 |
Új köntöst kapott a plébánia
November utolsó napjaira befejezõdött a római katolikus plébánia külsõ felújítása. Az építõk szeptemberben kezdtek neki a munkának, amely során teljesen kicserélték az épület tetõszerkezetét, külsõ nyílászáróit, újravakolták és festették a falakat, megújították a lábazatot. A homlokzat kõfülkéjében megszépült Szent Imre herceg szobra is.
A szemet gyönyörködtetõen, ízlésesen és az eredetihez hûen felújított régi épület helyi vállalkozók kezemunkáját és tehetségét dicséri.
(A fõ kivitelezõ Botzheim Mátyás volt, Hau János építette újjá a tetõt, az ablakokat Hoffstädter István, az ajtókat Gyõrffy József készítette. A szobor felújításának aprólékos munkáját Manhertz Mátyás végezte el.)
Az egyházközség 2002-ben eredetileg csak a tetõ felújítását tervezte, a Széchenyi Terv keretében elnyert közel 5 millió forint támogatás, az Önkormányzat által átutalt 1 millió forint és a hívek adományai azonban lehetõvé tették a két ütemre tervezett külsõ renoválás egy ütemben való elvégzését. Az elvégzett munka 14 millió forint összértékû.
A plébánia felújítása során a következõ években a belsõ helyiségek is sorra kerülnek. Zoltán atya az udvar kikövezését is tervezi, hogy az alkalmassá váljék ünnepségek megrendezésére.
2004-re az egyházközség tervbe vette a ligeti templom harangtornyának megépítését is. Több látványtervet is készíttetnek majd, amelyeket közszemlére fognak kitenni, várva, hogy a hívek elmondhassák róluk a véleményüket.
Ebben az évben lesz háromszáz éve, hogy megépült a plébániatemplom. Az egyházközség a jeles évforduló méltó megünneplésére készül.F. A.
Február 2-án Gyertya szentelõ Boldogasszony ünnepére várják a híveket a plébániatemplomba.
Szekula
Arno Gruen svájci pszichoanalitikus „Az idegenek bennünk” címû könyvét az alábbi történettel kezdi.
Az eset egy montenegrói jugoszláv férfirõl, Szekuláról szól. Szekula a háború után összetalálkozott egy török muszlimmal. Mindketten Bijelóból Mojkovácba tartottak. Korábban sosem látták egymást. Az országút erdõs vidéken vezetett keresztül, ahol sok orvtámadás történt. A muszlim örült, hogy egy montenegrói kíséri. Szekula is nagyobb biztonságban érezte magát egy török társaságában, mert védve volt a török partizánok támadásától. Barátságosan beszélgettek, és cigarettával kínálták egymást.A muszlimról kiderült, hogy békés családapa. Szekulának semmi ellenérzése nem volt vele szemben. Miközben átkeltek a vadonon, egészen összebarátkoztak. Forró nyári nap volt. Amikor a hûs erdõben leültek egy folyóparton, hogy egyenek és pihenjenek, Szekula elõvette pisztolyát, hogy dicsekedjék vele. A muszlim elismerõen nézegette és megkérdezte, hogy töltve van-e. Szekula igennel válaszolt, és hirtelen az a gondolata támadt, hogy most egyszerûen megölhetné a törököt, csak az ujját kellene megmozdítania.
A muszlimra emelte a fegyvert, és pontosan annak szemei közé célzott. A muszlim nevetett, és arra kérte Szekulát, hogy fordítsa el a fegyvert, mert az elsülhet. Ebben a pillanatban Szekulában tudatosult, hogy meg kell ölnie útitársát. Ha életben hagyná a törököt, nem tudná elviselni a szégyent és a bûntudatot. Így aztán – mintha csak véletlen lenne – a férfi mosolygó szemei közé lõtt.
Miért ölt Szekula? A pszichoanalitikus azt mondja, nem gyûlöletbõl ölt, hanem szégyenbõl és bûntudatból. Azért szégyellte magát, mert nem tudta gyûlölni az idegent, az ellenséget. Szekula szégyellte magát, mert azt a barátságosságot és jóságot, amit önmagában érzett, gyengeségnek gondolta.Szekula szégyellte magát, mivel a békés, meleg szívû muszlim elõhívta benne a szeretet és az együttérzés iránti õsrégi és mélyen elfojtott vágyakozást. Ebbõl a szégyenbõl fakadóan ölt, illetve bûnösnek érezte magát, mivel nem tudta gyûlölni azt az idegent, az ellenséget.
Az elemzést tovább lehetne folytatni, de a következtetés így is egyértelmû. Az erõszakmentességet belül kell kezdenünk és folyamatosan munkálnunk, mégpedig úgy, hogy legyõzzük a bennünk élõ idegent, aki és ami gonosszá tehet minket.
Úgy neveltek minket, hogy az erõszak az erõ, a szelídség pedig a gyengeség. El kell érnünk a szívünk mélyén, hogy ne szégyelljük a szelídséget, hogy el tudjunk távolodni az idegen- és az ellenséggyûlölettõl, az erõszaktól. Csak ha ez a belsõ váltás megtörténik bennünk, hogy mérlegelni leszünk képesek az ellenség szempontjait, megértjük õt és szeretni akarjuk õt, akkor lehet eredményes a mi erõszakmentes erõfeszítésünk.
Az elsõ legfontosabb következtetés tehát: Ne szégyelljük a szelídségünket! Tudjuk büszkén viselni – Krisztustól tanult – erõszakmentességünket. A szelídség nem erõtlenség, valamiféle meghunyászkodás, hanem határozott kiállás.
Csontos Barnabás
