 |
A jó bennetek van
2002 karácsonya Pilisvörösváron„Tudjátok, az a baj, hogy túl sokat rohantok, nem értek rá leülni, beszélgetni egymással. Egyszer régen azért született meg egy király, a szívek királya, hogy az emberek jobbá váljanak. Az életét is feláldozta azért, hogy mindenki megtalálja a lelki békéjét…”
E szép szavak a zeneiskola betlehemes játékában hangzottak el a mögöttünk lévõ 2002-es év szent karácsonyán, s talán ez a lelki béke mindnyájunk számára néhány napon át meg is adatott az ünnepbe öltözött Vörösváron. Elültek az önkormányzati választásokkal felkavart indulatok, lanyhultak az irigység és rosszindulat vissza-visszatérõ hullámai – amelyek valljuk be, gyakran kiöntik belõlünk az emberséget –, lassult az eszeveszett mindennapi rohanás megélhetésért, kényelemért, karrierért, s valami különös, nagy-nagy érzés költözött belénk.
És amint kigyúltak a Fõ út oszlopain és tereinken a karácsonyi fények – a frissen feltûzött sok-sok csillag és harang –, amint a kirakatokban és a kertekben felragyogtak a gyertyafüzérek, s a díszek lassan otthonra leltek a nappali szobák karcsú fenyõin is, amint az elmaradhatatlan bejgli édes illata kiszûrõdött a sütõk lázas ajtaján, s óvatos lépteket hallottunk a szobából, ahová az ajándékokat rejtettük, talán már nevet is tudtunk adni az érzésnek, amely szívünket eltöltötte.Minden nap valami csodával telt. Az adventi vásár, a mindenki karácsonya, óvodáink, iskoláink ünnepi mûsorai, a templomi betlehemes, az éjféli mise, az ajándékozás a családi karácsonyfánál, az együttlétek, beszélgetések, a nagymama süteményei… mind-mind azt a csodát jelentették, ami csak ritkán ragyog fel az olykor ugyancsak szürke hétköznapokon.
Rajtunk áll, hogy minél többször felragyogjon. Csak meg kell hallanunk a szót, a zenét, csak látnunk kell a fényeket, csak meg kell fognunk egymás kezét, csak meg kell éreznünk a pillanatokban a boldogságot.
Úgy, ahogy azt a zeneiskola betlehemesének befejezõ mondatai sugallják:„Ha most hazamentek, nyújtsátok ki egymás felé kezeteket. Csendesebben szóljatok egymáshoz, és ne féljetek kimondani, amit szívetek rejt. Tárjátok ki lelketeket, zárjátok ki belõle a gyûlöletet, és engedjétek, hogy megteljen örömmel, és akkor majd mások lelke is ugyanazt a szeretetet sugározza vissza rátok. Ne feledjétek, a jó bennetek van, és ez fontos, nagyon fontos.”
Köszönjük Draxler Évának, a forgatókönyv írójának a szép szavakat.
Fogarasy Attila
Adventi vásár a Zeneiskolában
Bekövetkezett az, amitõl sokan tartottak és kétkedéssel közelítettek: giccsmentes vásárt rendeztek Vörösváron a Zeneiskolában, december 15-én. Többen elképedve tapasztalták, hogy a mindenkor a szervezést és megvalósítást kicsorbító nehézségek ellenére, soha nem látott egész napos, és rendkívül ízléses, adventi kirakodó hagyományteremtõ alapjai kerültek lerakásra.
Az már most bebizonyosodott, hogy a Zeneiskola bejárati folyosója és aulája kicsinek bizonyult a délutáni napszakban. Az árusok végig a fal mellett, zömmel saját vagy családjuk által elõállított kézmûves termékekkel jelentek meg. Agyag, fa, üveg, papír, textil, és milyen gyönyörûségeket lehet életre kelteni belõlük. Óvó nénik az egyik kisteremben ragasztottak, szabtak, varrtak, vagy épp gyöngyöt fûztek a belátogató gyerekekkel.
A jólesõen hosszas és pepecselõ vásárlás mellett, a nagyteremben délelõtt óvodások és kisiskolások adtak elõ betlehemi játékokat dalban, prózában, táncban. Nagyon készültek, és ez meglátszott. Sikerüket a szervezõk marcipánédességgel honorálták, és ez okozott némi torlódást az alkalmi mûvészbejáratnál.
A lelaposodott déli órák után jött a délutáni nagy lendület. Két órán keresztül zajlott a mûsor a nagyteremben. És a fellépõk nem fukarkodtak a játékidõvel, pedig itt mindenki társadalmi munkát végzett.
Mûsor és vásár nagyon eltalált kombináció. Hiszen, aki csak a szeretteire, ismerõseire kíváncsi a színpadon, az is tesz egy körsétát a portékák között, és a legtöbb szemlélõdni és vásárolni betérõt is vonzza a zene és tánc.
A vásári nap sikere, a város sikere is. Végre ebben a mûfajban is megmozdult Vörösvár. Tudja Isten, még a végén a szomszédos települések velünk fognak példálózni!
(F. A.)
Karácsonyi adománygyûjtés
Karácsonykor adománygyûjtést szervezett a Szociális Bizottság városunk szegényebb lakóinak. Vasárnap, 22-én 10-16 óráig a Plébániatemplom elõtt süteménnyel és teával kínálták az arra látogatókat, adományozókat. Húsz zsáknyi ruhanemû, játék, könyv gyûlt össze, sütemény a Puskin utcai pékségbõl, narancs a Krivinger zöldségestõl, tea és sütemény a Halmschláger-üzletekbõl, Kontra-boltból, magánszemélyektõl. Egy fenyõt is felajánlottak, akadt is rá jelentkezõ.
Másnap a nehéz közlekedési viszonyok ellenére is eljuttatták az adományokat a leginkább rászorulóknak. A ruhanemûket, játékot, a kevés élelmiszert a sokgyermekes családok kapták, a Speciális Otthon lakói pedig a narancsot és a süteményt.
Az adományozók részérõl felmerült az igény, hogy rendszeres legyen a ruhanemû begyûjtése Vörösváron, erre a Szociális Bizottság a Gradus Egyesülettel karöltve megoldást fog találni. Ha ez megvalósul, év közben folyamatosan el tudják látni a nagycsaládokat ruhanemûvel. A következõ karácsonykor élelmiszert szeretnének gyûjteni, mert azt tapasztalták, arra van ilyenkor leginkább szükség, és több helyre el tudnak vele jutni még az ünnep elõtt.
A Szociális Bizottság az adománygyûjtés sikeréért köszönetet mond Zoltán atyának, a FIVE tagjainak, a fent említett üzleteknek, a Templom téri iskolának, Toronyi Zsuzsannának és minden adakozó vörösvárinak.
(F. A.)
A fenyõfa
A Városháza elõtt karácsonyra felállított gyönyörû fenyõfát Mesés Sándor és felesége adományozta a városnak. A fenyõ egyidõs a lányukkal. Az õ elsõ karácsonyfája volt, amit a házuk elõtt ültettek el. A kis fa idõvel hatalmassá nõtt, beárnyékolta az egész házat, akadályozta a közlekedést. – Ha vége kell hogy legyen, legyen szép vége – mondogatta a házaspár, s így érlelõdött meg bennük annak a gondolata, hogy a fát a városnak ajándékozzák. Köszönjük!
(F. A.)
