 |
A vadaskert lakóiÕzek, dámvadak kecses alakjai tûnnek fel az erdõ megfakult levelû fái közt és tûnnek el pillanatok alatt a sûrûben. Mire felemelném a fényképezõgépem, már híre-nyomuk sincs. Szeptember eleje van, verõfény, száraz meleg az idõ. A terepjáró kerekei alatt ropognak a kiszáradt gallyak. Persze, hogy minden állat elmenekül az itatótól, ahová tartunk. Pollák Barnabás vadásszal járjuk az erdõt. Az itt élõ nemes vadakról, vadgazdálkodásról, vadászati szokásokról beszélgetünk…
A Pilis Parkerdõ Rt.-nek 10 erdészete van. A városunk körüli erdõkben mintegy 6200 hektáron a Pilisszentkereszti Erdészet gazdálkodik. Az erdõgazdálkodásnak része a vadászat és a vadgazdálkodás is. Ez utóbbinak Pollák Barnabás a vezetõje.
A fiatal vadásznak és munkatársainak több száz állatról kell gondoskodnia az erdészet területén. Különösen nagy gondot jelent az idei aszályos, száraz nyár. Az erdõben lévõ kutak kiszáradtak, lajtos kocsival rendszeresen hordanak vizet az itatókba és az egyetlen megmaradt dagonyába. A nyári forróságban a közhiedelemmel ellentétben minden állat iszik vizet, nem elég nekik a növényekben lévõ vízmenynyiség. A fû szinte mindenütt kiszáradt, ezért a tápok és abrakok (kukorica, árpa, búza) mellett szálastakarmányt is kihelyeznek az etetõkbe. Az állatok itatása és etetése a nagy melegben akár egymillió forint pluszköltséget is jelenthet az idén az erdészetnek.
A legnagyobb vadaskert közepén járunk, a vaddisznók kedvenc helyén, a dagonyázónál. Ha nem pótolnák a mélyedésben a vizet, már ez is rég kiszáradt volna. Körben a fák törzsét egy méteres magasságig mindenütt megszáradt sár fedi, a vaddisznók dörzsölték ide hátukról a sarat.A vadaskerteket a 90-es évek végén hozták létre. Az Iluska-forrástól és a piros-sárga jelzésû turistaútvonaltól nem messze lévõ három kertben intenzív vadtartás folyik. A drótkerítéssel körülvett erdõrészekben az átlagosnál több állat fordul elõ, ez kedvez a vadászoknak. Mindenütt vadlesek emelkednek a tisztások szélén, ahová az állatok gyakran kijárnak az odaültetett csemegéért: csicsókáért, lucernáért.
A vadaskertek állatállományát – ellentétben a bekerítetlen területekkel – elég pontosan meg lehet becsülni. Körülbelül 200 vaddisznó, 120 muflon, 20 õz, 70 dámszarvas él itt. (Ez utóbbi kizárólag a vadaskert területén található meg.) A gímszarvasok számát nehéz becsülni, mert õk át tudják ugrani a kétméteres kerítést, és ki-be járnak. Télen az élelem miatt bejönnek, s akkor 30-an, 40-en is vannak. Most sokkal kevesebben.
(Meglehetõsen óvatos állatok az erdõ legnagyobb termetû vadjai, mert muflonokat, õzeket, dámvadakat gyakran látok az erdõben, néha vaddisznókat is, de szarvassal hosszú évek óta nem találkoztam.)
Kirándulók mennek el mellettünk az egykori itt húzódó sárga jelzésen.– Nem szólunk, ha békés turisták áthaladnak a kerten – néz utánuk a vadász. – Azt viszont nem szeretjük, ha kutyával jönnek, mert kárt tehetnek a vadállományban. Elég bajt okoznak nekünk amúgy is a kóbor kutyák. Elõfordult már, hogy egyetlen éjszaka 14 muflont öltek meg. De a legnagyobb kárt az orvvadászok okozzák, mert válogatás nélkül lövik ki az állatokat. A vadkilövést szigorú törvény szabályozza, meg van határozva mikor, milyen korú állatot lehet elejteni. Az orvvadászok ezzel nem törõdnek, így súlyos károkat okoznak a vadállományban. A lelõtt állat húsát aztán orgazdák veszik meg néhány tízezer forintért, miközben egy kifejlett szarvasbika tenyész-értéke megközelíti az egymillió forintot.
