
Álljunk meg egy szóra
Grószné Krupp Erzsébet polgármesterrel
– E havi interjúnk kulcsszava: „pályázatok”.
Az elmúlt idõszak képviselõ-testületi
határozatai is jórészt pályázatokról
szóltak. Vegyük sorra ezeket, kezdve a legfontosabbal. Évek
óta szerepel a Képviselõ-testület napirendjén
a városi közétkeztetés megoldása. Úgy
tûnik, most fordulóponthoz érkeztünk. Polgármester
asszony, kérem, foglalja össze az ezzel kapcsolatos legfontosabb
tudnivalókat.
–
Önkormányzati intézményeink elöregedett,
elhasznált állapotú konyháinak felújítása,
kapacitásuk bõvítése és a HACCP minõségbiztosítási
rendszerre való átállítása igen nagy
terhet rótt volna az önkormányzatra. A Képviselõ-testület
ezért úgy döntött, hogy külsõ beszállítóval
oldja meg a városban a közétkeztetést. Az
errõl szóló pályázat a közbeszerzési
törvény szabályai szerint lett meghirdetve. A pályázati
dokumentációért négy vállalkozó
jelentkezett, a konyhák megszemlélése után
ketten nyújtottak be pályázatot. Közülük
is csak az egyik teljesítette a pályázati feltételeket.
A Képviselõ-testület június 3-án a
Sodexho Magyarország Kft.-t nevezte meg a közbeszerzési
eljárás gyõztesének. Azóta már
meg is kötöttük a szerzõdést, amely 10
évre szól.
– Hogyan fogja megoldani ez a cég az óvodák,
az iskolák és a Napos Oldal ellátottjainak étkeztetését?
– Pályázatában a cég
vállalta a konyhák felújítását
és a HACCP rendszerre való átállítását.
Vállalta, hogy továbbra is üzemelteti a Rákóczi
utcai óvoda konyháját. Itt fognak fõzni
a város óvodái, a gimnázium kollégiuma
és a Napos Oldal Szociális Központ számára.
Az iskolák tanulóit 800 adagos óbudai konyhájukból
fogják ellátni. A nyertes pályázó
vállalta, hogy minden speciális igényt kielégít,
így például a lisztérzékenyek, a
cukorbetegek diétás étkeztetését
is. Vállalta a konyhai dolgozók átvételét
és azonos feltételekkel való további foglalkoztatását.
A Sodexho a használatba vett konyhák után bérleti
díjat fog fizetni. A díj összegének felét
azonban az önkormányzat beszámítja a konyhák
felújításának fejében, amelyre a
nyári szünetben kerül majd sor. A fejlesztéseket
természetesen – tekintve, hogy az önkormányzat
a tulajdonos – csak a Képviselõ-testület hozzájárulásával
hajthatják végre.
– És mi van akkor, ha lejár a 10
év, és a Képviselõ-testület nem hoszszabbítja
meg a most aláírt szerzõdést?
– Akkorra már nem lesz elszámolási
kötelezettsége az önkormányzatnak, hiszen a
konyhák felújításáért cserébe
elengedtük a bérleti díj felét. Így
a szerzõdés lejártakor használatba visszavehetjük
a felújított és minõségbiztosított
konyhákat.
– Az önkormányzat számára
ez látványosan a legelõnyösebb megoldás,
hiszen egy fillérébe nem kerül a konyhák felújítása
és üzemeltetése, és még bevétel
is származik belõle. De mi van akkor, ha az új
üzemeltetõ nem válik be, teszem azt, ehetetlen ételt
szállít?
– Erre garanciák vannak a szerzõdésben,
három jogos reklamáció után a szerzõdés
a részünkrõl akár fel is bontható.
– A Képviselõ-testület döntött
arról is, hogy a szennyvízcsatorna-hálózat
és a szennyvíz-tisztítómû üzemeltetésére
koncessziós pályázatot fog kiírni. Fajsúlyát
tekintve ez az elõbbihez hasonló, igen fontos döntés
volt, hiszen a város szinte öszszes lakosát érinti.
A kérdésem nagyon egyszerû: miért jobb, ha
egy vállalkozó üzemelteti a csatornarendszert és
nem a Városgondnokság?
