Vörösvári Újság Online

A híres ókori szónok és bölcs, Ciceró írta le „Az Öregségrõl” c. mûvében kétezer évvel ezelõtt e sorokat:

„Az életnek megvan a maga törvényszerû menete: a természetnek csak egy útja van, és az is egyszerû. Minden életkornak meg van szabva a maga idõszerûsége: ezért a gyermek erõtlenségében, az ifjak hevességében, továbbá a már lehiggadt kor komolyságában s az öregkor érettségében van valami természetes, amit a maga idejében el kell fogadni.”

„Ami engem illet, e könyv kidolgozása oly örömet szerzett, hogy nemcsak elhárította a vénség összes bosszúságát, hanem ráadásul az öregséget vonzóvá és kellemessé is tette.”

Vonzóvá és kellemessé tenni az öregséget: ez minden fiatalabb generáció feladata, kötelessége is. Hiszen a természet egyetlen útjáról nem tudunk viszszafordulni, de még megállni sem tudunk rajta akár egyetlen pillanatra is. Hálával, tisztelettel és gondoskodó szeretettel kell hát fordulnunk idõseink felé, hogy érezzék, mennyit köszönhetünk nekik, és milyen nagy szükségünk van érettségükre, bölcsességükre, tudásukra, egy egész életnyi átélt, és olykor keservesen megszenvedett tapasztalatra.

Ebbõl a hálából és tiszteletbõl szõttek szívbõl jövõen egy mûsorra valót október 11-én a város által rendezett Idõsek napi ünnepségen a Közösségi Ház színpadán fellépõ gyerekek és fiatalok: a Ligeti Cseperedõ Óvoda kisgyermekei, a Templom Téri Általános Iskola néptánccsoportja, a Vásár téri általános iskola vers- és prózamondói, a Kolibri Versenytánccsoport, a Red Rock Tánccsoport és a Német Nemzetiségi Táncegyüttes.

A mûsort Trznadel Angéle konferálta, maga is elõadva egy szívhez szóló verset.
A Közösségi Ház nagytermében egyetlen üres széket sem lehetett látni, oly sokan jöttek el a város idõsebb polgárai az ünnepségre, akik igen nagy tetszéssel fogadták a fiatalok színvonalas mûsorát. Különösen a legkisebbek fellépése aratott sikert, de ez nem is csoda, hiszen öreg napjaikat õk, az unokák, dédunokák tudják csak igazán bearanyozni. Elég, ha egy pillantást vetnek mosolygós, csintalan tekintetû arcukra, máris könny szökik szemükbe.

Grószné Krupp Erzsébet polgármester nagy tisztelettel köszöntötte az idõseket, hangsúlyozva, hogy az idõsek napja mindannyiunk ünnepe: „E teremben együtt van a múlt, a jelen és a jövõ, egyszerre vagyunk ünneplõk és ünnepeltek. Nem az a legfontosabb, hogy valaki megér-e magas kort vagy sem, hanem az, hogy élete során ne legyen magányos, hogy legyen hûséges társa, szeretõ családja, legyenek barátai. Ezek nélkül vajmi keveset ér az életünk.”

A polgármester asszony külön köszöntötte városunk legidõsebb hölgyét, a Szent Erzsébet Otthonban lakó 97 éves Demény Károly-nét. Õ sajnos gyengélkedése miatt személyesen nem tudott eljönni, ezért a rendezvény után a polgármester asszony személyesen kereste fel, hogy jókívánságait átadhassa. Legidõsebb férfi polgárunkat, a jó egészségnek örvendõ 95 éves Papp Józsefet, a Közösségi Ház színpadán is köszönthette egy csokor virággal kedveskedve neki.

Az idõsek napjának városi ünnepsége a tisztelet és a szeretet jegyében zajlott, és reméljük, idõs polgárainknak örömet okozhattunk vele.

Derûs öregkort, megbecsülést, boldogságot és jó egészséget kívánunk mindnyájuknak!

Az idõsek napja alkalmából Grószné Krupp Erzsébet polgármester asszonynyal felkerestük a Szent Erzsébet Otthonban városunk legidõsebb polgárát Demény Károlyné, született Kávás Erzsébetet. Erzsi néni szívélyesen fogadott minket, és egy órán keresztül elbeszélgettünk vele megpróbáltatásokkal teli életérõl, napi örömeirõl, gondjairól és – ami kikerülhetetlen – a hosszú élet titkáról.

Erzsi néni a Bácskában lévõ Palán-kán született 1905. december 7-én. 1941-ben ment férjhez egy tisztviselõhöz. Férje a házasságkötés után nem sokkal bevonult katonának. Nehéz idõk jártak akkoriban. Az igazi megpróbáltatások azonban 1956-ban kezdõdtek. Erzsi néni a forradalom kitörésekor Nagyváradon tartózkodott az egyik testvérénél. Két hónapig haza sem tudott utazni Budapestre. A férjérõl sem tudott semmit. Aztán a férje telefonált Ausztriából: úgy döntött elhagyja a szovjet harapófogóba szorult országot.

