
Vörösvár a magasból
Az emberiség nagy mítoszai
közé tartozik a repülés. Ikarosztól és
Daidalosztól a Wright testvérekig hosszú út
vezetett, de a repülni vágyókat ma is ugyanaz a kihívás
élteti, mint a sóváran a madarak röptét
figyelõ Leonardo mestert: elhagyni a testünket idebilincselõ
földet és fölemelkedni a felhõk közelébe,
sasmadárként szelve a levegõeget. A repülés
a modern és biztonságos repülõgépek
korában is fantasztikus kihívás, különösen
a kihívásokból sportot ûzõ ember számára.
Mára a repülõ sportágak legkülönbözõbb
fajtái alakultak ki, így például a vitorlázó
és motoros mûrepülés, a túrarepülés,
a precíziós és rally repülés vagy az
ejtõernyõzés. Ez utóbbi kettõnek
kiváló mûvelõje Halmai
József kõfaragó mester, aki immár
42 éve szeli – hol ejtõernyõvel, hol motoros
repülõvel – az ég magasát.
József
már kisgyermek korában is repülõ szeretett
volna lenni. Szülei ezt nem nézték jó szemmel,
mert egyedüli gyermek volt, s nagyon féltették õt.
Másodikos gimnazista korában aztán úgy gondolta,
elérkezett az idõ, hogy gyermekkori álmait megvalósítsa,
és besétált a MÁV repülõklubba.
Ott éppen az ejtõernyõs szakosztály sportolóival
futott össze. Nekik se kellett több: rávették
õt, hogy álljon közéjük. 1962. április
22-én ugrott elõször, és bár azóta
több mint 1000 ugrást hajtott végre, a legelsõre
ma is jól emlékszik.
– A nyitott ajtónál ültem, és
ott tátongott az a mérhetetlen lyuk alattam. Tudtam, hogy
elsõként kell ugranom. Pedig azért szálltam
fel elsõnek a gépre, mert azt mondták, az ugrik
ki utoljára. Pechemre azonban a repülésvezetõ
megfordította a sorrendet. Mit tehettem, mást, összeszorítottam
a fogamat és belevetettem magam a mélybe. Az elsõ
érzésem valami szavakkal el nem mondható felszabadultság
volt, amint ott zuhantam egyedül, senkitõl és semmitõl
nem háborgatva a budai hegyek fölött. Amint kinyílt
azonban az ernyõm, megijedtem. Úgy éreztem, nem
süllyedek, és a szél elrepít ismeretlen meszszeségekbe.
Nem érzékeltem ugyanis, hogy milyen gyorsan haladok lefelé,
nem volt viszonyítási pontom. Aztán mégis
simán földet értem. Olyan boldogság kerített
akkor hatalmába, hogy azonnal meg akartam ismételni az
ugrást… Nos, ha aznap nem is, de húsz éven
át volt rá elégszer alkalmam...
A hatvanas évek óta sokat fejlõdött
ez a sportág, akkor a célkereszt egy 10 méteres
körben volt, ma már ugyanennek 15 cm az átmérõje,
és 0-át csak az tud ugrani, aki a cipõje sarkával
megérint egy három cm széles felületet. Minden
szépsége ellenére ez egy veszélyes sport.
Nemrégiben halt meg József egyi sporttársa Szegeden.
A 63 éves rutinos ejtõernyõsnek nem nyílt
ki az ernyõje, valószínûleg a hajtogatásnál
vétett hiba miatt. Arra viszont nincs magyarázat, hogy
miért nem nyitotta ki a póternyõjét. József
szerint még a legnagyobb tapasztalattal rendelkezõ versenyzõvel
is elõfordulhat, hogy rendkívüli helyzetben a stressz
hatására elveszíti az idõérzékét.
Szabadesésben pedig az ugrási magasságból
15-20 másodperc alatt földet lehet érni.
– Én már használtam a mentõernyõt
– mondja nyugodt arccal –, mert hurkában maradt,
azaz összegubancolódott az ernyõm, de szerencsére
gond nélkül földet értem.
