 |
Fazekas Mihály:
Ének a hosszú télhez
Óh, meddig kell még a nyers szél
Dérdúrságát szenvednünk!
Engedd már óh makrancos tél,
Zúzos lárvád elvetnünk!
Vidd el rólunk vad honjába
A mord éjszak tunya seregét:
Hadd láthassuk pompájába
A vidító kikelet egét!
A gémbergõ természetnek
Engedj egy kis tágúlást;
A sok béburkolt életnek
Lágy szellõtõl újúlást.
A madár hadd csimpalykódzon
A bimbózó csere tetején;
Egy kis fûszál hadd nyújtódzon,
S egy szem harmat legyen a helyén
Akkor mink is megfrissûlvén
A tavasz jóvoltából,
S új lélekkel felperdûlvén
A sut rekkent zugjából,
A zsendûlõ természetbe
Víg énekkel ki-kiszaladunk:
S egy-két verset tiszteletbe,
Csak halj meg tél, neked is adunk.
