 |
Turbógenerátorral a békéért
Vajda Sándorné igaz történeteiSzemélyes történelmünk címû rovatunkban az elmúlt években a II. világháború, az orosz fogság vagy a kényszermunkatáborok poklát megjárt vörösváriak visszaemlékezéseit olvashatták. Most induló új sorozatunkban a háború utáni és az ötvenes évek igaz történetei következnek. Elsõként Vajda Sándorné, született Bruckner Anna mesél nekünk XX. századi történelmünk e nehéz és ellentmondásos korszakáról.
Nomen est omen
Annus néni édesapját a háború után állandóan zaklatták, mivel szerencsétlen módon összekeverték az unokatestvérével, akinek szintén Bruckner József volt a neve. A családnak ez a tagja a helyi Volksbund vezetõje volt, ezért félve a megtorlástól idejekorán elhagyta az országot. Igaz, hogy a nevük megegyezett, de termetre nagyon különböztek. A rendõrségen õt összeverõ úgynevezett „nemzetõröket” azonban ez nemigen zavarta. A halál torkából az éppen Vörösváron tartózkodó kommunista Ács Lajos* menekítette meg.
– Jóska bácsi, most még meg tudtam menteni, de a késõbbiekben nem biztos, hogy lesz rá lehetõségem. Fogadja meg a tanácsomat, menjen egy-két évre külföldre, amíg rendezõdnek a dolgok… – tanácsolta édesapjának Ács Lajos.
Bruckner József nem akarta elhagyni hazáját, de a körülötte kialakult bizalmatlan légkör, az állandó fenyegetettség érzése végül is néhány hónapon belül rákényszerítette. 1947-ben feleségével és legkisebb fiával, Lászlóval Németországba távozott. Két nagyobbik fia, György és Rudolf már egy évvel korábban – a kitelepítések megindultával – elhagyta az országot. Vörösváron a szénbánya miatt (szükség volt a sváb származású bányászokra is az ipar újraindításához) és egyes vélemények szerint Ács Lajos közbenjárásának is köszönhetõen elmaradt a kitelepítés. A két Bruckner-fiú felment hát Piliscsabára és beállt ott a sorba. Senki nem kérdezte tõlük, kifélék, mifélék. Õket is bevagonírozták és vitték Németországba.
A család nagy része tehát Németországba távozott. A 21 éves Bruckner Anna azonban itt maradt Vörösváron. Õ nem mehetett, erõs szálak kötötték ide: a szerelem elszakíthatatlan szálai. Két évre rá azután férjhez is ment Vajda Sándorhoz. A házasságukból született fiúgyermekük és annak családja ma szintén Németországban él.
A turbógenerátor
Ki ne látott volna még az ötvenes évek újságjaiban megjelent propagandafotókat öntudatos munkáslányokról, traktoristákról, hõs asszonyainkról. A háború utáni újjáépítés megkövetelte, hogy a nõk is beálljanak a férfiak mellé, és akár nehéz fizikai munkát is végezzenek. Akkor ez szinte természetes volt.
Bruckner Annát édesapja nem engedte továbbtanulni. Ezért eleinte felszolgálóként és háztartási alkalmazottként talált csak munkát. De õ többre vágyott. – Gyûlöltem a cselédséget – mondja még ma is indulattal.
Egy ismerõse, aki a Klement Gottwald Villamossági Gyárban (a Ganzban) dolgozott, beprotezsálta õt a munkahelyére, ahol gyorsított tanfolyamon kitanulta a lakatos szakmát.
Anna hamarosan a Mareszjev Ifjúsági Brigád megbecsült tagja lett. Korán reggel kelt. Vonattal járt be munkahelyére. Napi nyolc órában turbógenerátorok lemezelésével foglalkozott. Gyakoriak voltak a felajánlások, túlórák, kommunista szombatok. De Anna nem panaszkodott. Rendes, nem cselédnek való munkája volt, megbecsülték.
Egy korabeli újság (Újítók Lapja. 1953. május 20.) megfakult címoldalán is láthatjuk õt, amint egy hatalmas, exportra készülõ turbógenerátor tetején, többemeletnyi magasban a felszerelésre váró lemezeket válogatja. A monstrum felett egy tábla lóg: „Exporttervünk minõségi és határidõ elõtt való teljesítéséért HARCOLUNK!”
Akkoriban ugyanis az emberek nem dolgoztak, hanem a „munka frontján harcoltak”. A propaganda, a politikai agitáció át meg átszõtte mindennapjaikat. A készülõ gép állványzatán is egy tábla: „Választási békemûszak.” Az újság címoldalának alsó részén pedig egy – akkoriban szinte kötelezõ ª Rákosi idézet: „Legyen a választás békés, szocialista fejlõdésünk új határköve, új sikerek, új virágzás forrása!”
