 |
Demokrácia a vörösvári önkormányzatban
Olvasom a Vörösvári Újságot, és benne a polgármesterasszonnyal készült interjút. Örömmel konstatálom, hogy minden rendben van, nagyon jól mûködik a képviselõ-testület, 46 napirendi pontot két és fél óra alatt megtárgyalnak – ez igen, gratulálok!!! – férfi munka volt, tisztelt képviselõ Hölgyek és Urak. Mindez azt feltételezi , hogy az elõterjesztések kiválóan vannak elõkészítve, az SZMSZ-nek megfelelõen bizottságok tárgyalták, és a képviselõk kellõ idõben megkapták az anyagot, hogy a szavazás elõtt még egyszer áttekinthessék és átgondolhassák az elõterjesztéseket. Itt ülök az újság fölött, kicsit irigykedve gondolom át a helyzetet, nyolc évig voltam képviselõ, ebbõl négy évet a polgármester asszonnyal, négy évet Botzheim polgármester úrral, egyik esetben sem mentek ilyen flottul a testületi ülések. Mindig voltak ad-hoc elõterjesztések, amitõl hidegrázást kaptunk és testületi ülésen 16 órától 22 óráig jó, ha 14-15 napirendet meg tudtunk tárgyalni. Állandó vita volt azért, mert legtöbbször három nappal testületi ülés elõtt kaptuk meg az anyagot, és nem volt idõ kellõ figyelemmel átolvasni, átgondolni a napirendeket, ezért hosszú viták folytak testületi ülésen. De úgy látszik, az idõ múlásával ezek az elég komoly szervezetlenségek is múlttá válnak, és a jelen csupa fény és derû, nagyon jól mûködik a kommunikáció a polgármester és a képviselõk között.
Mindannak ellenére, hogy ilyen tökéletesen mûködõ képviselõ-testületrõl van szó, az a döntésük, hogy leadják a szakmunkásképzõt a megyének további mûködtetésre, nem nyerte el tetszésemet. Ez ügyben fel is hívtam telefonon Szabó Imre urat, a megyei közgyûlés elnökét, pusztán érdeklõdésbõl, mi is fog itt történi a továbbiakban. A telefonbeszélgetés folyamán abban állapodtunk meg az elnök úrral, hogy meghívjuk Vörösvárra, fórumra Fábry Béla alelnök urat, aki a megye oktatásáért felelõs. Annak rendje és módja szerint megérkezett az alelnök úr, és a szakmunkásképzõ igazgatójának kérésére az iskolába mentünk elõször, ahol az ott dolgozó pedagógusokat tájékoztatta a várható helyzetrõl. A majdnem két órát tartó beszélgetésen, azt hiszem, a pedagógusok minden kérdésükre választ kaptak. Számomra különösen szimpatikus volt, hogy nem festett rózsaszín képet a jövõrõl, hanem õszintén elmondta, milyen elvárásokkal, és körülmények között mûködhet tovább a szakmunkásképzõ iskola. Többek között azt is elmondta az alelnök úr, hogy csak tulajdonnal együtt veszik át a feladatot, mert a késõbbiekben felmerülõ karbantartási és felújítási munkálatok elérhetik a tízmilliós nagyságrendet is. Amennyiben a tulajdonjog tisztázott, úgy a felújítási költség egyértelmûen a mindenkori tulajdonost terheli. Ebben a kérdésben teljesen egyet kell értenem az alelnök úrral, mert így az fizeti a révészt, aki bent ül a hajóban. De itt ért az elsõ meglepetés is, mert az egyik jelenlévõ képviselõ és az alelnök úr között kisebb vita alakult ki, mert a képviselõ úr kijelentése szerint leadásról még nem szavazott a képviselõ testület, csak arról határozott, hogy a polgármester az igazgató úrral együtt tárgyaljon a megyével a leadás körülményeirõl. Az alelnök úr pedig állította, nála a konkrét leadásról szóló testületi határozat van. Ennél a pontnál éreztem elõször, mintha homokszem került volna ennek a tökéletesen mûködõ képviselõ testületnek a gépezetébe. Meglepetésem tovább fokozódott a kultúrházban, ahol pedagógusok mellett már a szülõk is részt vettek a vitában, kérdésekkel ostromolva az alelnök urat, akinek válaszai itt is köntörfalazás nélküli, korrekt válaszok voltak. Meglepõdtem, mert megint kiújult a testületi határozat körüli vita az alelnök úr és az idõközben megérkezõ két önkormányzati képviselõ között. Meglepetésemet tovább fokozta, hogy Fábry Bélának nemcsak a leadásról szóló határozat volt a kezében, hanem egy, a polgármesterasszonytól kapott levél is, melyben le kívánja adni a zeneiskolát és a családsegítõ szolgálatot is. Na ekkor nyúlt csak meg a jelenlévõ képviselõk arca, mert errõl még csak nem is hallottak. Nem akarom ecsetelni a szülõk reakcióját, mert az külön oldalakat venne igénybe, de szeretném felhívni a T. Képviselõk figyelmét, hogy ezek a szülõk egyben választópolgárok is. Õk ültették Önöket abba a székbe, amiben ülnek, de õk is húzhatják ki Önök alól.