– Véleményem szerint szakmailag kritikán
alul mûködik Vörösváron a szennyvízcsatorna
és a szennyvíztisztító üzem. Ezt bizonyítja
az is, hogy 1,5 millió forint bírságot kellett
fizetnie az önkormányzatnak amiatt, hogy a szennyvíztisztítóból
folyamatosan szennyezõ anyagok kerülnek az Aranyhegyi-patakba.
Problémát okoz az is, hogy nincs csatornatisztító
berendezésünk, amire nagy szükségünk lenne.
Egy ilyen berendezés több tízmillió forintba
kerül, és mûködtetése nagy szakértelmet
kíván. Azt gondolom, hogy az egész rendszernek
az üzemeltetése egy kiváló szakembergárdát
igényel, amivel mi jelenleg nem rendelkezünk. Az elmúlt
10 év bebizonyította, hogy az önkormányzat
nem képes kezelni a problémát. A koncesszióba
adástól jelentõs pozitív változást
remélek.
– Tudna-e konkrét példát
mondani arra, ahol az önkormányzat koncesszióba adta
a csatornahálózatot?
– Nem kell túl messzire mennünk, például
Piliscsabán és Pilisjászfalun oldották így
meg a csatornahálózat üzemeltetését.
– Beszéljünk most azokról
a pályázatokról, amelyeken az önkormányzat
vesz részt fejlesztéseire pénzforrást keresve.
Több olyan pályázatunk is van, amelyek révén
európai uniós támogatáshoz juthatunk...
– A következõ évektõl
kezdve lehet számítani az Európai Unió Strukturális
Alapjai nyújtotta támogatásokra. Ennek érdekében
nyújtottunk be a Pályázat Elõkészítõ
Alaphoz (PEA) három pályázatot. Siker esetén
nem pénzt kapunk, hanem szakmailag korrekt, teljes kidolgozását
a Strukturális Alaphoz benyújtandó pályázatainknak,
a szükséges tervdokumentációkkal együtt.
– Melyek ezek a kidolgozandó pályázatok?
– A Szabadidõközpont felépítésére,
a Templom téri iskola felújítására
és bõvítésére, valamint a Szent Erzsébet
utca csapadékvíz-elvezetésére és
útépítésére vonatkozó pályázatok.
Az elõbbieken kívül további két pályázatot
adott be az önkormányzat a Pest Megyei Területfejlesztési
Tanácshoz útépítésre, valamint a
Széchenyi Turizmusfejlesztési Program keretében
a Szabadidõközpont megvalósítására.
– Sikeresek voltak-e a nyílászárók
cseréjére beadott pályázataink?
– Még biztosat nem mondhatok, de nagyon remélem,
hogy legközelebb már beszámolhatok a kedvezõ
döntésekrõl…
– Újabb ingatlanértékesítésrõl
is határozott a Képviselõ-testület, ezúttal
a Fõ út 93. sz. alatti ingatlant adták el a bérlõjének.
Várható-e, hogy a továbbiakban is folytatódik
az önkormányzati ingatlanok értékesítése
a városban?
– Igen, méghozzá a szerint a koncepció
szerint, hogy a városban szanaszét fekvõ ingatlanainkért
cserébe a létrehozandó Szabadidõközpont
területén vásárolunk telkeket. Értékesíteni
fogjuk a Klapka utca–Görgey utca közötti önkormányzati
tulajdonban lévõ területet is a tereprendezést,
a telkek kialakítását, és közmûvesítést
követõen, amire 50 millió forint keretöszszeget
szavazott meg a Képviselõ-testület. Ez a terület
az elmúlt években szemét- és építésitörmelék-lerakóhellyé
változott. Most elsõ teendõnk tehát a törmelék
eltávolítása.
– Érdemes egy amúgy is eladandó
területre ennyi pénzt elkölteni?
– Igen, nagyon is érdemes, mert egy közmûvesített
telek sokkal többet ér, és jobb áron lehet
eladni. Nagyságrendileg legalább a háromszorosára
számítunk bevételként.
– Közétkeztetés feladatának
átadása, csatorna koncesszióba adása, ingatlaneladások:
az eddig elhangzottak alapján külsõ szemlélõ
számára olybá tûnhet, hogy a vörösvári
önkormányzat mindent elad és kiad...
– Azt gondolom, hogy az önkormányzat
azt adja ki és azt adja el, aminek eddig sem volt jó gazdája.
