
Álljunk meg egy szóra
Grószné Krupp Erzsébet polgármesterrel
– Tisztelt polgármester asszony, e havi interjúnkban hadd kérdezzem elõször októberben tett hivatalos írországi útjáról: mi volt ennek a célja?
– A Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács alelnökeként jártam Írországban a megyei közgyûlések elnökeibõl álló delegációval. A látogatás során együttmûködési megállapodást kötöttünk a Közép-Magyarországi Régió és az ottani Shannon Régió között.
– Milyen tapasztalatokat szerzett a szigetországban?
– Az írek követendõ példát mutatnak a számunkra, az EU-csatlakozásuk után ugyanis jelentõs fejlõdés indult meg országukban, amit ma már nem véletlenül neveznek „Kelta Tigris”nek. Õk jó idõben, jókor, Angliával együtt csatlakoztak az Unióhoz. Megvan az a jelentõs elõnyük velünk szemben, hogy angolul beszélnek, és ez egyszerûvé teszi az angol és amerikai befektetõkkel a kapcsolatfelvételt. Nemzeti programjukban elsõ helyre sorolták az oktatást és a tudományos kutatást. Az infrastruktúra fejlesztése csak ezután következett. Ez igen jó döntésnek bizonyult, és látványos eredményeket hozott. Legfontosabb írországi tapasztalatom az volt, hogy türelmetlenkedéssel nem lehet eredményeket elérni, hanem folyamatosan, kitartóan, szívósan kell dolgozni a kitûzött cél érdekében, és akkor majd évek, évtizedek múltán az eredmények is biztosan megjönnek. Az, hogy Írország eljutott idáig, az annak köszönhetõ, hogy a jól kitûzött cél érdekében minden egyéb dologról lemondtak. Ezt a tapasztalatot a mi városunk fejlõdésére is vonatkoztathatjuk.

– Térjünk is akkor át városunk közügyeire, elsõként a november 6-i közmeghallgatásra. Megmondom õszintén, én ilyen kulturált hangvételû, indulatoktól, dühödt szemrehányásoktól mentes fórumon még nem vettem részt…
– Úgy gondolom, ez köszönhetõ annak a részletes tájékoztatónak is, amelyben az Önkormányzat által elért eredményeket és az elõttünk álló feladatokat foglaltam össze a fórumon megjelent polgárok számára, a legfontosabb információkat táblázatokba rendezve és a legmodernebb számítógépes technikával kivetítve.
– A polgárok által feltett kérdések legtöbbje az utak állapotára vonatkozott…
– Számomra ebbõl az a tanulság, hogy bármilyen terveink is vannak a város fejlesztésére vonatkozóan, ma Vörösváron továbbra is a legégetõbb feladat a földutak leaszfaltozása.
– Októberben 1,4 %-ra emelte a Képviselõ-testület az iparûzési adó mértékét Pilis-vörösváron. Ez még mindig elmarad a környezõ településeken kivetett adó átlagától.
– A vállalkozókat köztudottan nagy adóteher sújtja. Mi nem akarjuk ezt tovább fokozni, hiszen városunkban sok kis- és közepes családi vállalkozás van, nem akarjuk õket elveszíteni, nem akarjuk az õ rovásukra fejleszteni a várost.
– Az egyik Képviselõ-testületi ülésen megjegyezte, hogy a város jövõre az idei állami normatívák 95 %-ára számíthat. Azaz kevesebb állami támogatást kapunk, mint tavaly, és akkor még nem beszéltünk az éves inflációról. Honnan származik ez az információ?
– A parlament elõtt lévõ költségvetési tervezet tartalmazza ezt az adatot. Az is igaz azonban, hogy a 95 % az idén meglévõ normatívákra vonatkozik, a parlament tárgyal új normatívákról is, amelyek hozhatnak pluszpénzeket. Ezzel együtt tartok tõle, hogy a következõ évben még az ideinél is szigorúbb gazdálkodást kell folytatnunk. A parlament is azzal számol, hogy a saját intézményeinél létszámleépítéseket hajt végre, és ebbõl fogja a jövõ évi béremeléseket megoldani.
– Az önkormányzatok is kötelesek lesznek létszámot csökkenteni?
– Nem lesz kötelezõ a számukra, de ha a normatíva csökken, rá fognak kényszerülni.
– Azt gondolom, részben ez is magyarázza itt, nálunk azt a törekvést, hogy összevonják az önkormányzati intézmények gazdasági irodáit, hiszen ezzel hat státuszt építhettek volna le…
– Ez csak az érem egyik oldala, a másik az, hogy eleget tudtunk volna tenni a számviteli törvény elõírásainak, jelenleg ugyanis intézményeink nagy részében a gazdasági vezetõnek nincs megfelelõ képesítése, és az iratkezelés gyakorlata sem felel meg a jogszabályoknak. Egy közös gazdálkodási iroda létrehozásával – amely nem érintette volna az intézmények önállóságát – létszámot takaríthattunk volna meg, és teljesíthettük volna a törvényben elõírt feltételeket, arról nem is beszélve, hogy a pénzeszközök egyben tartásával csak a kamatokból évi 20 millió forint bevételünk származott volna.
