Vörösvári Újság Online

„Most Nagy Imrérõl kell beszélnünk, akirõl azt hihettük, hogy "õ is csak egy kommunista", de a történelem bizonyította, hogy egy modern Arany János-i balladába kívánkozó hõs. Annak ellenére, hogy mit szórtak rá épp volt elvtársai, Nagy Imre korunk hõse, a magyar igazság, a becsület hõse volt. Volt választási lehetõsége, csak igent kellett volna mondania, az árulók bevették volna a hatalomba, a jólétbe. Õ nem lett becstelen, nemet mondott, áldozat lett, de beégette nevét, tettét a magyar történelembe.”

(Emlékezés 1956-ra. Részlet Szauter Rudolf országgyûlési képviselõ ünnepi beszédébõl. Pilisvörösvár Ma, 1993. november)

„Még soha sehol békés eszközökkel ilyen jellegû diktatúrát nem bontottak le. Nem túlzok: ez a diktatúra nem csak az elmúlt évtizedek (remélem, soha vissza nem térõ) diktatúrája volt, hanem megfosztotta az embereket kis- és nagybirtokuktól, magán és személyi tulajdonuktól is. (...)

Ennek a diktatúrának a demokratikus parlamenti úton történõ lebontásában lehetett részem. A politikai stabilitás megteremtése mellett a magántulajdonon alapuló szociális piacgazdaság törvényeinek megalkotásában vehettem részt.

A diktatúráknak általában polgárháború, véres forradalom vet véget. A mi forradalmunk: parlamenti, önkormányzati munka, civilszervezetekben folyó tevékenység. A mi átalakulásunk nem annyira látványos, mint egy sortûz vagy tankcsata, de lényegesen hasznosabb.

Nemzetközi megítélésünk például azért is egyedülálló, mert Magyarországon a rendszerváltás példaszerûen, nyugodtan zajlott le.”
(Szauter Gyula beszámolója képviselõi tevékenységérõl. Pilisvörösvár Ma, 1993. november)

„Második alkalommal tárgyalta a képviselõ-testület az intézmények benyújtott pótköltségvetési igényeit. A legélénkebb vita a Templom Téri Általános Iskola által benyújtott 1 344 300 F pótigénnyel kapcsolatban kerekedett, mivel több képviselõ is megkérdõjelezte a kérés hátterében húzódó szakmai döntés helyességét, miszerint a gyógypedagógiai osztályok kerüljenek át a volt múzeum helyiségeibe. (…)

Az önkormányzati ülés után derült ki, hogy a Templom téri iskola minden jogszabályi keretet durván megsértve átalakítási munkálatokba kezdett a volt múzeum épületén, melynek még a nemzetiségi hagyományok szerint kialakított szép folyosóját egyszerû fallal és silány kinézetû ablakokkal éktelenítették el. A tényt, hogy az iskola vezetõsége semmilyen hozzájárulást vagy hatósági engedélyt (ÁNTSZ, tûzoltóság stb.) sem kért, dr. Baska Ferenc október 14-én jegyzõkönyv felvételével rögzített a Polgármesteri Hivatal illetékesei elõtt.”
(Hírek, események. Új Pilisvörösvár Ma, 1993. november)

„A régi tanácsi apparátusban, az egypártrendszer keretei között esetenként ésszerûbb döntéseket lehetett hozni, mert a mûködési mechanizmusa egyszerûbb volt. Egy jogállam keretei között egy demokratikus mechanizmusban a különféle érdekeket egyeztetni, a másságot elismerni nehéz feladat, ehhez egy bizonyos fokú politikai intelligenciára van szükség, s toleráns emberi tulajdonságokra. Amennyiben ez hiányzik, a pártérdekeket csak a jog vagy a demokrácia, esetleg morális küszöbök áthágásával lehet elérni.”

(Szabó Ferenc: Álomhajóval az illúziók tengerén. Új Pilisvörösvár Ma, 1993. november)

A szerkesztõ megjegyzése: Az Új Pilis-vörösvár Ma címû újságnak 1993. novemberében jelent meg az utolsó száma.

Vázra égett személyszállító jármû látványa sokkolt minket október 25-én a szabadságligeti nagymezõn.
Bombatölcsér sehol, géppisztolyból kilõtt töltényhüvelyek sehol, az egykor élt szovjet külügyi népbiztosról elnevezett gyújtó-robbanó anyag hordozójának üvegszilánkjai sehol, usánkáról megpattant vörösszínû önkényuralmi jelkép sehol.

Hová tûntek az orosz megszállók? Kámforrá vált a légió?
Vége a káprázatnak, a mi megszállóink már régen hazamentek, amúgy is csak ideiglenesen tartózkodtak itt.
Csak a Togliatti gyár licenctermékének metáltorzója juttatja agyunkba egy egyszervolt, óriás hatalom 47 évvel ezelõtti invázióját.

Annyira mindenképpen biztonságos, amennyire a négyes/hatos villamos a délutáni órákban, ahol és amikor nyugodtan kapaszkodhatunk a zsírmocsoktól ragadó fogódzóba és napi örömélményünk válik teljessé, hogy nem szabadítottak meg bennünket testen vagy táskában viselt értékeinktõl.

Az áruház, ahol a szlogen szerint a legkisebb is számít, közeli barátainkat hozta kellemetlen helyzetbe október eleji nagybevásárlás alkalmából.

A feleség a kisebbik gyermeket praktikusan elhelyezte a bevásárlókocsi ülésében, táskáját a gyerek alatt levõ fogasra akasztotta és intézte a bevásárlást. A háztartási vegyi áru beszerzése óvatlan messziségbe sodorta – mintegy karnyújtásnyira – a kocsitól, ám ez a kis figyelmetlenség pontosan elegendõ volt egy gyorsfutású gyereknek arra, hogy a kocsin levõ táskát felkapja és eliramodjon vele. Az ocsúdás lassú másodperceit, a rendészeti kameraszoba, képernyõkkel telezsúfolt helyisége követte, valamint a szolgálatos rendész magyarázkodása a hó elején elõforduló hasonló esetekrõl.

Visszajátszásra nincs lehetõség, azt csak a rendõrhatóság kérésére adják ki a rendõrhatóságnak.

A táskában végül is nem sok minden volt, csak az összes személyi irat, telefon, lakáskulcs, személygépkocsi kulcs. Az áruházi telefonon értesített férj segítségével véget ért a helyszíni megalázó helyzet, aki azon nyomban még végig nézte a parkolóban felállított kukákat, eredmény nélkül.

Kártyaletiltás, biztonságosnak hitt helyre történõ autóelszállítás és egy átvirrasztott éjszaka követte a majdnem bevásárlást.

A szombat délelõtti lakászárcserét sem úszhatták meg, amikor is délután megszólalt a házi telefon és budaörsi hajléktalanok jelentkeztek be azzal, hogy megtalálták a személyes iratokat.

A férj egybõl autóba szállt és a megadott helyen, Budaörs centrumában, a templom mellett találkozott is a két telefonáló hajléktalannal. Már a jutalompénzt is átadta nekik, amikor is hátulról egy hatalmas, megtermett ember megragadta õt és mint hancúrozó apa a kisgyerekét a magasba emelte, megrázta, dörmögött valamit, majd ugyanoda letette.

Barátunk teljesen értetlenül állt az ismeretlen személyt nem ismerõ két hajléktalan elõtt, amikor felfedezte, hogy a farzsebében levõ pénztárca hiányzik.

A már távozóban levõ óriás után iramodott, aki készségesen elõhúzta mellényzsebébõl a tárcát és kedvesen átnyújtotta neki, hozzátéve, hogy az imént találta a földön fekve.

A helyzet teljesen abszurddá vált, amiben csak egy valami tûnt életszagúnak, a pénztárca teljesen üres volt
Az már teljesen világos, hogy a villamoson nem ezt a módszert használják.