 |
A legjobb hegymenõNos, õ nem más, mint Hasenfratz Péter. A 26 éves pilisvörösvári kerékpáros idén a nemzetközi mountain bike maraton versenyeken a legeredményesebb magyar versenyzõ volt. A Xenofit Master Serie sorozatban, összetettben a harmadik helyen végzett. A Garda-tónál rendezett futamon a 10., Willingenben a 6., Tegernsee-ben pedig, a 4. lett, így állhatott a végén dobogóra. Az alpesi maraton versenyek egyik elismert versenyzõje, aki jövõre még jobb eredményeket szeretne elérni.
– A willingeni versenyen éreztem meg elõször, milyen az, amikor az ember vezeti a mezõnyt – mondja. Végig az élmezõnyben voltam, majd 20 km-rel a cél elõtt egy másik versenyzõvel együtt megszöktem. Sajnos, jobbára csak én húztam õt, neki nemigen akaródzott elõre menni. Nagyon tanulságos volt, mert kiderült, hogy rosszul mértem föl az erõmet, és 10 km-rel késõbb egy négyes boly utolért, majd elhagyott bennünket. Így lettem 6., de ha jobban beosztom az erõmet, dobogóra állhattam volna. Jövõre, remélem, még jobb leszek. Ha minden rendben lesz, futamokat is nyerhetek, és az összetettben is elõrébb végezhetek.
– Mi kell ehhez?
– Tökéletes felkészülés, megfelelõ csapat és jó forma. Bogár Gáborral együtt úgy döntöttünk, hogy újabb egy évet versenyzünk a Corratec IBC Orbán KE csapatában. A Corratec gyártól megkapjuk majd a megfelelõ kerékpárokat, és úgy látom, hogy az edzõkérdés is rendezõdik. Jövõre Toni Bereczkynek, az osztrák alpesi síválogatott erõnléti edzõjének az irányításával készülünk. Neki már volt maraton világbajnoka is, tehát remek szakember. Remélem, nekünk is tud segíteni.
– Hány maraton versenyen indulsz?
– Még nem tudom pontosan, ezt az új edzõvel kell egyeztetni. De valószínûleg nem lesz annyi versenyünk, mint idén, mert 2003-ban túl sokat mentünk. Véleményem szerint nyolc verseny az ideális. Ha jól akarunk szerepelni az alpesi sorozaton, valószínûleg ki kell hagynunk, például a nyolcnapos Trans Alp viadalt is, mert az hatalmas terhelés. Idén például alig ért véget a Trans Alp verseny, már indulnom kellett a hazai Bükk maratonon. Nem csoda, hogy ezen csak 5. lettem. A szilvásváradi versenyen például pihenten indultam és gyõztem.
– Miért indulnak egyre többen maratoni mountain bike versenyen?
– Azért, mert egy nagy kihívás. Ugyanakkor nem olyan technikás, mint egy cross country verseny. Itt nem kell gyökereken, hirtelen meredeken, vagy lejtõn kerékpározni. Ezeknél általában jobb minõségû utakon megyünk, de jóval többet. Egy 80-130 km-es verseny 4 órát is eltarthat. Egyre nagyobb a népszerûsége, hiszen fõleg az Alpokban, csodálatos helyeken lehet kerékpározni. Az amatõr versenyzõk nagyon élvezik. Mi sajna ebbõl nem sokat látunk, mert a gyõzelemért keményen kell hajtani.
– Mik a maraton versenyek egyéb sajátosságai?
– Más a terhelés, mint egy cross country futamon. A cross countryban egy órát anaerob terheléssel teszel meg, aztán jön egy óra aerob szakasz. A maratonon szinte végig az aerob szakaszt kell kitolni (ez nagyon hasznos az általános erõnlét szempontjából, ez az ún. „steady state” állapot, a szerk.). A kerékpárok ugyanolyanok, egyedül a fékrendszerben lehet különbség, a maraton bringákon egyre több a tárcsafék. Ami még fontos lehet, hogy magas szinten 34-35 éves korig is ûzheti ezt az ember, hobby versenyzõként pedig bármeddig. Ezt a sportágat egyébként az utcai futóversenyekhez tudnám hasonlítani. Nagy élmény, népszerûség, rengeteg induló, erõs derékhad és néhány kiemelkedõ versenyzõ jellemzi, akik a legjobb helyezésekért küzdenek. Ez utóbbiak száma egyébként éppen a versenyek népszerûsége miatt egyre nõ. Nem könnyû a dolgunk.