Nem szerencsés például, hogy a belterületen
foghíjak maradnak. Ezeket a telkeket el kell adni, mert aki megveszi
és épít rá, az rendben is tartja. Mindent
lehet mondani, csak azt nem, hogy mi mindent eladunk. Amit eladtunk
idáig, azok helyett telket vásároltunk, és
tovább gyarapítottuk az önkormányzat vagyonát.
F. A.
Tájékoztató a Képviselõ-testület
határozatairól
A Sodexho Kft. a közétkeztetési pályázat
nyertese
Koncesszióba adnák a szennyvízcsatornát
Május 22.
Rendkívüli ülés
Rendeletek száma: 11-12/2003. (V. 28.)
Határozatok száma: 83-99/2003. (V. 22.)
Átadás
elõtt a szakképzõ iskola
Felhatalmazták a polgármestert
és a jegyzõt a megállapodás aláírására
A Képviselõ-testület egyetértett
a Pest megyei önkormányzattal – a Muttnyánszky
Ádám Szakképzõ Iskola feladatának
átadásáról – kötendõ megállapodásban
foglaltakkal, és felhatalmazta a polgármestert és
a jegyzõt a megállapodás aláírására.
83/2003. (V. 22.) Kt. sz. határozat. 14 igen, 2 nem és
1 tartózkodás szavazattal.
13. havi bér a szakképzõben
Az intézmény átadása miatt külön
határozatot kellett hozni róla
A Képviselõ-testület úgy döntött,
hogy a 2003. évi iparûzési adóbevétel
elõirányzatát 2.150 e Ft összeggel megemeli,
és azt átadja a Muttnyánszky Ádám
Szakképzõ Iskola részére 13. havi bér
és járulékainak idõarányos kifizetésére.
84/2003. (V. 22.) Kt. sz. határozat. 15 igen, 1 nem és
1 tartózkodás szavazattal.
Zárszámadás
A Képviselõ-testület megalkotta 2002.
évi zárszámadási rendeletét.
11/2003. (V. 28.) Kt. sz. rendelet. 16 igen és 1 tartózkodás
szavazattal.
A rendelet megalkotásával egyidejûleg a Kt. elfogadta
a Zárszámadási rendelet mellékletét
képezõ könyvvizsgálói jelentést.
85/2003. (V. 22.) Kt. sz. határozat. 15 igen és 1 tartózkodás
szavazattal.
A Napos Oldal pályázata
A Képviselõ-testület támogatja
az Egészségügyi Szociális Központ és
Családügyi Minisztérium által a gyermekvédelmi
intézmények, prevenciós programok és szolgálatok
fejlesztésére – alternatív napközbeni
ellátások fejlesztése és hátrányos
helyzetû, veszélyeztetett gyermekek és fiatalok
segítése céljára – kiírt pályázatán
a Napos Oldal Szociális Központ pályázóként
való részvételét.
88/2003. (V. 22.) Kt. sz. határozat. 17 igen szavazattal.
Közmûvelõdési rendelet
A Képviselõ-testület megalkotta a
helyi közmûvelõdési feladatok ellátásáról
szóló rendeletét.
12/2003. (V. 28.) Kt. sz. rendelet. 14 igen és
3 nem szavazattal.
Ingatlanértékesítések
A Képviselõ-testület határozott
arról, hogy az ingatlan-nyilvántartásban a Pilisvörösvár,
3962, illetve 3963 hrsz. alatt felvett ingatlanokat (Fõ út
93.) eladja 25 millió forintos áron a Halmschláger
Trade Rt.-nek az alábbi bontás szerint: a telek vételára
12,5 millió Ft, a felépítmény vételára
10 millió Ft + áfa. A Kt. kötelezte a vevõt
arra, hogy a határozott idejû bérleti szerzõdés
lejáratától az adásvételi szerzõdés
megkötéséig terjedõ idõszakra használati
díj jogcímen a korábbi bérleti díjnak
megfelelõ összeget fizessen meg az önkormányzatnak.
