 |
Csodálatos állatvilág
Hüllõshow Vörösváron
Az akvárium alján csak holmi rücskös fakéreg fekszik, a kiállítás látogatója nem érti, hol lehet a keselyûteknõs, amit a felirat hirdet. Aztán a fakéreg kitátja a száját, és kiölti piros nyelvét a látogatóra, aki rájön, hogy átverték õt, s most már buzgón elolvassa az akvárium tetejére kitûzött ismertetõt:
„Egy elfuserált horrorfilmben vízi szörnyként is kiválóan szerepelne ez a keselyûpofával megáldott, hátán selejtes lovagi páncélt viselõ hüllõ. Feje rücskös és repedezett, akár a megszáradt iszap.” E vízi fakéreg vadászmódszerei sem mindennaposak: „a vízfenékre süllyedt rönkhöz hasonló állat kitátja alagútszerû pofáját és nyelvének piros színû hegyét mozgatja”. Palira – akarom mondani: csalira – vett áldozatait egyszerûen bekapva elégedetten heverészik tovább a fenéken.
Az ismertetõ jópofa szövegét egy megszállott hüllõszakértõ írta, aki egész életét kígyók között töltötte, és halálát is egy mérges kígyó harapása okozta.
Persze, a február elsõ hetében a Közösségi Ház elsõ emeleti nagytermében megnyílt hüllõkiállítás látogatóinak mit sem kellett tartaniuk kígyómarástól, hiszen az ártalmatlan gyíkok, siklók mellett mindössze egyetlen méregtelenített kobrát láthattak a terráriumokban. Az óriáskígyók között pedig olyan szelíd is akadt, amely még simogatni is engedte magát.
A kockás pitont vagy a nagy anakondát – amelyek vetélkednek a legnagyobb óriáskígyó címért – már nem lett volna tanácsos ennyire bizalmába fogadnia a látogatónak, hiszen ha nagyon éhesek, képesek egészben elnyelni akár egy embert is. A pápaszemes kajmánnal sem érdemes bújócskázni az õserdõben, mert nevével ellentétben korántsem rövidlátó. Nem beszélve a harapós vagy alligátorteknõsrõl, amely hihetetlenül agresszív állat, valóságos víziharamia, mindenbe beleharap, mindent fölzabál, ami az útjába akad. A látogatókra is vadul tátog, de csak az akvárium üvegét nyaldossa…
Leguánok, gekkók, varánuszok, kígyónyakú teknõsök sora volt még látható az üvegkalitkákban, már ami a hüllõket illeti. Mert volt itt még minden, mi szem-szájnak nem ingere: papucsos és kócoslábú madárpókok, perui pöttyös csótányok és egy hihetetlenül nagy és undorító példányokból álló madagaszkári óriáscsótány banda.
Kiegészítõként – gyanítom: étrendi kiegészítõként is – néhány aranyos kisemlõs játszadozott a hüllõkkel átellenben elhelyezett ketrecekben: egyiptomi tüskésegerek, csincsillák és deguk. Ez utóbbiak eredetileg Chilében élnek, de úgy látszik, ha beállítanak ketrecükbe néhány mókuskereket, Magyarországon is elég jól érzik magukat.
A bejáratnál kagylók, ásványok, korallok és egy kipreparált macskacápa kínálták magukat eladásra, és kevés szülõ távozhatott anélkül, hogy zsákbamacskát (zsákbamacskacápát?) ne vett volna csemetéjének.A gyerekek pedig kitörõ örömmel és õszinte érdeklõdéssel vették szemügyre az állatokat. Óvodákból, általános iskolákból, de még a gimnáziumból is csoportosan keresték fel a kiállítást. Kevés olyan rendezvény volt mostanában városunkban, amely ekkora sikert aratott volna…
A Hüllõshowt elõször láthatták Vörösváron, noha már egy évtizede éve járja az országot. Tóth Attila tulajdonostól megtudhatjuk, hogy a sikeres vállalkozás egy kisállat-kereskedésbõl nõtte ki magát. Tíz évvel ezelõtt meghívták õket egy kecskeméti kiállításra, ahol fõleg kígyókat mutattak be. Ekkoriban támadt az az ötletük, hogy végleg kilépnek a kereskedés ajtaján, és körbeviszik – nem túl szokványos – állatseregletüket az országon.
Érdeklõdésemre, hogy miért pont hüllõkkel foglalkozik, a tulajdonos és „showman” elmondja, hogy egyszerû õket tartani, napi törõdést nem igényelnek, csak meleget és némi eleséget. Azt sem túl gyakran. A kockás piton például kéthetente megeszik két nyulat, és utána csak heverészik naphosszat. Sok állatról lehet elmondani – különösen a kígyók közül –, hogy szépek, mások pedig – mint például az elõbb említett keselyûteknõs – érdekesek. Minden állatban van valami szeretni vagy csodálnivaló. Errõl szól ez a kiállítás.
Ha nagyon akarjuk, még egy madárpókot is megkedvelhetünk – vontam le a tanulságot a kiállítás megtekintése után. Minden egyes állat, amivel megismerkedik az ember, fokozza a természet iránti csodálatát. Az a több száz vörösvári gyerek, aki végignézte ezeket a különös, ronda vagy mókás állatokat, hiszem, hogy ezzel a nagyszerû érzéssel és rengeteg új ismerettel gazdagabban távozott a kiállításról.
Fogarasy Attila
