 |
Háromszáz éves a plébániatemplom
Ebben az évben ünnepeljük a vörösvári plébániatemplom fennállásának 300. évfordulóját. E kiemelkedõ esemény alkalom a csendes magunkba fordulásra, jövõt fürkészõ elmélkedésre, de alkalom a história lapjainak visszapergetésére, az évszázadok fakuló emlékeinek felfrissítésére is. Jelen írásunkkal az elmúlt években gyönyörûen megújult templomunk történetének néhány fontosabb eseményét elevenítjük fel.
1689-ben német telepesek érkeznek a török világban elnéptelenedett Vörösvárra. Az elsõ néhány telepest késõbb sok száz követi. Dolgos és istenfélõ nép telepedik le itt, s alighogy megépülnek az elsõ vályogból vetett parasztházak, már azon gondolkodnak, hogy Istennek is méltó hajlékot emeljenek. Nemcsak a közös nyelv és kultúra, de a közös hit, a vallás is öszszeköti ezeket a hazát cserélt, kemény embereket. Minden közös imádság növeli a közösség erejét, túlélési esélyét a gyakran mostoha körülmények között. Sokan nem is bírják a rengeteg munkát, a megpróbáltatásokat, s tovább vándorolnak. Kell a templom, hogy a közösség élni tudjon, s halottaik is békében nyugodhassanak.
Alig néhány évvel az elsõ telepesek megjelenése után már meg is alakult az egyházközség. Eugen Bonomi „A budai hegyvidék betelepítésének kora” címû, 1940-ben kiadott dolgozatában a következõket olvashatjuk errõl: „A római katolikus egyházközséget már 1692-ben megalapították. Négy évvel késõbb, 1696-ban kapta meg a község elsõ plébánosát Bernhard Hörmann személyében, aki 1702-ig mûködött itt. A plébánia az anyakönyveket 1693 óta vezeti.”
VALÓBAN 300 ÉVES?
Nem tudni, hogy pontosan mikor kezdõdött a templom építése. Abban megegyezik a kutatók véleménye – s erre vonatkozóan találhatunk is írásos bizonyítékot –, hogy elõször egy fatemplomot emeltek a falu lakói.
Marlok István apátplébános – aki egyházi tevékenysége mellett igen jelentõs történeti és néprajzi kutatómunkát is folytatott – a Székesfehérvári Püspöki Levéltárban bukkant a következõ adatra: „Ecclesia antiqua lignea corruit.”
Azaz: „A régi fatemplom tönkre ment”
Eugen Bonomi a következõket jegyzi meg: „Az 1778-as egyházlátogatási (visitatio) jegyzõkönyvekben olvasható, hogy a templomot Krapff földesúr építtette 1689-ben. Krapff azonban csak 1696-tól kezdve (Csáky László után) volt itt földesúr, tehát az évszám helyesen 1698 lehet.”
Ez, a Bonomi szerint valószínûsíthetõ dátum már inkább a kõtemplom építésének kezdetét jelentheti, mintsem az azt megelõzõ fatemplomét.
Ahogy a fatemplom építésének pontos dátuma bizonytalan, a kõtemplom építésének megkezdését és elkészültét sem támasztják alá egyértelmûen – e sorok írója szerint – hiteles történeti források. Csak közvetett bizonyítékaink vannak.
A Pest megye mûemlékei címû kiadvány sem közöl pontos adatokat. A szerzõk szerint a templomot „1696-ban vagy 1700-ban építették, de valószínûbb az 1705. év.”
Marlok István írja a templom építésérõl: „1703-ban a község egy kõbõl épített templomot kapott, miután a korábbi kis fatemplom (1692-bõl) már majdnem összedõlt.”
Vajon miért akart összedõlni egy tíz évvel korábban épített fatemplom, ilyen rossz munkát végeztek volna a vörösvári ácsok?
Hiteles adatunk van arra egy korabeli jegyzõkönyvbõl, hogy 1702-ben már folyt a templom építése. Az 1702. július 10-i vármegyei jegyzõkönyvi bejegyzés szerint „A vörösváriak 100 forintos porcióbeli tartozását elengedik, mert templomukat építik.”
Levéltári adatok bizonyítják azt is, hogy 1703. február 23-án a helybeli postamester 9 éves fiát már az új templom mellett temetik el. (Az elsõ temetõ a templomkertben lehetett.) Ez közvetett bizonyíték csupán, hiszen nem biztos, hogy ekkor a templom már befejezett állapotban volt.