József jól érezte magát az
ejtõernyõsök között, egy miatt fájt
csak a szíve, hogy nem repülhetett. Az ejtõernyõsök
ugyanis csak kivételes esetben válhattak pilótává.
De állhatatos volt, és 1982-ben sikerült megszereznie
a motoros szakszolgálati engedélyt, azaz a „légi
jogosítványt”.
Az
azóta eltelt két évtizedben több mint 2000
órát repült. A motoros sportok közül a
precíziós és rally repülésben jeleskedett,
klubjának színeiben számos külföldi versenyen
vett részt, többször dobogós helyet szerezve.
E sportág keretében megadott útvonalon kell végigrepülniük
a versenyzõknek oly módon, hogy az adott ellenõrzési
pontokat lehetõleg másodpercre pontosan az elõírt
idõben érintsék. Ráadásul az útvonalat
a megadott adatokból saját maguknak kell a térképen
megszerkeszteniük, és elég egy pici hiba, és
a versenyzõ eltéved. A versenyt nehezíteni szokták
azzal is, hogy az ellenõrzési pontokról készített
fényképek közé néhány hamisat
is becsempésznek a rendezõk.
József aktív versenyzõi pályafutását
befejezve, ma már a precíziós és rally versenyek
egyik rendezõje. Nemzetközi szaktekintélyként
gyakran hívják különbözõ légi
sportágak versenyeire is. 1993-ban például a Dunakeszin
megrendezett precíziós Európa-bajnokságon
sportigazgató, 1996-ban a debreceni mûrepülõ
világbajnokságon és 2003-ban a vitorlázó
mûrepülõ világbajnokságon a fõbíró
technikai helyettese volt. Sok éven át részt vett
a magyar légierõ vadászpilótáinak
elõképzésében is.
Személyében egy olyan embert ismertem meg,
aki tehetségével, lelkesedésével, szorgalmával
és kitartásával komoly megbecsülést
vívott ki a magyar repülõsportban.
– A repülésben az a szép, hogy
ekkor látom igazán három dimenzióban a tájat.
Amikor autóval megyek, nem bontakozik ki igazán elõttem
a táj. Amikor felrepülök Vörösvár
fölé 300 méterre, belátom egy pillantással
az egész Pilisi-medencét, látom az erdõket,
a hegyek gerincét, a mélyben futó utakat, látom
a házakat, a templom zöldes-barna sisakját. Gyönyörû
szép az egész, festõien szép. A repülés
embert próbáló sport. Nincs benne sumákolás.
Hiába tanultál meg minden szabályt, hiába
nyálaztad át a tankönyvedet, hiába volt a
legjobb oktatód, amikor felszállsz, magadra maradsz, végtelenül
egyedül vagy a felhõk felett. A kormánynyal együtt
a sorsodat is a kezedben tartod. Aki egyszer megérezte ezt a
félelmes és mégis nagyszerû érzést,
soha többé nem akar megválni tõle. Örökké
a repülés szerelmese marad…
F. A.
Maratoni küzdelem
Bogár Gábor
szereti a nagy kihívásokat. Legalábbis azokat,
amelyeknek van értelme. Ilyenek például a maratoni
mountain bike versenyek. Azt viszont már kevésbé
kedveli, ha ezek kapcsán érthetetlen hazai hozzáállást
tapasztal. Ha a magyar szövetség ahelyett, hogy segítené,
hátrányos helyzetbe hozza versenyzõjét.
A mountain bike egyébként is kemény sportág.
Az alábbiakból kiderül, hogy Bogár milyen
nehézségekkel küzdött az idén. És
az is, hogy emellett mivel nehezítette dolgát a sajátos
magyar kerékpáros társadalom.
