 |
Július 15-én reggel szokatlan, furcsa zajra ébredek. Beletelik egy hosszú perc is, mire kódolni tudom tompa aggyal a zizegõ, sustorgó, locsogó hangokat. Nyugtalanítanak az ismeretlen zajok. Félek tõlük. Elveszítem a biztonságom, a biztos helyem a létben. Sokszor nem tudok elaludni egy éjjeli lepkétõl, ami berepült a szobába, csak miután felkapcsoltam a villanyt, s felhajkurásztam a fogságba esett állatot: ja, hát ez csak egy éjjeli lepke, ami berepült a szobába... Aztán visszafekszem...
Ez a mostani hang azonban megnyugtató, simogató. De mi lehet? A mosógép, a zuhanyozó?…
De hát csak nem…? De igen… igen! Esik az esõ.Jaj, nem is esik: zuhog, szakad, záporozik!!! Ömlik, mintha dézsából öntenék – ízlelgetem a szavakat, szinonimákat, szóláshasonlatokat örömömben: „anyanyelvelek”.
Kiállok a teraszajtóba, s nézem, ahogy sír a természet. Ahogy hull a könnye, mint a záporesõ. De most örömében sír. A hosszú, gyilkos szárazság után enyhet adott az ég.
Fellélegzem.Ahogy fellélegzik, újjáéled a természet, a kiszikkadt szántóföldek, a száraz tavalyi avartól zörgõ erdõk, a poros utak.
Örülök, hogy még mûködik az idõjárás, hogy mégsem helyrehozhatatlan minden. Hogy talán mégsem globális a felmelegedés, amibe belehajszolta az emberiség magát. Hogy még megmenthetõ a föld: gyönyörû kék ûrhajónk a süket, rideg világûrben…
Este bekapcsolom a tévét, egy sci-fit adnak az egyik kereskedelmi adón. Elõször csak félszemmel figyelek oda, valami szokásos amerikai összeesküvés-elmélet, aztán egyre jobban érdekel, míg végül döbbenten figyelem a képsorokat. Idegenek lepik el a földet, s titokban hatalmas, föld alatti erõmûvekkel fokozzák tovább a légkör üvegházhatását, s növelik az átlaghõmérsékletet olyanra, amelyben õk szeretnek élni. És akkor idetelepíthetik fajukat. Terrafor-málás – ahogy õk nevezik.
Fõhõsünk, egy rádiócsillagász, elfogja azokat a jeleket, amelyek segítségével a távoli anyabolygóról kommunikálnak az itt lévõ földönkívüliek. Senki sem hisz neki, aki pedig mégis, az el akarja õt tenni láb alól.
Persze, a végén egy szál maga – ahogy ez a hollywoodi filmekben lenni szokott – megmenti a földet. A fõgonosz, amikor leleplezõdnek légkörmelegítõ üzemeik és üzelmeik, így érvel: „Mi csak meg akartuk gyorsítani és 10 év alatt befejezni azt, amit az emberiség egyedül is 100 év alatt elérne: a globális fölmelegedést.”
Félek, hogy itt még a fõgonosz is tévedett: akár 100 év alatt úgy elrontjuk ezt a kék bolygót, hogy sem õk, sem bármiféle varangyok többé itt meg nem élhetnének…
Mert ehhez igazán értünk: elpusztítani a földet, a természetet. Módszeresen, kíméletlenül és ostobán.
Sírhat azután hiába, ha lesz még akkor könnye…Fogarasy Attila