Arra viszont pontos adataink vannak egy 1747-es Canonica Visitatio jegyzõkönyvében, hogy az új kõtemplomot 1705-ben Khemetmilner vörösvári plébános áldotta meg. (A Canonica Visitatio a plébániák – kánonjogban elõírt – felkeresése felügyelet, ellenõrzés céljából az egyházmegye vezetõje vagy annak küldötte részérõl. Ennek során jegyzõkönyvben rögzítették az egyházközségre vonatkozó részletes adatokat.)
Kérdés: ha a templom 1703-ban már készen volt, miért kellett két évig várni a megáldásával, talán a kuruc háború kitörése miatt? (Hiteles adatok szerint 1703-ban a községet kuruc támadás érte.)
AZ ÉPÜLET
A templom Johann Danckmayr építõmestere munkája, aki az anyakönyvi bejegyzések szerint vörös-váron telepedett le. A templomot lapos zsindelytetõ fedte, a kórus, a szentély és sekrestyék valamint az ablakok boltívesek voltak, toronyként egy fából készült harangláb szolgált.
A XVIII. század végére a falu lakossága megtöbbszörözõdött, így a templom már szûknek bizonyult. Ezért 1797-ben meghosszabbítják a templomhajót, és kõtornyot építenek rá. 1802-ben szentéllyel bõvítik a templomot, és új sekrestyét építenek hozzá. 1821-ben lebontják a romladozó boltozatokat, és sík födémmel fedik a hajót.
Egy évszázaddal késõbb ismét kicsinek bizonyul az épület az egyházközség számára, ezért 1932-ben a templom történetének legnagyobb átalakítása veszi kezdetét. A régi födémet lebontják, a falakat egy méterrel megemelik, a homlokzaton a kórus magasságában két új ablakot nyitnak, új boltozatokat építenek, s megújítják a teljes berendezést.
A templombelsõ legértékesebb része a fõoltár, amelyet Marlok István apátplébános menekített ki a romokban álló Budai várpalota kápolnájából. (Ennek történetét egy szemtanú elbeszélése alapján a Vörösvári Újságban már felelevenítettük – a szerk.)
Mûvelõdéstörténeti vonatkozása is van, a keresztelõ kútnak, amelyet Rehák Józsefné Moór Anna színésznõ adományozott a templomnak.
Szintén mûvelõdéstörténeti jelentõségû, hogy az oltár alatti kriptában helyezték végsõ nyugalomba a Maj-tényi család néhány tagját. (Majtényi Anna Madách Imre édesanyja volt.)
A templomot az 1744-es Canonica Visitatio szerint Fülöp és Jakab apostol tiszteletére építették a vörösváriak. Egy három évvel késõbbi jegyzõkönyv már a Mindenszenteket nevezi a templom védõszentjeinek. Az 1757-es látogatási jegyzõkönyv nevezi elõször Mária mennybemenetelét a templom védõszentje ünnepének (augusztus 15.). Az 1932-34-es átalakítás után Nagyboldogasszony tiszteletére szentelik fel a templomot.
A templomot 1945 karácsonyán bombatámadás éri. A templom elé hulló orosz bomba nem rongálja meg komolyabban az épületet, de a misérõl hazafelé tartó hívek közül halálos áldozatot szed.
A hetvenes években új sisakot kap a torony, a rendszerváltás után pedig nekikezdenek az épület teljes külsõ felújításához, amelyet 2001-ben sikeresen be is fejeznek. Hátra van még a belsõ tér renoválása – bizony itt-ott, s fõleg az oltár mögött nagy darabokban hullik le a vakolat. Ismerve a vörösváriak odaadását, önzetlenségét, biztos vagyok benne, hogy a belsõ felújítás sem várat sokáig magára.
300 év óta sokat változott ez az épület, de változott a körülötte lévõ világ is. Csak egyvalami maradt állandó: az itt élõ emberek jövõbe vetett hite és hûsége, amely a templomot fenntartó közösséget éltette. Századokon átnyúló szilárd kapocs ez a templom, amely összeköt múltat, jelent és jövõt, egyént és közösséget. Sorsa a mi sorsunk, körvonalai a mi lelkünk körvonalai.
Isten éltesse öreg templomunkat 300. évében!
F. A.
Forrásmunkák:
Fogarasy-Fetter Mihály: Pilisvörösvár története és néprajza; Fogarasy-Fetter Mihály: Ami a monográfiából kimaradt; Pest megye mûemlékei