89/2003. (V. 22.) Kt. sz. határozat. 11 igen, 4 nem és
1 tartózkodás szavazattal
A Képviselõ-testület határozott
arról, hogy a Pilisvörösvár 7670 hrsz-ú
ingatlant (Arany János u.) – földhivatali rendezését,
valamint a megosztást követõen – az érintett
ingatlantulajdonosoknak eladja 1000,- Ft/ négyzetméter
áron – növelve a megosztási vázrajz
ingatlanra vetített költségével. A Kt. a megosztási
vázrajz készítésére 500 e Ft fedezetet
biztosít a Pénzügyi Bizottsági keret terhére,
amelyet visszapótlással jóváhagy. Amelyik
ingatlan tulajdonosa 2003. évben nem köt szerzõdést,
úgy az, az évenkénti inflációs rátával
növelt összegen vásárolhatja azt meg az elkövetkezendõ
évek során.
90/2003. (V. 22.) Kt. sz. határozat. 15 igen és 2 tartózkodás
szavazattal.
Tereprendezés és közmûvesítés
A Képviselõ-testület a Görgey
és Klapka u. közötti önkormányzati lakótelkek
kialakításának tereprendezési munkái
megvalósítására bruttó 10 millió
Ft-ot biztosított.
A fedezet forrása a Költségvetési és
Pénzügyi Ellenõrzõ Bizottság pénzügyi
kerete az igénybevett folyószámlahitelbõl.
91/2003. (V. 22.) Kt. sz. határozat. 14 igen és 3 tartózkodás
szavazattal.
A Képviselõ-testület a 2003. évi
folyószámla hitelkeret erejéig felhatalmazta a
Költségvetési és Pénzügyi Ellenõrzõ
Bizottságot, hogy a hitelkeretbõl a Görgey és
Klapka u. közötti önkormányzati lakótelkek
kialakítását, valamint azok közmûfejlesztési,
tereprendezési munkáinak megvalósítását
a legkedvezõbb árajánlat szerint összesen
bruttó 50 millió Ft erejéig engedélyezze.
92/2003. (V. 22.) Kt. sz. határozat. 14 igen és 3 tartózkodás
szavazattal.
Gyermekvédelmi beszámoló
A Képviselõ-testület elfogadta az
Önkormányzat intézményei és Polgármesteri
Hivatala által a gyermekek védelme érdekében
2002. évben megtett intézkedésekrõl szóló
módosított beszámolót.
93/2003. (V. 22.) Kt. sz. határozat. 15 igen szavazattal.
Újjáalakult kuratórium
A Képviselõ-testület módosította
a „Kulturális alapítvány a Pilisvörösváron
élõ német nemzetiségért” közhasznú
alapítvány alapító okiratát. A Kuratórium
tagjaivá (titkos szavazással) a következõ
személyeket választotta:
A Kuratórium elnöke: dr. Váradi Mónika.
A Kuratórium tagjai: Bogár Erika, Feldhoffer
János, Fetter Jánosné, Nagyné Hegyvári
Emma, Spanberger Zsolt, Toronyi Zsuzsanna.
94/2003. (V. 22.) Kt. sz. határozat. 15 igen szavazattal.
Útépítési pályázat
A Képviselõ-testület úgy döntött,
hogy részt vesz a Tavasz u. szilárd burkolatú útépítésének
pályázatán, és a szükséges (70
%) önrészt: 20.566.000 Ft-ot biztosítja.
A fedezet forrása a 2003. évi költségvetés
útépítés fejlesztési elõirányzata.
95/2003. (V. 22.) Kt. sz. határozat. 14 igen és
1 tartózkodás szavazattal.
Turizmusfejlesztési pályázat
A Képviselõ-testület a Sportkomplexum
(Szabadidõközpont) megvalósítására
a Miniszterelnöki Hivatal által a Széchenyi Turizmusfejlesztési
Program keretében kiírt pályázathoz a saját
erõ összegét 5 millió Ft-ig biztosítja;
a pályázati ûrlapot beadja és egyben felhatalmazza
a polgármestert a pályázattal kapcsolatos döntések
meghozatalára.
96/2003. (V. 22.) Kt. sz. határozat. 15 igen szavazattal.
Intézmény-felújítási
pályázat
A Képviselõ-testület határozott
arról, hogy a Templom Téri Általános Iskola
felújításának és bõvítésének
pályázatához a PEA által nyújtandó
szakmai segítséget igénybe veszi, a pályázati
ûrlapot beadja, és egyben felhatalmazza a polgármestert
a pályázattal kapcsolatos döntések meghozatalára.
A Kt. szándéknyilatkozatot tesz, hogy amennyiben a pályázat
pozitív elbírálást nyer, a támogatási
szerzõdést megköti.