Az erdészek és a rendõrök felvették a harcot az egyre agresszívabb orvvadászok ellen, átütõ sikereket azonban egyelõre nem értek el. (Jómagam részt vettem egy olyan közös, öszszehangolt éjszakai akcióban, amikor hajszál híja volt, hogy elcsípjék az állatállomány fosztogatóit.)
Közben odaértünk a másik etetõhöz. Néhány dámvad rebben szét a ritkás fák közt. Mire a fényképezõgépemhez nyúlok, már csak a hátsó felüket látni. – A meleg miatt most a sûrûben hûsölnek az állatok, vissza kell jönni estefelé, és föl kell menni az egyik magaslesre - tanácsolja a vadász. – Ma úgy tudom, nem lesz vendégvadász, nyugodtan fotózhatsz…
A vendégvadász szó pontosan kifejezi a lényeget, õ itt vendég, aki szórakozni jött. Egy tapasztalt vadász kíséri õt az erdészettõl, aki pontosan tudja, melyik állatot lehet kilõni.
– Azt, hogy egy évben hány állatot lõhetnek ki a vendégvadászok, azt az éves vadgazdálkodási tervünkben szabályozzuk. Ezt a tervet több szakhatóságnak is jóvá kell hagynia. Az idén a hatóságok 20%-kal megemelték az elõirányzatot. Ez megfelel az országos tendenciának. Az általános szakvélemény ugyanis az, hogy Magyarországon túltartott a vadállomány és ez sok kárt okoz a mezõgazdasági területeken és az erdõkben is gátolja a növényzet természetes megújulását. Ezért a nagyvadállományt csökkenteni kell.
Erdei utunk lassan véget ér. Kiértünk a vadaskert alsó kapujához, nem messze a Szántó és Vörösvár között lévõ elhagyott mészégetõknél. Erdei vezetõm gondosan lelakatolja mögöttünk a kaput és lezárja a sorompót is. Ezek a sorompók jó szolgálatot tesznek, meggátolva azt, hogy teherautók szemetet, sittet rakjanak le az erdõben. Nem gátolják meg azonban a motorosokat abban, hogy füstöt és benzingõzt okádva nap mint nap felverjék az erdõ csendjét és felzavarják az állatokat. Velük szemben - akárcsak a vadorzókkal – az erdészek egyelõre tehetetlenek.
Lehetõségeik korlátozottak, anyagi megbecsülésük szerény a szentkereszti erdészeknek, de ezt a természet, az állatok iránt érzett csodálat és elhivatottságuk ellensúlyozza.– Csak az jöjjön vadásznak, akinek nem elsõsorban az anyagiak számítanak – mondja Pollák Barnabás. – Ezt szeretni kell, rá kell érezni az ízére. Én a változatosságot szeretem benne a legjobban, és azt, hogy télen-nyáron kint lehetek a természetben. Különösen a tavaszi lombfakadó erdõt szeretem, amikor virágba borulnak a tisztások és a madarak boldogan csivitelnek. De a téli erdõ is gyönyörû, nem tud betelni vele az ember…
Az erdõ szélén leveszem kerékpáromat a terepjáró platójáról. Innen már magam megyek tovább. Mögöttem összeborul az erdõ, egyre keskenyebb sávot alkotnak a fák, míg végül beérek a város széli víkendházak közé. Az erdõ állatai még fülelnek egy kicsit, hogy hallják-e a vadász terepjárójának hangját, majd megnyugodva térnek vissza az etetõkhöz, és óvatosan ropogtatni kezdik az elõzõ nap kihelyezett szénát…
