 |
Vörösváriak a Forma–1-enAz autósport kedvelõinek augusztus közepén megdobban a szívük, és érdekes érzés lesz úrrá rajtuk, hiszen hazánkba látogat a Forma l.
Néhányunknak – köztük nekem is – lehetõségünk nyílt arra, hogy közelebbrõl megismerhessük ezt a tarka forgatagot. Már több éve sportbíróként tevékenykedem, és ez az év különösen nagy eseményt hozott, hiszen elõször ült magyar pilóta egy ilyen gépcsoda volánjánál. De ne szaladjunk így elõre.
A sportbírói élet hasonlít az extrém sportok egyikéhez. Hol tûzõ napon kell figyelni és dolgozni 8-10 órát; hol a szakadó esõben kell ellátni maximálisan a feladatunkat. Mégis az ember szívesen teszi, sõt véget ér az egyik verseny, és már várja, hogy a következõre mikor kerül sor.
A Forma–1-re mindenki a megszokottnál jobban készül, elvégre minden évben ez a magyar autósport legrangosabb eseménye. Különbuszokkal visznek ki a pályára és azzal is hoznak vissza. Mi nem belépõjegyet kapunk, hanem egy mellényt, ami sorszámozott és regisztrált. Különbözõ színek léteznek, az, amit mi kapunk, csak a pályára területére szól, máshonnan kitessékelnek bennünket.
A mogyoródi pálya fel van osztva 26 szektorra. Minden egyes szektor elején egy poszt található. (Ez egy emelvény, ahonnan a versenyzõk a zászlójelzéseket kapják.) Itt hárman dolgoznak: két zászlósbíró, valamint a posztvezetõ, aki irányítja és ellenõrzi az ott dolgozók munkáját. Minden eseményrõl rádión értesíti a tornyot, illetve onnan kap utasításokat. A posztok között gyalogos beavatkozók helyezkednek el, akik a bajba jutott pilótákhoz sietnek oda, és elviszik õket és az autójukat biztonságosabb helyre.
Bár feszített a tempó, azért marad idõ arra, hogy nézelõdjünk. Az egyik szünetben épp a lenti depónál voltunk a barátaimmal, mikor az egyik sátor alatt megláttuk, a Zsoltit! Épp beszélgetett a családjával, valamint Talmácsi Gábor gyorsasági motorversenyzõvel, aki a világbajnokságon képviseli a hazánkat a 125 ccm. kategóriában. Gábor a Forma–1 betétfutamán; a Renault Clio kupában indult a hétvégén, és ha nincs balszerencséje, a dobogón fejezi be a versenyét.
Zsolti elmondta, hogy nagyon örült annak, hogy a magyar pályán is kipróbálhatta a Jordan Fordot, és nagyon élvezte. Mivel tesztszerzõdésének ez volt az utolsó része, így megint a forma 3000-re koncentrál. Jövõre nézve nem lehet tudni, hogy mikor ül újra Forma–1-es autóba. Talán ha egy kis szerencséje lenne... És lám, szombat délelõtt a Jordan Ford versenyzõje, Ralph Firman kicsúszott a pályáról, és összetörte magát is és az autóját is.
Megkezdõdtek a találgatások: Jól van-e az angol? El tud-e rajtolni a délutáni edzésen? Vagy netalántán a Zsolti.....?
Eddie Jordan csapatfõnök egy nagyon jó üzleti érzékkel megáldott ember. Elgondolkodott:
1. Mekkora veszteség, ha csak egy autónyi reklám van a pályán a verseny alatt. (Sajnos ez a sport már csak ilyen!).
2. Itt ez a fiatal magyar gyerek, aki többször ment már az autójával, és nem törte össze; sõt, jó benyomást keltett.
3. Elõször mutatkozna be magyar pilóta a Forma–1-ben és ezt ráadásul a magyar nagydíjon; ezáltal három napig garantálva van a csapat körül az újságírók hada.
Ahhoz, hogy valaki a királykategóriában versenyen indulhasson, szuperlicensszel kell rendelkeznie. Ez egy olyan írásos engedély amelyet több rangos embernek, pl Max Mosleynek (a FIA elnöke) is alá kell írnia. Volt is nagy sürgés-forgás! És szombat délután egy csapásra valóság lett minden, amit eddig csak álmodni mertek az újságírók, a szakemberek, a szurkolók: Van magyar Forma–1-es pilótánk!
Ez azt jelentette, hogy Zsolti nem állhatott rajthoz a forma 3000-es futamban, mivel az nagyon megerõltetõ lett volna a számára, másrészt meg a szabályok sem engedik. Egy személy egy hétvégén csak egy kategóriában indulhat.
Jólesõ érzéssel nyugtázta az ember, hogy a lelátókon elõkerült egy-két magyar zászló is vasárnapra. A F3000-es Coloni csapat kirakott egy transzparenst a pálya felé: FORZA ZOLTI! felirattal. Bár leírva hibás, de értettük!
A verseny mégsem alakult az elképzelések szerint. Bár jól rajtolt és az elsõ boxkiállás után folyamatosan gyorsult, de a 35. körben motorhiba miatt feladni kényszerült a versenyt.
Jelenleg a dolgok állása szerint az angol pilóta még nem teljesen egészséges, és elképzelhetõ, hogy Baumgartner Zsolt Forma–1-es karrierje tovább folytatódik.
Csodának csoda, de lehet hogy tovább tart, mint 3 nap!Falics J. Gergely
Magyar sikerek tájékozódási búvárúszásban
Vörösvári gimnazista lett a junior világbajnok
A tájékozódási búvárúszás izgalmas és látványos sportág, amely az elmúlt években igen sokat fejlõdött és egyre többen hódolnak neki világszerte. Annál is inkább ajánljuk olvasóink figyelmébe ezt a sportot, mivel honfitársaink igen jeleskednek benne, köztük egy vörösvári gimnazista, akit – érdemes megjegyezni a nevét – Kozlovszky Viktornak hívnak.
A tehetséges fiatalember a szeptember elsõ hetében Gyékényesen megrendezett 11. tájékozódási búvárúszó világbajnokságon junior világbajnok lett.
A tájékozódási búvárúszás szabad vízi sportág, a versenyeket tavakban, víztározókban rendezik meg. A versenytávot végig víz alatt kell megtenni, néhány méteres mélységben, a lehetõ legrövidebb idõ alatt. A búvárok felszerelése: uszony, sûrített levegõs légzõkészülék, tájoló és méterszámláló. Ezek segítségével kell megtalálni és megérinteni vagy kikerülni a bójákat.
Egyéniben három versenyszám van. Az 5 bójás gyakorlatban a versenyzõnek meghatározott sorrendben 5 bóját kell megérintenie. Szlalomban 3 bóját kell megkerülni. A legösszetettebb versenyszám a csillaggyakorlat, ahol 5 bóját kell megérinteni és 5-öt megkerülni. A 17 éves Kozlovszky Viktor ez utóbbiban szerzett aranyérmet, míg az 5 bójás gyakorlatban 3., szlalomban pedig 4. helyezett lett.
Viktor heti 3-4 alkalommal két-két órát edz, amikor pedig versenyre készül szinte alig jön ki a vízbõl. Négy éve sportol versenyszerûen a Csepel Sportegyesület búvárúszó szakosztályában. Az idén lett junior magyar bajnok.
A búvárúszást a bátyjától, Miklóstól örökölte, aki e sportág felnõtt világbajnoka. Mivel õ már nem búvárkodik versenyszerûen, õ vette át tõle a „családi stafétát”.Viktor a Német Nemzetiségi Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola 12. A osztályába jár. Kívánjuk, hogy a jövõre esedékes érettségin is érjen el olyan szép sikereket, mint a búvárúszó világbajnokságon, de legalábbis – Gyékényessel ellentétben – ússza meg szárazon!
F. A.
A Baumgartner-sztori
Tényleg nem szeretném a sokadik bõrt is lehúzni Baumgartner Zsoltról, az elsõ Forma–l-es magyar versenyzõrõl, de higgyék el, az, hogy ez a 22 éves fiatalember bejutott a Forma–l-be, óriási jelentõségû dolog. Mert ezzel hazánk egy csapásra többet szerepelt a világsajtóban, mint eddig egész évben. És ami nagyon fontos, pozitív módon. A sportnak hatalmas szerepe van egy ország megismertetésében. Augusztusban a párizsi atlétikai világbajnokságon – jól kapaszkodjanak meg – a St. Kit and Navis szigetrõl származó bizonyos Kim Collins nyerte meg a férfi 100 méteres síkfutás döntõjét. Óriási szenzáció volt, az emberek nem csak azt akarták tudni, hogy ki is ez a Collins, aki megveri az amerikaiakat, hanem azt is, hogy hol van ez a sziget, mert még soha nem hallottak róla. Most már én is tudom, hogy a Karib tengeri szigetvilágban, mert Collins elmesélt egy érdekes történetet. Egyik versenye alkalmából az amszterdami repülõtéren a tisztviselõk úgy néztek rá, mint egy marslakóra, mert halvány fogalmuk sem volt róla, hogy ilyen ország létezik. Kérték, hogy mutassa meg térképen, hogy hol van, mert addig nem hiszik el, hogy valóban onnan jött. Szegény Collins mutatta is volna, de a hollandok térképén nem volt rajta a sziget! Végül kerítettek valahonnan egy komolyabb térképet, amelyen már meg tudta mutatni hol is van az õ országa. Nos, Collins VB-t nyert és az óta már nem csak az amszterdami vámosok tudják, hol van ez a sziget.
Baumgartner meg Forma–l-es versenyzõ lett. Rajta keresztül pedig, már nem csak akkor forog Magyarország neve a világban, amikor nálunk van verseny, hanem egész évben. Többszörösen bizonyított dolog, hogy a világ közvéleménye, ha tud valamit Magyarországról, akkor az mindössze ennyi, hogy Puskás, Grosics, Bozsik, Hidegkúti… Jó esetben nem keveri össze Budapestet Bukaresttel, és hallott valamit a gulyásról meg a csikósról. Ennyi. Európában persze sokkal jobb a helyzet, de például az Egyesült Államokban a legtöbb embernek halvány fogalma sincs Magyarországról. Egy évek óta NATO katonaként odakint szolgálatot teljesítõ alezredes barátomtól tudom, hogy talán az EU csatlakozás kapcsán egy kicsit javul a helyzet, de az ottani híradá-sokban ma Magyarország, mint olyan, nem létezik. Viszont ha Baumgartner netán versenyezne odaát is, rögtön megváltozna a helyzet.
De, hogy ne csak a magamét mondjam, a Hungaroringen módom volt néhány szót váltani Habsburg Ottóval és Habsburg Györggyel. Mindketten egyöntetûen azt állították, hogy Zsolt Forma-1-es szereplése nagyon fontos az országnak. Ehhez azt tenném hozzá, hogy remekül képviselt minket Monzában is, ahol sok fontos emberrel találkozott. És nyugodtan állíthatom, hogy nagyon jó benyomást keltett. Úgy, hogy Zsolt most is megmaradt annak a szerény, tisztelettudó fiatalembernek, akinek évekkel ezelõtt megismertem. Náluk nagyon erõs a családi kötõdés. A Baumgartner família egy Vas megyei sváb faluból, Rumból származik. Nem voltak gazdagok, ahogy Zsolt édesapja fogalmazott, náluk a szegénység, nyomorúsággal társult. „Meddig tudod visszavezetni a családodat?” – kérdeztem egyszer tõle. – „Nem tudom. Szegények voltunk, nem azt néztem hát, hogy mi van mögöttünk, hanem, hogy mi lesz elõttünk” – hangzott a válasz.
Nos, alighanem ez a Baumgartner család sikerének egyik titka. Munka, szorgalom, tehetség, és persze egy kis szerencse. Azt hiszem, ez az igazi Baumgartner-sztori. A többit most már úgyis nyomon követhetjük a napi sajtóban. De a lényeg azt hiszem az, amit most leírtam. Fogadják hát szeretettel az ebben a szellemben felnõtt elsõ Forma–1-es magyar versenyzõ, Baumgartner Zsolt üdvözlõ szavait.