– Az érintett intézmények vezetõi ellene voltak ennek az elképzelésnek, de még a Képviselõ-testület is kezdettõl fogva megosztott volt. Ön szerint mi volt az oka annak, hogy a határozati javaslatot kétszer is elvetették a képviselõk?
– A döntés-elõkészítésnek volt egy olyan idõszaka, amikor úgy tûnt, hogy a képviselõk többsége támogatja az elõterjesztést, azután néhányan, akik a bizottsági üléseken a gazdasági összevonás mellett voltak, megváltoztatták a véleményüket. Kétségkívül kényes helyzetbe kerül akkor egy képviselõ, ha az intézményvezetõk és a szülõk jelenlétében egy érzelmileg felfokozott hangulatban kell döntenie. Sajnos azt is el kell mondanom, hogy volt olyan intézmény, ahol a szülõket megkérték, vegyenek részt a képviselõ-testületi ülésen, mert az Önkormányzat meg akarja szüntetni az intézmény önállóságát, sõt azzal riogatták õket, hogy még a számítógépeket is elveszik az iskolától. Az, hogy a határozati javaslatot a Képviselõ-testület elvetette, abban a szándékos félretájékoztatás, a hangulatkeltés, a meg nem értés és a nemtelen eszközök használata is közrejátszott. Úgy gondolom, a képviselõk egy része ebben az ügyben érzelmi döntést hozott.
– Az én tapasztalatom is az, hogy óvodai, iskolai ügyekben nagyon könnyen elszabadulnak az indulatok, és a képviselõk valóban nehéz helyzetbe kerülnek, amikor a szavazógépet a kezükbe veszik, hiszen akár több ezer szülõ haragját is kivívhatják a rossz gomb megnyomásával…
– Igen, csakhogy ezek a szülõk is a városunknak a polgárai és nemcsak az iskolai ügyekben érintettek. Az Önkormányzatnak csak egyetlen költségvetése van, és ha ebben az oktatási intézmények mûködtetésére megy el minden pénz, akkor a többi fontos dolog háttérbe szorul, és csak nagyon lassan haladhatnak elõre a lakosság által jogosan várt beruházások, így például az útépítési program.
– A közmeghallgatáson kivetített egyik táblázatban tûnt fel nekem az, hogy az óvodák költségvetéséhez összesen közel 100 millió forinttal járul hozzá az Önkormányzat ebben az évben. Ilyen gyenge lábakon áll az óvodák állami finanszírozása?
– Sajnos évek óta ez a helyzet, az Önkormányzatnak komoly tételt jelent a költségvetésében az óvodák támogatása, miközben például az általános iskolák megélnek az állami normatívából is. Örülök, hogy a közmeghallgatáson ezt a táblázatot bemutattuk, mert ebben a számok magukért beszélnek.
– A Képviselõ-testület ciklustervében olvastam, hogy a mozgáskorlátozottak részére alkalmassá kell tenni közintézményeinket. Az Okmányirodát már ennek megfelelõen alakították ki. A többi intézmény mikor kerül sorra?
– Az akadálymentes közlekedés biztosítása 2004-tõl törvényi kötelezettség is egyben, azaz eleve nem lehet majd kiadni közintézményekre építési engedélyt ennek megvalósítása nélkül. Ez már a gimnázium bõvítésekor is kötelezõ érvényû lesz.
– Szintén a ciklusterv tartalmazza az ún. „Civil ház” megvalósításának a gondolatát a könyvtár épületében. Mi lesz a szerepe a Civil háznak?
– Ez a német Bürgerhaus mintájára mûködne, és az egyesületeknek, civil szervezeteknek adna otthont azokban a helyiségekben, ahol most iskolai csoportok vannak elhelyezve. A könyvtár udvara pedig szabadtéri rendezvények színhelye lehetne.
– És hova kerülnének a tanulók?
– Ha sikeres lesz a pályázatunk, a Templom téri iskola tetõterének beépítésével tantermeket fogunk kialakítani, és így az iskola minden tanulóját el tudjuk helyezni majd a Templom téri épületben.
– Végezetül hadd tegyek fel egy kérdést a Szakorvosi Rendelõintézettel kapcsolatban. Ma egyre több hírt hallani az egészségügyi intézmények privatizációjáról. Jelentkeztek-e már ebben az intézményben is ilyen törekvések?
– Igen, a Szakorvosi Rendelõintézetben dolgozó orvosok nemrégiben hivatalos levelet juttattak el az Önkormányzathoz, amelyben megfontolás tárgyává tették az intézmény privatizációját. A Képviselõ-testület hamarosan napirendre tûzi a témát.
Fogarasy Attila
Tájékoztató a Képviselõ-testület határozatairól
Januártól 1,4 %-ra emelkedik az iparûzési adó mértéke
Koncesszióba adták a szennyvízcsatorna üzemeltetését
Karácsonyi díszvilágítás a Szabadság úton is
Október 20.
rendkívüli ülés
Rendeletek: 18-19/2003. (X. 22.) Kt. sz.
Határozatok: 168-189/2003. (X. 20.) Kt. sz.