– Július végén Kruncz Viktóriával
vegyes párosban indultunk el a híres Trans Alp maratoni
versenyen, amelyen korábban Hasenfratz Péterrel párban
szép sikert értünk el. Az idei viadal is 8 napig
tartott, 600 km-t, kerekeztünk az Alpokban. Az útvonalat
ezúttal megváltoztatták, csak a rajthely, a németországi
Mittenwald és a cél, az olaszországi Garda tónál
található Riva maradt a régi. Kiszámoltuk,
a 8 nap alatt összesen 25 000 méter volt a szintkülönbség.
400 csapat indult el, ez 800 versenyzõt jelent. A mi kategóriánkban
58 vegyes páros versenyzett.
– Mennyiben különbözött ez
egy normális páros versenytõl?
– Itt sem lehet nagyobb, mint 2 perc különbség
a két versenyzõ között. Tehát az erõsebbnek,
ebben az esetben a fiúnak, mindig be kell várnia a lányt.
Vegyes párosban viszont nem tilos a segítségnyújtás,
magyarán segíthettem Viktóriának. Egy kb.
1,5 méteres zsinórral – mint a többiek –
szinte állandóan öszsze voltunk kötve. Bolyozásnál
persze nem, mert akkor összeakadhattunk volna az ellenfelekkel.
– Hogyan tudtál segíteni a társadnak?
–
Bolyozásnál például egy kézzel toltam
magam elõtt, úgy, hogy egy kicsit oldalt helyezkedtem
el. Be kellett juttatnom a sorba, hogy a szélárnyékban
könnyebben felvegye a tempót. Én meg tartottam a
sebességet, harcoltam a szél ellen és közben
toltam Vikit. Nagyot küzdöttem, az biztos. De ezzel mindenki
így volt, nem panaszként mondom. Volt olyan is, hogy már
20 km-t tekertünk föl az osztrák-olasz határon
lévõ Fischer Joch hágó felé, amikor
2000 méter fölött még várt ránk
egy 6 km-es sziklás terep. Itt a hátamon vittem föl
a kerékpáromat, majd visszaszaladtam és Vikiét
is felcipeltem. De nemcsak nekünk, fiúknak volt nehéz,
hanem a lányoknak is. Ne feledjük, a lefelé menõ
részek kivételével szinte sosem tudtak a saját
iramukban haladni. Egy erõsebb, más ritmushoz kellett
alkalmazkodniuk, ami nagy próbatétel volt. Vikivel egyébként
a fölfelé menõ részeken a legjobbak között
voltunk, volt, hogy vezettünk a mezõny elõtt. Fizikailag
õ is nagyon jól bírta, a lefelé menõ
részeken (down hill-ben), viszont technikailag jobbak voltak
nálunk az alpesi országok versenyzõi. Erõt
még csak lehet szerezni itthon is, de hogy az ember murvás
úton, 60-65 km/h-s sebességgel le tudjon száguldani
egy hatalmas hegyrõl, nos ahhoz ott kéne edzeni. Így
is remekül szerepeltünk, hiszen ötödikek lettünk.
Ugyan szerettünk volna dobogón végezni, de a down
hill és az elsõ napokban összeszedett rengeteg defekt
kifogott rajtunk. Mégis elégedett vagyok, mert mindent
kihoztunk magunkból.
– Néhány hét múlva
következett a maratoni EB…
– Sajnos, ehhez rossz emlékek fûznek.
Talán nem pihentem ki magam eléggé a Trans Alp
után, vagy valami más gond volt, a lényeg, hogy
rosszul lettem és fel kellett adnom a versenyt. Azért
is volt ez furcsa, mert a nagy meleget általában remekül
bírom. Most azonban nem. Ilyen még nem fordult velem elõ,
de muszáj volt megállnom. Ez a verseny tehát nagy
kudarc volt, de legalább a csapattársaim jól szerepeltek.
Vizdák János a 16-ik, míg a szintén vörösvári
Hasenfratz Péter a hetedik lett! (Hasenfratz Péterrõl
a következõ számunkban olvashatnak majd riportot.
A szerk.)
– Ennek ellenére elindultál a világbajnokságon
is. Miben reménykedtél?
– Abban, hogy végre kijön a lépés.