Engedjék meg, hogy visszatérjek a jelenlévõ képviselõkhöz egy gondolat erejéig. Én nagyon sajnáltam õket, hogy ilyen szerencsétlen helyzetbe kerültek önhibájukon kívül. Mert ilyen kaliberû kérdésben, hogy további mûködtetésre leadják-e a zeneiskolát és a családsegítõ szolgálatot a megyének, kizárólag a képviselõ-testület dönthet. Ezzel kapcsolatban több izgalmas kérdés is felmerül, például az, hogy miként fogja megosztani a tulajdonjogot a pilisvörösvári önkormányzat és a megye, hogyha a zeneiskola továbbra is egy udvarban mûködik majd a helyi önkormányzat finanszírozta gimnáziummal. Én azt hiszem, ez egy elég átgondolatlan levél volt. De a legfõbb probléma ezzel a levéllel az, hogy nemcsak bizonyítja a csikorgást a képviselõ-testület gépezetében, hanem ez annál több, ilyen fórumon a képviselõ lejáratása is. Ugyanis az önkormányzati törvény a képviselõ testület hatáskörébe utal mindenfajta feladatvállalást, vagy leadást, mert ezek költségvetést érintenek. Nem beszélve az önkormányzati vagyonról, amelyrõl kizárólag a képviselõ-testület dönthet. Úgy gondolom itt lenne az ideje, hogy valamelyik képviselõ elmondja a polgármesterasszonynak, hogy fordítva ül a lovon. Amit fog az a ló farka és nem a füle. De hát elnézést kérek, nem akarok én beavatkozni a polgármester és a képviselõk közti viszonyba, hiszen egy nagyszerû képviselõ-testületrõl van szó, amely érti a dolgát, és meg tudja védeni saját magát.
Csak még egy mondat a költségvetés elsõ olvasatra való megszavazásáról. Példa nem volt arra még, hogy megszavazott intézményi költségvetésbõl két hónappal késõbb a dologi kiadások 6-8%-át vissza akarják venni. Ez két dologban is hibádzik. A dologi kiadás több mindent takar, többek között a gyerekek étkezési pénzét is. Az intézményvezetõje könnyen rákérdezhet, hogy ebbõl adjon-e vissza. A másik része szigorúbb, mert az egyszerûen törvénytelen, mivel az intézményvezetõ hozzájárulása nélkül, a megszavazott intézményi költségvetésbõl pénzt elvonni nem lehet. Talán ha még egy olvasatot vártak volna a szavazással, nem kerülnek ilyen helyzetbe. De hát bocsánatot kérek, nem bírálni akarom a kiváló Hölgyeket és Urakat, eszembe se jutna ilyesmi. Csak a szerény véleményemet mondom el, és ezt talán csak szabad.