Ellátási szerzõdés kötése
A Képviselõ-testület hozzájárult ahhoz, hogy a polgármester dr. Breierné dr. Kovács Ildikóval az ellátási szerzõdést – az Orvosi Kamara engedélyének benyújtását követõen – aláírja.
168/2003. (X. 20.) Kt. sz. határozat. 14 igen szavazattal.
A Kt. meghatározta dr. Breierné dr. Kovács Ildikó ellátási körzetét.
169/2003. (X. 20.) Kt. sz. határozat. 14 igen szavazattal.
Informatikai pályázat
A Képviselõ-testület pályázatot nyújt be az Európai Szociális Alap Nemzetközi Programirányító Iroda Kht. által kiírásra került „Információs technológia az általános iskolában” címû Phare-program 1. alprogramjaira a Német Nemzetiségi Általános Iskola részére. A Kt. a pályázat benyújtásához a 10%-os önrészt – maximum 25.000 euró (várhatóan 6.500.000 Ft) + ÁFA – az általános tartalékkeret terhére biztosítja.
170/2003. (X. 20.) Kt. sz. határozat. 14 igen szavazattal.
A Kt. a pályázat elkészítéséhez, és az elszámolásához igénybe veszi az OKKER Pedagógiai Szolgáltató Intézet segítségét.
171/2003. (X. 20.) Kt. sz. határozat. 14 igen szavazattal.
A Kt. nyilatkozott arról, hogy a Német Nemzetiségi Általános Iskola mûködési feltételeit továbbra is biztosítja, az intézmény jelenlegi alapfeladatait nem szünteti meg, nem szervezi át az elkövetkezõ 5 éven belül.
172/2003. (X. 20.) Kt. sz. határozat. 14 igen szavazattal.
Elvonás feladatelmaradás miatt
A Képviselõ-testület feladatelmaradás miatt a Német Nemzetiségi Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola személyi jellegû juttatás elõirányzatát 1.404.000 Ft-tal, a járulék elõirányzatot 449.280 Ft-tal csökkentette. A Kt. feladatelmaradás miatt elvont összegeket az általános tartalékba helyezte.
173/2003. (X. 20.) Kt. sz. határozat. 14 igen szavazattal.
12,5 millió forint megtakarítás
A Képviselõ-testület módosította az önkormányzati intézmények 2003. évi kiadási-bevételi elõirányzatait.
Az egyenlegként kimutatható 12.483 eFt-ot a Képviselõ-testület az általános tartalékba helyezte, melybõl az intézmények részére a pályázati önrészt, a szükséges felújítási kiadásokat finanszírozza.
174/2003. (X. 20.) Kt. sz. határozat. 13 igen és 1 nem szavazattal.
Járdaépítés
A Képviselõ-testület járda építését határozta el a Pilisvörösvár 963 és 137/2 hrsz-ú ingatlanok elõtt. A járdaépítéshez szükséges 330.000 Ft fedezetet az általános tartalékkeret terhére biztosítja. A Kt. felhatalmazta a polgármestert, hogy a legkedvezõbb ajánlatot tevõ kivitelezõvel a fentieknek megfelelõen a kivitelezési szerzõdést megkösse.
177/2003. (X. 20.) Kt. sz. határozat. 13 igen szavazattal.
Háttérinformáció a határozathoz:
A határozat a Sikari patika Dózsa Gy. utcai szakaszára, és a Városház köztõl a Városháza gépkocsibejárójáig terjedõ szakaszra vonatkozik.
Karácsonyi díszvilágítás
A Képviselõ-testület a karácsonyi díszvilágítást ez évben a Szabadság út díszvilágításával bõvíti. További díszvilágítási termékek vásárlására, valamint a díszvilágítás felszerelésére és leszerelésére 4 MFt fedezetet biztosít az általános tartalékkeret terhére.
A Kt. felhatalmazta a Polgármestert, hogy kössön szerzõdést a legkedvezõbb ajánlatot tevõ kivitelezõvel.
178/2003. (X. 20.) Kt. sz. határozat. 11 igen, 2 nem és 1 tartózkodás szavazattal.
Lépcsõfelújítás a vasútállomásnál
A Képviselõ-testület úgy döntött, hogy a Görgey u. és a Takarékszövetkezet, valamint a Vasútállomás és a Vasút köz közötti lépcsõ felújításával a Heer és Társa Bt.-t bízza meg 1.604.600 Ft erejéig. A fedezet forrása a 2003. évi költségvetés általános tartaléka.
180/2003. (X. 20.) Kt. sz. határozat 14 igen szavazattal.
Útépítések
A Képviselõ-testület felhatalmazta a polgármestert, hogy a Tavasz utca – Zrínyi utca közbeszerzési pályázatának tárgyalásán az Önkormányzat képviseletében részt vegyen, és a tárgyalássorozat végén eredményt hirdessen. A Kt. felhatalmazta továbbá a polgármestert, hogy a nyertes pályázóval a vállalkozási szerzõdést kösse meg.
181/2003. (X. 20.) Kt. sz. határozat. 14 igen szavazattal.