Ne feledjük, ez a legrangosabb esemény, a legkeményebb
verseny, ahol rang szerepelni. A svájci Luganóban augusztus
végén versenyeztünk, tehát közvetlenül
az EB után. De itt már nem volt semmi bajom, remekül
bírtam. Élvezetes, technikás verseny volt. És
ugyanakkor nehéz is, mert például 1650 méter
magasságban hatalmas szélvihar tört ránk,
amely szó szerint föltépte a kerékpárt
a földrõl. Ha nem élem át, nem hiszem el,
hogy van ilyen. Fogtam a bringát, és az vállmagasságban
ott lebegett mellettem! Fantasztikus volt. De ezen a viharon is átküzdöttem
magam, a teljesítményemmel elégedett is vagyok.
A helyezésemmel viszont nem, mert az 1800 induló közül
csak a 95-ik lettem.
– Mire számítottál?
– A legjobb 50-ben kellett volna végeznem.
De, mert a magyar szövetség nem nevezett be hivatalosan
a VB-re, hátra soroltak és az 1719-es rajtszámot
kaptam. A mezõny végérõl indultam tehát,
iszonyú embertömegen kellett átküzdenem magam.
Viszont ha a szövetség hivatalosan benevez a VB-re, sokkal
jobb rajthelyrõl kezdhettem volna a versenyt. Ki érti
ezt?
– Ami azt illeti, nem volt könnyû éved…
– Valóban nem. Négy éve nem
voltam ilyen balszerencsés, mint idén. És el is
fáradtam, mert 17 maratonon versenyeztem ebben az évben.
Rám fér már egy kis pihenés. Jövõre
pedig újra megpróbálom. De hogy hol, és
hogyan, azt még nem tudom. Nem biztos, hogy a Corratec csapatnál
maradok. Nagyon kizsigereltek ebben az évben. És a túlzott
eredménykényszer szerintem, nem tesz jót egy sportolónak.
Várhegyi Ferenc
Világversenyek
Európa-bajnokság után világbajnokság,
majd Világ Kupa verseny, ez volt a program a legjobb, junior
korú kerékpárosok számára. Benkó
László szövetségi kapitány a vörösvári
klubból Herczog Andrást vitte magával a válogatott
keretbe. Augusztus 23-24-én a grazi EB-n elvileg elõnyt
jelentett, hogy a magyarok már ismerték a pályákat,
a gyakorlatban azonban a gyökerekkel telenõtt talaj sok
gondot okozott. Ez nem a mi EB-nk volt, a magyarok legjobbja, Herczog
András sem került be a legjobb ötvenbe a 100 indulóból
álló mezõnyben.
A szeptember 6-án megrendezett luganói világbajnokság
viszont már jobban sikerült. Herczog András 43-ik
lett, pedig itt már a világ élvonalába tartozó
kanadaiak és ausztrálok is elindultak.
Az ezt követõ, szeptember 9-iki kapruni Világ
Kupa versenyen Herczog még elõkelõbb helyen végzett,
gyakorlatilag a VB-vel megegyezõ mezõnyben lett 25-ik.
Ez a viadal fizikailag és technikailag is nehéz volt,
mert a megelõzõ hetek jó idõjárása
itt rosszra fordult. Hideg, esõ, sár fogadta a versenyzõket.
Ezzel együtt Herczog jól helytállt, más kérdés,
hogy a formaidõzítése a jelek szerint idén
nem sikerült. A csúcsteljesítményt néhány
nappal elõbb kellett volna elérnie. Benkó László
elmondta, hogy jövõre erre még jobban odafigyelnek
majd. Mint ahogy a technikai képzésre is.
Újdonság a vörösvári cross
countrysok háza táján, hogy a téli alapozó
edzéseket Fetter György, a korábbi válogatott
atléta fogja vezetni. Tavasztól pedig, az amatõrök
is egyre jobban bekapcsolódhatnak a kerékpáros
életbe. Benkó László elmondása szerint,
látva az igényeket, jövõre megszervezik a
bringás szabadidõsportot is. És ez, mivel egybevág
a vörösvári szabadidõ sportegyesület céljaival,
ennek az idén megalakult klubnak a színeiben zajlik majd.
Várhegyi Ferenc
A PCCC versenyeredményei
A szeptember 27-28-án Pécsett megrendezett
Magyar kupán a következõ eredmények születtek:
– 11 év alatt: Bõsz Levente 2. h.
– 13 év alatt: Gáborházi Károly 1.
h., Gemela Márton 2. h.
– 15 év alatt: Solymosi Bálint 2. h.
– serdülõ: Gáborházi Ágnes 1.
h., Solymosi Szilvia 2. h.
– rövidtáv nõi: G. Varga Ágnes 4. h.,
Solymosiné Kovács Katalin 6. h.
– elit 23 év alatt: Grósz Béla 1. h.
– középtáv: Gyurkó Péter 6. h.
A váltóversenyben majdnem három csapattal vettünk
részt. Csapatonként egy felnõtt, egy junior, egy
szenior és egy nõ versenyzõbõl kellett hogy
álljon. Az elsõ három helyet sikerült megszereznünk.
– 1. M és T (Benkó Barbara, Dancsuly Dávid,
Herczog András, Benkó László)
– 2. PCCC (Solymosi Szilvia, Tátrai Zoltán, Gyurkó
Péter, Solymosi Gyula)
– 3. PCCC-Trek (G. Varga Ágnes, Gáborházi
Károly, Grósz Béla, Kovács László
– más klubból)
Benkó László
Alacsonyabb osztályban
Javában zajlik már a szentendrei körzeti
labdarúgó bajnokság, amelyben az NB II-bõl
hátrasorolt vörösvári csapat is szerepel. Szerencsére
jól, mert úgy is a második helyen állnak
a 10 csapatos mezõnyben, hogy egy mérkõzéssel
kevesebbet játszottak. Az eddigi mérlegük öt
gyõzelem, egy döntetlen és egy vereség. A
felnõtt csapat tagjai heti három edzésen vesznek
részt, azok a fiatalok azonban, akik az ifjúsági
csapatban is játszanak, akár heti öt edzésen
is dolgoznak. Heer István gazdasági igazgató elmondása
szerint mindenki nagyon lelkes.
– Jó téli felkészüléssel,
úgy érzem elsõk is lehetünk – mondja
Heer István. – Az idõsebb és fiatal játékosokból
álló együttesünk remekül együtt van.
Az elején természetesen kellett egy kis idõ, mire
összerázódtak, de most már minden rendben
van. A játékosoknak új tréningszerelést
vásároltunk. Szerencsére sikerült támogatót
is találnunk, a Liegl Kft. 375 ezer Ft-tal járul hozzá
az egyesület költségvetéséhez. Ezen felül
a serdülõcsapat számára vásároltak
egy garnitúra szerelést is, mindezeket nagyon köszönjük.
Lehet, hogy a Dachser céggel is sikerül megállapodnunk.
Most az a teendõnk, hogy két új villanyoszlop beállításával
bevilágítsuk az alsó kapu alatti területet
és a salakpályát. Ha ez elkészül, a
kézilabdások és a labdarúgók is használhatják
ezeket a területeket.
– Mi a helyzet az utánpótlás-neveléssel?
– Nagyszerûen állunk. Az ifjúsági
csapat a második, a serdülõ csapat pedig, az elsõ
helyen áll az NB II-es bajnokságban! Nagyon büszkék
vagyunk rájuk. A serdülõ és egyben ificsapat
kapusát például már most vinnék magasabb
osztályú együttesek is. Csak jót tudok mondani
a legkisebbekrõl, a 8-12 évesekrõl is akik a Bozsik-programban
szerepelnek. Néhány hete például õk
nyerték meg a nálunk rendezett tornát. Két
dolgot azonban mindenképpen meg kell még oldanunk. A felnõtt
csapat játékosai télen Piliscsabán teremben
edzhetnek, de a kisebbeknek is termet kell még találnunk.