Ettõl fogva 17 éven át nem láthatták egymást. Nagy sokára, 1973-ban sikerült Erzsi néninek turistaútlevelet kapnia. Rögtön kiutazott a férjéhez Kalifor-niába, s haláláig vele maradt. 1989-ben, miután eltemette élete társát, visszajött Magyarországra. Gyermekeik nem születtek, többé semmi sem kötötte Amerikához. Irén nevû testvérével laktak Óbudán, majd a Szent Erzsébet Otthon elkészültekor kiköltöztek Pilisvörösvárra. Most már egyedül lakik itt, Irén négy évvel ezelõtt elhunyt.

Erzsi néninek ma már csak egyetlen élõ rokona van, az unokatestvére, aki rendszeresen meglátogatja õt. Napjai csendben telnek, fõzõcskézik magának, rádiót hallgat, magazinokat olvasgat, mindennap kiolvassa a Magyar Nemzetet. Figyelemmel követi a napi politikát és a világ sorsát. Különösen aggasztja a globális felmelegedés, szomorúan látja, ahogy az emberiség a vesztébe rohan.

Erzsi néninek soha életében nem volt komolyabb betegsége, orvost is alig látott. Testvére halála óta azonban egészsége is megromlott, már nem tudja nézni a televíziót, egyensúlyzavarai vannak, alig mozdul ki a szobájából.

– Hát azt hiszem, feladom – mondja sóhajtva –, nem hiszem, hogy megérem a következõ tavaszt.

– De Erzsi néni, nem mondjon ilyeneket – korholja a polgármester asszony –, aki nem akar élni, az nem csináltatja meg a fogait. Remélem, itt fogjuk köszönteni a 100. születésnapján is!

Erzsi néni, mint akit füllentésen érnek, eltereli a szót, és megkínál minket nagyon finom vörösborral. Õ minden délben megiszik egy kis pohárral belõle.

– Azt hallottam a rádióban, hogy jó hatással van a vérkeringésre. Én mindig nagyon odafigyelek arra, hogy mit iszom és mit eszem. Nekem egyáltalán nem volt, gondtalan, kiegyensúlyozott életem, de mindig vigyáztam magamra, az egészséges táplálkozásra. Talán ennek is köszönhetem, hogy ilyen szép kort megélhettem.

A 95 éves Papp József városunk legidõsebb férfi polgára. Hajlott kora ellenére derûs, kiegyensúlyozott ember, akit családja szeretete és megbecsülése övez.

Hosszú, munkás élet áll mögötte. A lakatos szakmát kitanulva 40 éven át dolgozott a MÁV újpesti fõmûhelyében. 1969-ben ment nyugdíjba. Nagy kedvvel és örömmel gondozta rákospalotai otthonának kis háztáji gazdaságát. Három évvel ezelõtt, amikor felesége elhunyt, kiköltözött a lányukhoz Pilisvörösvárra.

Itt is szeretettel tesz-vesz a háztájiban, de – panaszkodik – a fiatalok nem nagyon hagyják õt dolgozni. Így hát napjában sokat olvas, fõleg történelmi regényeket. A Népszabadságot szinte az utolsó betûig végigolvassa. Ma is tájékozott az ország és a világ dolgairól.

Józsi bácsinak három gyermeke, hét unokája és hét dédunokája van, akik szinte rajongva és féltõ gondoskodással veszik körül õt. Ragaszkodó szeretetükben a legértékesebb és legpéldamutatóbb, hogy nem vér szerinti leszármazottaik Józsi bácsinak. A Papp-házaspárnak ugyanis nem születtek gyermekeik, mindhármukat örökbe fogadták.

– Mi a hosszú élet titka? – kérdezem Józsi bácsitól, aki olyan jól tartja magát, hogy nyugodtan akár húsz évet is letagadhatna a korából.

– Vigyáznia kell az embernek magára, az egészségére, mindig tudnia kell, hogyan viselkedjen, mit cselekedjen. Inaskoromban például reumát kaptam a nyirkos mûhelyben, azután rendszeresen gyógyfürdõbe jártam és kikúráltam magam. A legfontosabb azonban az, hogy az ember szeretetben éljen, mindig kiegyensúlyozott legyen. Én soha életemben nem vesztem össze senkivel, nincsenek haragosaim. Egyszóval békében, szeretetben élni önmagunkkal és a világgal: ez a hosszú élet titka. Ezt tudom tanácsolni mindenkinek.