A Kt. az 1/2003. (I. 23.) Kt. sz. határozatában szereplõ szilárd burkolatú utak közbeszerzési pályázatának bonyolításával a Beruházó Bonyolító Mérnöki Iroda Bt-t bízza meg, az alábbi ütemezéssel:
I. ütem: Erkel F. u., Kodály Z. u., Honvéd u., Táncsics M. u.
II. ütem: Csokonai u., Vörösmarty M. u., Jókai M. u., Szõlõkert köz, Dugonics u.
A Kt. felkérte a polgármestert a szükséges szerzõdések megkötésére.
A fedezet forrása a 2003. évi költségvetés általános tartaléka.
182/2003. (X. 20.) Kt. sz. határozat. 14 igen szavazattal.
Megszûnik a Városgondnokság
A Képviselõ-testület a Városgondnokság által (eddig) ellátott feladatok hatékonyabb teljesítése érdekében a Városgondnokságot mint költségvetési szervet 2003. december 31. napjával megszünteti. A Kt. a Városgondnokság feladatait – a szennyvíztisztító-telep és a csatornahálózat üzemeltetésének kiszervezését követõen – 2004. január 1-tõl Pilisvörösvár Város Polgármesteri Hivatalának Mûszaki és Építéshatósági Osztályához rendeli. A feladat ellátása érdekében a Mûszaki és Építéshatósági Osztályhoz tartozó városüzemeltetési csoportot hoz létre,
A városüzemeltetési csoport feladatának maradéktalan ellátásához a következõ munkaköröket engedélyezi:
1 fõ lakás, vagyongazdálkodó, a jelenlegi hivatali állományból,
1 fõ mezõgazdász, a jelenlegi hivatali állományból.
2 fõ közterület-felügyelõ, a jelenlegi hivatali állományból,
1 fõ teljes munkaidõs, csatorna analitikus nyilvántartó, társulati hitel nyilvántartó-számlázó a jelenlegi hivatali állományból
2 fõ városüzemeltetési elõadó – a Városgondnokságtól átvéve,
A csatorna koncessziós pályázat nyertese a pályázati kiírás alapján a csatornahálózat és szennyvíztisztítással kapcsolatos munkakörökben dolgozó alkalmazottakat átveszi.
183/2003. (X. 20.) Kt. sz. határozat. 11 igen és 3 tartózkodás szavazatta.
Az adórendelet módosítása
A Képviselõ-testület módosította a helyi adókról szóló rendeletét.
(A módosított rendelet az állandó jelleggel végzett iparûzési tevékenység esetén az iparûzési adó mértékét 1,4 %-ban állapítja meg.)
18/2003. (X. 22.) Kt. sz. rendelet. 11 igen és 3 nem szavazattal.
(Lásd tájékoztatónkat az "Önkormányzati hírek II." rovatban. - a szerk.)
A közterületek használatáról
A Képviselõ-testület módosította a közterületek használatáról szóló rendeletét.
19/2003. (X. 22.) Kt. sz. rendelet. 14 igen szavazattal.
(Lásd tájékoztatónkat az "Önkormányzati hírek II." rovatban. - a szerk.)
Polgármesteri illetmény
A Képviselõ-testület a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseirõl és az önkormányzati képviselõk tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény 3. § (2) bekezdése értelmében Grószné Krupp Erzsébet fõállású polgármester asszony havi illetményét 2004. január 1-jétõl 438.000 Ft összegben határozta meg.
186/2003. (X. 20.) Kt. sz. határozat. 10 igen és 2 nem szavazattal hozta.
Alpolgármesteri tiszteletdíj
A Kt. a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseirõl és az önkormányzati képviselõk tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény 4. §-a alapján Szakszon József társadalmi megbízatású alpolgármester havi tiszteletdíját 2004. január 1-jétõl 162.000 Ft összegben határozza meg.
187/2003. (X. 20.) Kt. sz. határozat. 9 igen és 2 nem szavazattal.
A polgármester jutalmazásáról
A Képviselõ-testület Grószné Krupp Erzsébet polgármestert munkája elismeréseként 3 havi jutalomban részesítette. A fedezet forrása a 2003. évi üres aljegyzõi álláshelyen szereplõ bérmaradvány.
188/2003. (X. 20.) Kt. sz. határozat. 9 igen és 3 nem szavazattal.
Az alpolgármester díjazásáról
A Képviselõ-testület Szakszon József alpolgármestert plusz 1 havi tiszteletdíjban részesítette. A fedezet forrása a 2003. évi üres aljegyzõi álláshelyen szereplõ bérmaradvány.
189/2003. (X. 20.) Kt. sz. határozat. 8 igen és 4 nem szavazattal.
