 |
Tábori galopp
Kevés szülõ táplál ellenérzéseket a lovastáborok iránt, ennek egyik magyarázata, hogy sokunkban él romantikus kép a lovakról, fakadhatnak bár személyes tapasztalatból, vagy könyvlapok benyomásaiból. A nyári szünidõ kínálja az alkalmat, hogy gyermekeink is szembesüljenek a lótartás mindennapjaival és leginkább a lovaglás élményével.
Modránszky Erika, aki maga is huzamosabb ideje tart lovakat, sõt bértartást is vállal, szívesen osztja meg tapasztalatait olyanokkal, akik kíváncsiak arra, hogy mit is lehet tanulni egy hét lovastáborból.
Õ maga napi idejének számottevõ részét a lovak istápolásával, gondozásával, és lovaglással tölti, de persze nagyon szeretné létrehozni álmai lovasiskoláját, amire jelenleg a feltételeknek csak egy része adott. A beszélgetés helyszínén is minden az állatokról tanúskodik. Lóportrék, lovas naptár, versenydíjak, még a számítógép egérpadja is lófejet formáz.
– Miért van a lovaknak kitüntetett szerepük a gyermekek életében?
– Ennek egyrészt az évezredes emberrel közös együttlét, másrészt az állat elbûvölõ finomsága, játékossága és nem utolsósorban a hátas mivolta lehet a magyarázata. Szemben a másik nagy kedvenccel, a kutyával, a ló igazából sosem törleszkedik, hízelkedik, tekintélyt parancsoló lénye magasztosabb szeretetet vált ki az emberekbõl, kiváltképp a gyerekekbõl.
– Ha már eldöntöttük, hogy gyermekünket lovastáborba küldjük, mire figyeljünk a kiválasztásnál?
– Nagyon sokan foglalkoznak táborszervezéssel, és büszkén hangoztatják, hogy a gyerekek ez idõ alatt megtanulnak lovagolni. Pedig ezzel nincs összhangban a képzett oktatói állomány, és sajnos a magyarországi alkalmazott lóállomány sem kedvez a gyermekek részére indított táboroknak. Míg Németországban igyekeznek kis testû, általában póni jellegû lovakon tanítani, addig idehaza a nagy testû, éppen ezért félelmetesnek tûnõ lovakkal teszik ugyanezt. Azt is tudni kell, hogy másként viselkednek a lovak futószáron, mint szabad terepen, és egy kezdõ, ám ígéretesnek tûnõ 8-10 év körüli gyermek számára egy nagy testû ló terepen történõ esetleges megfékezése már csak fizikai adottságai miatt sem minden esetben lehetséges. Hasznos tanácsként ajánlom minden szülõnek, hogy elõször gyõzõdjön meg saját szemével arról, hogy a kiszemelt táborban milyen lovakat tartanak, mennyire meggyõzõ a velük való bánásmód, milyenek a tartási körülmények, és a szervezõk milyen tudásszintre kívánják felhozni a gyerekeket.
– Mit kell tudni magáról az állatról?
– A lónak mind közvetlenül elõre, ill. hátra van egy kb. 2 méteres holt látótere. Ebbõl fakadhat az a közhiedelem, hogy az állat kirúg vagy éppen harap. Fel kell készülni arra, hogy léteznek ijedõs állatok, akik váratlan hangokra, neszekre, zajokra rendkívül hevesen képesek reagálni. Egyet viszont le kell szögezni: a ló nem gonosz, és cselekedeteit sem rosszindulat vezérli.
– Mit tegyen ezek alapján gyerekünk?
– Itt megint utalni szeretnék arra, hogy nem mindegy, hogy ki tartja ezeket a táborokat, hogyan készítik fel a gyerekeket az állattal való kapcsolatra. Elmondható, hogy célszerû a lovat oldalról közelíteni, és egyben megszólítani az állatot. Kezünk simogató mozdulata mellett, folyamatosan figyelemmel kell kísérni a ló viselkedését. Vannak persze csiklandós állatok, akik a simogatásra idegesen reagálnak, de erre megint csak a táborvezetõnek kell odafigyelni. Azt kell megtanulni, hogy bizalmat sugározzunk, miközben félelmünket is le kell gyõznünk, hiszen amint említettem, a ló alapvetõen ijedõs és bizalmatlan, és ráadásul a gyerek szemében ijesztõen hatalmas.
– Mennyire alakítható ki ez a bizalomépítés egy hétben?