Befejezésül szeretnék visszatérni a szakmunkásképzõ megyének való átadásához. Ha így adják át, ahogy eddig kezelték az ügyet, akkor a tulajdonjog átadással több százmilliós vagyontól szabadították meg a települést, ami nincs arányban az iskola többletköltségeivel. De ha nem sietnek a szavazással, és egy kis idõt fordítanak a vitára, akkor felmerülhet több alternatíva is. De mielõtt felsorolnám az alternatívákat szeretném leszögezni, nem a kioktatási szándékkal teszem. Eszembe se jutna, hogy egy ilyen magasan kvalifikált, nagy tudású képviselõkbõl álló testületet kioktassak, erre még bátorságot se vennék. Nézzük a helyzetet, mit lehet tudni most. Tudjuk, hogy 2006-ban megszûnnek a megyék, a szerepüket régiós központok veszik át. Ilyen központ lehet pl. Vörösvár, tekintettel arra, hogy régiós feladatokat lát el (pl.: gimnázium, zeneiskola, szakmunkásképzés, szakorvosi rendelõ, családsegítõ szolgálat ), ezért Vörösvár kiemelt településnek számít, de ha leadjuk ezeket a feladatokat sorban, elveszti régiós szerepét, és nem kezelik kiemelt településként, be fog szürkülni a többi település közé. Mennyire fontos, hogy kiemelt település maradjunk, példának az okmányirodát tudom felhozni. Annak idején mikor a B.M.-ben felosztották a régiókat és ennek megfelelõen a régiós központokat, Vörös-vár nem szerepelt központként, így nem lett volna okmányiroda sem. Botzheim polgármester úr a Balsai akkori igazságügyi miniszterhez fordult levélben, és kérte az okmányirodát. Azokra a régiós feladatokra hivatkozva, amit fent leírtam, hogy ezeket eddig is elláttuk. Mert a szûk látókörûséggel megvádolt Botzheim polgármester úr is belátta, hogy mennyire fontos a régióban a vezetõ szerep betöltése. Így lett nálunk jó fél évvel késõbb okmányiroda nálunk, mint máshol. Képzeljék el, ha Budaörsre kéne járni az okmányirodába, biztos nem mosolyognánk. Hát ennyire fontos a régiós központi szerep. De visszatérve a szakmunkásképzõre, mi lenne a megoldás, hogy a kecske is jól lakjon, és a káposzta is megmaradjon. Az alelnök úrral a beszélgetés folyamán eljutottunk oda, hogy tárgyalhatunk a közös müködtetésrõl, csak meg kéne egyezni valamilyen százalékos arányban. Úgy gondolom, egy 60-40 vagy 70-30%-os arány elfogadható lenne a város számára, vagyis plusz költségekbõl 60 vagy 70%-ot vállalna a megye, 40-30%-ot a város. Ennek egy feltétele van, hogy a szakmai felügyeletet át kell adni a megyének. Én azt hiszem, ez nem okoz gondot a városnak, mivel ilyen szakembergárdával úgysem rendelkezik, a megye viszont igen. Ez a megoldás több szempontból jó lenne, mivel a város részese marad valamilyen százalékban a finanszírozásnak, beleszólási joga van, ha a megye isten tudja milyen okból meg akarná szüntetni a szakmunkásképzést. Viszont a plusz finanszírozás nagy részét átvenné a megye, ezért a vörösvári büdzsében több pénz maradna.
Én mint egyszerû polgára a városnak ezt a változatot javaslom átgondolásra, ennek a nagyszerû képviselõ-testületnek. Mert mindenki számára járható útnak tûnik.
Tisztelettel:
Horváth József
A Polgárõrségrõl
A Pilisvörösvár Polgárõr Egyesület 1995-ben alakult. Az Egyesület alapvetõ feladatként tûzte ki a közrend, a közbiztonság védelmét. A közösségek biztonságát érintõ kérdésekben elsõsorban a bûnmegelõzés és a bûnelkövetõ károkozásának megakadályozása a cél Pilisvörösvár bel- és külterületein.
A Pilisvörösvári Rendõrséggel együttmûködve – közúti ellenõrzés, balesetek helyszínelésénél segítségnyújtás, járõrözés, külterületek ellenõrzése, szüreti felvonulás biztosítása, halottak napján a temetõ melletti közrend és közlekedés felügyelete – próbáljuk fenti céljainkat megvalósítani.
Most pedig szeretnék reagálni a Vörösvári Újságban megjelent, a Polgárõrséggel kapcsolatos megjegyzésekre.
Tisztelt Rugo! (Sajnos a nevét nem írta ki.)
Igen nagy örömömre szolgál, hogy Önnek is sikerült felfedeznie, hogy reggelente az átkelõhelynél, a zebránál áll valaki, aki a forgalmat irányítja. Szeretném felhívni a figyelmét: ez már szeptember elsõ tanítási napja óta így történik.
A Polgárõrség tagjai önként vállalták, hogy az iskolába menõ gyerekeket reggelente a zebránál átvezetik. A városban sok gyerek még gyalog jár, és csak igen nehezen jutnának át a megnövekedett forgalom miatt. Tisztelt Rugo, ezt Ön is megteheti, csak oda kell állnia reggelente, és segítenie az áthaladó gyerekeknek.
A forgalomirányításról csak annyit, mindenki siet, fõleg az autóban ülõk türelmetlenek, nem örülnek az idõnkénti megállításnak. Kritikájukat hol dudálással, gázadással, vagy éppen kifelé tett „kellemes” megjegyzésekkel fejezik ki. Elfelejtik, hogy maholnap az õ gyerekeik, unokáik is közlekednek, és segítségre szorulnak.
Tisztelt Preszl Gábor és Toronyi Zoltán úr!
Pilisvörösvár Polgárõr Egyesülete nem kíván együttmûködést kötni semmilyen konkrét ügyben, fõleg nem a tervezett útlezárással kapcsolatban a FIVE-vel.
A Polgárõrség politika- és pártmentes szervezet, ez azt jelenti, hogy munkája során mint polgárõr nem politizál, nem ez a fõ célja.
Az útlezárást elõre be kell jelenteni a Rendõrségen, és engedélyt kell kérni, különben a cselekmény törvénybe ütközik, mely szankciók alkalmazását vonja maga után.
Ha a rendõrség a bejelentett és engedélyezett útlezárást felülvigyázza, vagy épp a helyszínt biztosítja, és õk kérik a Polgárõrség segítségét, akkor jelen lesz a Polgárõrség az útlezáráson.
A Pilisvörösvár Polgárõrség tagjai munkájukat önkéntes felajánlásból végzik havi tagdíj befizetésével. Munkájukért semmiféle tiszteletdíjat, vagy fizetést nem kapnak. A szolgálatokat nagyon sokan napi munkájuk befejezése után hajnalig látják el, az Önök és a város közbiztonsága érdekében.
Falics János
polgárõr
A Fidelitas vendége volt a „gyõri titán”
Prominens vendég társaságában tölthették a 2003. február 25-ei estét azok a pilisvörösváriak, akik a Fidelitas szervezésében meghirdetett programot választották. A beszélgetõ est vendége Szijjártó Péter volt, a Magyar Országgyûlés legfiatalabb képviselõje. Az eseménynek a Gilde Vendéglõ adott otthont.
A 24 éves gyõri fiatalember rövid itt-tartózkodása alatt magabiztos, határozott véleményalkotásával, szilárd erkölcsi megnyilvánulásaival, eltökélt tenni akarásával megmutatta, hogy méltó az országgyûlési képviselõi titulusra. Bár a politika mesterségének gyakorlása megkívánja, hogy az azt mûvelõ tapasztalt ember legyen, Szíjjas – ahogy még a diákévekbõl ráragadt – nem pazarolta az elmúlt éveket ezek megszerzésére. Közgazdász hallgatóként kezdett politizálni lakhelyén Gyõrben, majd ott lett önkormányzati képviselõ. Eredményes ellenzéki munkát folytatott, melyet polgármestere levélben is elismert, amikor Péter országgyûlési képviselõ lett.
Parlamenti munkájának azonban nem csak statisztikai paraméterei, s ebbõl fakadóan eredményei vannak, tagja a Költségvetési és pénzügyi bizottságnak, valamint a Közmédiumok gazdálkodását ellenõrzõ albizottságnak. 42 önálló és 43 nem önálló indítványt nyújtott be, 45 felszólalását és 4 technikai megszólalását jegyzi a parlamenti internetes oldal. Nevéhez ezeken kívül két fontos momentuma fûzõdik a magyar demokrácia kamaszkorának eseményei közül.