F. A.
Fenyveserdõk Vörösvár környékén
A pilisvörösvári kopárok kialakulása
A XVIII. századból maradt ránk írásos emlék a település gazdálkodásáról. Az erdõben gazdag vidék fa eladásából biztosította a megélhetést a vörösváriaknak. Buda és Pest már ekkor nagyon jó piaca volt a különféle terményeknek, többek között a tûzifának. A XVIII. század végén és a XIX. század elején folyamatos pereskedés folyt az uraság és a jobbágyok között, elsõsorban az irtvány és maradványföldek illetve az erdõk ügyében. Ekkoriban a terület tulajdonosa a szegényedõ Karácsonyi család volt, akik az erdõk levágásával próbáltak pénzhez jutni. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy a felújításokat nem, vagy csak részben hajtották végre, valamint bérbe adták a területet a falusiaknak legeltetés céljából. A természetes újulat és bármilyen más növényzet növekedését a túlzott legeltetés erõteljesen gátolta. Ennek hatására az erózió és a defláció gyorsan kifejtette hatását az erõsen bolygatott területen. A fenti folyamatok lejátszódását nagyon jól tükrözik a különbözõ idõpontban készült katonai térképek:
– 1782-85 között készült térképen Pilis-csaba és Pilisvörösvár között még összefüggõ erdõséget találunk.
– A XIX. század elsõ felében készült felmérésen már cserjés-bozótos területként van feltüntetve.
– 1872-84 között a Katonai Földtani Intézet által szerkesztett térképen már kopárként tüntetik fel ezt a részt.
– A folyamatban jelentõs szerepet játszottak még a XIX. század végén nyitott kõbányák.
A XX. század elejére így kialakult a sziklás kopár.
A kopárfásítás
A magyar kormány már 1913-ban, majd 1936-ban elrendelte az elkarsztosodott és kopár területek erdõsítését és gazdasági hasznosítását. A lecsupaszodott hegyoldalak fásítása elõször 1926-ban az Õrhegyen kezdõdött meg. Ezt az erdõsítést Karátsonyi Imre végeztette, az akkori szentendrei erdõgondnokság szakmai irányításával. Az ültetésnél gödrös módszert alkalmaztak, egy gödörbe 2-3 db feketefenyõ csemetét raktak. A kopárfásítás az 1040/1954-es kormányhatározat után újabb lendületet kapott. Dévényi Antal erdészetvezetõ, Szénási Ferenc és Bertán József kerületvezetõ irányításával évente kb. 40-50 ha betelepítése folyt. Az erdõsítéshez szükséges magot helyben, a téli idõszakban, február környékén gyûjtötték az idõsebb feketefenyõ állományokról. Az erdõsítés keskenypadkás talaj-elõkészítés (50 cm széles, 1,5 m sorköz) után történt, elsõsorban magvetéssel. A magvetéses eljárást Pilisvörösváron alkalmazták elõször sikeresen nagyüzemi méretekben.
A jobb termõhelyi adottságú részekre már ekkor megpróbálkoztak lombos fajok bevitelével. Ez általában cser és molyhos tölgy volt, amit csemeteként ültettek. Ez a telepítés egész a 70-es évekig tartott. Az erózió meggátlására a kopárokon több ezer darab kis méretû hordalékfogó gátakat építettek a meredekebb részeken. Ezeket elsõsorban már a víz által kimosott árkokba helyezték.
A kopárfásítás költségeit az átadásig ráfordításos rendszerben az állam megtérítette. Azonban a rendkívül költség- és munkaigényes tisztításokra, valamint a nevelõvágásokra támogatás már nem járt, ezért egyes erdõrészletekben máig szinte az eredeti ültetési hálózat maradt fenn. A 80-as években Szommer József erdõmûvelési ágazatvezetõ felismerte a további nevelési munkák fontosságát. Évente kb. 15-20 ha-on végezték el az éppen szükséges nevelõvágásokat és az ezzel együtt járó feltétlenül fontos anyagmegsemmisítést. Így kb. 100 ha területen lettek elvégezve a munkálatok, de ez a 1990-es évek elején félbeszakadt.
