 |
Megy a magyar nyaralni. Mert csak a magyar tud így nyaralni. Sok pénzért – mégis kevésért megy a magyar külföldre. És büszke, mert külföldre mehet. Tengerpartra. Busszal. A csomagban ott a kis pálinkásüvegbe elõkészített, még talán langyos kávé, talán ott az üveg sör – hiszen ki tudja, mi vár ránk a nagyvilágban, és ott a fasírt is, mert enni kell. (Dicséretére legyen mondva egyre kevesebb a fokhagyma a fasírtokban, civilizálódik a magyar). Szóval minden megvan. Megvan a melegítõ–edzõcipõ párosítás is, mert ugyebár utazunk. (Milyen sportszeretõ nemzet a magyar – jegyezte meg egy svéd ismerõsöm.) Szóval minden készen áll a nyaralásra.
Hajnali öt óra a Hõsök terén. Nagy tér, sok embert és sok buszt befogad. Hajnal van, és a téren nagyon sok izgatott ember. Nem jön a busz. Pedig már itt kellene lennie. Nagyon sokan toporognak, csomagok mellett, között, fölött. A távolban elõtûnik VALAMI. Nagyon messze megáll. A nép elindul. Rohan, persze csomagostul, mert nem maradhat ott az asszony, míg a férje körülnéz, még a végén lemarad, szóval csomagostul rohannak a busz felé. De a riasztás téves volt. Ez a busz nem az a busz. Vissza mindenki. Újra egy busz a távolban, persze ellentétes oldalon, fut a nép a csomagokkal. Csalódottan jönne vissza, de nem ér rá szomorkodni, fut is a következõ buszhoz, talán most már tényleg ez a busz az a busz. Futnak az emberek a csomagokkal, most már kissé idegesek. De hát ez hozzátartozik az utazáshoz.
Egyszer csak megjelenik távol egy buszkonvoj. Rajta az utazási iroda jele. Mosoly az arcokon, majd jön a találgatás: vajon hova fognak beállni? Akinek a hetedik érzéke súgott valamit, az elindult oda. Ott még van egy kis hely, csak oda állhatnak be már. És beálltak. Rohan mindenki a csomagokkal. Megáll a busz, hatásszünet, majd nyílik az ajtó, kiszáll a bajuszos-nyakkendõs buszvezetõ, kérdések ezrei szúrják át – de válaszolni nem tud. Õ még nem tudja, ez melyik busz, majd jön az idegenvezetõ. Õ tudja. Hát akkor indul a vadászat, hol lehet az idegenvezetõ? Megvan, papírokat lobogtat a kezében. Nem szól semmit, elkezdi olvasni a listát. Nincs rajta a név! De hát hová megy ez a busz? Spanyolba. Úristen, a görög busz hol van? Melyik a görög busz? Õ nem tud semmit, ez az az utazási iroda, de ez a spanyol busz, õ nem tudja, mi van a görög busszal, nem az õ dolga.
Teljes a káosz és a kétségbeesés. Sok a busz – talán már el is ment a görög! Nem, nem, nagyon sokan várják még, nem mehetett el. No, végül is begurult egy busz. Nem a sofõrtõl, hanem a késõbb megérkezõ idegenvezetõtõl megtudják, hogy ez a busz. Megvan. Három busz megy görögbe, egyes, kettes, hármas, melyik melyik? Nincs ráírva, és nincs kitáblázva. De megvan, és ez a fontos.
Felülnek, csomagok be, fasírt, sör és kávé a láb alatt. Integetés és elindul a busz Görögországba. 10 nap apartman, egy kisebb vagyonért, persze tulajdonképpen nem sok, de mégis. Úgy fél évi spórolás. Aki még nem kábult bele a reggeli buszvadászatba, félhangosan megjegyzi: miért nem lehetett a téren táblákon kiírni, melyik busz hova áll, és hova megy?
Talán más árfekvésû utaknál. Mert ez volt a legolcsóbb. Talán négy évi spórolás után embernek nézik az embert.
Orosz Ágota