Az elsõ a választási szavazatok megõrzésének ügye. Az európai országokban általában kettõtõl öt évig terjedõ idõszakig õrzik meg a szavazatokat. Magyarországon ez három hónap volt. Mint tudjuk számos civil szervezet és politikus kérte a 2002-es választások szavazatainak újraszámlálását, ám a kormány ehhez nem adott zöld utat, arra hivatkozva, hogy a törvény másképp rendelkezik. Mind kormánypárti, mind ellenzéki szemmel nézve megnyugtatóbb lett volna, ha a kormány eleget tesz ezen kezdeményezéseknek, hiszen a több ezer bejelentés alapján a gyanú felmerült, de a kormány nem tisztázta magát e kényes kérdésben. Ennek a törvénynek a megváltoztatásában játszott fontos szerepet Szijjártó Péter.
A második momentum Kis Elemér miniszter lemondása. Egy, az Utolsó Figyelmeztetés címû újságban közölt szerzõdés kapcsán nyílt kérdést tett fel a miniszter úrnak, aki röviddel ezután lemondott. Az ügy kapcsán Medgyessy Péter miniszterelnök, és számos kormánypárti politikus is egyetértett a lemondással, sõt Medgyessy Péter egy etikai kódex megszerkesztését is kezdeményezte.
Az est résztvevõi egy olyan fiatalemberrel találkozhattak, aki az élharcokban edzõdik és koránál fogva számos ilyen harc részese lehet.
Köszönjük, hogy fordulatos élménybeszámolója kapcsán közelebbi betekintést nyerhettünk a magyar politika boszorkánykonyhájába.
Sok sikert és kitartást kívánunk további munkájához.
Zeke Tamás
(A cikk a Fidelitas politikai
közleménye – a szerk.)
10 év a 10-es mellettVolt egy szép vasárnap, március 9., amikor jólesett egy napra önfeledt polgárnak lenni. Olyan átlagos polgárnak, aki általában szépen meghúzza magát költséges otthonában, görcsösen ügyelve a bevételek és kiadások kényes egyensúlyára, és émelyítõ viszolygás fogja el arra a frivol gondolatra, ha egy tetemes kiadással járó családi ebéd rémképét vetítik elé, az éppen elindult fogyasztási hónap elején.
Ezen a vasárnapon azonban minden átértékelõdik, hiszen végre akad egy hely, ahol egy napra ugyan, de tíz évvel ezelõtti árakon számláznak. A városon átvezetõ fõút melletti pizzéria teszi mindezt, ahol a megnyitás tizedik évfordulójára, az akkor szerkesztett étlapot teszik ki, és az ahhoz tartozó árakat tüntetik fel. Asztalfoglalás nélkül, necces a jubileumi érzés. Legolcsóbb pizza 110 Ft, a legdrágább 270 Ft.
Parkolok a II. kerületben, 240 Ft/óra. Veszek 1 kg cukrot 175 Ft. Tankolok a benzinkútnál, 240 Ft 1 liter benzin, dobozos tej az üzletben 2,8 %, 170 Ft.
A retroérzéstõl könnyebbé válik az ember, hiszen degeszre tömjük magunkat, aztán még egy ezrest sem fizettünk. Ezért még Szlovákiába sem érdemes átmenni.
Nosztalgiázni pedig könnyû és jó, csak nem vezet sehova. 1994-ben sokat beszéltek a 3,60 Ft-os kenyérrõl, ma viszont zene a fülnek a 10 éve alkalmazott pizzaár.
A pizzéria tulajdonosai adtak nekünk valamit, egy fenemód bizsergetõ érzést – meg gázos lufit a gyereknek – 2003-as átlagos fizetéssel 1993-as szinten fogyasztani. Ki gondolná most, hogy 2013-ban, kõkemény euroval a farzsebben, visszaváltási kurzussal agyunkban, joviális üdvözültséggel jártathatjuk szemeinket a 2003-as árlistán, és ismét polgárok lehetünk egy napra. Köszönjük ezt a szép napot!
Toronyi Zoltán
