Vörösvári Újság Online

Az emberiség nagy mítoszai közé tartozik a repülés. Ikarosztól és Daidalosztól a Wright testvérekig hosszú út vezetett, de a repülni vágyókat ma is ugyanaz a kihívás élteti, mint a sóváran a madarak röptét figyelõ Leonardo mestert: elhagyni a testünket idebilincselõ földet és fölemelkedni a felhõk közelébe, sasmadárként szelve a levegõeget. A repülés a modern és biztonságos repülõgépek korában is fantasztikus kihívás, különösen a kihívásokból sportot ûzõ ember számára. Mára a repülõ sportágak legkülönbözõbb fajtái alakultak ki, így például a vitorlázó és motoros mûrepülés, a túrarepülés, a precíziós és rally repülés vagy az ejtõernyõzés. Ez utóbbi kettõnek kiváló mûvelõje Halmai József kõfaragó mester, aki immár 42 éve szeli – hol ejtõernyõvel, hol motoros repülõvel – az ég magasát.

József már kisgyermek korában is repülõ szeretett volna lenni. Szülei ezt nem nézték jó szemmel, mert egyedüli gyermek volt, s nagyon féltették õt. Másodikos gimnazista korában aztán úgy gondolta, elérkezett az idõ, hogy gyermekkori álmait megvalósítsa, és besétált a MÁV repülõklubba. Ott éppen az ejtõernyõs szakosztály sportolóival futott össze. Nekik se kellett több: rávették õt, hogy álljon közéjük. 1962. április 22-én ugrott elõször, és bár azóta több mint 1000 ugrást hajtott végre, a legelsõre ma is jól emlékszik.

– A nyitott ajtónál ültem, és ott tátongott az a mérhetetlen lyuk alattam. Tudtam, hogy elsõként kell ugranom. Pedig azért szálltam fel elsõnek a gépre, mert azt mondták, az ugrik ki utoljára. Pechemre azonban a repülésvezetõ megfordította a sorrendet. Mit tehettem, mást, összeszorítottam a fogamat és belevetettem magam a mélybe. Az elsõ érzésem valami szavakkal el nem mondható felszabadultság volt, amint ott zuhantam egyedül, senkitõl és semmitõl nem háborgatva a budai hegyek fölött. Amint kinyílt azonban az ernyõm, megijedtem. Úgy éreztem, nem süllyedek, és a szél elrepít ismeretlen meszszeségekbe. Nem érzékeltem ugyanis, hogy milyen gyorsan haladok lefelé, nem volt viszonyítási pontom. Aztán mégis simán földet értem. Olyan boldogság kerített akkor hatalmába, hogy azonnal meg akartam ismételni az ugrást… Nos, ha aznap nem is, de húsz éven át volt rá elégszer alkalmam...

A hatvanas évek óta sokat fejlõdött ez a sportág, akkor a célkereszt egy 10 méteres körben volt, ma már ugyanennek 15 cm az átmérõje, és 0-át csak az tud ugrani, aki a cipõje sarkával megérint egy három cm széles felületet. Minden szépsége ellenére ez egy veszélyes sport. Nemrégiben halt meg József egyi sporttársa Szegeden. A 63 éves rutinos ejtõernyõsnek nem nyílt ki az ernyõje, valószínûleg a hajtogatásnál vétett hiba miatt. Arra viszont nincs magyarázat, hogy miért nem nyitotta ki a póternyõjét. József szerint még a legnagyobb tapasztalattal rendelkezõ versenyzõvel is elõfordulhat, hogy rendkívüli helyzetben a stressz hatására elveszíti az idõérzékét. Szabadesésben pedig az ugrási magasságból 15-20 másodperc alatt földet lehet érni.

– Én már használtam a mentõernyõt – mondja nyugodt arccal –, mert hurkában maradt, azaz összegubancolódott az ernyõm, de szerencsére gond nélkül földet értem.

József jól érezte magát az ejtõernyõsök között, egy miatt fájt csak a szíve, hogy nem repülhetett. Az ejtõernyõsök ugyanis csak kivételes esetben válhattak pilótává. De állhatatos volt, és 1982-ben sikerült megszereznie a motoros szakszolgálati engedélyt, azaz a „légi jogosítványt”.

Az azóta eltelt két évtizedben több mint 2000 órát repült. A motoros sportok közül a precíziós és rally repülésben jeleskedett, klubjának színeiben számos külföldi versenyen vett részt, többször dobogós helyet szerezve. E sportág keretében megadott útvonalon kell végigrepülniük a versenyzõknek oly módon, hogy az adott ellenõrzési pontokat lehetõleg másodpercre pontosan az elõírt idõben érintsék. Ráadásul az útvonalat a megadott adatokból saját maguknak kell a térképen megszerkeszteniük, és elég egy pici hiba, és a versenyzõ eltéved. A versenyt nehezíteni szokták azzal is, hogy az ellenõrzési pontokról készített fényképek közé néhány hamisat is becsempésznek a rendezõk.

József aktív versenyzõi pályafutását befejezve, ma már a precíziós és rally versenyek egyik rendezõje. Nemzetközi szaktekintélyként gyakran hívják különbözõ légi sportágak versenyeire is. 1993-ban például a Dunakeszin megrendezett precíziós Európa-bajnokságon sportigazgató, 1996-ban a debreceni mûrepülõ világbajnokságon és 2003-ban a vitorlázó mûrepülõ világbajnokságon a fõbíró technikai helyettese volt. Sok éven át részt vett a magyar légierõ vadászpilótáinak elõképzésében is.

Személyében egy olyan embert ismertem meg, aki tehetségével, lelkesedésével, szorgalmával és kitartásával komoly megbecsülést vívott ki a magyar repülõsportban.

– A repülésben az a szép, hogy ekkor látom igazán három dimenzióban a tájat. Amikor autóval megyek, nem bontakozik ki igazán elõttem a táj. Amikor felrepülök Vörösvár fölé 300 méterre, belátom egy pillantással az egész Pilisi-medencét, látom az erdõket, a hegyek gerincét, a mélyben futó utakat, látom a házakat, a templom zöldes-barna sisakját. Gyönyörû szép az egész, festõien szép. A repülés embert próbáló sport. Nincs benne sumákolás. Hiába tanultál meg minden szabályt, hiába nyálaztad át a tankönyvedet, hiába volt a legjobb oktatód, amikor felszállsz, magadra maradsz, végtelenül egyedül vagy a felhõk felett. A kormánynyal együtt a sorsodat is a kezedben tartod. Aki egyszer megérezte ezt a félelmes és mégis nagyszerû érzést, soha többé nem akar megválni tõle. Örökké a repülés szerelmese marad…

Bogár Gábor szereti a nagy kihívásokat. Legalábbis azokat, amelyeknek van értelme. Ilyenek például a maratoni mountain bike versenyek. Azt viszont már kevésbé kedveli, ha ezek kapcsán érthetetlen hazai hozzáállást tapasztal. Ha a magyar szövetség ahelyett, hogy segítené, hátrányos helyzetbe hozza versenyzõjét. A mountain bike egyébként is kemény sportág. Az alábbiakból kiderül, hogy Bogár milyen nehézségekkel küzdött az idén. És az is, hogy emellett mivel nehezítette dolgát a sajátos magyar kerékpáros társadalom.

– Július végén Kruncz Viktóriával vegyes párosban indultunk el a híres Trans Alp maratoni versenyen, amelyen korábban Hasenfratz Péterrel párban szép sikert értünk el. Az idei viadal is 8 napig tartott, 600 km-t, kerekeztünk az Alpokban. Az útvonalat ezúttal megváltoztatták, csak a rajthely, a németországi Mittenwald és a cél, az olaszországi Garda tónál található Riva maradt a régi. Kiszámoltuk, a 8 nap alatt összesen 25 000 méter volt a szintkülönbség. 400 csapat indult el, ez 800 versenyzõt jelent. A mi kategóriánkban 58 vegyes páros versenyzett.

– Itt sem lehet nagyobb, mint 2 perc különbség a két versenyzõ között. Tehát az erõsebbnek, ebben az esetben a fiúnak, mindig be kell várnia a lányt. Vegyes párosban viszont nem tilos a segítségnyújtás, magyarán segíthettem Viktóriának. Egy kb. 1,5 méteres zsinórral – mint a többiek – szinte állandóan öszsze voltunk kötve. Bolyozásnál persze nem, mert akkor összeakadhattunk volna az ellenfelekkel.

– Bolyozásnál például egy kézzel toltam magam elõtt, úgy, hogy egy kicsit oldalt helyezkedtem el. Be kellett juttatnom a sorba, hogy a szélárnyékban könnyebben felvegye a tempót. Én meg tartottam a sebességet, harcoltam a szél ellen és közben toltam Vikit. Nagyot küzdöttem, az biztos. De ezzel mindenki így volt, nem panaszként mondom. Volt olyan is, hogy már 20 km-t tekertünk föl az osztrák-olasz határon lévõ Fischer Joch hágó felé, amikor 2000 méter fölött még várt ránk egy 6 km-es sziklás terep. Itt a hátamon vittem föl a kerékpáromat, majd visszaszaladtam és Vikiét is felcipeltem. De nemcsak nekünk, fiúknak volt nehéz, hanem a lányoknak is. Ne feledjük, a lefelé menõ részek kivételével szinte sosem tudtak a saját iramukban haladni. Egy erõsebb, más ritmushoz kellett alkalmazkodniuk, ami nagy próbatétel volt. Vikivel egyébként a fölfelé menõ részeken a legjobbak között voltunk, volt, hogy vezettünk a mezõny elõtt. Fizikailag õ is nagyon jól bírta, a lefelé menõ részeken (down hill-ben), viszont technikailag jobbak voltak nálunk az alpesi országok versenyzõi. Erõt még csak lehet szerezni itthon is, de hogy az ember murvás úton, 60-65 km/h-s sebességgel le tudjon száguldani egy hatalmas hegyrõl, nos ahhoz ott kéne edzeni. Így is remekül szerepeltünk, hiszen ötödikek lettünk. Ugyan szerettünk volna dobogón végezni, de a down hill és az elsõ napokban összeszedett rengeteg defekt kifogott rajtunk. Mégis elégedett vagyok, mert mindent kihoztunk magunkból.

– Sajnos, ehhez rossz emlékek fûznek. Talán nem pihentem ki magam eléggé a Trans Alp után, vagy valami más gond volt, a lényeg, hogy rosszul lettem és fel kellett adnom a versenyt. Azért is volt ez furcsa, mert a nagy meleget általában remekül bírom. Most azonban nem. Ilyen még nem fordult velem elõ, de muszáj volt megállnom. Ez a verseny tehát nagy kudarc volt, de legalább a csapattársaim jól szerepeltek. Vizdák János a 16-ik, míg a szintén vörösvári Hasenfratz Péter a hetedik lett! (Hasenfratz Péterrõl a következõ számunkban olvashatnak majd riportot. A szerk.)

– Abban, hogy végre kijön a lépés. Ne feledjük, ez a legrangosabb esemény, a legkeményebb verseny, ahol rang szerepelni. A svájci Luganóban augusztus végén versenyeztünk, tehát közvetlenül az EB után. De itt már nem volt semmi bajom, remekül bírtam. Élvezetes, technikás verseny volt. És ugyanakkor nehéz is, mert például 1650 méter magasságban hatalmas szélvihar tört ránk, amely szó szerint föltépte a kerékpárt a földrõl. Ha nem élem át, nem hiszem el, hogy van ilyen. Fogtam a bringát, és az vállmagasságban ott lebegett mellettem! Fantasztikus volt. De ezen a viharon is átküzdöttem magam, a teljesítményemmel elégedett is vagyok. A helyezésemmel viszont nem, mert az 1800 induló közül csak a 95-ik lettem.

– A legjobb 50-ben kellett volna végeznem. De, mert a magyar szövetség nem nevezett be hivatalosan a VB-re, hátra soroltak és az 1719-es rajtszámot kaptam. A mezõny végérõl indultam tehát, iszonyú embertömegen kellett átküzdenem magam. Viszont ha a szövetség hivatalosan benevez a VB-re, sokkal jobb rajthelyrõl kezdhettem volna a versenyt. Ki érti ezt?

– Valóban nem. Négy éve nem voltam ilyen balszerencsés, mint idén. És el is fáradtam, mert 17 maratonon versenyeztem ebben az évben. Rám fér már egy kis pihenés. Jövõre pedig újra megpróbálom. De hogy hol, és hogyan, azt még nem tudom. Nem biztos, hogy a Corratec csapatnál maradok. Nagyon kizsigereltek ebben az évben. És a túlzott eredménykényszer szerintem, nem tesz jót egy sportolónak.

Európa-bajnokság után világbajnokság, majd Világ Kupa verseny, ez volt a program a legjobb, junior korú kerékpárosok számára. Benkó László szövetségi kapitány a vörösvári klubból Herczog Andrást vitte magával a válogatott keretbe. Augusztus 23-24-én a grazi EB-n elvileg elõnyt jelentett, hogy a magyarok már ismerték a pályákat, a gyakorlatban azonban a gyökerekkel telenõtt talaj sok gondot okozott. Ez nem a mi EB-nk volt, a magyarok legjobbja, Herczog András sem került be a legjobb ötvenbe a 100 indulóból álló mezõnyben.

A szeptember 6-án megrendezett luganói világbajnokság viszont már jobban sikerült. Herczog András 43-ik lett, pedig itt már a világ élvonalába tartozó kanadaiak és ausztrálok is elindultak.

Az ezt követõ, szeptember 9-iki kapruni Világ Kupa versenyen Herczog még elõkelõbb helyen végzett, gyakorlatilag a VB-vel megegyezõ mezõnyben lett 25-ik. Ez a viadal fizikailag és technikailag is nehéz volt, mert a megelõzõ hetek jó idõjárása itt rosszra fordult. Hideg, esõ, sár fogadta a versenyzõket. Ezzel együtt Herczog jól helytállt, más kérdés, hogy a formaidõzítése a jelek szerint idén nem sikerült. A csúcsteljesítményt néhány nappal elõbb kellett volna elérnie. Benkó László elmondta, hogy jövõre erre még jobban odafigyelnek majd. Mint ahogy a technikai képzésre is.

Újdonság a vörösvári cross countrysok háza táján, hogy a téli alapozó edzéseket Fetter György, a korábbi válogatott atléta fogja vezetni. Tavasztól pedig, az amatõrök is egyre jobban bekapcsolódhatnak a kerékpáros életbe. Benkó László elmondása szerint, látva az igényeket, jövõre megszervezik a bringás szabadidõsportot is. És ez, mivel egybevág a vörösvári szabadidõ sportegyesület céljaival, ennek az idén megalakult klubnak a színeiben zajlik majd.

A szeptember 27-28-án Pécsett megrendezett Magyar kupán a következõ eredmények születtek:
– 11 év alatt: Bõsz Levente 2. h.
– 13 év alatt: Gáborházi Károly 1. h., Gemela Márton 2. h.
– 15 év alatt: Solymosi Bálint 2. h.
– serdülõ: Gáborházi Ágnes 1. h., Solymosi Szilvia 2. h.
– rövidtáv nõi: G. Varga Ágnes 4. h., Solymosiné Kovács Katalin 6. h.
– elit 23 év alatt: Grósz Béla 1. h.
– középtáv: Gyurkó Péter 6. h.
A váltóversenyben majdnem három csapattal vettünk részt. Csapatonként egy felnõtt, egy junior, egy szenior és egy nõ versenyzõbõl kellett hogy álljon. Az elsõ három helyet sikerült megszereznünk.
– 1. M és T (Benkó Barbara, Dancsuly Dávid, Herczog András, Benkó László)
– 2. PCCC (Solymosi Szilvia, Tátrai Zoltán, Gyurkó Péter, Solymosi Gyula)
– 3. PCCC-Trek (G. Varga Ágnes, Gáborházi Károly, Grósz Béla, Kovács László – más klubból)

Javában zajlik már a szentendrei körzeti labdarúgó bajnokság, amelyben az NB II-bõl hátrasorolt vörösvári csapat is szerepel. Szerencsére jól, mert úgy is a második helyen állnak a 10 csapatos mezõnyben, hogy egy mérkõzéssel kevesebbet játszottak. Az eddigi mérlegük öt gyõzelem, egy döntetlen és egy vereség. A felnõtt csapat tagjai heti három edzésen vesznek részt, azok a fiatalok azonban, akik az ifjúsági csapatban is játszanak, akár heti öt edzésen is dolgoznak. Heer István gazdasági igazgató elmondása szerint mindenki nagyon lelkes.

– Jó téli felkészüléssel, úgy érzem elsõk is lehetünk – mondja Heer István. – Az idõsebb és fiatal játékosokból álló együttesünk remekül együtt van. Az elején természetesen kellett egy kis idõ, mire összerázódtak, de most már minden rendben van. A játékosoknak új tréningszerelést vásároltunk. Szerencsére sikerült támogatót is találnunk, a Liegl Kft. 375 ezer Ft-tal járul hozzá az egyesület költségvetéséhez. Ezen felül a serdülõcsapat számára vásároltak egy garnitúra szerelést is, mindezeket nagyon köszönjük. Lehet, hogy a Dachser céggel is sikerül megállapodnunk. Most az a teendõnk, hogy két új villanyoszlop beállításával bevilágítsuk az alsó kapu alatti területet és a salakpályát. Ha ez elkészül, a kézilabdások és a labdarúgók is használhatják ezeket a területeket.

– Nagyszerûen állunk. Az ifjúsági csapat a második, a serdülõ csapat pedig, az elsõ helyen áll az NB II-es bajnokságban! Nagyon büszkék vagyunk rájuk. A serdülõ és egyben ificsapat kapusát például már most vinnék magasabb osztályú együttesek is. Csak jót tudok mondani a legkisebbekrõl, a 8-12 évesekrõl is akik a Bozsik-programban szerepelnek. Néhány hete például õk nyerték meg a nálunk rendezett tornát. Két dolgot azonban mindenképpen meg kell még oldanunk. A felnõtt csapat játékosai télen Piliscsabán teremben edzhetnek, de a kisebbeknek is termet kell még találnunk. És szükségünk lesz még egy edzõre is, mert hála Istennek annyi már nálunk a gyerek, hogy Széplaki József nem gyõzi egyedül.

– Mivel nem az NB II-ben játszunk, csökkent a nézõszám. Sajnos a körzeti bajnoki meccsekre kb. 100-an kíváncsiak. De ha jól szerepelünk, újra többen jönnek majd. Ennek egyik jele, hogy legutóbb már idegenbe is elkísérték néhányan a csapatot. Bízunk a jó folytatásban.

Asztalitenisz indult a kempingben! Kedd esténként 19 órától 22 óráig több asztalon lehet pingpongozni. A szervezõk szeretettel várnak mindenkit, kortól, nemtõl függetlenül.

Újra indultak a sakkfoglalkozások a Mûvelõdési Házban. Szentes Tibor péntekenként 17 óra és 21 óra között várja a szellemi sport kedvelõit, a második emeleti bányászteremben. Korhatár nincs, gyerek, felnõtt és nyugdíjas, egyaránt játszhat, szórakozhat, igény szerint képezheti magát.

Szeptember 7-én, egy túrázásra való szép nyárutói napon az Iluska-forrásnál összefutottam egy idõsebb úrral, akirõl kiderült, hogy nem egy átlagos túrázó, hanem Bozó András, a Magyar Természetbarát Szövetség túra albizottságának vezetõje. Egyedül volt, a Kopár csárdánál szállt le a buszról, és innen vette az útirányt Pilisszántónak. Ez amolyan szokásos hétvégi tréningje volt. A 72 éves sportos öregúr odaült hozzám, az újonnan felállított asztalhoz és jóízûen elfogyasztotta tízóraiját. Röpke néhány perc alatt sokat megtudtam a túramozgalmakról (többek között az Országos kék túráról, amelynek õ az egyik társadalmi munkatársa).

Tõle hallottam elõször az ún. teljesítménytúrákról. Ezeket a Teljesítménytúrázók Társasága indítja egy országos túramozgalom keretében Magyarország különbözõ vidékeinek megismertetése céljából. A túramozgalom teljesítéséhez az ország különbözõ tájegységeiben kell gyalogtúrázni. Magyarország területét három részre osztották fel, így a túramozgalom országrészenként is teljesíthetõ. Az országrészeket tájegységekre bontották, amelyek mindegyikében teljesítendõ egy-egy túra. A túrák részletes kiírása megtalálható a Teljesítménytúrázók Társasága által kiadott éves programfüzetben, illetve a társaság honlapján (http://ttt.tr.hu).

Jómagam errõl a honlapról tudtam meg, hogy Pilisvörösvár központtal idén tavasszal már másodízben rendezték meg a Pilis-Vörös-Vár gyalogos teljesítménytúrát. A rendezõk nagyon is jó tudták, hogyan kell leírni helyesen városunk nevét, ez esetben azonban a hármas tagolás a három ellenõrzõpont helyét jelöli. Az április 6-án a Béke utca 7-tõl induló versenyzõknek tetszõleges útvonalon és sorrendben kellett felkeresniük a Pilis-tetõt, a Vörös-hegyet és az Egri várat (természetesen a pilisborosjenõi díszletvárról van szó). A túra távja 35 kilométer volt, amelyet 10 óra alatt kellett teljesíteniük a túrázóknak.

Örömmel jelenthetjük, hogy a korábbi idõszakokhoz képest továbbra is elenyészõen kevés vagyon elleni bûncselekményt követnek el városunkban. Nem ilyen kedvezõ a mérleg a közlekedési baleseteket illetõen. Nagyon sok az anyagi kárral járó baleset, a megnövekedett forgalom, a torlódások miatt. Szerencsére ezek nagyobb része koccanásos baleset, személyi sérülések nélkül.

A körzetben lévõ utak egy része a Pilisi-parkerdõ területére esik, sok problémát okoznak az autósoknak az utakon átfutó erdei vadak. Az elmúlt idõben igen sok vadgázolás történt. A rendõrség kéri, hogy erdõk, mezõk mellett óvatosabban közlekedjenek, különösen ott, ahol tábla is jelzi a vadak jelenlétét.

Számos esetben kellett intézkedniük a rendõröknek engedély nélküli munkavállalás miatt. Az is elõfordult, hogy a vállalkozó olyan külföldi munkaerõt alkalmazott, akinek nemhogy munkavállalói, de még tartózkodási engedélye sem volt.

Rendõri intézkedést követõen a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatala kilenc külföldi állampolgárt utasított ki a körzetbõl.

Szeptember 19-én az Esztergomi Rendõrkapitányság értesítette a térség kapitányságait és rendõrõrseit, hogy az esti órákban Esztergomból eltulajdonítottak egy 16 millió forint értékû Mercedes típusú személygépkocsit. Éjjel egy óra után a helyi polgárõrökkel közös szolgálatot ellátó Drávecz Ferenc zászlós, körzeti megbízott Pilisvörösváron, a Szabadság úton rálelt a körözött gépkocsira, amit visszaszolgáltattak jogos tulajdonosának. A sértettet így anyagi kár nem érte.

Szeptember 25-én S. A. pilisvörösvári lakos bejelentette a rendõrõrs ügyeletén, hogy három nappal korábban egy családi vita során megsebesítette feleségét, utána azonban kibékültek egymással. A bejelentés nyomán a helyszínre sietõ mentõk az asszony hasfalán nyolc napon túl gyógyuló sérülést, egy két centiméter mély vágást észleltek. Az aszszonyt beszállították a kórházba, és ellátták sérülését. A férj ellen a rendõrség eljárást indított testi sértés miatt.

Ugyancsak szeptember 25-én Piliscsabán ismeretlen tettesek a Vasút utcából eltulajdonítottak egy buszt. A Vértes-Volán „menetrenden kívüli járata” azonban nem üzemelt sokáig, a Zrínyi utca – Deák utca keresztezõdésében ugyanis árokba hajtottak vele.

Október 9-én a hajnali órákban Pilisborosjenõrõl bejelentés érkezett a rendõrõrsre, hogy egy családi ház udvaráról elloptak egy személygépkocsit. A tulajdonos a bejelentést követõen egy másik autóval elindult, hogy felkutassa az eltûnt jármûvet. Kis idõ múlva rá is bukkant az általa jól ismert gépkocsira, és miután értesítette a rendõrõrsöt, követni kezdte azt. A rendõrõrsön Drávecz Ferenc látta el az ügyeleti szolgálatot, aki rögtön felvette a kapcsolatot a BRFK ügyeletével közölve a gépkocsi útirányát. Ennek köszönhetõen a budapesti rendõrök a II. kerületben megállították a lopott autót, és a lopást elkövetõ két gyanúsított közül az egyiket elfogták. A lopási ügyben a Budaörsi Rendõrkapitányság folytat eljárást.

Rendõrségi híreinket Péczeli Csaba rendõr fõhadnagy,
õrsparancsnok-helyettes tájékoztatása lapján állítottuk össze