97/2003. (V. 22.) Kt. sz. határozat. 16 igen szavazattal.
Pályázat a Szabadidõközpontért
A Képviselõ-testület úgy döntött,
hogy a Sportkomplexum (Szabadidõközpont) pályázatához
a PEA által nyújtandó szakmai segítséget
igénybe veszi, a pályázati ûrlapot beadja,
és egyben felhatalmazza a polgármestert a pályázattal
kapcsolatos döntések meghozatalára.
A Kt. szándéknyilatkozatot tesz, hogy amennyiben a pályázat
pozitív elbírálást nyer, a támogatási
szerzõdést megköti, és az abban megjelölt
saját erõt biztosítja.
98/2003. (V. 22.) Kt. sz. határozat. 16 igen szavazattal.
Megjegyzés a pályázatokhoz:
Magyarország 2004-tõl részesülhet
az Európai Unió Strukturális Alapjainak támogatásából.
A Pályázat Elõkészítõ Alap
(PEA) szakmai segítséget nyújt az uniós
pályázatok elkészítéséhez
(megvalósíthatósági tanulmányok,
projekttervek, engedélyezési és kiviteli tervek,
közbeszerzési dokumentáció).
Egyéb határozatok: 86/2003. (V. 22.) Kt.
sz. hat. a Vörösvári Újság Szervezeti
és Mûködési Szabályzatának módosításáról.
87/2003. (V. 22.) Kt. sz. hat. a Vörösvári Újság
Alapító okiratának módosításáról.
99/2003. (V. 22.) Kt. sz. hat. közgyógyellátásra
jogosító igazolvány kérelmének elutasításáról.
Június 3.
Rendkívüli ülés
Határozatok száma: 100-105/2003. (VI. 03.)
Közétkeztetési
pályázat
A Sodexho Kft. lett a nyertes
A Képviselõ-testület eredményesnek
értékelte a közétkeztetésre vonatkozó
közbeszerzési eljárást, és elfogadta
a Sodexho Magyarország Kft. pályázatát.
A közétkeztetést 2003. szeptember 1-tõl 2013.
augusztus 30-ig a Sodexho Magyarország Kft-vel oldja meg a pályázati
kiírásban szereplõ feltételekkel és
módon az általa fenntartott intézményekben.
A Kt. felhatalmazta a polgármestert a kiegészített
szerzõdés aláírására. Felkérte
a polgármestert, hogy az érintett intézmények
vezetõivel, dolgozóival, szakszervezettel, közalkalmazotti
tanáccsal kezdje meg a tárgyalásokat a dolgozók
átvételérõl – a Sodexho képviselõinek
bevonásával –, valamint a szükséges
létszámleépítésrõl.
100/2003. (VI. 03.) Kt. sz. határozat. 15 igen és 2 nem
szavazattal hozta.
Útépítési pályázatok
A Képviselõ-testület döntött
arról, hogy a Pest Megyei Területfejlesztési Tanács
által kiírt pályázaton részt vesz,
és a (a Nagyváradi utca és a Szegfû utca
szilárd burkolatú útépítéséhez)
szükséges (70%) önrészt: 20.934.682 Ft-ot biztosítja.
A fedezet forrása a 2003. évi költségvetés
útépítési elõirányzata.
101/2003. (VI. 03.) Kt. sz. határozat. 14 igen és 3 tartózkodás
szavazattal hozta.
A Képviselõ-testület úgy döntött,
hogy a 11108 jelû Szent Erzsébet út építésének
pályázatához a PEA által nyújtandó
szakmai segítséget igénybe veszi, a pályázati
ûrlapot beadja, és egyben felhatalmazza a polgármestert
a pályázattal kapcsolatos döntések meghozatalára.
A Kt. szándéknyilatkozatot tesz, hogy amennyiben
a pályázat pozitív elbírálást
kap, a támogatási szerzõdést megköti,
és biztosítja a 10%-os önrészt (22,8 MFt-ot)
105/2003. (VI. 03.) Kt. sz. határozat. 16 igen és 1 tartózkodás
szavazattal hozta.
Koncessziós pályázat
A Képviselõ-testület a koncesszióról
szóló 1991. évi XVI. törvény alapján
szennyvízelvezetõ hálózatának és
szennyvíztisztító telepének és létesítményeinek
hatékony, gazdaságos mûködtetésére
irányuló koncessziós szerzõdés megkötésére
pályázatot ír ki.
