között. Van szõlõm is, minden évben magam készítem a bort.

Készítettem magamnak egy kemencét, amibe hat kenyér fér bele. A feleségem halála után néhány évig magam dagasztottam és sütöttem a kenyeret.

Télen lebújok a szuterénba és lovas kocsikat, hintókat állítok össze, vagy újítok fel. Harminc éve készítettem egy lovas szánt, mert minden évben én vagyok az óvodában a Mikulás. Az volt a vágyam, hogy egyszer legyen Mikulás-napkor hó, és felültethessem a szánomra a gyerekeket. Tavaly végre volt hó, de sajnos nem kaptam lovat. Számomra az is nagy öröm, ha a gyerekeket egy-egy szaloncukorral vagy csoki mikulással ajándékozhatom meg. Az óvónõket pedig vagy szénnel vagy pedig sült krumplival és töpörtyûvel szoktam meglepni.

János bácsi ezen kívül számtalan érdekes dolgot tud mesélni és mutatni. Meg tudtam tõle például, hogy hogyan készül a kukoricagóré. Elmesélte, hogy régen gyalogszerrel vagy lovas kocsival jártak a falusi emberek az újpesti, vagy a Széna téri piacra, ahol szénát, kukoricát, takarmányt és szenet árultak. A Széna tér innen kapta a nevét. Továbbá megtudtam, hogy kenyérsütéskor a lisztbe 3-4 szem kukoricát kell tenni, és addig kellett dagasztani, amíg ezt meg nem találja az ember. Ezen kívül János bácsi megmutatta a saját készítésû káposztaszeletelõjét és még sok más saját készítésû tárgyat.

Kedves János bácsi, kívánjuk, hogy még sokáig táncolhasson a bálokon és hódolhasson a hobbijainak!