Egyéb határozatok:
175/2003. (X. 20.) Kt. sz. határozat a 1928/1 hrsz-ú ingatlan egy részének értékesítésérõl. 176/2003. (X. 20.) Kt. sz. határozat a 0122/47 és 0122/58 hrsz-ú ingatlanok belterületbe vonásáért fizetendõ földvédelmi járulékról. 179/2003. (X. 20.) Kt. sz. határozat a gázfûtõ készülék áthelyezésérõl a Polgármesteri Hivatal Mûszaki és Építési Osztályán. 184/2003. (X. 20.) Kt. sz. határozata Pilisvörösvár Város Városgondnokságának megszüntetése miatti átmeneti státusz biztosításáról. 185/2003. (X. 20.) Kt. sz. határozata a Pilisvörösvár, Ady Endre utca 6. sz. I. em. 7. sz. lakás fûtésszerelésérõl.
Október 30.
rendes ülés
Rendeletek: 20-21/2003. (XI. 05.)
Határozatok: 190-2002./2003. (X. 30.)
Útépítés – úttervezés
A Képviselõ-testület hozzájárult az alább felsorolt földutak burkolatának megterveztetéséhez, biztosítva hozzá a szükséges anyagi fedezetet:
Arany János u., Bartók Béla u., Bocskai u. (Szabadság úttól az Õsz és Tél között), Dobó u., Dugonics u. (Szabadság u. és Tavasz között, Õsz u. és Tél u. között), Fürdõ u., Gesztenye u., Horgász sor második szakasza, Hunyadi u., Kápolna u., Lõcsei u. egy szakasza, Mátyás kir. u. (a Csuka utcáig), Régitemetõ u., Szent János u., Solymári u. (Széchenyi u. és Vájár u. közötti rész), Szondi u., Tél u., Vájár u., Várkert u., Zrínyi u. alsó része. A Kt. felkérte a polgármestert a szükséges árajánlatok beszerzésére.
190/2003. (X. 30.) Kt. sz. határozat. 16 igen szavazattal.
A Képviselõ-testület átcsoportosította a szennyvíztisztító koncesszióba adásából befolyó bevételt a Tavasz utca–Zrínyi utca útépítésének fedezetére (25.059 e Ft). A Kt. a fennmaradó összeget a további útépítésekre különítette el.
191/2003. (X. 30.) Kt. sz. határozat. 15 igen és 1 nem szavazattal.
Tetõfelújítások
A Képviselõ-testület határozott arról, hogy megjavíttatja a Ligeti Cseperedõ Óvoda (Zrínyi u. 48.) tetõszigetelését. A képviselõk felkérték a polgármestert, hogy kössön kiviteli szerzõdést 1,5 millió Ft összeghatárig a legkedvezõbb ajánlatot adó vállalkozóval. A fedezet forrása a 2003. évi költségvetés tartaléka.
192/2003. (X. 30.) Kt. sz. határozat. 16 igen és 1 tartózkodás szavazattal.
A Képviselõ-testület döntött arról, hogy a Templom Téri Általános Iskolában felújíttatja a tornacsarnok tetejét. A Kt. felkérte a polgármestert, hogy a legkedvezõbb ajánlatot adó vállalkozóval kössön kiviteli szerzõdést. A munka elvégeztetéshez szükséges fedezet 2 millió Ft erejéig a 2003. évi költségvetés általános tartaléka.
193/2003. (X. 30.) Kt. sz. határozat. 16 igen és 1 tartózkodás szavazattal.
A Képviselõ-testület határozott a Gradus Óvodában a tetõ felújításáról. A Kt. felkérte a polgármestert, hogy a legkedvezõbb ajánlatot adó vállalkozóval kössön kiviteli szerzõdést. A munka elvégeztetéshez szükséges fedezet 2,5 millió Ft erejéig a 2003. évi költségvetés általános tartaléka.
194/2003. (X. 30.) Kt. sz. határozat. 15 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal.
A Képviselõ-testülete jóváhagyta a Fõ út 66. sz. alatti ingatlan tetõszerkezetének javítási munkálatait, és hozzájárult 445.187,- Ft fedezet biztosításához. A Kt. felhatalmazta a Polgármestert, hogy a Heer és Társa Bt.-vel a szerzõdést kösse meg. A bontási munkálatok elvégeztetéshez szükséges pénzügyi fedezet forrása a bérlakások értékesítési számla tartaléka.
195/2003. (X. 30.) Kt. sz. határozat. 15 igen és 1 nem szavazattal.
Okmányiroda
A Képviselõ-testület megrendelte az Okmányiroda ügyfélhívó rendszerének kiépítését - 1.300.000,- Ft + áfa összegért, az általános tartalékkeret terhére - az SPB Mûszaki Fejlesztõ Kft.-tõl. Az Kt. az Okmányiroda telefonvonalainak kiépítésére, a telefonközpont beszerzésére 400.000,- Ft erejéig, a költöztetés költségeire és bútorok dologi kiadásaira 300.000,- Ft erejéig kötelezettséget vállalt az általános tartalékkeret terhére.
196/2003. (X. 30.) Kt. sz. határozat. 15 igen és 1 nem szavazattal hozta.
Ingatlanok értékesítése
A Képviselõ-testület úgy döntött, hogy 7,2 millió Ft-os áron eladja 3434 hrsz. alatti ingatlanát Hasenfratz Lászlónak, egyben felhatalmazta a polgármestert az adásvételi szerzõdés megkötésére. A Kt. döntött arról is, hogy amennyiben az ingatlanra vonatkozó adásvételi szerzõdés megkötésére 15 napon belül nem kerül sor, az ingatlan értékesítése a továbbiakban is licit útján történjen.