– Hány km van már a lábadban?
– Tíz éve kerékpározom, átlagban évi 15 ezer km-t letekerek. Tehát 150 ezernél tartok.
– Mi hajt tovább?
– Szeretek kerékpározni és szeretek nyerni. Egykoron a triatlonnal próbálkoztam, de az úszás és a futás nem ment úgy, mint a kerékpározás. Ez utóbbi az én világom.
Várhegyi Ferenc
Roc(k) – bringán elõadva
A PCCC versenyzõinek õszi búcsúja. Az idei év méltó befejezése a francia Riviérán. Ahogy a szervezõk szerényen nevezik, a világ legnagyobb hegyi kerékpáros versenyén, a Roc d'Azuron.
Október 8-án kora este 13 ifjú bringás és kísérõik hajtogatták be magukat autóba vagy kis buszba, attól függõen kinek mi jutott. A csapat Benkó László vezetésével igyekezett Frejusba, hogy megmutassa milyen jó a „mountain bike” kis hazánkban, még ha nincsenek is igazi hegyek. Persze tudják ott, elég, ha csak Benkó Barbarát (képünkön) említem, aki tavaly megnyerte korcsoportjának versenyét, azaz címét megvédeni érkezett volna a kis városba, ám közben egy korosztállyal feljebb lépett. De ott volt többek közt Dancsuly Dávid is, aki üstökösként robbant be tavaly a hegyi bringások közé, és óriási elánnal küzdve minden versenyén, remek eredményeket ért el. Itt volt az ideje, hogy a nemzetközi mezõny is megtanulja nevét.
Másnap délután a karaván megpihent Monacóban, hogy többek közt, megnézze a Formula 1-es pályát. Innen már csak egy ugrás volt Frejus, ahol a többi versenyzõvel együtt lettek elszállásolva a tengerparton, csodás kilátású apartmanokban. Gyarapodott is szépen Bar-biék autogram gyûjteménye!
A következõ nap aztán már a versenyzésé volt, az amatõr kategóriák küzdelmeit rendezték. „Profijaink” még csak a pályával ismerkedtek, de edzõiknek már bizonyítaniuk kellett, nem csak oktatni tudják a terepen való kerékpározás tudományát…! 970 (!) fõs volt a senior – 35 év feletti – férfiak és nõk mezõnye, ahol a Benkó család feje 39 kilométert megtéve az 56., míg G. Varga Ágnes 6. helyen végzett! Itt ráadásul profik és amatõrök együtt indultak, nem úgy, mint a sajtó- és csapatfõnökök versenyében és a legfiatalabb szakágban, a 83 km-es maratonban. Itt indult Grósz Béla és Bogár Gábor, akinek sikerült célba érnie defektje után, ellentétben Bélával.
Szombaton aztán megkezdõdtek az elit kategóriák küzdelmei. S ekkor jött el a vörös-váriak remeklésének ideje. Barbarának és Dávidnak ezúttal erõsebbekkel kellett megküzdenie, hiszen itt egy évvel idõsebbek is indultak. Ebben a korban ez a kis korkülönbség sokat számít. Mintegy háromszázan száguldottak egyszerre a pályán, ugyanis együtt indultak a 13-14 éves fiúk a lányokkal. Nagyszerûen helytálltak a PCCC-sek, Barbi és Dávid is 2. helyen végzett! Mellesleg Barbi elõzõ korosztályában az a svájci kislány nyert, akit õ tavaly utcahosszal vert, de ismerve Barbarát, ezt egyáltalán nem bánja, és jövõre, egy évvel „erõsebben” újfent gyõzni fog. Anyukája példáján felbuzdulva Gáborházi Károly is az elsõ hatvanban végzett Gemela Mártonnal együtt.
Utolsó nap a serdülõk között Gáborházi Ágnes indult utolsó tagjaként biciklis egyesületünknek, derekasan végig is ment, de ezúttal nem tekert élete legjobb formájában.
Ettõl függetlenül este vidáman mártózott meg a tengerben minden vörösvári, így gyûjtve erõt a hazaúthoz, hiszen majd' egy napot zötykölõdtek hazáig.
Döbrössy Tamás