Tûz a kopárokon
A tûz 1993. augusztus 10-én délután fél ötkor keletkezett a Pilisvörösvár 10 B erdõrészletben. Korábban már augusztus 7-én is volt egy kisebb tûz, akkor azonban úgy tûnt, ezt sikerült eloltani. Augusztus 13-án és 15-én a nagy szárazság, kánikula és a viszonylag erõs légmozgás hatására újabb tûzfészkek alakultak ki. Az úgynevezett ugró- vagy röptüzek koronatûz esetében szoktak fellépni. Az égõ koronarészeket a szél akár több száz méterre is elviheti és itt ezáltal újabb tûzfészkek alakulnak ki. Az elsõ napon kb. 14 ha erdõ vált a tûz martalékává, a további napok során a tûz még tovább terjedt és összesen 98 ha égett le. A tüzet hatalmas munka árán végül augusztus 20-án sikerült megállítani a szélirány megfordulása és a szél erejének csökkenése után. A leégett 98 ha-on szinte azonnal az oltás után megkezdõdtek a helyreállítási munkálatok. Elsõsorban a leégett állomány maradványait kellett letermelni, ami mintegy 17 ezer m2 faanyagot jelentett. Ezután az ismét kopárrá váló részeken gyakorlatilag újra lehetett kezdeni az évtizedekkel ezelõtt elvégzett munkát. A tapasztalatokat figyelembe véve, most is feketefenyõ csemetét, valamint magvetést alkalmaztak, és a már némileg vastagabb termõréteggel rendelkezõ részeken molyhos tölgy és cser csemetéket ültettek. A tûz vagy az idõ által megrongált hordalékfogó gátakat is folyamatosan javították, erõsítették, és ahol szükséges volt, újakat építettek.
Jelenlegi célunk
Jelenlegi célunk: a pilisvörösvári kopárok feketefenyves állományainak átalakítása elegyes keménylombos állományokká
Az erózió veszélyes és ásványi rétegig lepusztult részeken a talajképzõdési folyamatok elindítása és védelme miatt a feketefenyõ célállomány alkalmazása fontos lehet. A kopárfásítás során a feketefenyõ eszköze egy folyamatnak, védelmében más fafajok is megjelennek a területen. Ugyanakkor a dolomit kopárra ültetett feketefenyõ állományok ne záródjanak teljesen, a záródottakat meg kell gyéríteni, ezáltal biztosíthatjuk az állomány alatt a kedvezõ fényviszonyokat, A kedvezõ fényviszonyok között képesek megtelepülni a lombos fa és cserjefajok.
Dolomit sziklagyepek
A területet évszáza-dokkal ezelõtt erdõk borították, amelynek letermelése után, a terület nagy részén a talaj a puszta dolomitig lepusztult. Az így kialakult másodlagos kopárokon sziklagyepek telepedtek meg. Mivel ezek a társulások szintén értékesek ökológiai szempontból, ezért azokon a gerinceken, sziklakibúvásos foltokon, ahol az újraerdõsítés a rendkívül extrém termõhelyi körülmények miatt nem célszerû, és ahol ennek összefüggõ területe nem jelentõs, század, maximum tized hektáros foltok, további erdõsítést nem végzünk. Ezek területek jellemzõen gerincek, sziklakibúvások, extrém felszíni alakzatok.
Pilisszentkereszti Erdészet
A fenti írást a Pilisszentkereszti Erdészet engedélyével vettük át – rövidítve és néhány szakkifejezést elhagyva – a következõ weboldalról: http://quercus.emk.nyme.hu/oee/haszn/2002_pilis/pilis2.htm