197/2003. (X. 30.) Kt. sz. határozat. 14 igen és 2 nem szavazattal.
A Képviselõ-testület döntött arról, hogy a 626/1, 626/2 és 624 hrsz-ú ingatlanjait – rendezésüket követõen – licitálás útján értékesíti. A limitár 10.000,- Ft/ négyzetméter. Egyebekben a licit lefolytatásának szabályait a korábban értékesítésre szánt ingatlanok pályázati kiírása szerint kell lefolytatni. A Kt. felhatalmazta a polgármestert, hogy az Önkormányzat képviseletében kérelmezze a 626/1 és 626/2 hrsz-ú ingatlanok vonatkozásában a telekkialakítási eljárást, továbbá kérje a 624 hrsz-ú ingatlan megnevezését „közterületrõl” „beépítetlen területre” módosítani az ingatlan-nyilvántartásban. A Kt. az ingatlanok rendezésére 300.000,- Ft erejéig fedezetet biztosított az általános tartalékkeret terhére.
198/2003. (X. 30.) Kt. sz. határozat. 15 igen és 1 nem szavazattal.
Óvodabõvítés
A Képviselõ-testület a Szabadság úti Óvoda bõvítésére – két csoportszoba, tornaszoba, valamint a kötelezõen elõírt helyiségek kialakítására – 2004-ben pályázatot kíván benyújtani Pest Megyei Területfejlesztési Tanácshoz. A Kt. felkérte a polgármestert, vizsgálja meg a bõvítés lehetõségeit, kérjen árajánlatokat a tanulmányterv elkészítésére, és terjessze azt döntéshozatal céljából a Képviselõ-testület elé.
199/2003. (X. 30.) Kt. sz. határozat. 13 igen, 2 nem és 1 tartózkodás szavazattal.
Kerítésépítés a temetõben
A Képviselõ-testület határozott arról, hogy körbekeríti a városi köztemetõt. A képviselõk felhatalmazták a polgármestert, hogy kössön kiviteli szerzõdést a legkedvezõbb ajánlatot adó vállalkozóval. A kerítésépítési munkálatok elvégeztetéséhez szükséges pénzügyi fedezet forrása a 2003. évi költségvetési rendeletben a temetõ fenntartására elkülönített összeg (2.809 eFt), továbbá az általános tartalékkeret.
200/2003. (X. 30.) Kt. sz. határozat. 15 igen és 1 tartózkodás szavazattal.
Ablakcsere
A Képviselõ-testület úgy döntött, hogy a Pest Megyei Területfejlesztési Kht. által illetve a GKM által kiírt pályázaton megítélt támogatásokat igénybe veszi, továbbá Német Nemzetiségi Iskola ablakcseréjének beruházásához a NEP-2003 pályázatában meg nem ítélt 858.523 Ft-ot saját erõbõl biztosítja. A Kt. egyidejûleg felhatalmazta a Polgármestert a támogatási szerzõdések megkötésére. A munkálatok elvégzéséhez szükséges fedezet forrása a 2003. évi költségvetési rendelet általános tartalékkerete.
201/2003. (X. 30.) Kt. sz. határozat. 17 igen szavazattal.
Négyéves program
A Képviselõ-testület rendeletet alkotott négyéves programjáról.
21/2003. (XI. 05.) Kt. sz. rendelet.
Egyéb határozat és rendelet:
202/2003. (X. 30.) Kt. sz. határozat a 03-2133/ 2003. számú – temetési segély iránti kérelemrõl szóló – SZEB határozat helybenhagyásáról. 20/2003. (XI. 05.) Kt. sz. rendelet a játéktermek létesítésének és mûködésének egyes feltételeirõl szóló rendelet módosításáról.
November 13.
rendkívüli ülés
Koncessziós pályázat
A Képviselõ-testület a szennyvíztisztító telep és szennyvízcsatorna-hálózat üzemeltetésére koncessziós szerzõdést köt a Fõvárosi Vízmûvek Rt-vel. A Kt. felhatalmazta a polgármestert, hogy a pályázat szerinti feltételekkel, illetve a következõ kiegészítésekkel a szerzõdést írja alá:
– a díjemelés tekintetében a közmûvek átlag-áremelkedése, de legfeljebb az infláció mértékének megfelelõ növekedés megengedett,
– az eddig megépült hálózatból befolyó közmûfejlesztési hozzájárulás az Önkormányzatot illeti meg.
203/2003. (XI. 13.) Kt. sz. határozat. 18 igen szavazattal.
Beszámoló a gazdálkodásról
A Képviselõ-testület elfogadta az Önkormányzat 2003. év harmadik negyedévi gazdálkodásáról szóló beszámolót.
207/2003. (XI. 13.) Kt. sz. határozat. 16 igen szavazattal.
Költségvetési koncepció
A Képviselõ-testület az Önkormányzat 2004. évi költségvetésérõl szóló rendelet-tervezet kidolgozásához a 2004. évi költségvetési koncepcióban foglalt szempontok érvényre juttatását írja elõ az elõterjesztés szerint.
208/2003. (XI. 13.) Kt. sz. határozat. 15 igen és 1 tartózkodás szavazattal hozta.
Növekednek a lakbérek
A Képviselõ-testület módosította az önkormányzati lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésére vonatkozó rendeletét. Ennek 19. § (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul:
„Az 1. sz. mellékletben megállapított lakbérek 2004. január 1-tõl 100 %-kal emelkednek. Kivételt képeznek az emelés tekintetében azok az Arany János utcai lakások, melyek rendezetlen viszonyú, nem önkormányzati tulajdonú telken állnak, és a bérlõk a lakástörvény szerint a vételi jogosultságukat határidõben bejelentették.”
23/2003. (XI. 18.) Kt. sz. rendelet.
Közterületek elnevezése
A Képviselõ-testület jóváhagyta az alábbi (jelenleg is használt) közterületneveket:
A 705 hrsz-ú közterületet Nefelejcs, a 693 hrsz-ú közterületet Tulipán, a 681 hrsz-ú közterületet Rezeda, a 373/1 hrsz-ú közterületet Pacsirta, a 673 hrsz-ú közterületet folytatólagosan Csalogány, a 4073 hrsz-ú közterületet Eperjesi, a 1911 hrsz-ú közterületet Huny köznek nevezte el. A 1255/1 hrsz-ú közterületet Búcsú térnek nevezte el.
A 7064/4 és a 7004/4 hrsz-ú magánhasználatú utak Telepes utca elnevezését jóváhagyta. A 7228 hrsz-ú közterületet Sas köznek nevezte el. A 7126/6 és 7127/1 hrsz-ú magánhasználatú utak Bokor utca elnevezését jóváhagyta.
A 7083/1 és a 7082/9 hrsz-ú magánhasználatú utak Liliom utca elnevezéséhez nem járult hozzá, mivel városunkban már található ilyen elnevezésû utca, így ez az utcanév nem használható. A Képviselõ-testület felkérte a polgármestert, hogy az érintett magánút tulajdonosaival a kapcsolatot vegye fel másik elnevezés meghatározása céljából. Az érintett tulajdonosok csak olyan elnevezést választhatnak, mely az utcanévjegyzékben még nem szerepel. Az utca elnevezésének utcajegyzékbe történõ felvételérõl a Képviselõ-testület határozatban dönt.
A Kt. a 7910, 7973, 8017 és 8112 hrsz-ú közterületet folytatólagosan Madarász Viktor, a 7901 hrsz-ú közterületet folytatólagosan Szinyei Merse Pál, a 7919, 7956, 8042 és 8094 hrsz-ú közterületet folytatólagosan Béke, a 7698 hrsz-ú közterületet folytatólagosan Görbe, a 7682 hrsz-ú közterületet folytatólagosan Madách, az 576/5 hrsz-ú közterületet folytatólagosan Fácán utcának nevezte el.
A 4500/15 hrsz-ú közterületet, valamint 4925/5 hrsz-ú közterület Aranyhegyi-patak felé vezetõ ágát Amúr utcának nevezte el. A 4925/5 hrsz-ú közterület Cigány-tó felé vezetõ ága megtartja a Harcsa utca elnevezést.
A Kt. a 7163/2 hrsz-ú magánhasználatú út Krizantém utca elnevezéséhez nem járult hozzá, ezt az utat 41/1997. (III. 17.) Kt. sz. határozatával ugyanis Körte utcának nevezte el.
A Kt. a 7084 és 7085 hrsz-ú közötti magánhasználatú út Rózsa utca elnevezéséhez nem járult hozzá, mivel ezt az utat 41/1997. (III. 17.) Kt. sz. határozatával Võlegény utcának nevezte el, továbbá városunkban már található Rózsa utca elnevezésû közterület, így ez az utcanév nem használható.
A Képviselõ-testület felkérte a polgármestert, hogy az érintett magánút tulajdonosaival a kapcsolatot vegye fel, és tájékoztassa õket arról, hogy a Võlegény utca elnevezést kell használniuk, illetõleg a kihelyezett megtévesztõ utcanévtáblát el kell távolítaniuk.
A Kt. a 3704 hrsz-ú közterület Szent Erzsébet utcát Akácfa közzel összekötõ szakaszát Lévai köznek nevezte el, a sportpálya felé nyíló szakasz megõrzi a Lévai utca elnevezést.
A Kt. felhatalmazta a polgármestert, hogy a házszámokat a fentiek figyelembevételével állapítsa meg. A Kt. felkérte a jegyzõt, hogy az utcanévjegyzéket egészítse ki és a szükséges intézkedéseket tegye meg.
211-232/ 2003. (XI. 13.) Kt. sz. határozatok. A Képviselõ-testület a határozatokat egységesen 16 igen szavazattal hozta.