A koncessziós tevékenység tartalma: Pilisvörösvár
Város közigazgatási területén a helyi
szennyvízelvezetõ hálózat és a szennyvíztisztító-mû
mûködtetése, üzemeltetése, karbantartása,
felújítása, rekonstrukciója.
A tevékenység ellátása során a pályázónak
maradéktalanul meg kell felelnie a vízközmûvek
üzemeltetésérõl szóló 21/2002.
(IV. 25.) KöViM rendeletben foglaltaknak.
Pilisvörösvár Város Képviselõ-testülete
egyetért a koncessziós pályázat kiírásával
és megbízza a polgármestert a pályázati
kiírás elkészítésével és
megjelentetésével.
104/2003. (VI. 03.) Kt. sz. határozat 11 igen, 3 nem és
2 tartózkodás szavazattal.
Víziközmû Társulat
A Képviselõ-testület a Pilisvörösvári
Víziközmû Társulat Intézõbizottságába
állandó tagként Müller János képviselõt
delegátja.
103/2003. (VI. 03.) Kt. sz. határozat. 14 igen és 3 tartózkodás
szavazattal hozta.
Egyéb határozat: 102/2003.
(VI. 03.) Kt. sz. hat. díjhátralék rendezésérõl.
Összeállítottuk a képviselõ-testületi
ülésekrõl készült jegyzõkönyvek
alapján
Az olvasó kérdez
„Két témakörben szeretnék
felvilágosítást kapni. Az egyik az állatok
tartásával kapcsolatos szabályok közzététele
lenne, amik akár változhattak is az elmúlt években
a területi besorolás szerint. A másik egy mûszaki
jellegû probléma, nevezetesen az átemelõ
szivattyúk ügye. Az utóbbi is sok embert érint,
és a csatornatársulat által a lakosság részére
bocsátott berendezések összeállítására,
bekötésére és üzemeltetésére
vonatkozóan semmilyen hivatalos leírással, tájékoztatóval
nem találkoztam, amit fel tudnék használni. Ennek
hiányában csak tippelni lehet a beüzemelési
módokra, amit a hatóság vagy elfogad vagy nem.
Egy minden igényt kielégítõ és elfogadott
elektromos és gépészeti bekötési rajz
segítségével meg lehetne könnyíteni
a felhasználók helyzetét. Amennyiben van lehetõség
a Vörösvári Újság következõ
számában a közzétételre, úgy
megköszönném.Üdvözlettel Vojnich József.”
A szerkesztõ válaszol
Vojnich József elsõ kérdésére
dr. Kõrösy Judittól, a Polgármesteri Hivatal
szervezési osztályának vezetõjétõl
azt a választ kaptuk, hogy az önkormányzat 1991-ben
alkotta meg az állattartásról szóló
rendeletét. Ezt 1995-ben módosították utoljára
érdemben. A rendelet szövege megtekinthetõ a Szervezési
Osztályon, az Ügyfélszolgálaton, a város
hivatalos honlapján (www.pilisvorosvar.hu), valamint a Városi
Könyvtárban (augusztus 3-ig leltározás miatt
zárva tart!). További információ kapható
a következõ telefonszámon: 330-233/127-es mellék.
A másik témában Müller Jánostól,
a csatornatársulat elnökétõl a következõ
tájékoztatást kaptuk: Házi átemelõnek
az ABS által forgalmazott DG-jelû elõre gyártott
átemelõt választották. MF 254 W vagy MF
324 W típusú szivattyúk kerültek beépítésre,
ezek 6-8 m emelõmagasságig alkalmazhatók.
Az átemelõt a beruházás részeként
a Csatornatársulat biztosítja a megvalósulási
terven jelölt ingatlantulajdonosok részére. A dokumentációs
lapon készített helyszínrajz alapján a Csatornatársulat
megbízottja kiválasztja a szükséges szivattyút,
és intézkedik a beszerzésre.
A berendezések átadásakor a tulajdonos
számára a bekötésre, a szivattyú üzembe
helyezésére vonatkozó minden fontos információt
átadnak. A tulajdonos konkrét címeket is kap azokról
szakemberekrõl, akik a bekötést, üzembe helyezést
és szervizelést meg tudják oldani.
ELMÛ hibabejelentés
Telecentrum:
06-40-383-838
IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata
e-mail
Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail