Vörösvári Újság Online

Röpke néhány hónap múlva bátran az asztalra csaphatunk, ha a megvásárolt termék minõsége nem éri el a kívánalmakat. Jóllehet idõbe telik majd, mire megszokjuk: nem mi vagyunk a kereskedõért, gyártóért, hanem õk vannak értünk.

Az Európai Unió területén 380 millióan élnek (május 1-jétõl több mint 450 millió ember fogja képezni az unió népességét). Más szavakkal: jövõ tavasszal majdnem félmilliárd fogyasztója lesz a közösségnek. Ellentétben azzal, amit megszokni voltunk kénytelenek, a csatlakozás után sokkal erõteljesebben érvényesíthetjük fogyasztói érdekeinket: a gyártók, forgalmazók nem szívességbõl fogják kicserélni a bóvlit, hanem kötelezve lesznek erre.

Ma még nem is vagyunk igazán tisztában jogainkkal, s ha mégis, az leginkább abban nyilvánul meg, hogy megjegyezzük: ez ellentétes a fogyasztóvédelmi törvénnyel. Vállalkozóinknak mindenesetre fel kell készülniük, hogy a jövõben nemcsak hozzánk hasonló nyámnyila kuncsaftokkal lesz dolguk, hanem olyanokkal is, akik nem fáradnak felhívni a fogyasztóvédõk figyelmét a szabálytalanságokra.

A teljesség igénye nélkül, néhány fontosabb elemet ragadok ki a már érvényben lévõ, s a május 1-jével hatályba lépõ szabályok közül (bõvebben az 1996-os többször módosított Fogyasztóvédelmi Törvény ad felvilágosítást). A törvény – ellentétben a szabványrendszerekkel – kötelezõ elõírásokat tartalmaz.

Fontos tudnunk, hogy a fogyasztóvédelem szempontjából a szolgáltatás árunak minõsül, azaz az értelemszerû szabályok erre is vonatkoznak. (Elég csak a rendszeres balatoni ellenõrzésekre gondolni: például a fél deci kevert valóban fél deci legyen s valóban kevert).

Az egyik legfontosabb változás már július 1-jétõl hatályba lépett. Ez a tartós fogyasztási cikkek szavatossági idejére vonatkozik (nem tartozik ide a ruházati cikk és a bútor). Bizonyos értékhatár felett (például televízió vagy hûtõ esetében) hároméves szavatossági idõ vonatkozik a termékekre. Ebbõl legalább egy évig kell tartania a garanciának, azaz ha valamiért felmondja a szolgálatot a szerkezet, azt a forgalmazónak ellenszolgáltatás nélkül meg kell javítania. Ha ez nem sikerül, ki kell cserélnie. Végsõ esetben bizonyos értékcsökkentés mellett a fogyasztó viszszakaphatja a vételár egy részét.

Ha a garancia egyéves, további két évig kell tartania a szavatossági idõnek. Ebben az esetben a fogyasztónak magának kell bizonyítania, hogy nem azért ment tönkre a berendezés, mert azt szakszerûtlenül használta. Ha a garancia kétéves, a szavatossági idõ további egy esztendeig tart. Természetesen nincs megtiltva, hogy ennél hosszabb garanciaidõt adjanak a forgalmazók. Ha a televíziónkat két és fél év után megjavítják, nem kell attól tartani, hogy az új alkatrész hat hónap után elfüstöl, ugyanis a kicserélt szerkezetnek két évig mûködnie kell.

Elmúlt az az idõszak is, amikor az újdonsült tulajdonos 72 órán keresztül folyamatosan kapcsolgatta tévéjét, mert ennyi idõn belül cserélték ki szó nélkül. Most már két hónapja van a készüléknek, hogy elromoljon. Ha a spontán meghibásodott szerkezet túl nagy (például egy hûtõ) vagy egyéb okból nem szállítható (például egy beépített házi mozi), a forgalmazónak vagy a gyártónak kell kiszállnia és gondoskodnia a javításról, nem pedig a fogyasztónak tipródnia: hogy viszi ki Csepelre a kétszáz literes fagyasztóládát.

A másik jelentõs terület a címke. Minden terméken, ami hazánkban forgalomba kerül magyar nyelven, olvashatóan szerepelnie kell az alábbiaknak: az áru pontos megnevezése, a gyártó, forgalmazó neve, címe, a származási hely, az összetétel, a szavatossági idõ, ha kell, használati utasítás, egyéb tudnivaló. A címkézésért és a csomagolásért a gyártó felelõs, az árcéduláért pedig a forgalmazó. Érdekes, hogy ha ugyanaz a termék kétféle árcédulával is kapható (néhány palack ásványvízre elfelejtették ráírni az új, megemelt árat), a fogyasztónak joga van az olcsóbbikat megvásárolni, az alacsonyabb áron.

Bizonyára találkozott már mindenki az idényvégi nagy leárazások alkalmával az alábbi szöveggel: leértékelt árut nem cserélünk vissza. Nos, ez nonszensz. Kizárólag azt az árut nem köteles visszacserélni a kereskedõ, amelyiket azért áraztak le, mert valamilyen hibája van (festékpötty, szakadás, kosz stb.). Csak azért, mert nem tudta idejében eladni a nyári cipõket, nem tagadhatja meg a kereskedõ annak becserélését, ha mondjuk az elsõ napon levált a talpa. Mondanunk sem kell, hogy ezek a szankciók csak akkor vonatkoznak a gyártókra, forgalmazókra, ha az áru címkéjét és a vásárlást igazoló nyugtát is megtartjuk (elkérjük).

Az Európai Unióhoz való csatlakozás küszöbén a nyelvtudás megbízható mérése és dokumentálhatósága hazánkban is különösen fontossá kezd válni. A különbözõ nyelvek egységes tudásszint-mérésével az Európai Unió számos szervezete évek óta foglalkozik. Célként tûzték ki a nyelvi tudásszintek standardizálását, azaz egy olyan szintrendszer kidolgozását, amelyben meghatározott, hogy egy idegen nyelvbõl az egyes fokozatokon a nyelvhasználó milyen nyelvi eszközöket használ, hogyan tud kommunikálni. Ennek az Európa Tanács Élõ Nyelvek részlegének szakemberei által kidolgozott, egységes európai szintrendszernek a rövidítése a CEF (az angol Common European Framework-bõl).

A globalizálódás ténye megnöveli a nemzetközi nyelvvizsgák jelentõségét, amelyek már most az EU-szintrendszerben rögzített követelményeket állítják a vizsgázók elé. Ezt tükrözi az egész érettségi-rendszer, azon belüli is az idegen nyelvi érettségi átalakulása. Ugyanis az egynyelvû nemzetközi vizsgákhoz hasonlóan a magyar nyelv kiiktatásával öt készségterületen (írás, olvasás, hallott szövegértés, szituációs párbeszéd, folyamatos beszéd) fogja mérni az alkalmazás szintjét 2005-tõl kezdõdõen. A jelenleg 11. évfolyamos diákok számára azonban a kormány 78/2002. rendelete még lehetõvé teszi, hogy az idegen nyelvi érettségit egy nyelvvizsgával kiváltsák. Ez a nyelvvizsga lehet nemzetközi, Magyarországon honosított nyelvvizsga is (pl. Pitman Qualifications, Goethe Zertifikat stb.).

Egyre lényegesebbé válik az is, hogy mit és hogyan tanulunk. A nyelvtanulás ma már nem merül ki az irodalmi nyelv elsajátításában, a nemzetközi nyelvvizsgák és a multinacionális cégek megjelenésével a gyakorlatiasság felé veszi az útját. Ismerem az üzletág szakmai nyelvét, amelyben dolgozom? Megértek többféle dialektust? Tudok írni egy e-mailt vagy egy faxot? Értem az internet nem éppen irodalmi nyelvét? A mai kor nyelvtanuló diákjának azonnal hasznosítható, gyakorlati tudásra van szüksége, amelyet a mindennapokban, a munkájában kamatoztatni tud.

Ehhez társul, hogy a nyelvoktatás díja 2003. július elsejével ÁFA-kötelessé vált, tehát az árak 25%-kal megemelkedtek az eddigiekhez képest. Így már nem mindegy, hogy kevesebb óraszámban nem annyira elvont, mint inkább praktikus tudásra teszek-e szert, vagy fordítva. Ezt a drasztikus árnövelõ lépést talán csak az a törvény ellensúlyozza, mely lehetõvé teszi, hogy a tanulók a nyelvoktatás és a nyelvvizsga díját a személyi jövedelemadó-alapjukból leírják. Ez az összeg a képzési díj 30 százaléka, de legfeljebb hatvanezer forint lehet.

A nyelvtanulás – különösen az Európai Unióhoz való csatlakozás tükrében – nagyon jó befektetésnek látszik, amely hosszú távon minden bizonnyal meghozza a gyümölcsét. Ha másért nem, hát azért, mert egy nyelv elsajátítása mindig egy másik kultúra megismerésével jár, és egy egységes Európában nemcsak az a fontos, hogy szavakkal megértsük egymást, hanem az is, hogy a másik megismerésével megszûnjenek a vele kapcsolatos elõítéleteink és félelmeink.

Háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelte meg a vörösvári gimnázium fennállásának 40. évfordulóját. Az eseményrõl karácsonyi számunkban adunk tájékoztatást. – a szerk.