– Ez természetesen a gyerek hozzáállásától is függ. Aki szereti az állatokat, annak nagyszerû lehetõséget biztosít egy tábor arra, hogy gondoskodással, szeretettel, ápolással, tisztítással akár egy hét alatt is bizalmi kapcsolatba kerüljön a lóval. Ez is a táborszervezõ ügyességén, hozzáértésén múlik, hiszen alkalmat kell biztosítani a gyerekeknek, hogy ne csak felsegítsék õket egy idegenszerû lény hátára, de elõbb egy kis kedvességgel, becézéssel, simogatással kezdõdjön az ismerkedés, majd lovaglás után kerüljön elõ a csutakoló, a kefe, amit persze felügyelet mellett, de a gyerek végezhet. Megjegyzem, a ló részérõl nagyfokú bizalmat árul el, ha megengedi patái kitisztítását. Ami a lovaglást illeti, nagyon sokan érzik úgy két három nap után, hogy õk már urai az állatnak, és ha ebben felelõtlen szervezõi hozzájárulás is erõsíti a gyereket, terepre érve könnyen kellemetlen helyzetbe kerülhet az ifjú lovas.
– Hogyan kell szabályosan megülni a lovat?
– Az órákat igénybevevõ szakmai ecsetelés helyett azt tanácsolom, hogy mindenképpen lazán, lábakat a ló oldalán enyhén ívbe fordulón helyezve, lenyomott sarokkal, befelé mutató ujjakkal, egyenes derékkal. Elég könnyû testtartás? És ehhez tegyük hozzá, hogy ahány ló, annyiféle megülést kell felvenni. A három jármódot (lépés, ügetés, vágta) minden ló másként veszi fel, ezzel is nehezítve egy kezdõ helyzetét. Az is növeli a tábor értékét, ha képesek e szempontok szerint is összeválogatni az állományt. A biztonságos és helyes ülés elsajátítására azonban egy hét a legjobb szervezés mellett sem elegendõ.
– Milyen öltözék ajánlható a lovasnak?
– A legfontosabb és a biztonságos lovaglás elengedhetetlen kelléke az ún. kobak, vagy lovas bukósisak. Esés elõfordulhat, és kobak hiányában súlyos agyrázkódást kaphat még a legjobb lovas is. Egyébként nem kell túlzásba vinni az alkalomhoz illõ öltözködést, viseletként ajánlható az aránylag testhez simuló szövetnadrág, de semmiképpen se belsõ varrású farmernadrág, betûrt ing, és a kengyel használata miatt bokacipõ. Ennek talpa ne legyen végig sima, sarokkal rendelkezzen, mert a kengyelben mozgó cipõ könynyen elõrebukhat.
Elnézem Erika feszes tartású, fényesre vikszolt lovaglócsizmáit, ezekben nem egy könynyen esik át az ember a ló túloldalára.
Toronyi Zoltán
Rejtélyes darázsinvázió Vörösváron
Wenczl Misi bácsi négy évtizede méhészkedik. Kertjének kaptáraiban nyolc méhcsaládot nevelt, óvott féltõ gonddal. Sok munkát adtak, és sok örömet szereztek neki ezek a kicsi, szorgos állatok, akiket nagyon megszeretett a sok-sok év alatt. Kamrája mindig tele volt aranyszínû mézzel, közte lépes mézzel is, amit a saját találmánya szerint készített, s amire nagyon büszke volt.
Tavaly szeptemberben sötét árny borult a méhesre. Mézre éhes, rabló darázshad támadt a kaptárakra, s gyilkolni kezdte a méheket.
Amikor Misi bácsi észrevette a bajt, már késõ volt. Mind a nyolc család elpusztult, s a méz java is odalett. Rengeteg kára lett az idõs embernek.
Misi bácsi szinte sírva mesélte el a történteket, majd sóhajtva tette hozzá:
– Nem hiszem, hogy újra kezdem a méhészkedést, nyolcvanhét éves vagyok, elfáradtam. Meg aztán nincs pénzem többezer forintért új méhcsaládokat venni. Jobb híján nem marad más, minthogy a méhészújságokat böngészgessem…
Vörösvár többi méhésze is hasonló károkról számolt be. A darazsak szinte mindenütt tönkretették a méheseket. De a lakóknak is rengeteg kellemetlenséget okoztak a sárga potrohos, agresszív rovarok.
Zsarnóczy Istvánnak 40 méhcsaládja pusztult el. 600 000 forint kár érte. Tetézte a bajt, hogy a biztosító nem kötött a méhesekre biztosítást.
– Próbáltunk védekezni a darazsak ellen, ahogy tudtunk, de ezúttal az üvegcsapdák sem voltak hatásosak – panaszolta a szakértõ méhész. – Kérdezgettem más településen lakó méhész ismerõseimet, elõfordult-e ott is a darázsinvázió, de sehol sem tapasztaltak hasonlót.
Nemrégiben összefutottam Misi bácsival, aki õszi keserûsége ellenére tavasszal vásárolt egy új méhcsaládot. Vett volna többet is, de egyelõre nem kapott. A méhészújságot persze azóta is böngészgeti, de most már újra van miért...
F. A.