(Mint tudjuk, ez a választás azonban nem hozott Rákosinak sikereket. Hamarosan Nagy Imre kerül a kormány élére, enyhülést hozva a kommunista diktatúrában.)
Bruckner Anna három évig dolgozott a gyárban, sok békemûszakban részt vett, sokat túlórázott. A választási békeversenyben a brigádja kiváló eredményt ért el. A turbógenerátor befejezését is határidõ elõtt vállalták el.
– A fõnökünk nagy kommunista volt, de jó hangja volt, és szépen tudott énekelni – emlékezik vissza Annus néni.
Amikor férjhez ment, otthagyta a gyárat, mert a férje nem nézte jó szemmel, hogy nehéz fizikai munkát végez. – Nagy kár – mondja – mert már éppen átvettek volna a motortekercselõ részlegbe, a gombolyítók közé. Az sokkal könnyebb munka volt, mint a nagy szereldében a lakatosoké…A félelem árnyai
Május 1-jén az egész Mareszjev-brigád kötelezõen részt vett a május 1-jei felvonuláson. Nem lehetett távol maradni, mert mindenki figyelte a másikat, ott van-e, mit csinál, miket mond. A félelem és a terror kezdte megfertõzni az emberi kapcsolatokat.
– Mindenki félt akkoriban, nem nagyon beszélt bizalmas dolgokról másokkal. Hamar megtanultuk, hogy jobb, ha az ember tartja a száját… Különösen nem nézték jó szemmel, ha valaki vallásos volt. Amikor a fiamat beírattam hittanra, az üzembõl külön kijöttek Vörösvárra ezt ellenõrizni...
Élet az ötvenes évek Vörösvárján
– Ha féltünk is, éhezni sohasem éheztünk – mondja Annus néni. – Leginkább a mai Gazdakör Vendéglõ épületében lévõ Csille boltban szereztük be az élelmiszert. Szórakozni is gyakran jártunk. A mai könyvtár mellett volt egy vendéglõ, ide jártak a fiatalok szórakozni. Gramofonzenére táncoltunk. A mai Modern Presszóban volt régen a Blind-féle kocsma, ennek az udvarán a Mauterer zenekar tartott táncos összejöveteleket. Sokat jártunk a Szakiba is (ma a Napos Oldal Szociális Központ található az épületben) és moziba. Általában régi magyar filmeket adtak. Nagyon szerettük Latabár Kálmán és Kabos Gyula filmjeit. El nem mulasztottuk volna egyikõjüket sem…
A találkozás
Annus néni több mint tíz évig nem láthatta Németországba szakadt szüleit és testvéreit. Többször is beadott útlevélkérelmet, de elutasították. 1958-ban aztán végre behívatták a rendõrségre, ahol egy tiszt alaposan kikérdezte:
– Miért akarok kimenni, miért mentek el a szüleim, én is volksbundista voltam-e? – ehhez hasonlókról faggatott. Végül megkérdezte, hogy ha semmi bûnöm nem volt, miért nem kaptam eddig útlevelet. „Talán az, hogy a múltban születtem” – válaszoltam. Hamarosan rá megkaptam az útlevelem. 1959. január elsején dr. Réthy Zoltán vitt be autójával a Keleti pályaudvarra, aki egy csomagot küldött általam Németországba. Ötéves kisfiammal együtt utaztam a szüleimhez. Nagy boldogság volt viszontlátni õket és a testvéreimet.
– Hát így éltünk mi az ötvenes években... Más idõk voltak, sokat küszködtünk mindnyájan, de Istennek legyen hála, valahogy mindig túljutottunk a nehézségeken...
F. A.
Ki volt Ács Lajos?Ács Lajos 1922-ben született Budapesten. 1945-ben belépett az MKP-be, Moszkvában pártakadémiát végzett. 1953. június 26-27-én, az MDP KV újraválasztásakor PB-tag lett. 1954-ben, az MDP III. kongresszusán a KV Titkárságának tagjává nevezték ki. A magyar párt- és kormánydelegáció 1956. októberi jugoszláviai útja idején Gerõ Ernõt helyettesítette. Az 1956. október 23-24-re virradó éjszakán tartott KV-ülésen kimaradt a vezetõ testületekbõl, október 30-án a lengyel követségen kapott menedéket. 1958 õszétõl a Magyar Nemzeti Bank osztályvezetõje. 1961-ben Közgazdaság-tudományi kandidátusi címet szerzett, két év múlva fõosztályvezetõ-helyettessé léptették elõ. 1965-66-ban Ford-ösztöndíjjal az Egyesült Államokban tanult. Hazatérése után a Pénzügyminisztériumba került, fõosztályvezetõ-helyettesként, nemzetközi pénzügyekkel és pénzelmélettel foglalkozott. 1968. szeptember 14-én munkahelyén öngyilkos lett.
Forrás: http://www.sulinet.hu/tananyag/97110/on/szerviz/ kislex/biograf/acs.htm
