 |
Jubiláló sörözõ
1993. augusztus 1-jén a bajor sörmester lefõzte elsõ allgaui recept szerint készített sörét, ami hazájában persze cseppet sem okozott volna feltûnést. Vörös-váron viszont útjára indított egy látványsörfõzdét, melynek éppen tíz éve isszuk a „levét”. Kerek évszámokkal jubiláló társaságok mindig is alkalmasak voltak egy kis számvetésre, visszatekintésre.
– Észrevettétek-e, hogy túl vagytok az elsõ tíz éven? – kérdezem Jáky Andrástól, a Rotburger sörfõzde egyik tulajdonosától.
– Észre kellett hogy vegyük, hiszen fejlõdésünk íve néha minket is szó szerint elkápráztat. A nulláról indult ez a vállalkozás, és most egy rendezett, teraszokkal övezett kis mintaüzemet látok. Pedig a kilencvenes évek elején még azt sem tudtuk igazából, hogy pékség vagy sörfõzde legyen. Emlékeztetõül csak annyit, pékségbõl több is akad. Persze édesapám szesziparban eltöltött 20 éves tapasztalata is sokat segített a vállalkozás elindításában. Elõtanulmányaink során jutottunk el Bajorországba és kerültünk kapcsolatba az allgaui sörmesterrel, aki nagyon készségesnek bizonyult abban, hogy bevezessen minket a sörgyártásba.
– Hogyan sikerült beszerezni a miniüzem gyártóberendezéseit?
– A gépek, berendezések egy részét Magyarországon gyártattuk le, a többit külföldrõl kellett behozni.
– A gyártás megszervezésén, beindításán túl milyen célok vezéreltek akkor titeket?
– A látványsörfõzdét mint kategóriát tûztük ki célul, ill. már kezdetekben szerettük volna megvalósítani, hogy a vendégek kulturált körülmények között helyet foglalhassanak, miközben szemük elõtt készítjük a sört. Ennek megvalósítása több ok miatt is kicsit halasztódott, hiszen csak évekkel késõbb tudtuk kialakítani a kulturált sörözõhelyiséget, majd a már látható teraszokat. Másik célunk az volt, hogy a kisüzemû sörgyártás kelet- és dél-európai régióban történõ elterjesztését felvállaljuk. Ennek eredményeként 1997-ben Székelyudvarhelyen megnyitottuk az elsõ külföldi, de nem a mi tulajdonunkban álló ilyen jellegû sörfõzdét. Tulajdonképpen a technológiát adtuk át, és a beüzemelésre vállalkoztunk. A technológián egy kicsit változtattunk már idehaza is, a közízlésnek és a felhasznált hazai alapanyagoknak megfelelõen.
– Mennyire jöttetek be ti Vörösvárnak, jól sikerült a választás?
– Annak ellenére, hogy nap mint nap látok új arcokat, akik nem is rejtik véka alá csodálkozásukat, kijelenthetem, hogy igény, sõt fokozott igény van a sörözõre. Természetesen számosan élnek továbbra is az elvitellel, de fejlesztéseinknek köszönhetõen, sokan helyben élvezik a szolgáltatásokat.
– Hogyan népszerûsítitek magatokat, egyáltalán reklámtevékenységet folytattok-e?
– Az indulás évét követõen, édesapám ötletére, lovas kocsival jártuk be Vörösvárt, és kóstoltattuk az embereket. Ettõl függetlenül kezdetben inkább a környezõ településeken ismertek minket jobban, és csak az elmúlt két-három évben sikerült érezhetõen lefaragni e hátrányunkat.
– Társasági élet számára felfedezték-e már a sörözõt?
– Igen, sõt a visszajelzések azt mutatják, hogy nagyon népszerûek lettek a koncerttel egybekötött esték. És ez már nemcsak 1-2 korsó sör elfogyasztásáról szól.
– Ki szervezi ezeket a programokat?
– Általában én hívok meg elõadókat, együtteseket. Közülük sokan zenélnek a sramli mûfajban, de próbálkozunk más zenei stílusokat is bevezetni.
– Belépõt szedtek-e?
– Nem, ezek ingyenes programok, vendégeink emeltebb szintû kiszolgálását segítik.
– A viszonylagos korai zárás nem akadálya-e ezeknek a zenés estéknek?
– Ez valóban számunkra is kényes kérdés, hiszen a sörözõ szomszédságában lakókkal eddig is jó kapcsolatot ápoltunk, és annak ellenére, hogy egy-egy zenés esti mulatság a hangulatból fakadóan tovább is tarthatna, 22 órakor bezárunk.
– Készültök-e bárminemû megemlékezéssel a 10 évvel ezelõtti nyitásra?
– Igen, változatos programokat terveztünk, ezeket idõben ismertetjük, egyben szeretnénk meghívni mindazokat, akik, vagy családtagként, vagy ismerõsként az elmúlt 10 évben azon dolgoztak, hogy idáig eljuthassunk.
– Ki fogja lefõzni a jubileumi sört?
– Most nem az allgaui mester, hanem a vörösvári.
Toronyi Zoltán
