 |
Háború van most a nagy világban – szakadnak ki belõlem önkéntelenül Vörösmarty szavai, amint leülök a számítógép elé. Pedig nem errõl akartam írni: hajdanvolt márciusokról, a dicsõséges 48-asról, tavaszról, virágzásról, a tél elmúltáról, szabadságról, szerelemrõl, s az ujjongó reményrõl, mely eltölti ilyenkor tavasszal egész lényünket. De most mégsem tudok másra gondolni. Az Európai Unió, a népszavazás is elhalványul gondolataimban. 2500 kilométerre innen hullanak a bombák, s mégis mintha idehallanám hangjukat.
Jaj, istenem, nem akarom, hogy háború legyen! – mondta, könyörögte néhány napja 81 éves anyám, aki igazán tudja, mi a háború. Országokon át, bombázók zajában, remény és kétség közt hánykódva menekült egykoron, még karon ülõ bátyámmal a végképp elcsigázott háborús Európában. Régi történet... S a félelem is a régi...
Anyám halk szavát, úgy látszik, nem hallották meg az égiek...
Néhány napra rá megcsikordultak a háború gyilkológépei, s a tudósítások már egyenesen a frontról jönnek. Intelligens bombák hullanak, s küldik intelligensen a pokolba, akit a bunkerek mélyén, kaszárnyák homályában, paloták tágas terein vagy a lövészárkok szûk vackán eltalálnak. – Kérlek szépen – mondja ilyenkor egy intelligens bomba áldozatának ,– hagyd el földi porhüvelyedet, s merülj a nemlétbe.S ilyenkor az intelligens bomba még intelligensebb áldozata, felkenõdik a falra alig hallhatóan mormolva egy bizonyos Shakespeare úr szavait: A többi néma csend!
Háború van most a nagy világban – de háború bennem is. Épeszûnek gondolom magam, tehát nem akarhatok háborút. Nem akarhatom, hogy a pusztítás szelleme ragadjon el minden józan gondolatot. De nem akarhatom azt sem, hogy véreskezû zsarnokok, õrült diktátorok uralkodjanak bárhol is a világban, akik még saját népüket is kardélre hányják, ha szeszélyük vagy érdekük úgy diktálja...
Mit gondoljak? Mi tévõ legyek? Hogyan foglaljak állást? Kinek higgyek? Nem tudom. Csak vívódom két nap óta. Mióta a gyilkolás megkezdõdött...
1916 márciusában, néhány nappal Húsvét elõtt Babits Mihály megírta a magyar irodalom leghíresebb háborúellenes versét. Az õ békefohásza adjon nekünk most is erõt és hitet szembenézni az emberiség egyre kiáltóbb problémáival, s legyõzni a háború és minden diktátorok ártó démonait:
Ó, béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra.
Testvérek, ha túl leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bûnös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot:
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!Fogarasy Attila
Képes krónika