Várhegyi Ferenc
Tovább fiatalodik a csapat
A vörösvári kézilabdásoknál mostanában egy dolog állandó, mégpedig a változás. Ha belegondolunk, néhány évvel ezelõtt NB II-es bajnokságot nyert az együttes, majd az NB I B-ben is szerepelt. Mára abból a gárdából már senki sem maradt Vörösváron. Közben azonban felnõtt egy újabb korosztály, akiket – pedig a tavalyi gárda is nagyon fiatal – most egy újabb vált a 2003/2004-es bajnokságban. Fetter György és Král Károly a barátai után a solymári csapathoz tart, Balogh József a Gyömrõ együtteséhez igazol, Hidasi Tamás az NB I. B-s Szentendre csapatában folytatja, Bánkúti Zsolt pedig, Budakalászon játszik tovább. Ez elég nagy változást jelent, hiszen az õ helyüket szinte csak az ifjúsági csapat játékosaival lehet betölteni. A beálló Révész Szilárd marad ugyan, és érkezhet a budapesti Kiss Szilárd, de alapvetõen az ifjúsági korú játékosoknak kell helytállniuk a felnõttek között. Ez, pedig nem kis feladat, hiszen egy felnõtt meccs után még vár rájuk egy ifi találkozó is.
– Az a legnagyobb kérdés, hogy fizikailag fel tudunk-e készülni erre a menetelésre – mondja Pándi Gábor edzõ. Miénk lesz a legalacsonyabb csapat a bajnokságban, és súlyhátrányban is leszünk. Akkor van esélyünk, ha gyors játékkal, indulásokkal tudunk gólokat szerezni. Ahhoz viszont jó védekezés – itt is gondot jelentenek a hiányzó centik és kilók – és remek kapusteljesítmény kell. Ez utóbbival vélhetõen nem lesz gond, hiszen azért van néhány visszatérõ is, köztük a kapus Musicz László. Szó van róla, hogy a már felnõtt korú, 23 éves Szénási Zsolt és Béldeki Gergely is nálunk játszana, és elképzelhetõ, hogy visszatér Mirk Péter is. De ezzel együtt, biztos, hogy nem lesz könnyû dolgunk. Egyébként voltunk már hasonló helyzetben, hiszen éppen 10 éve már, hogy a többek között Hidasi Tamás által fémjelzett, szintén ifi korú csapat remekül teljesített az NB II-ben. És õk voltak azok, akik késõbb az NB I. B-ig jutottak – emlékeztet Pándi Gábor.
– Mennyit változott a bajnokság mezõnye?
– A Vác csapat följutott az NB I. B-be, a RAFC pedig visszalépett. Új együttes lesz az NB-I B-bõl kiesõ Dunakeszi és a története során most elõször feljutó MAFC együttese. Itt lesz a Testvériség csapata is, a székesfehérvári MÁV Elõre és a Verpelét gárdája. Szeptember 28-án, 16.30-kor lesz az elsõ hazai bajnoki mérkõzésünk, Solymáron a Gyömrõ csapatát fogadjuk. Reménykedünk a lehetõségeinkhez képest jó szereplésben.
Ennyit a jelenrõl, de ne feledkezzünk el a közelmúltról sem. A tavaly NB II-es ifjúsági bajnokságot nyert együttesünk elsõ lett a nyári Fradi Kupán!
A 7 csapatos mezõnyben ott volt az NB I-es tatabányai és csömöri ificsapat, valamint a tavaly még szintén elsõ osztályú ceglédi gárda is. A körmérkõzéses rendszerben lebonyolított tornán a vörösvári fiatalok egy döntetlennel és öt gyõzelemmel bizonyultak a legjobbnak. A legjobb kapus Wippelhauser Tamás lett. És ugyancsak meg kell említenünk a vörösvári napok keretében megrendezett Rotburger Kupát is, amelyet stílszerûen a névadó alkalmi csapat a Rotburger nyert meg, Vörösvár és Solymár elõtt. A gyõztes csapatban játszott a korábbi vörösvári csapat tagjai közül Sodró Zoltán, Kárpáti Krisztián és Kovács Péter. A vörösvári „régi” csapatban pedig, Manhertz Péter, Wippelhauser Zoltán, Mirk Péter, Bartl Péter és Pándi Gábor is. Jó volt egy kicsit nosztalgiázni, jót játszani, és megízlelni a habzó Rotburger sört, amelyet a 10 évvel ezelõtti árakon lehetett fogyasztani.
Most már csak az kellene, hogy a bajnokság végén is legyen mire a poharunkat üríteni. Szurkoljunk hát a fiataloknak.
Várhegyi Ferenc