És szükségünk lesz még egy edzõre
is, mert hála Istennek annyi már nálunk a gyerek,
hogy Széplaki József nem gyõzi egyedül.
– Hány nézõ jár most
a mérkõzésekre?
– Mivel nem az NB II-ben játszunk, csökkent
a nézõszám. Sajnos a körzeti bajnoki meccsekre
kb. 100-an kíváncsiak. De ha jól szerepelünk,
újra többen jönnek majd. Ennek egyik jele, hogy legutóbb
már idegenbe is elkísérték néhányan
a csapatot. Bízunk a jó folytatásban.
Várhegyi Ferenc
A PLSE õszi hazai bajnoki mérkõzései:
2003.10.23. 15.00 Pvár-Pilisszentkereszt
2003.10.26. 13.30 Pvár-Tahitótfalu
2003.11.02. 13.30 Pvár-Szentendre
|
A Pilisvörösvári Szabadidõ Sportegyesület
hírei
Asztalitenisz indult a kempingben! Kedd esténként
19 órától 22 óráig több asztalon
lehet pingpongozni. A szervezõk szeretettel várnak mindenkit,
kortól, nemtõl függetlenül.
Újra indultak a sakkfoglalkozások a Mûvelõdési
Házban. Szentes Tibor péntekenként 17 óra
és 21 óra között várja a szellemi sport
kedvelõit, a második emeleti bányászteremben.
Korhatár nincs, gyerek, felnõtt és nyugdíjas,
egyaránt játszhat, szórakozhat, igény szerint
képezheti magát.
Teljesítménytúrák
Szeptember 7-én, egy túrázásra
való szép nyárutói napon az Iluska-forrásnál
összefutottam egy idõsebb úrral, akirõl kiderült,
hogy nem egy átlagos túrázó, hanem Bozó
András, a Magyar Természetbarát Szövetség
túra albizottságának vezetõje. Egyedül
volt, a Kopár csárdánál szállt le
a buszról, és innen vette az útirányt Pilisszántónak.
Ez amolyan szokásos hétvégi tréningje volt.
A 72 éves sportos öregúr odaült hozzám,
az újonnan felállított asztalhoz és jóízûen
elfogyasztotta tízóraiját. Röpke néhány
perc alatt sokat megtudtam a túramozgalmakról (többek
között az Országos kék túráról,
amelynek õ az egyik társadalmi munkatársa).
Tõle hallottam elõször az ún.
teljesítménytúrákról. Ezeket a Teljesítménytúrázók
Társasága indítja egy országos túramozgalom
keretében Magyarország különbözõ
vidékeinek megismertetése céljából.
A túramozgalom teljesítéséhez az ország
különbözõ tájegységeiben kell gyalogtúrázni.
Magyarország területét három részre
osztották fel, így a túramozgalom országrészenként
is teljesíthetõ. Az országrészeket tájegységekre
bontották, amelyek mindegyikében teljesítendõ
egy-egy túra. A túrák részletes kiírása
megtalálható a Teljesítménytúrázók
Társasága által kiadott éves programfüzetben,
illetve a társaság honlapján (http://ttt.tr.hu).
Jómagam errõl a honlapról tudtam
meg, hogy Pilisvörösvár központtal idén
tavasszal már másodízben rendezték meg a
Pilis-Vörös-Vár gyalogos teljesítménytúrát.
A rendezõk nagyon is jó tudták, hogyan kell leírni
helyesen városunk nevét, ez esetben azonban a hármas
tagolás a három ellenõrzõpont helyét
jelöli. Az április 6-án a Béke utca 7-tõl
induló versenyzõknek tetszõleges útvonalon
és sorrendben kellett felkeresniük a Pilis-tetõt,
a Vörös-hegyet és az Egri várat (természetesen
a pilisborosjenõi díszletvárról van szó).
A túra távja 35 kilométer volt, amelyet 10 óra
alatt kellett teljesíteniük a túrázóknak.