Építési telkek értékesítése
A Képviselõ-testület a Görgey u. és Klapka u. által határolt területen kialakítandó 1848/1-2 és 1848/4-13 hrsz-ú telkek, valamint a Bányató utcában lévõ közpark területén kialakítandó építési telkek pályáztatás útján történõ értékesítését határozta el, és az alábbi pályázati felhívást teszi közzé:
A fenti ingatlanokat a Képviselõ-testület 20.000 Ft/m2 limitáron értékesítésre kínálja fel.
A telkek közmûvesítését 2004. május 31-ig Pilisvörösvár Város Önkormányzata elvégezteti. A vételre vonatkozóan a pályázatot 2003. december 15-én 10 óráig a Polgármesteri Hivatal Mûszaki Osztályára kell leadni zárt borítékban, melyeket a munkacsoport 10 órakor bont.
Az Önkormányzat az adásvételi szerzõdést a legkedvezõbb ajánlattevõvel köti meg, legkésõbb 2003. december 30-ig.
Azonos ajánlatok esetén licitálással kerül eldöntésre a nyertes pályázó.
233/2003. (XI. 13.) Kt. sz. határozat. 15 igen és 1 tartózkodás szavazattal.
Egyéb határozatok:
204/2003. (XI. 13.) Kt. sz. határozat a Német Nemzetiségi Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola kötelezõ eszköz- és felszerelési jegyzékében foglaltak végrehajtására. 205/2003. (XI. 13.) Kt. sz. határozat a Német Nemzetiségi Óvoda kötelezõ eszköz- és felszerelési jegyzékében foglaltak végrehajtására. 206/2003. (XI. 13.) Kt. sz. határozata a Cziffra György Zeneiskola és Mûvészeti Iskola kötelezõ eszköz- és felszerelési jegyzékében foglaltak végrehajtására. 209/2003. (XI. 13.) Kt. sz. határozat a Szakorvosi Rendelõintézet költségvetési elõirányzatainak átcsoportosításáról. 210/2003. (XI. 13.) Kt. sz. határozat a Cziffra György Zeneiskola és Mûvészeti Iskola költségvetési elõirányzatainak átcsoportosításáról. 22/2003. (XI. 18.) Kt. sz. rendelet a költségvetésrõl szóló 2/2003. (I. 27.) Kt. sz. rendelet módosításáról. Zárt ülésen hozott határozatok: 234/2003. (XI. 13.) Kt. sz. határozat az ebtartással kapcsolatos 01-1572/2003. sz. fellebbezésrõl. 235/2003. (XI. 13.) Kt. sz. határozata a 03-1992-2/2003. sz. étkezési térítési díj kérelmének elutasításáról.
Felvilágosítás-kérések
az október 27-i képviselõ-
testületi ülésen
Müller Márton képviselõ felvilágosítást kért a rendõrkapitányság számára átadott telekrõl. A képviselõ szerint, ha nem valósul meg a kapitányság, vissza kell venni önkormányzati tulajdonba a területet. Szóvá tette többek között még azt is, hogy a szabadságligeti vasúti megállóban nincs közvilágítás.
Grószné Krupp Erzsébet polgármester válaszában elmondta, hogy a Belügyminisztérium nem vonta vissza a rendõrkapitányság létrehozásáról szóló döntést. A Pest Megyei Rendõrkapitányság vezetõi remélik, hogy 2004-ben 250 új státusz kapnak. Ha ez megvalósul, akkor meglesz az esélye annak, hogy a rendõrkapitányságot a meglévõ tervek alapján felépítsék. A vasúti megálló világításával kapcsolatban tájékoztatta a képviselõt, hogy szigorú hangvételû levélben szólította fel az ELMÛ-t a szolgáltatási szerzõdésben rögzítettek teljesítésére.
Szakszon József alpolgármester szintén a közvilágítás hiányosságaira hívta fel a figyelmet.
Grószné Krupp Erzsébet polgármester szerint minden képviselõnek össze kellene gyûjteni a körzetében tapasztalható hiányosságokat és bõvítési igényeket.
Falics Jánosné képviselõ az iránt érdeklõdött, hogy ki fogja a téli idõszakban az utak és a járdák síkosságmentesítését elvégezni. Elmondta továbbá, hogy a volt Ásvány-lakóépület elõtti szobor karja letörött, a lakók segítséget kérnek a szobor rendbehozatalára.
Grószné Krupp Erzsébet polgármester válaszában elmondta, hogy az év végéig még a Városgondnokság végzi a járdák és az utak szórását, 2004-tõl pedig vállalkozóval kötnek rá szerzõdést.
Sax László, a Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke jelezte, hogy a Görgey utcában hatalmas kátyúk vannak.
Grószné Krupp Erzsébet polgármester megnyugtatta a képviselõt, hogy egy most megkötött szerzõdés értelmében 1 millió forint értékben végeznek majd kátyúzást városban, és ebben benne van a Görgey utca is.
Felhívás
Értesítjük városunk lakosságát, hogy a Központi Statisztikai Hivatal 2003. december 1. és december 12. között gazdaságszerkezeti összeírást hajt végre.
Az összeírás célja, hogy nyomonkövesse a mezõgazdaságban 2000. óta bekövetkezett változásokat. Kérjük, hogy segítsék az öszszeírók munkáját.
Heider László jegyzõ
IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata
e-mail
Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail