 |
Kis magyar foci
Jelentem, nyugat-európai és fõleg amerikai szemmel nézve korszerûtlen újságíró vagyok. Legalábbis ha azt nézem, hogy ezt a cikket milyen körülmények között írtam meg. Egy nemrégiben megjelent médiatanulmány szerint a közép-európai sportújságírók, munkastílus, elkötelezettség, szaktudás stb. alapján több csoportba sorolhatók. Eszerint én most a remélhetõleg kipusztuló, harcos, valamilyen ügy érdekében elkötelezett újságírót testesítettem meg. (Ez véleményem szerint persze szamárság, de a rend kedvéért ideírom, mert mégis csak egy komoly munkáról van szó, amelyet illik komolyan venni.)
Hogy miért is voltam tehát korszerûtlen? Azért, mert régi vesszõparipám, hogy a kommunikációs zavarok rengeteg bajt okoznak. Képtelen vagyok megérteni, hogy értelmes, felnõtt emberek miért nem tudnak világosan megbeszélni valamit. Például a vörösvári foci támogatásának ügyét.
Emlékeznek rá, a labdarúgó egyesület sok pénzt, több mint 10 millió Ft-ot kért idén az önkormányzattól. Legutóbbi számunkban tételesen leírtuk, mi mibe kerül, és hogy mit szeretnének, engedjék meg, hogy ezt most ne ismételjük meg. De csak 3 millió Ft-ot kaptak, ezért most elég nagy pácban vannak, fõ a fejük, hogy mit tegyenek. Ütköztessük hát az érveket. A labdarúgók állítják, hogy korábban többször is megnyugtatták õket, a tavalyi támogatási összeget idén is megkapják. Õk úgy számoltak, hogy kaptak 3 millió Ft rendes évi támogatást, plusz 4 millió Ft rendkívüli összeget, a szükséges fejlesztési munkák elvégzésére. Ez tehát 7 millió Ft, amelyet állítólag szóban megígértek most is, és erre kértek még plusz pénzt. Mit mond erre az önkormányzat?
Müller János a pénzügyi bizottság elnöke:
– Már tavaly õsszel azt mondtam a labdarúgó egyesület vezetõinek, hogy ne számítsanak ennyi pénzre, mert 2002-ben választási év volt, amikor mások a lehetõségek. Ezek szerint nem hitték el, amit mondtam. (Látható, itt az elsõ kommunikációs zavar. Két állítás áll egymással szemben. A szerk.)
Grószné Krupp Erzsébet polgármester:
– Õsszel, amikor a költségvetési koncepciót megfogalmaztuk, azt tûztük ki célul, hogy az egyesületek támogatása ne csökkenjen. Ezt teljesítettük is, a Képviselõ-testület 24 millió Ft támogatást szavazott meg. Egyébként minden egyesület, civil szervezet jóval több pénzt kért, mint tavaly, a tûzoltók például 14 millió Ft-ot szerettek volna, de csak 6 milliót tudtunk nekik adni. A vágyakat, de még a jogos igényeket is, sajnos összhangba kell hozni a realitásokkal. Az igények alapján a 24 millió Ft kétszeresét is szétoszthattuk volna. Annyi pénzbõl viszont jó néhány utcát le lehet aszfaltozni, ami megítélésünk szerint pillanatnyilag fontosabb. Minden vörösvári sportegyesület megkapta ugyanazt a támogatást, mint 2002-ben. De ennél többet most nem tudtunk vállalni. Látni kell, hogy tavaly néhány vállalat, pl. az ELMÜ távozásával csökkent a város helyi bevétele. A tervezésnél ebbõl kellett kiindulnunk. Nyilván, ha idén év közben javul a helyzet, újra vizsgáljuk a lehetõségeket. Sok helyet találnánk a pénznek.
A labdarúgók persze ettõl nem boldogok.
Heer István az egyesület gazdasági igazgatója: – Mi megértjük az önkormányzat nehéz helyzetét. De szeretnénk, ha az önkormányzat is megértené a miénket. Mi is úgy tartjuk, hogy nem az önkormányzat pénzébõl kell az NB II-es felnõtt csapat mûködését finanszírozni. 3 millió Ft egyébként sem lenne rá elég. De az önkormányzati pénz mégis úgy kell, mint egy falat kenyér, mert a szponzori kör sem bír mindent. Van olyan támogatónk, amelyik már jelezte, hogy a jövõben nem tud tovább segíteni. Ezért csökkentettük a játékos- és a pénzügyi keretet is. Az edzõk mostantól fele annyi pénzért dolgoznak, elküldtük a gondnokot, és ahol lehet, spórolunk. Az utazásokat például bérelt autóbuszok helyett, saját gépjármûvekkel próbáljuk meg megoldani. A játékosokkal és a szponzorokkal egyetértve, ezt a félévet még a nehéz helyzet ellenére is végig játsszuk. Nem léptetjük vissza a csapatot, mert a sportszerûség a szurkolókkal és az ellenfelekkel szemben is így kívánja. De ha nem változik a helyzet, júniusban, ahogy vége a bajnokságnak, lemondunk. Senki se feledje, hogy az önkormányzat tulajdonában lévõ sportpályán az elmúlt években mi is sok fejlesztést hajtottunk végre. Több mint 4 millió Ft-ot áldoztunk a pályára, gépekre, felszerelésekre.Grószné Krupp Erzsébet: – Nyilvánvaló volt, hogy a minõségi fejlõdés, az NB II-be való jutás más pénzügyi követelményeket támaszthat. De nem az önkormányzatnak, hanem elsõsorban az egyesület vezetõinek kell tudniuk, hogy ez mivel jár, vállalható-e vagy sem. Az önkormányzat dolga és felelõssége az, hogy eldöntse, a jogos igények, és kérelmek közül melyiket tartja elsõdlegesnek. Milyen állapotban van például a Mûvelõdési Házunk? Azt egyébként helyesnek tartom, hogy a labdarúgók is hozzájárultak a pálya karbantartásához, fejlesztéséhez, hiszen õk használják elsõsorban.
Heer István:
– Számításaink szerint a 3 millió Ft a felnõtt csapatot nem számítva sem elég az egyesület mûködtetéséhez. Több mint 100 vörösvári gyerek focizik az egyesületben. Õket versenyeztetni kell (az MLSZ által elõírt díjakat meg kell fizetni), a pályát karban kell tartani, a közüzemi díjakat pedig, ugyanúgy ki kell egyenlíteni. Ha becsukjuk a boltot, mi lesz ezekkel a gyerekekkel? Félõ, hogy sokan abbahagyják, vagy ha tehetik, elmennek a szomszéd települések csapataiba focizni. De van rosszabb változat is. Júniusban például lemondunk, de a következõ – bármilyen osztályú bajnokságba – júliusban le kell adni a nevezéseket. És ha nincs, aki ezt megtegye, mert enynyi idõ alatt nem biztos, hogy újra lehet éleszteni a klubot, kimarad egy teljes év, a gyerekek semmilyen bajnokságban sem játszhatnak. Aligha valószínû, hogy ezek után sokan megmaradnának közülük.
Azt hiszem, ezek a leginkább elgondolkodtató érvek. A gyerekek sportolása ugyanis fontosabb, mint az, hogy van-e NB II-es csapat vagy nincs – még akkor is, ha a sportban logikus a fejlõdés. De kinek a dolga ezt biztosítani? Elsõsorban nyilván a labdarúgó egyesületnek. De a vezetõktõl legföljebb csak kérni lehet, hogy ne NB II-es terveket szõjenek, hanem elégedjenek meg a szerényebb lehetõségekkel. Számon kérni semmi esetre sem, hiszen õk csak az igényeket szeretnék kielégíteni. Ugyanakkor az önkormányzattól is csak kérni lehet, hogy egyre nagyobb mértékben támogassa a sportot, számon kérni nem. Mégis, az önkormányzatnak is vannak kötelezettségei, amelyet nyilván megpróbál teljesíteni is. Még akkor is, ha a sportélet szervezése a sportegyesületek dolga. Legalábbis, amikor tolmácsoltam Heer István szavait, az elgondolkodó Grószné Krupp Erzsébet és Müller János is azt mondták, hogyha valóban ekkora a gond, mindent megtesznek, hogy a gyerekek érdekei ne sérüljenek. Ha valóban ekkora a baj, és az önkormányzat pénzét nem a játékosok fizetésére költik.
Na itt van a második kommunikációs probléma. Miért tõlem kell megtudniuk az érintetteknek a gondokat? Miért nekem kell tolmácsolnom azt, hogy vigyázat, kieshet egy év a gyerekek életébõl? Miért nekem kell évek óta hajtogatnom, hogy tessenek egymással beszélni és együtt tervezni? Hogy végre mindenki tudja meg, hogy meddig nyújtózkodhat? Miért nekem kell közvetítenem a felek között, akiknek egyformán igazuk lehet? De rendben van, megteszem (tettem), mert nekem is az a jó, ha mûködik a sport a faluban. És vállalom, hogy az említett tanulmány szerint korszerûtlen, remélhetõleg kipusztuló típusú, elkötelezett, harcos újságíróként jártam el ebben az ügyben. De biztos, hogy ebben az esetben csak én voltam korszerûtlen?
Ami engem illet, ha kell, át tudnék váltani valamelyik ajánlott stílusra. Például arra, amely szerint az újságíró dolga az, hogy kíméletlenül, mindenfajta elkötelezettség nélkül vágja a képébe mindenkinek a véleményét, és csak egyetlen szempontot, a szenzációt, a lap eladhatóságát tartsa szem elõtt. Én azonban egyelõre még nem szeretnék így írni. Hacsak a körülmények rá nem kényszerítenek. Mondjuk a mi kis magyar focink.
Várhegyi Ferenc
Soha rosszabb félévet
A kézilabdások ígéretes eredményeiAz NB II-es kézilabdabajnokság északi csoportjában õsszel a 7-ik helyen végzett a vörösvári kézilabda csapat. Ez elsõ pillantásra talán nem tûnik eget rengetõ nagy eredménynek, de ha jobban megnézzük, már egészen más a helyzet. A 16 fõs keret zöme ugyanis ifjúsági játékosokból áll, Pándi Gábor játékos- edzõt is beleértve alig öten felnõtt korúak. Megint bebizonyosodott tehát, (most már nem elõször), hogy a vörösvári gyerekek nagyon tehetségesek. A csapat legtöbb gólját például a 17 éves Wieszt Károly lõtte, aki már most 190 cm magas. Ilyen adottságokkal – no és persze munkával – még sokra viheti.
Jól játszott a két balszélsõ, Kohlhoffer Zoltán és a még csak 16 éves Szabó Sándor is. A nála két évvel idõsebb irányító Kovács Péter, azzal tûnt ki, hogy kiélezett helyzetekben is képes volt gólokat szerezni. A Solymár elleni rangadón szerzett 6 találata például önmagáért beszél. Remekül játszott a 17 éves kapus, Wippelhauser Tamás is, aki Pándi Gáborral felváltva védte a vörösvári kaput.
Az egyetlen negatívum, hogy Manhertz Mihály, az egyik legtehetségesebb, több poszton is bevethetõ játékos, ritkán látogatta az edzéseket (pedig bõven lett volna rá alkalma, hiszen heti 4 foglalkozás volt), és a 11 mérkõzésbõl is csak 4-en játszott. (Jómagam nem tudom, hogy ennek mi volt az oka, azt azonban tudom, hogy a kézilabdában nem elég csak az ügyesség. Aki nem dolgozik, elõbb vagy utóbb lemarad.)
A felnõtt korú játékosok (Hidasi Tamás, Fetter György, ifj. Král Károly és Balogh József) hozták magukat. Bár Hidasi Tamástól talán többet várhatnánk, hiszen korábban õ volt az együttes húzó embere, most azonban csak néhány igazán jó mérkõzése volt. Ezzel együtt a fiatalok, „öregek” csapata szépen teljesített. És komoly esélyük van az elõrelépésre, hiszen tavasszal nagyon kedvezõ a sorsolásuk. Hét hazai mérkõzésük lesz, és ha folytatják az õszi sorozatot, amikor hazai pályán (Solymáron) veretlenek maradtak, könnyen elõrébb végezhetnek. Jelenleg a harmadik helyezett Mogyoród mögött 3 pont a hátrányuk, ami nem tûnik behozhatatlannak. És nagy valószínûséggel a tõlük 4 ponttal lemaradó, kiesõ helyen álló Rákosszentmihály és Eger nem veszélyesek a mieinkre.
Jó hír, hogy az ifjúsági csapat is pompásan szerepel. Az Eger mögött 2 ponttal lemaradva a második helyen állnak, tehát komoly esélyük van egy dobogós helyezésre. És jelenleg úgy tûnik, hogy már ennek a csapatnak is megvan az utánpótlása. A 9-11 éves korosztályban pillanatnyilag 16-18 gyerek edz, de Pándi Gábor elmondása szerint még többen is jöhetnek. Továbbra is várják azokat a gyerekeket, akik most kapnak kedvet ehhez a játékhoz.
A játék vonzóerejére egyébként hadd mondjak el egy történetet. Az õsz rangadója a Solymár–Pilisvörösvár felnõtt találkozó volt. Legalábbis a két csapat szurkolói és játékosai számára. Az emberek megérezték, hogy nagy mérkõzést láthatnak, mert az esemény telt házat, 800 nézõt vonzott! Ha jól emlékszem, kézilabda-mérkõzésre utoljára akkor mentek el ennyien, amikor a Solymár még az NB I-ben szerepelt. Nos, akik ott voltak, nem csalódtak. Szikrázóan kemény összecsapást, nagy hajtást, jó mérkõzést láthattak. A vérbeli presztízscsatának a solymáriak voltak az esélyesei, de nem bírtak Vörösvárral. Négy perccel a vége elõtt még 3 góllal vezettek, de a mieink egyenlítettek. A mérkõzés döntetlen lett, amely a vörösváriak számára sikert, a solymáriak számára csalódást jelentett. (Náluk egyébként szintén a volt vörösvári játékosok, Fetter Zoltán, Mauterer Tibor és Jáki András vitték a prímet, de õk sem tudták megnyerni a találkozót.) Szóval, ezt a nagyon izgalmas, remek összecsapást látva, egy ifjúsági korú játékos, Botzheim Balázs egy év szünet után úgy gondolta, mégis a kézilabdapályán a helye. Újra játékra jelentkezett, és azóta is együtt dolgozik a többiekkel. Ezeket figyelembe véve, azt hiszem a korábbi viharok után, kezd rendbe jönni a vörösvári kézilabdázás.
A sportban persze csak ritkán lehet elégedett az ember. Most is kapásból fel tudnánk sorolni egy csomó dolgot, amelyen vagy változtatni kéne, vagy meg kellene valósítani. Ilyen például egy korszerû sportközpont (labdarúgó pályák, sportcsarnok, uszoda, teniszpályák stb.) létesítése és finanszírozása. Ez azonban már egy másik ügy, amelynek néhány részletérõl a lap más oldalain is olvashatnak. Azért említem meg mégis, mert bizton állíthatom, hogy több ezer ember igényét, vágyát tolmácsolom ezzel. És ezt már illik figyelembe venni.
Várhegyi Ferenc
Más utakon a bringások
2002 jelentõs változásokat hozott a Pilis Cross Country Club életében. Remek eredményeik miatt a két legjobb, Bogár Gábor és Hasenfratz Péter elfogadta a bajor Corrotech csapat hívását, és idén már az õ színeikben versenyeznek tovább. Velük tart az U-23-as kategóriába most belenõtt Melts András is, és ez azt jelenti, hogy a felnõttek és következõ utánpótlás korosztály, sztár nélkül maradt Vörösváron. Ez az élet rendje, mivel azonban a PCCC eddig erre nem volt felkészülve, lényegében ingyen engedte el versenyzõit. Valószínû egyébként, hogy így is kapnak a németektõl valamilyen támogatást, mindenesetre mostantól már minden vörösvári kerekessel szerzõdést kötnek. Nem kell nagy dolgokra gondolni, de ha a jövõben ilyen elõfordul, nevelési költség címén valami jár majd a klubnak a versenyzõiért.
A PCCC tehát jelenleg elsõrangú utánpótlás-nevelõ egyesületté vált, amit bizonyítanak a tavalyi eredmények is. A 10-18 éves korosztályokban ugyanis nem kevesebb, mint hét válogatott versenyzõt ad az egyesület. (Herczog András, Tátrai Zoltán, Gáborházi Ágnes, Gáborházi Károly, Benkó Barbara, Dancsuly Dávid és Gemela Márton viselhetik a címeres mezt.) Természetesen ennek megfelelõek az eredményeik is. Melts András a madridi junior Világ Kupa versenyen elért harmadik helyével robbant be a nemzetközi élmezõnybe, és nem utolsósorban megnyerte a magyar bajnokságot. Benkó Barbara, aki szintén bajnokságot nyert, a franciaországi híres Roc d' Azur futamon is gyõzött. Ugyanitt Gemela Márton a hetedik lett, és természetesen elsõ lett a magyar bajnokságban is. Gáborházi Ágnes megnyerte a serdülõ országos bajnokságot, de még hosszan sorolhatnánk az elért remek eredményeket.
Egyet azonban mégis ki kell emelnünk, nevezetesen Grósz Béla negyedik helyét, a kapruni junior maraton versenyen. A 19 éves kerékpáros a nem hivatalos világbajnokságnak tekintett versenyen érte el ezt a pompás eredményt, ami azt jelenti, hogy ebben a szakágban szép jövõ elõtt állhat.
Az egyesület célja egyébként a mostani távozásokkal együtt is elsõsorban az, hogy itthon, Vörösváron versenyezzenek felnõttkorukban is a fiatalok. A klubnál folyó edzésmunka eddig is jó volt, de ezután még jobb lehet, mert G.Varga Ágnes és Balajti Krisztián is segíti Benkó László munkáját. Összesen több mint 30-an edzenek a klubnál, de Benkó László elmondta, hogy további jelentkezõket is tudnak még fogadni. (Érdeklõdni a kerékpárboltban lehet.)
Jelenleg a felkészülési idõszakban aerobik, úszó, tornatermi, és ha az idõjárás engedi, szabadtéri technikai edzésekkel készülnek a versenyzõk. A legjobbak februárban egyhetes horvátországi edzõtáborba utazhattak, és márciustól kezdõdhetnek a szabadtéri edzések is.
Változás, hogy az egyesület idén nem rendezi meg az évadnyitó Pilis Kupa versenyt, viszont a Challenge Day kapcsán szeretnének a környékbeli települések általános iskolái számára kerékpáros versenyt rendezni. A helyszín valószínûleg a Templom tér és környéke lesz.
Várhegyi Ferenc