F. A.
Rendõrségi hírek
Örömmel jelenthetjük, hogy a korábbi
idõszakokhoz képest továbbra is elenyészõen
kevés vagyon elleni bûncselekményt követnek
el városunkban. Nem ilyen kedvezõ a mérleg a közlekedési
baleseteket illetõen. Nagyon sok az anyagi kárral járó
baleset, a megnövekedett forgalom, a torlódások miatt.
Szerencsére ezek nagyobb része koccanásos baleset,
személyi sérülések nélkül.
A körzetben lévõ utak egy része
a Pilisi-parkerdõ területére esik, sok problémát
okoznak az autósoknak az utakon átfutó erdei vadak.
Az elmúlt idõben igen sok vadgázolás történt.
A rendõrség kéri, hogy erdõk, mezõk
mellett óvatosabban közlekedjenek, különösen
ott, ahol tábla is jelzi a vadak jelenlétét.
Számos esetben kellett intézkedniük
a rendõröknek engedély nélküli munkavállalás
miatt. Az is elõfordult, hogy a vállalkozó olyan
külföldi munkaerõt alkalmazott, akinek nemhogy munkavállalói,
de még tartózkodási engedélye sem volt.
Rendõri intézkedést követõen
a BM Bevándorlási és Állampolgársági
Hivatala kilenc külföldi állampolgárt utasított
ki a körzetbõl.
Tallózás az elmúlt hónap
fekete krónikájából:
Szeptember 19-én az Esztergomi Rendõrkapitányság
értesítette a térség kapitányságait
és rendõrõrseit, hogy az esti órákban
Esztergomból eltulajdonítottak egy 16 millió forint
értékû Mercedes típusú személygépkocsit.
Éjjel egy óra után a helyi polgárõrökkel
közös szolgálatot ellátó Drávecz
Ferenc zászlós, körzeti megbízott Pilisvörösváron,
a Szabadság úton rálelt a körözött
gépkocsira, amit visszaszolgáltattak jogos tulajdonosának.
A sértettet így anyagi kár nem érte.
Szeptember 25-én S. A. pilisvörösvári
lakos bejelentette a rendõrõrs ügyeletén,
hogy három nappal korábban egy családi vita során
megsebesítette feleségét, utána azonban
kibékültek egymással. A bejelentés nyomán
a helyszínre sietõ mentõk az asszony hasfalán
nyolc napon túl gyógyuló sérülést,
egy két centiméter mély vágást észleltek.
Az aszszonyt beszállították a kórházba,
és ellátták sérülését.
A férj ellen a rendõrség eljárást
indított testi sértés miatt.
Ugyancsak szeptember 25-én Piliscsabán ismeretlen
tettesek a Vasút utcából eltulajdonítottak
egy buszt. A Vértes-Volán „menetrenden kívüli
járata” azonban nem üzemelt sokáig, a Zrínyi
utca – Deák utca keresztezõdésében
ugyanis árokba hajtottak vele.
Október 9-én a hajnali órákban
Pilisborosjenõrõl bejelentés érkezett a
rendõrõrsre, hogy egy családi ház udvaráról
elloptak egy személygépkocsit. A tulajdonos a bejelentést
követõen egy másik autóval elindult, hogy
felkutassa az eltûnt jármûvet. Kis idõ múlva
rá is bukkant az általa jól ismert gépkocsira,
és miután értesítette a rendõrõrsöt,
követni kezdte azt. A rendõrõrsön Drávecz
Ferenc látta el az ügyeleti szolgálatot, aki rögtön
felvette a kapcsolatot a BRFK ügyeletével közölve
a gépkocsi útirányát. Ennek köszönhetõen
a budapesti rendõrök a II. kerületben megállították
a lopott autót, és a lopást elkövetõ
két gyanúsított közül az egyiket elfogták.
A lopási ügyben a Budaörsi Rendõrkapitányság
folytat eljárást.
Rendõrségi híreinket Péczeli
Csaba rendõr fõhadnagy,
õrsparancsnok-helyettes tájékoztatása lapján
állítottuk össze
IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata
e-mail
Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail